Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cikória- tejeskávé

marschaw
Létrehozva: 2010. február 19. 13:55

Sziasztok!

 

A napokban vettem cikória kávét, csak sajnos nem tudok igazából finom tejeskávét késziteni belőle. Tudjátok, arra a finom tejeskávéra gondolok, amit az iskolai menzákon adnak. Hátha van itt a fórumon valaki, aki menzán dolgozik, és tud nekem segiteni. Próbáltam elkésziteni utasitásnak megfelelően, illetve találomra is, de sajnos nem lett az igazi. 

 

Köszönöm!

  1. 2012. december 15. 11:3039.

    Igazán jó tejeskávét a nagyanyám igy főzte.

    '1 liter vizben 2 kanál pörkölt árpa darálva felfőzve(ha 2 liter akkor 4 kanál)

    1 liter vizben 2 kanál pörkölt cikória darálva felfőzve(ha 2 liter akkor 4 kanál)

    Leszűrte.Spájzban tárolva fedett edényben.

    Tej felforral. És kinek mennyi teszik arányban fele  kávékeverék fele tej.az arányokkal való kisérletezés általában nem szokott megártani a kisérletezés pedig a konyhában is szórakoztató

    Ez a jó ..... ennek illata is van az ize pedig az'

    a lényeg mind a kettőből legyen bent csak cikória vagy csak árpa maláta nem elég....persze az ízlések ugyebár....

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  2. 2010. december 13. 19:0638.

    Szia!

     

    És ismersz olyan kávét, ami a cikória, és maláta keveréke? 

    előzmény:
    bigacsiga2 (33)
    2010-11-28  22:33
  3. 2010. december 13. 19:0437.

    Szia!

     

    Na és sikerült ilyen kávét beszerezned?

     

    Én kipróbáltam a hagyományos cikória kávét, amit Jánossomorján készítenek. A neve Családi multi cikória, de valahogy nem tudtam eltalálni ennek sem az ízét, pedig a használati útmutatónak megfelelően készítettem, és átszűrni sem tudtam tökéletesen. De nem adom fel, még próbálkozni fogok.

     

    Kipróbáltam az Ovomaltine árpamaláta italport is, szerintem nagyon fincsi. 

    előzmény:
    Robin62 (32)
    2010-11-27  09:29
  4. 2010. november 28. 23:1936.

    http://bioliget.hu/arlista.php?id=4&amid=50&id_trm=4434&PHPSESSID=67d01b184bf5f8c978365c9cf10e4bb5

     

    Maláta kávé

    A maláta kávé előállításához a legjobb minőségű magyar árpát használja fel a Multi-Cikória Kft. A pörkölés során a kialakuló malátacukor karamellé változik, ezáltal létrejön az az egyedülálló ízvilág, ami az embert nap, mint nap magával ragadja és elvarázsolja. Koffeinmentes.

    Fogyasztható önmagában, tejjel vagy babkávé hozzáadásával is.

     

    Összetétel: pörkölt árpa

     

    Kiszerelés: 200g

     

    Elkészítési javaslat: 1 liter hideg vízbe tegyünk 3 púpozott evőkanál malátát. 3-4 percig forralva főzzük fel és 5 perc állás után szűrjük le.

      

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  5. 2010. november 28. 22:5435.
    A cikória

    A cikória, latinul Cichorium intybus, a katáng egyik változata. A cikória fészkes virágzatú, kórós növény, gyökértörzséből kávépótló készül.

    A cikóriából készült kávépótló igen közkedvelt. Egykor, a gyártó cég neve után, a cikóriából készített kávépótlót Frank-kávénak, a magjából készült kávépótlót pedig Maláta-kávénak is nevezték.

    Mindkét fajta nem csak finom, hanem jó hatással van a gyomorra is. A cikória kávé főként tejeskávénak alkalmas, gyermekek számára is. Különösen vaníliával és cukorral keverve ízletes.

    A cikória kávépótló a kávékrémes torták hozzávalója is lehet.

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  6. 2010. november 28. 22:5034.
    Katángkávé. A gyökeret ősszel kiássuk, gondosan megtisztítjuk, megszárítjuk, összeaprítjuk, finoman megpörköljük. Lobogó vízhez adjuk, negyedóráig főzzük, majd másnapig állni hagyjuk. Reggeli tejünkhöz ízlés szerint öntünk belőle.
    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  7. 2010. november 28. 22:3333.

    Pótkávé az több fajta is van, nem csak cikória, hanem pl. maláta is, meg ezeknek a keveréke is.

     

    Lehet, hogy a menzás kávé is ilyen volt, azért nem érzed a régi ízt.

     

    A vízben nem oldódott előbb fel kell főzni vízbe, egy tömény oldatot kell csinálni belőle, majd ezt az oldatot tovább hígítod vízzel vagy tejjel és így lesz belőle kávé vagy tejes kávé. 

     

     

     

     

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  8. 2010. november 27. 09:2932.

    Látom, hogy már leült ez a topik, de hátha erre téved még a topik nyitója.

    A legjobb a cikória kávék közül, a durvára őrölt (elég nagy darabos) Katáng kávé, amit a Multi Cikória Kft., Jánossomorja gyárt. Ők az igaziak. Ezt a kávét lehet filteres, vagy normál kávéfőzőbe tenni, én is igy főzőm, csak vízzel, és a végén egy jó adag zsiros tejet, vagy tejszínt öntök hozzá, mintha rendes bögrés fekete lenne. Gyerekkorom emlékét idézi. A zacskós cikória kávék, amik gabonaőrleményeket tartalmaznak, azok majdnem ihatatlanul kellemetlen ízűek, keserűek, de a rossz értelemben. Többet is kipróbáltam, de ehhez az üveges változathoz egyik sem fogható. Most ezt vadászom, de ha továbbra sem találok az üzletekben, felhívom a gyárat, mondják meg hol lehet beszerezni. 

    Azt jó ha tudja mindenki, hogy az igazi cikória kávé bármeddig eltartható, minőségét korlátlan ideig megőrzi (és ez igaz is).

    Szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  9. 2010. február 27. 11:4931.

    Szia!

     

    Ma reggel egy kicsit ráérősebb voltam, és karamelizálással készítettem el. Egy evőkanál cukrot karamelizáltam, felengedtem fél liter tejjel, és két teáskanál Inka kávét raktam bele. Eddig ez a variáció ízlett a legjobban. Nagyon hasoló íze lett, a menzás kávéhoz. 

    De majd a főzőssel is kipróbálom.
    előzmény:
    biazsu (8)
    2010-02-19  14:32
  10. 2010. február 26. 08:1530.

    Köszi!

    találtam katáng kávét, de én azt a fajtát keresem ami nem finomra van őrölve, hanem olyan darabos, régebben a boltban is lehetett kapni.  Ilyet nem találok, de a gyógynövény boltban sincs, itt van mellettünk egy nagyker is, ami sokszor drágább mint akármelyik élelmiszer bolt

    előzmény:
    karmatanc (29)
    2010-02-26  07:32
  11. 2010. február 26. 07:3229.
    Próbáld meg valamelyik gyógynövény nagykereskedésben megvenni.Nyáron ott láttam mindenfélét,malátát,cikóriát,és a vaniliával ízesített családi kávét is!
    előzmény:
    klecsi (22)
    2010-02-20  21:14
  12. 2010. február 23. 09:0128.

    Szia!

     

    Nagyon köszönöm a linket. Most már legalább tudom, hogy mit keressek. Végig fogom az összeset kóstolgatni. A booklinról egyébként is szoktam rendelni.

    előzmény:
    bigacsiga2 (18)
    2010-02-20  21:04
  13. 2010. február 23. 08:5827.

    Szia!

     

    A pörkölt árpa kávéról még nem hallottam. Milyent szoktál használni?

    előzmény:
    Csendike2010 (13)
    2010-02-19  15:58
  14. 2010. február 23. 08:2926.

    Szia!

     

    Nagyon köazönöm, hogy írtál, mndenképp utána fogok nézni. Most az Inka kávét úgy próbáltam ki, hogy tejjel készítettem, és csak egy pici vízzel engedtem fel, és sokkal finomabb, de még mindig nem az igazi.

     

     

    előzmény:
    biazsu (15)
    2010-02-19  17:05
  15. 2010. február 21. 16:3525.

    Amikor várandós voltam, akkor izzam még ilyen kávét, de már akkor sem olyan volt, mint gyerekkoromban.

     

    És nem is ez a kettő volt, mait belinkeltem, hanem volt egy harmadik is. Vaníliával ízesítve.

     

    De a malátás finomabb volt. 

    előzmény:
    klecsi (22)
    2010-02-20  21:14
  16. 2010. február 20. 21:1624.
    belinkeltem= belinkeltél lett volna
    előzmény:
    klecsi (22)
    2010-02-20  21:14
  17. 2010. február 20. 21:1523.
    Sajnos a lányom is és én is éltünk át kórházi napokat, amelyekből a tejeskávé az egyetlen kellemes élmény. Biztos voltam benne, hogy annyi betegek nem valódi kávéból főzik, betegeknek nem is lenne való, legalábbis nem minden betegségnél. Deaz itt olvasható receptek engem is megörvendeztettek! Egyébként én a gyerekeimnek használtam kicsi morukban a Maci kávét, nagyon szerették/tük. Alighnem nosztalgiázni fogok.
    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  18. 2010. február 20. 21:1422.

    Nekem a katáng (vadcikória)a legfinomabb, sajnos nem tudom hol lehetne beszerezni, a netes boltokon  kívül. (ezt is előre kell főzni)

    Jelenleg inkát iszom, a többi amit belinkeltem nekem nem olyan jó izű, de érdemes kipróbálni mindet, kinek mi jön be.

    előzmény:
    bigacsiga2 (18)
    2010-02-20  21:04
  19. 2010. február 20. 21:1121.
    biztos csak egy pár linket lehet csatolni... a többit felfalja 
    előzmény:
    bigacsiga2 (20)
    2010-02-20  21:10
  20. 2010. február 20. 21:1020.

    és hova lett a link? Ejnye, te NLC. 

     

     

    -------------------- 

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (19)
    2010-02-20  21:08
  21. 2010. február 20. 21:0819.

     

    ezt sem ismerem, ez valami új lehet

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  22. 2010. február 20. 21:0418.

     

     

    http://bookline.hu/product_images/751/O70119.JPG

    Zamat

     

    http://bookline.hu/product_images/423/O70118.JP G

    Családi kávé 

     

    ezeket előre meg kell főzni 

    Van köztük különbség az egyik cikóri a másikba maláta is van.

    A malátás szerintem finomabb.

     

    ------------ 

     

    http://bookline.hu/produc t_images/383/O70015.JPG

    Maci kávé 

     

    ez vízben oldodó

     

    ---------------------- 

     

    http://bookline.hu /product_images/164/O70011.JPG

    Katang kávé

     

    http://bookline.hu/product_images/381/O70008.JPG

    Inka kávé 

     

    ezeket nem ismerem 

     

    ------------------- 

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55
  23. 2010. február 20. 21:0417.
    szemes cikória kávé. bocsi. ez édes volt.
    idézet:
    bmonci (9)
    2010-02-19 14:47:40
    előzmény:
    bmonci (9)
    2010-02-19  14:47
  24. 2010. február 20. 20:5116.

    http://retronom.hu/index.php?q=node/12838

     

    Ilyen volt régen és nagyon finom volt.

    Anyukám sokszor csinált nekünk, mert akkor még nem volt vízben oldódó kakaópor és ezt reggel könnyebb volt elkészíteni.

     

    Egyszer egy héten főzőtt egy fél liter vízbe ilyen kávét.

    Azt leszűrte üvegbe töltötte.

    Amenyi egy bögre tejhez kellett azt kivette belőle, a többit hűtőbe tárolta.

     

    előzmény:
    marschaw (1)
    2010-02-19  13:55

Címlap

top