Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Boxzsák

adrijan
Létrehozva: 2010. január 25. 14:43
Sziasztok NLC fórumozók!

Itt a fórumon adrijan vagyok, egyébként Szeberényi Adrián, a Nők Lapja Cafe szerkesztője.

Azért indítom ezt a topikot, hogy legyen egy olyan hely itt a fórumon, ahol maga a fórum a téma. Ahol megbeszélhetők a technikai gondoktól kezdve a moderációs nyavalyákig minden. Nem helyettesíti ez a topik a moderációs topikot sem, meg az Ügyfélkaput sem - inkább olyan 0-24 órás szerkesztőségi fogadóóra-szerűségnek gondolnám.

A címe pedig azért lett boxzsák, mert sejtem, hogy jópáran fogtok püfölni majd itt. Nem mondom, hogy 100%-ban nyugodtan várom a kérdéseket, biztosra veszem, lesznek mélyütések is - azért mégis valamiféle baráti meccsre készülök. Hát ez.

És akkor indulhat a menet, ha ti is akarjátok...
  1. 2011. május 31. 21:433043.

    Drágaszágaim! 

     

    Bezárt a Boxzsák. Jó volt veletek, de most már csak mint fórumozó, nem mint fórumbácsi tudok itt lenni.

    Más topikokban még találkozunk!

    Legyetek jók :)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. május 29. 17:493042.

    Adrijan, ugye nem akarod azt elhitetni, hogy nem nézel be sohadesoha a fórumra? 

     

    Kábé ötmilliomszor mondta el Maxi, én, meg még kitudjaki, de nem baj, mert mindket jóóól kimoderálnak, a védett vad meg marad.  

    előzmény:
    adrijan (3039)
    2011-05-27  11:30
  3. 2011. május 28. 22:113041.
    hah nem boxolni jöttem ám :))) muszáj elujjonganom hogy nagyon tetszik a nyitólap, egész meglepődtem csodaszép színes és vidám :))
    előzmény:
    adrijan (1)
    2010-01-25  14:43
  4. 2011. május 27. 12:113040.
    mondanám hogy ha akarod felhajtom neked a vadat, de eléd vetődik gondolom ha kell ha nem.. :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620936 (3038)
    2011-05-27  09:58
  5. 2011. május 27. 11:303039.
    De kiről van szó? A modiknak már jelezted? :-o
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (3037)
    2011-05-26  22:58
  6. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. május 27. 09:583038.
    Sötétben is látok! Van infrás távcsövem!
    előzmény:
    pihe** (3036)
    2011-05-26  22:49
  7. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2011. május 26. 22:583037.
    Adriján! Csináljatok már valamit ezzel a rettenetesen rosszindulatú elmekórtani esettel! Elképesztő, hogy milyen felfuvalkodott hólyag módjára szemétkedik kétségbeesett, vetélés szélén álló nőkkel! Ha ti nem tudtok lépni, akkor viszont hagyjátok, hogy végre tényleg kilőjük. Egyszer már majdnem öngyilokba hajszolt valakit. Meddig őrjönghet már?
    előzmény:
    adrijan (1)
    2010-01-25  14:43
  8. 2011. május 26. 22:493036.
    nincs ehhez már sötét?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620936 (3035)
    2011-05-26  22:21
  9. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. május 26. 22:213035.
    Védett vadakra akarok lőni!!!! Vagy legalább hadd nézzem végig, ahogy kilövik őket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2011. május 23. 15:543034.

    nem tudom én nem találtam annak :)

    kicsit egyedibb mint mondjuk a nagyi horgolt terítőjét félteni és megsimítani néha.. szerintem egy mackó barátságos és nem olyan szomorú emlék :) 

    előzmény:
    *Babocza* (3032)
    2011-05-23  15:44
  11. 2011. május 23. 15:483033.

    Szia Babocza!

     

    Tényleg, már hiányoltalak :)))

     

    Nem értem, mit érzel gyalázatnak. A morbiditásra vonatkozó véleményed én is osztom, szerintem is kissé bizarrak ezek a dolgok, no de miért ne lehetne bizarr dolgokról is beszámolni? Ezt nem értem.  Csak szép, középszerű, semleges dolgokról? :) 

     

    Fórumtali: aha, készülődök ezerrel :) Biztos, hogy nem jössz? 

    előzmény:
    *Babocza* (3030)
    2011-05-23  15:11
  12. 2011. május 23. 15:443032.

    Még topikot is indítottam róla!

    Szerintem hátborzongatató!

     

    előzmény:
    pihe** (3031)
    2011-05-23  15:36
  13. 2011. május 23. 15:363031.
    a macisról itt is van cikk? az álbabás az tényleg orvosért kiált, viszont az emlékmaci szerintem jó :)
    előzmény:
    *Babocza* (3030)
    2011-05-23  15:11
  14. 2011. május 23. 15:113030.

    Szia Adrián!

     

    Ezer éve nem írta, de nem is volt időm!

     

    Hogy vagy? Készülsz már a találkozóra?

     

    Na és az apropó ami miatt írok. Nem kellene egy pszichológus hozzátok a szerkesztőségbe? Nagyon morbidak a mostani cikkek. Gondolok a Bizarr macikra és az Álbébit árulnak gyászoló anyáknak.

     

    Ez még bulvárnak is gyalázat! A tobbi friss cikket ebből kiindulva már meg sem merem nézni!

     

    előzmény:
    adrijan (1)
    2010-01-25  14:43
  15. 2011. május 13. 10:563029.

    dehát nem is kell hogy feltétlenül te szaladozz még ezután is, majd megkérdezem én :))*

    öö.. az én kérésemre nem rendezik át a fórumot ugye? akkor viszont megvárom amíg ráérsz :D 

    előzmény:
    adrijan (3028)
    2011-05-13  08:30
  16. 2011. május 13. 08:303028.

    Szia Pihe!

    Bocsáss meg, ezt még nem kérdeztem meg tőlük, nem jutottam el odáig. 

    előzmény:
    pihe** (3027)
    2011-05-11  13:30
  17. 2011. május 11. 13:303027.

    kedves jóságos boxzsák!

    olyan jutott eszembe, hogy nem lehetne-e megbütykölni azt a részét a dolgoknak hogy

    - kereső, név szerinti hozzászólás (beír ügyesen, pihe**)

    - kijön szépen hogy mihez szóltam hozzá időrendi sorrendben

    - ha viszont azt szeretném megtudni, hogy az általam hozzászólt topicokban volt-e azóta mozgás, rákatt. az utolsó hozzászólás rendezése gomra

    - de mindig az évekkel ezelőttitől mutatja, ami a napokban történt az leghátul van a századik oldalon :(

    - ilyenkor újra meg kell nyomni a rendezésnyilacskát, hogy az aktuális legyen legelől

     

    kérdés!! :)

    nem lehetne megfordítani hogy ne az évekkel ezelőttivel kezdje a listázást?

     

    köfi :) 

    idézet:
    pihe** (2898)
    2011-05-04 11:32:03
    Adriáán..!!! Adrián kedves megkérdezted hogy lehet-e, vagy elküldem én inkább az ügyfélszolgálatosoknak? :)
    előzmény:
    pihe** (2898)
    2011-05-04  11:32
  18. 2011. május 10. 14:003026.

    az ügyfélkapusokat szeretem, a múltkor megbeszéltük a hibámat, asszem megjavították és aztán amikor rég elfelejtettem az egészet, kedvesen érdeklődtek hogy jó-e már vagy van-e egyéb panaszom.. :)))

    imádom őket :D

    előzmény:
    adrijan (3024)
    2011-05-10  13:46
  19. 2011. május 10. 13:583025.
    ... pedig nemám... akkor vagyok ilyen ha totálisan le vagyok terhelve :D
    előzmény:
    *Babocza* (3023)
    2011-05-10  13:29
  20. 2011. május 10. 13:463024.

    Nem tudok arról, hogy tervben lenne ilyen fejlesztés.

     

    Javaslom, ha olyan észrevételed / ötleted van, amit az NLC egyéb területeire, megjelenésére vonatkozóan szeretnél megosztani a szerkesztőséggel (tehát ami nem fórum meg blogok), akkor az ugyfelkapu@nlcafe.hu címre dobd el ezt mailben, és az ügyfélkapus kollega továbbítja a megfelelő helyre. 

     

    előzmény:
    *Babocza* (3019)
    2011-05-10  13:07
  21. 2011. május 10. 13:293023.

    Atyám  nem esett le!

    De pihent vagy

    előzmény:
    pihe** (3022)
    2011-05-10  13:24
  22. 2011. május 10. 13:243022.
    dehiszen ahhoz küldtem a mikroszkópot!! :))) nem ért még oda? fénypostással küldtem pedig ... :DD
    előzmény:
    *Babocza* (3021)
    2011-05-10  13:18
  23. 2011. május 10. 13:183021.

    Jaj édes, kedves, aranyos Pihém!

    Nem forumozók képeivel van baj, mert ha valaki miniképet rak fel az vagy nem ért a géphez vagy nagyon jó a szeme!

     

    A cikkek képeit akarom nagyba nézni!

     

    előzmény:
    pihe** (3020)
    2011-05-10  13:15
  24. 2011. május 10. 13:153020.

    dehogynem :)  ------ >

    hellokittys :)))

    előzmény:
    *Babocza* (3019)
    2011-05-10  13:07

Címlap

top