Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kutya, fogmosás

lunule
Létrehozva: 2010. január 25. 15:09

Sziasztok,

 

Kutyatartással kapcsolatos kérdésem lenne.

Van egy kutyánk, Brútusz, aki egy kölyök husky kutya.

Nagyon helyes jószág, pisil, kakil, tép, üvölt már rendesen.

 

Pár hete figyeltünk fel rá a párommal, hogy nagyon barnák a fogai.

Elvittük állatorvoshoz, aki azt mondta, szükséges, hogy a kutya fogai rendszeresen mosva legyenek, különben szétrohadnak, és akkor nem lesz mivel rágnia szegénynek.

 

Csakhogy. Nem akar megtanulni fogat mosni.

Mi semmiképpen nem szeretnénk mosni az ő fogait, úgy gondoljuk, ez nem a mi dolgunk.

Próbáltuk megtanítani, de ijedten vettük észre, hogy nem tudja a mancsait a fogkefe megfogására, megtartására használni. Az ujjszerkezete nem olyan, mint az emberé, nehezen tudom elképzelni, hogy képes lenne bármit is megfogni szegény.

 

Szóval a véleményetekre, tapasztalatotokra vagyok kíváncsi.

Van -e köztetetek olyan, akinek hasonló gondja akadt a kutyájával, és ha igen, ő hogy oldotta meg a helyzetet.

Valamint: létezik -e olyan állat-sebészeti eljárás, amely során fogni és megtartani képes ujjakat szerelnek (csavaroznak, ragasztanak, beültetnek, ez végső soron mindegy) a mancsok végére.

 

 

 

UI: Kérem nélkülözni a "mosd meg te a fogait" jellegű kommenteket, erre nem vagyok, és a párom sem hajlandó. Azt gondoljuk, egy kutya legyen annyira önálló, hogy gondoskodni tud a fogai épségéről.

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 26. 13:4545.

    Igen :)

    Nekem csak a kugli fa ellen van/volt kifogásom, de az én kutyám ilyet biztosan nem kap. És rág bőven, köszöni szépen.

    Az pedig a te döntésed, hogy mit adsz nekik. 

    előzmény:
    katy27 (38)
    2010-01-26  11:33
  2. 2010. január 26. 11:5944.

    Hű, tök jó, köszönjük!

     

    előzmény:
    inci41 (42)
    2010-01-26  11:52
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 26. 11:5943.

    Ez nagyon jó

     

     

    Vegyetek neki kutya fogkefét

    előzmény:
    lunule (1)
    2010-01-25  15:09
  4. 2010. január 26. 11:5242.
    Ígérem neked, hogy utána nézek, a legújjabb tanfolyamoknak, és értesítelek róla! Addig is sok sikert  Brútusznak!
    előzmény:
    lunule (40)
    2010-01-26  11:38
  5. 2010. január 26. 11:4241.

    Már miért igyekeznék kifigurázni a kutyás népséget?

    Hiszen nekem is van kutyám.

    És nagyon sok barátom is kutyát tart.

    Az egyik ismerősöm meg macskát, mert babonás, és azt gondolja, a kutyák szemmel verik az embert.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (24)
    2010-01-25  19:35
  6. 2010. január 26. 11:3840.

    Akkor nincs ilyen tanfolyam?

    Hááát, most egy kicsit ettől elszomorodtam. Jó lett volna járatni a Brútuszt valami tanfolyamra, már csak a közösség miatt is, otthon gyakran rátör a magányossági depresszió.

    Elvittem nemrég ilyen kutya-tanító izébe, ahol sok kutya van, és tanítják őket ülni meg bukfencezni, de ezeket az én kutyám már mind tudta, a többi kutyát meg az első pillanattól nem szívlelhette.

     

    Az ujjra-húzható fogkefe jópofa, de továbbra sem megoldás. Neki is derogálna, hogy más mossa a fogát, ebben biztos vagyok.

     

    előzmény:
    inci41 (36)
    2010-01-26  11:28
  7. 2010. január 26. 11:3539.

    Köszönöm a képet a botról, Katy. Így már kezd összeállni a kép.

    Van itt nem messze tőlünk egy erdő, asszem, az tele van bottal.

    Ja, és ez szerintem remek ötlet, mert a kutya a kerítés léceit is rágcsálja, de azt hittem eddig, hogy azért, mert ki akar jönni, most már tudom, hogy egyszerűen fogat ápol.

    Ja, de eszembe jut, hogy talán is-is.

     

    előzmény:
    katy27 (27)
    2010-01-25  19:56
  8. 2010. január 26. 11:3338.
    Köszönöm a linket, nagyon hasznos volt. Egyébként te olvastad? Mert lényegében azt mondja, hogy az a gond, hogy a kutyák manapság nem rágnak, mert nem engedjük nekik, ezért szükséges számukra a fogmosás, ill. a mesterséges rágnivalók. A mi kutyáink rágnak (nem csontot, azt kb. havonta egyszer kapnak, ritkán főzök olyat), hanem kuglizott fát. Képet lásd fentebb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141586 (34)
    2010-01-26  11:05
  9. 2010. január 26. 11:2937.
    Na, ez nekem is eszembe jutott. Van egy cimborám, aki két farkast tart panelházban (Diosz és Kilosz, a két jóbarát), jól elvannak, el is felejtettem, hogy őt is megkérdezhetném, ő hogy oldotta meg ezt a fogmosás-problémát.
    előzmény:
    katy27 (22)
    2010-01-25  19:28
  10. 2010. január 26. 11:2836.

    Természetesen csak poénnak szántam a hozzásólást!. Gondoltam jót nevetsz majd rajta!

     

    De vannak olyan boltok, ahol lehet olyan fogkefét is kapni, melyet a gazdi az újjára húz, és segít a blökiének!!

    előzmény:
    lunule (35)
    2010-01-26  11:20
  11. 2010. január 26. 11:2035.

    Inci, köszönöm a hozzászólást.

    Meg vagyok lepve, hogy a kutyákat szabni varrni is meg lehet tanítani.

    De az is azt mutatja, hogy jóval önállóbbak, mint amilyennek mi gondoljuk őket.

     

    Tudsz nekem valami infót küldeni, melyik cég és hol tartja ezt a tanfolyamot? Hátha más jellegű tanfolyamuk is van. Az egész biztos, hogy Brútusz szabni varrni nem fog, de könnyen el tudom képzelni ácsként, a kerítés-építésbe is örömmel beszállt, látszik rajta, hogy nagyon szereti fával dolgozni.

     

     

    előzmény:
    inci41 (21)
    2010-01-25  19:23
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 26. 11:0534.

    Persze, de biztosan nekem van olyan buta kutyám a buta gazdijával, hogy még ezt se tudjuk...

     

    http://www.haziallat.hu/kutya/gondozas/kutya-fogapolas -fogko-megelozes/2091/

    előzmény:
    katy27 (22)
    2010-01-25  19:28
  13. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2010. január 25. 20:1533.

    ja, ebben viszont van igazság...

     

    sajnos, ez azért van (minthogy alább is írtam) mert az embereknek lila gözük nincs a kutyatartásról, és mégis kutyát vállalnak... 

    néha olyanokat kérdeznek, hogy nem tudom sírjak, vagy nevessek... de inkább sírhatnékom van, föleg ha a szerencsétlen kis állatokra gondolok...

     

     

     

    előzmény:
    katy27 (32)
    2010-01-25  20:11
  14. 2010. január 25. 20:1132.

    Igen, ezzel én is szembesültem már, hogy mindenki mást mond. Csak tudod itt az nlc-n a kutyás témák legalább annyira neccesek, mint a gyerekesek vagy a politikaiak. Ha leírod a véleményed, rögtön rádsütik, hogy állatkínzó vagy, és ettől időnként elkap a harctéri ideg. Bocsi. Nyilván én is a legjobbat akarom a kutyámnak, meg te is a tiédnek.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (29)
    2010-01-25  20:01
  15. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2010. január 25. 20:1131.

    túltenyésztettek általában a divatos, felkapott fajták...

    sajna a németjuhász is rosszfelé halad...

     

    nemrég láttam a BBC riportfilmjét, ahol csipödiszpláziás kutyát tenyésztésre alkalmasnak találtak, holott a kutya láthatóan nem tudott normálisan járni, a járását koordinálni egyáltalán nem.... siralmas sajnos...

    és hát igen, szó volt a mopszról, a golden retrieverröl, stb...

     

    a cavalier king charles spanielek pedig túl nagy aggyal rendelkeznek a kis koponyájukhoz képest, igen fájdalmas betegség kutyának, gazdának (lelkileg) egyaránt...

     

    igen meg kell nézni manapság, hogy milyen alomból választ az ember kutyát (már ha fajtatisztát akar)

     

    csak sajnos a többségnek semmi f.ngja a dologról (divatból vesz kutyát), vagy nincs kedve több tenyésztöhóz elmenni, és a kölyköt/fajtát tudatosan, okosan kiválasztni

    előzmény:
    katy27 (30)
    2010-01-25  20:01
  16. 2010. január 25. 20:0130.

    Nem istenítek konkrétan egy fajtát, inkább azt mondanám, hogy vannak olyan kutyák, akik tényleg kutyák (testmérettől függetlenül), és vannak olyanok, akiket túltenyésztettek, nem is emlékeztetnek kutyára, és az ember nélkül esélyük sem lenne a túlélésre, pl. van olyan kutya, amelyik csak császármetszéssel tud szülni. Na mindegy, ez messzire vezet, ne menjünk bele. A topicindító meg úgyis csak szivatja a jónépet. Azt azonban fenntartom, hogy a fa rágcsálástól semmi bajuk nem lesz. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (28)
    2010-01-25  19:57
  17. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2010. január 25. 20:0129.

    figyelj, tölem nyugodtan adhatod a botot a kutyáknak, de ha valaki nem teszi ugyanezt, akkor ne próbáld meg meggyözni...

     

    mindenkinek a maga kutyája, a lényeg, hogy egészséges, és elégedett legyen....

     

    az egyik állatorvos meg esküszďk valamire, a másik meg az ellenkezöjére...

     

    és az oktató sem áll mindenek felett, sajna láttam már oktatót, aki befoghatta volna a száját egy sima falusi kutyatartóval szemben, mert a saját kutyája minden volt, csak példakép sem.... szóval nem árt néha a dolgok állását mindenféle szempontból meglesni....

     

     

    előzmény:
    katy27 (27)
    2010-01-25  19:56
  18. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2010. január 25. 19:5728.

     

    tudod nekünk volt mindenféle: dobi, staffi, staffi-németjuhász mix, utcai keverék, jelenleg három uszkárom van, a legfiatalabb óriás... hát semmiben nem marad alatta egy nagy kutyának, komoly kiképzést igényel (mint minden kutya) mielött a fejedre nö...

     

    még sokat kell tanulj a kutyákról, ha az egyik fajtát isteníted, a másikat meg lenézed... 

     

    a kutyatartáshoz nem arrogancia szükségeltetik, hanem belátás, szeretet, és türelem....

     

     

    előzmény:
    katy27 (26)
    2010-01-25  19:49
  19. 2010. január 25. 19:5627.
    Csatolok képet a "botról", találtam neten. Nem értem, hogy ennek a rágcsálása (ami valóban jót tesz a kutya fogának, nézz utána), miért lenne veszélyes. A kutyaiskolában az oktató sem érti. Az állatorvos sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (25)
    2010-01-25  19:46
  20. 2010. január 25. 19:4926.
    A csontort nem köpi ki, a fát azonban igen. Két németjuhászom van. Tudod, ők eléggé közeli rokonai a farkasnak, ellentétben a manapság divatos szobaporrongyokkal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (25)
    2010-01-25  19:46
  21. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2010. január 25. 19:4625.

    Egyébként szerinted a farkas az erdőben hogyan mos fogat?

     

    ugye ezt nem gondoltad komolyan???? hogy a farkasnak a fa rágcsálásától tiszta a foga????

     

    egyébként ha nem is nyeli le a faforgácsot (elofurdulhat egyes esetekben), de a szájpadlását simán átszúrhatja a jó kis szálkás bot...

     

    szóval mindenkinek magának kell tudnia, de én még életemben nem adtam a kutyáknak botot rágcsálni...

     

    és a kutyás 'kollégák' is mind lebeszélnének róla...

     

    Rágcsáláskor nem nyeli le a cuccost,  > ah ja, kiköpi... ja, a csontot is kiköpködik... merthogy ugye csak fogtisztítási célból rágcsál...

     

     

    én mondjuk a te esetedben kérdöjelezném meg, hogy van-e kutyád

    előzmény:
    katy27 (22)
    2010-01-25  19:28
  22. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2010. január 25. 19:3524.

    ez most komoly??? vagy igyekszel kifigurázni a kutyás népséget?

     

    Ha komoly: nekem nagyon furcsa (még életemben nem hallottam) hogy KöLYöK kutyának BARNA a foga

     

     

    elvileg nem lehet lepedékes, mivel ahogy írod 'tép' rendesen... a kölykök még rágnak mindenfélét, szerintem elképzelhetetlen, hogy lepedékes legyen a foga...

     

    ha normálisan van tartva (kaja, rágcsa...) akkor csak jó pár év múlva kezd kialakulni a lepedék... fajtától is, meg kutyától is függ persze, de egész biztosan nem kölyökkkorban....   (szóval ezért is gondoltam, hogy kamu a dolog... bocs, ha mégse)

    előzmény:
    lunule (1)
    2010-01-25  15:09
  23. 2010. január 25. 19:2923.
    A kerítés nyilván nem pálya, de ez nevelés kérdése. A fától semmi baja nem lesz. Egyébként az állatorvos szerint is jobb, mint a mű fogkefék.
    előzmény:
    Dike (8)
    2010-01-25  15:34
  24. 2010. január 25. 19:2822.
    Jó ég. Van kutyád? Vagy láttál te már kutyát rágcsálni? Rágcsáláskor nem nyeli le a cuccost, szóval nem értem, hogyan tudna kilyukadni a gyomra tőle. Egyébként szerinted a farkas az erdőben hogyan mos fogat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141586 (7)
    2010-01-25  15:30

Címlap

top