Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Harapós, verekedős baba
Létrehozva: 2010. január 23. 21:46
Körbenéztem korábbi topikokban és elég sokat írtak már hasonló kérdésekről: ütögetés, hajtépés, harapdálás... 15 hónapos a fiam és hónapok óta tart a probléma: oda-odacsap (leginkább a "szeretteinek", én kapom a legtöbbet", magyarul lekever néha egy pofont. Játékból is, de ha mérges, akkor is. Ugyanígy a harapással. Azt elsősorban játék közben műveli. Na ez nagyon gyanús, hogy összeköti a "birkózósdival", mert ahogy leülök-lefekszem, rögtön "támad', vagyis átmászik rajtam, rámfekszik, gyömöszöl és közben szinte biztos, hogy meg is harap. Az elalvása pedig a hajam büngyürgetésével (bocs, nem találtam rá jobb szót
) történik, közben persze ahogy húzza ki-kitép belőle néhány szálat... Ja és még egy: játékból hozzánk vág néha játékot: építőkockát, autót... Úgy látom, nem tudja megkülönböztetni, hogy ezt már miért ne lehetne, ha a labdát lehet, sőt...??
Na szóval a kérdésem: tud valaki bevált módszert a játékból és/vagy méregből való csapkodás, harapdálás megszüntetésére? A szép szó persze nem segít. A nem szép se. Kezére ütök, szeme nem rebben. Beteszem "büntibe" az ágyába, akkor persze sír, majd bújik ha kiveszem, de legközelebb ugyanúgy viselkedik. Másik kisgyereket egyszer ütögetett és vágott hozzá tárgyakat, beraktam az ágyába, kijövetel után első dolga volt jól fejbevágni szegényt... Hát égtem nagyon és sajnáltam a másik picit... Szóval van ilyen tapasztalatotok, hogy lehet ezekről leszoktatni? Vagy a kitartó "nem szabad jó kisfiú ilyet nem csinál" használ bármit hosszú távon??
Nem , nem sznvedtunk jatekhianyban.
Sot jatek tultenges jellemzett bennunket, mert a Szulein es Nagyszuleink is munkajuk reven jartak a vilagot es ellattak bennunket mozgo, zorgo, onjaro emelos billenos, kilovos onjaro-, hajthato, tolhato, beillesztheto szerkesztheto, modellezheto jatekokkal.
Volt tablank nem egy , indian satrunk es kertben epitett jatszo hazunk es fara epitett falepcsovel megkozelitheto epitett „buvohelyunk „, de tudtak a szuleink, hogy a sajat felfedezeseknek is terepet kell adniuk.
Mi is ezt a modszert kovettuk gyerekeinkkel.
Tarsasagban nem volt velunk sok baj, mert ket nenire biztak - napkozbeni -felugyeletunket .
Ok tobb nyelven beszeltek hozzank es elhurcolasztak korunknak , erdeklodesunknek,
megfelelo gyerek kozossegekbe, csoportokba, kozben etikettet, protokolt is becsempesztek nevelesunkbe,
Szuleinknek meg eleg mozgalmas tarsasagi eletet eltek ,amibol nem voltunk soha kirekesztve.
Buntisarok?
Majd jusson eszedbe amikor ejszakai bevizelo, netan dadogo, vagy tic-kes lesz a gyerek, hogy egy ilyen un .egeszen kis gyerek ezt kirekeszteskent eli meg,magat elhagyatottnak fogja tartani , felelem keletkezik benne es az is elofordulhat,hogy a kirekesztes un. "szeparacios szorongas"-t valt majd ki… Kb itt indul el ez lehet a majdani boldogtalansag erzetenek forrasa / magany onemesztes, szocialis kapcsolatok hianya, selejtesseg erzete,onertekelesi zavar, hianyerzet …./
aminek kesobb fogjak az okait keresni.
Mindenkinek nagyon köszönöm a kedves és nem kedves tanácsát, hozzászólását! Nagyjából megerősítettetek abban, amit magam is gondoltam erről a témáról és az esetleges megoldásról.
Ma valahogy még nem harapott meg....
Ezért aztán ebéd után elviszem játszóházba, tegnapi névnapja alkalmából (nem Zelma a gyerek...).
Szép napot nektek!
Nekem gyerekpszichológus ismerős mondta a következőt (hasonló problémára): többfajta lépésre van szükség. Egyrészt ha olyat csinál, amit tilos (dobál, verekszik, harap), akkor megfogod a kezét (nem ütsz rá, mert azt másolja!), leállítod, megmondod neki, hogy nem szabad, majd azonnal elvezeted onnan, abbahagyod a birkózást, vagy abbahagyatod vele a kockajátékot, vagy amit éppen csinálsz, és felkínálsz neki valami más, elfogadott tevékenységet, akár a lakás egy másik helyiségében. (Ja, és persze ezt minden egyes alkalommal következetesen, nem pedig úgy, hogy egyszer szabad, máskor meg nem, mert úgy persze, hogy nem érti, mit szabad és mit nem.) Másrészt pedig a harapás, szülő verése, ilyesmik mindig annak a jelzői az ilyen piciknél, hogy a gyerek úgy érzi, kevés gyengédséget, simogatást, finom érintést kap. Ezt most nem elítélően írom, meg nem arról szól, hogy bárki is nem szereti a gyerekét, hanem nálunk pl. az volt, hogy építkezés, munka, diplomázás, minden volt egyszerre, és egyszerűen tényleg igyekeztünk minél gyorsabban "letudni" az olyan napi dolgokat, mint fürdetés, altatás, stb. Meg persze nyilván kissé idegesebbek is voltunk.
Nálunk ennyi "intézkedéssel" megszűntek a bajok. Ja, a hajbüngyürgetés nálunk az én kezemnek-karomnak a csípdesése volt, rászántam pár estét, és minden egyes alkalommal elmagyaráztam neki, hogy ez nekem fáj, stb., és mikor nem nagyon szűnt meg ez a gond, akkor rájöttem, hogy nem is biztos, hogy meg fog szűnni, mivelhogy félig félálomban csinálja ezeket. Akkor elmagyaráztam neki, hogy innentől nem adom oda a kezemet, és választottunk együtt egy plüssállatot neki (helyettem), meg inkább a nap folyamán máskor kapta meg ezt a testi közelséget, pl. ha kicsit fáradtabb, mondjuk a fürdés előtti fél órában, akkor sokszor van, hogy beül az ölembe, és ugyanazt csinálja, mint máskor elalváskor, csak nem durván, mivel nem alszik félig.
Nálunk, úgy veszem észre, így most mindenkinek jó, én sem szenvedek, a férjem sem, és a gyerek is kiegyensúlyozott. Ja, igen, 21 hónapos lesz most.
Sok kitartást és boldogságot kívánok! :)
Nem kell túljátszani a dolgot, ahogy trivial is írta, nem kell sírni meg hasonlók, csak simán tedd le és viselkedj természetesen.
Persze előfordulhat, hogy 5 perc alatt 20-szor kell őt ölbevenni meg lerakni... :)
Fölveszed, megüt, leteszed. Megint kéri, hogy vedd föl, fölveszed, megüt, leteszed. Mivel szeret minden gyerek az anyja ölében lenni, hamar rá fog jönni, hogy ha üt, akkor leteszed, ha nem üt, akkor maradhat.
Szerintem ez a legfinomabb módszer. Kitartás!
Hát, nekem volt egy ismerősöm, akinek a kislánya egyszerűen iszonyat volt. Ha összetalálkoztunk az utcán, kapásból fellökte a lányomat. Ráadásul szinte egyidősek voltak, de az a kislány kb 5 kilóval és másfél fejjel volt nagyobb.
Mikor boltba mentünk, az a kislány ledobált mindent. Ruhaüzletben üvöltve rohant a sorok mellett és verte le a ruhákat.
Sem társaságba sem máshova nem lehetett vele menni.
Nem tudom, mi történhetett, de bekerült 4 évesen az iskolába (Angliában) és szinte egyik pillanatról a másikra szinte megszelidült, nem tudom, mt csináltak ott vele, de akkor már a másik véglet volt, megállt az anyja mellett és szótlanul csak állt, beszélgetést sem lehetett vele kezdeményezni.
Na,én még ilyet nem ishallottam...
Nem volt játékotok? Nekünk volt, éppen ezért nem volt szabad kipakolni fiókot, éépíteni belőle lépcsőt, mert minek????? Balesetveszélyes...
És könyvespolcot lerámolni???? Atyaég.
Ez nem gyereknevelés....
És falra tapéta, hogy firkálhasson?? Minek? Nekünk volt állványon rajzlap, méghozzá nagy...
Biztosan örültek az ismerősök, ha elmentetek máshoz játszani....
Egy gyereknek kellenek határok, és játszhasson azzal, amivel szabad.
Büntisarok miért ne???? Nem kukoricára térdelteti ott, csak elkülöníti.
A legjobb módszer.
Nem kell megütni, nem kell kiabálni vele, pont az a lényeg, hogy aki rosszul viselkedik, ahhoz nem szól senki, elkülönítik.
Ne haragudj, de ez süketség.
A harmadik gyerekem 20 hónapos és kb. 1 hete kezdte az ütök, dobálok, dolgot. Nem ütöm, nem verem, nem harapom, és szeretem őt. Amúgy iszonyú bújós, hízelgős, de ha valami nem tetszik, jön ez a módszer.
A másik kettőnél nem volt ilyen, és ha már a türelemről beszélünk, én a kicsivel vagyok a legtürelmesebb, mégis csinálja.
Örülj neki, hogy te ilyet nem tapasztaltál, de azért ne ítélkezz már látatlanban a topicindító (és mások) felett. Pláne ne a szeretetüket vond kétségbe.
Én két könyvet ajánlanék Neked, mert úgy vélem, hogy kicsit hosszabban el kellene merülnöd a témában, pár sorban nem nagyon lehet megmondani a "tutit", vagyis össze lehet foglalni, de jobb, ha kicsit elmélyül az ember a saját érzéseiben, átgondolja, hogy mit hogyan csinál jól vagy rosszul.
Az egyik a Tracy Hogg: A suttogó titka 2. (azért a kettő, mert ez foglalkozik ekkora korú gyerekekkel), a másik (ezt valszeg csak könyvtárban fogod megtalálni, mert régi) dr. Hermann Alice: Emberré nevelés c. könyve. Utóbbiban vannak meghaladott dolgok (pl. a hozzátáplálás, kiságyból felvétel kérdésében), de az alapszemlélete szerintem nagyon jó: arra apellál, hogy a gyereknek méltósága van, nem pedig a felnőttek bábja. Ilyen korú gyerekekhez való jó hozzáállásra tanít.
Büntetésről vallott nézeteit kb. így lehetne összefoglalni: nem hisz a direkt büntetésben (ahogy én sem), ami nem azt jelenti, hogy a rossz dolgoknak ne lennének természetes következményei, akár a te dühöd vagy türelmetlenséged, de hogy "mesterségesen" kitalálj egy büntetést, annak ebben a korban egyrészt semmi értelme, mert nem látja az összefüggést a "bűn" és a büntetés között, másrészt nem a cselekedetének a közvetlen következménye valóban, hanem csak a te kitalációd. Ilyenkor abba éld bele magad, hogy ha te csinálnál valami rosszat, neked is bőven elég lenne, ha helyre kéne hoznod a hibád következményeit, nem kellene még külön meg is büntetni, mondjuk azzal, hogy egy hétre kiküldenek a Marsra, hogy ott aztán jól magadba nézz, vagy hogy adjanak egy-két pofont.
MInden gyerek utánzással tanul ebben a korban (nem is képes másként), a kézre veréssel épp ugyanazt teszed, amitől el akarod tántorítani. Azt mondod a szavaiddal, verekedni nem szabad, a tetteddel meg éppen az ellenkezőjét bizonyítod. Hogy tartson így következetesnek?
Volt, aki azt írta, ő "sírt", ha a gyereke bántotta. Nagyon rossz megoldás, mert egyrészt azt sugallod vele, hogy gyenge vagy (a szülő legyen erős, határozott, de ne bántással érje el ezt), másrészt az érzelmi zsarolás sémáját tanítja a gyereknek, amit majd maga is előszeretettel fog alkalmazi akár felnőtt kapcsolataiban is.
Rágd végig a fenti könyveket, és ha minden szavával nem is fogsz egyet érteni (nem is kell), de ha már a saját viselkedéseid jó és rossz oldalaival szembesít, tudatossá tesz, az is nagyon nagy előny.
Sok szerencsét!
Az előbb, amikor válaszolni akartam a hozzászólásodra, kiakadt a net és bezárta az explorert...
Attól, hogy Te 4 gyereknél nem tapasztaltál ilyet, attól én egynél meg de.
De majd igyekszem őt szeretni akkor is, ha nehezemre esik. És szépen nyúlni hozzá. Meg majd játszom is vele. És apjával kevesebbet verekszünk előtte, hogy ne ezt tanulja el a nyomorult kölök
Hát ez nem egészen így van!
Az én fiam is ilyen, először a kiságyból dobálta ki a játékokat és nézte, hogy milyen jó hangja van a jtéknak mikor kidobja! Azóta is dobálja a játéokat, tetszik neki ahogy nagyot puffanak és hangot adnak ki.
Harapás pedig nem csak azért lehet, mert mérges, egyszerűen attól is, hogy jön a foga, vagy próbálgatja az erejét...
A tanácsom a topikindítónak a következő:
Amikor megdob, üt vagy harap, komolyan nézz rá, szólj rá, hogy nem szabad, és hagyd ott.
Ugyanez vonatkozik az ismerősökre, rokonokra, barátokra, főleg a családra, hogyha felveszik és harap vagy üt, akkor tegyék le azzal, hogy nem szabad és viselkedjenek teljesen természetesen. Aztán majd megszokja, megérti, ha üti a másikat, akkor nem kap érte ölelést, vagy ha üt, akkor nem maradhat ölben. Neki ez még játék, nem fogja fel, hogy ez nektek fáj.
Visszaharapni nem szabad!
Sarokba állítani szintén nem! Nem tanul belőle semmit, esetleg csak dühösebb lesz. Nem tudja még megérteni, hogy mi az, hogy ott maradsz nemtudomhány percig!
Nálunk ez bejött!
Azért mondtam, hogy főleg a család ne engedje, hogy dobáljon, üssön, mert pl. az én anyukám is ilyen volt, hogy fölvette a gyereket, az meg megütötte, én rászóltam és kértem, hogy tegye ilyenkor le, ő meg rám szólt, hogy jaj, nem fájt, kicsi még, stb, aztán hagytam. Mikor már egy hete verte akkor meg szólt nekem, hogy milyen agresszív ez a gyerek, vigyem pszihológushoz. Na persze.
De az, aki azt tette amit mondtam, hogy tegye le, és szóljon rá ha üt, azt nem ütötte tovább!
Nem lesz vadállat belőle a hetedikben...
És pontosan azt értem alatta, amit Ti is az apjával, hogy "inkább ő üssön, mint hogy őt üssék, nem?"... Persze csak képletesen...
Rendelkezem egy kislánnyal, aki a kisfiaddal egyidős korábban azzal indított a homokozóban, hogy behúzott az első útjába kerülőnek. Én meg fülem-farkam húztam be és félve mentem már csak vele a játszótérre. Természetesen jeleztem neki, hogy ez nem helyes. Most (középsős óvodás) már nem verekszik, viszont kiválóan kiáll a saját érdekeiért... (És Hozzád hasonlóan aggodalmamat fejeztem ki a gyerekorvosnak, aki ismervén a gyermeket, valamint körülményeit, csak mosolygott és a fenti idézettel nyugtatott meg.)
Van akinek bejön, van akinek nem. Nekem speciel a Tv-n távgyógyitó Gyurcsók papa jut róla mindig eszembe.
OFF
Komolyan mar az elso hsz.nel azzal akartam kezdeni, hogy gyere semiramis, majd kesobb is hogy
remelem semiramis is idetalal.
O pillanatok alatt helyere teszi a dolgokat
csak az a baj hogy kevesen fogjak fel 
igy azutan novelik a jovobeni kliensek szamat 
En meg most mehetek az ezosoknak bevallani, hogy megis csak van telepatia es varazslat , mert idevarazsoltam semit
Nem akarlak bántani, de tuti hogy érzi hogy nem vagy türelmes vele, nem szívesen játszol vele, nem szereted eléggé ahogy szeretné.
Egy gyerek attól durva hogy durván bánnak vele!
Nem tudom elképzelni azt, ha egy gyereket egészen kicsi kora óta szeretettel, türelemmel veszik körül, ha megtanul bújni , simogatni, ha tudja első perctől, hogy nem dobálunk, mert az fáj, nem szabad valamit, ha amit szabad ahhoz szépen nyúlunk, játszunk, szeretünk, akkor ilyen előfordulhat. Hisztizhet magának, de nem tesz kárt sem másban sem magában, mert valóban felméri a határokat. De ha vele nem agresszívek, ha lát szomorúnak ha nem szépen nyúl feléd, ha téged is sírni még ha imitálod is, hogy neked is fáj, akkor tisztában van vele. Egy gyerekkel egész pici korától beszélünk és szépen szeretettel nyúlunk hozzá még akkor is ha már nagyon fáradtak vagyunk, mert abból tanul, úgy viselkedik ahogy mi.
Merem ezt úgy írni, hogy felneveltem négy gyereket és nem tapasztaltam hasonlót, valamint most vagyok hetente két alkalommal majdnem egész nap a 15 hónapos unokámmal, aki az ötödik unokám és egyiknél sem tapasztaltam soha hasonlót, pedig nagyon eleven gyerekek. A pici már mindent mond rendesen lehet vele kommunikálni, bár ehhez nem kell neki beszélni, mert az egyéb viselkedéséből, jelekből is látni lehet hogy mi a jó neki és mi nem.
Ezt viszont a születése pillanatától kell éreznie, ismerni. Talán nagy türelemmel még javítható, de ha eddig nem volt, attól mos amikor már baj van mitől lesz?
Bocsánat, de ezt le kellett írnom.
Szia!
Nem olvastam végig a hsz-eket, csak úgy eszembe jutott: amikor az enyémek voltak ilyen picik, akkor mikor valamelyik megütött vagy megharapott, "elsírtam magam", vagyis imitáltam a sírást. És mondtam, kikandikálva a kezem mögül: ez fáááájt... :(
A gyereket mintha elvágták volna: először meghökkent, de nagyon, azután meg "kezét-lábát törte", hogy vigasztaljon, odajött, átölelt, símogatott, vigasztalt. A sírás olyan reakció, amit ő is jól ismert, könnyen lefordította magának, hogy rossz hatást váltott ki... és kivétel nélkül mindegyiknél bejött. :)
A hajam persze áldozatul esett a babázásnak: mikor kicsik voltak, le kellett vágnom, mert imádtak belekapaszkodni... szóval inkább rövidebb hajjal, de fájdalommentesen vettem fel őket.
Egy 15 honapos NEM köti össze a cselekedeteit es a "bünti"t (nesze neked, magyar nyelv). Ha bünteted, csak annyit ert, hogy megvonod töle a szeretetedet - es NEM TUDJA, miert. Bizonytalan lesz, a tovabbiakban is. EZZEL leteszed a kesöbbi massziv viselkedesproblema alapjait. Amikoris igazan aggressziv lesz.
Amit most tesz, az ui. a fejlödes rendes menete.
Biztos, hogy tönkre akarod tenni a kölköt?!