Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szégyen ez

Torolt_felhasznalo_230626
Torolt_felhasznalo_230626
Létrehozva: 2010. január 12. 08:33

Kicsit megkésve kaptam a kezembe a Nők Lapja mellékletét, amely az internethez ad tippeket.

A kiadvány tíz évvel ezelőtt haladó és értelmes kis füzetecske lett volna, de 2008-ban, amikor hozzátűzték az újsághoz, hervasztóan maradi. A Nők Lapja, ill. az ismertető szerzői – a számomra ismeretlen Kertész Gábor és Nagy Réka – az olvasótábort ostoba, félanalfabéta konyhatündérnek képzeli. Avagy a két újságírónak sincs túl sok fogalma a netről, de a főszerkesztőnek szupi ötletnek tűnt nyomtatott agytágítást tartani a netről, és rájuk esett a választás.

A stílus olyan, mint a Modoros blog egyik-másik jól sikerült paródiája: okoskodó, jópofáskodó, bratyizó és persze mindent tudálékosan túlmagyaráz.

Kis ízelítőként: a Google mint extra tipp szerepel a füzetben… Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a kiadvány tudásszintjéről.

Ennél érdekesebb, ahogy a szerzők mit gondolnak a mai magyar nő érdeklődési köréről. Kedves nőtársaim, elég lesújtó a dolog.

Nézzük a témaköröket! Mire jó egy nőnek 2008-ban az internet? Először is, ugye, guglizik. Természetesen Dolhai Attilát és Mészáros Árpád Zsoltot. Hát, nem tudom…

Aztán skypol. Tessék megkapaszkodni, a Skype segítségével még konferenciahívást is lehet „kezdeményezni”. Mintha az egész világ a szobánkban ülne…

A fórumokról szóló részből világlik ki csak igazán, mennyire él még mindig ez a kép a hűséges kis feleségről, aki el sem mozdul a tűzhely mellől. Tiszta Pleasantville. Miről fórumozik – a szerzők szerint – egy nő? Hát természetesen a piskótáról! Hogy hány tojásból kell sütni. Továbbá megoszthatjuk viszontagságainkat sorstársainkkal, amennyiben azok külföldön vállaltak állást. Tiszta középkor, nem? Az asszonyállat otthon őrzi a tűzhelyet, amíg az ember küzd a messzeségben a szeldzsuk törökökkel.

És természetesen a „babaprojectről” (sic!) is itt lehet beszélgetni a legjobbakat. Ez az én legnagyobb bajom a modern nővel. Megszállottként hajkurássza a klasszikus értékeket, de ahhoz már túl modern, hogy magától hagyjam a dolgokat a maguk rendje szerint haladni. A baba (Még véletlenül sem gyerek, nehogy kiderüljön, hogy ember!) prodzsekt, határidős feladat, amit le kell vezényelni!

Fontos azonban – bár, és ez az egyik legjobb mondat, „Sokan azt gondolják, ez valami beteg, virtuális világ, korántsem így van.” – hogy egészségügyi témákban ne hagyatkozzuk a „botcsinálta szakértőkre”!

De még csak ezután jutunk el addig, amiért az internetet feltalálták: a társkeresés és a fogyókúra.

Előre tisztázni kell, hiszen a társkereső honlap nem véletlenül adott pénzt erre a baromságra, hogy a netes társkeresők nem perverzek meg deviánsok meg bolondok. Csak töredékük az. Mindesetre kezdjünk gyanakodni, ha valaki küld egy képet egy jókora lomposról… Ezzel az útravalóval már könnyen felismerjük ezeket a beteg embereket, és ki is tudjuk őket szűrni.

Továbbá azért a neten sem mindenki csak szexet akar. És azt sem szabad elfelejteni, hogy időt kell hagyni, nem biztos, hogy egyből összejön.

Ezekkel a megfizethetetlen alapismeretekkel a tarsolyunkban irány a regisztrációs űrlap. Annyit azért még megjegyeznék, hogy eléggé szűkös a fantáziája a tisztelt szerzőpárosnak. Mi van, ha a kiadvány olvasója pont olyan deviánsokra hajt, aki előszeretettel küldözgetnek képeket a fütykösükről, mivel ő is csak azt akarja? Ja, hogy ez nem illik egy mai, magyar úrinőhöz? Hát hogy lesz belőle tűzhely melletti pirulós kis ara? Azzal a szájjal fogja majd csókolni a gyerekek fejét…?

Sajnos a regisztrációról szóló szájbarágás jogosságát nem tudom elvitatni. Bár a társkereső oldalakat nagy ívben kerülöm, az Iwiw-en és a Facebookon bőven látni idiótákat, akik jópofának hiszik magukat, valójában meg leginkább ijesztően hülyék. Azért innen is szemezgetek: kerülendők az olyan szellemességek, mint „Szelídíts meg! – mondta a róka.” vagy „NŐ vagyok, csupa nagybetűvel.” Ha pedig idézünk (mint én az előbb, ugye), akkor még végén azt hiszik a férjjelöltek, hogy nincsenek önálló gondolataink. (Ez mióta hátrány?) TUDTÁTOK, HOGY A CSUPA NAGY BETŰ KIABÁLÁSNAK HAT? Mondom, 1998-ban ez egy pompás kis összeállítás lett volna…

Amikor valaki végre bennakadt a hálóban, akkor mindenek előtt bókoljunk neki. A férfi olyan állat, amelyik szereti, ha bókolnak neki. Minket nőket, ugye, a bók hidegen hagy, egyenesen irritál a dicséret.

Aztán kérdezzünk. Ez mindig beválik. A férfi olyan állat, amelyik szeret válaszolni.

És végül egy fontos információ: a férfiak szó szerint értik a leveleket. Ahá! (De mi köze ennek az internethez?)

És még néhány jollyjoker-téma, ami a nőket biztosan érdekli: vásárlás – általában nehéz dolog, pláne a neten; online ügyintézés – őszintén, aki öt perce tanulta Google-t használni, az mit kezd az APEH kibogarászhatatlan honlapjával?; ciklusfigyelés – tetszik emlékezni, babaproject; álláskeresés és persze „élménymegosztás”. Ez egyrészt a képfeltöltő oldalakat takarja. Ország-világ láthassa a képeinket, csuhaj! Másrészt mesél kicsit a blogokról, azoknak egyik legirritálóbb válfajáról, a csecsemőnaplókról. (Hát persze!) Továbbá a szerzők megengedik: az ember írhat „csak úgy”, magának blogot.

Még szerencse! Így én is leírhatom, hogy a Nők Lapja melléklete szégyen. Csak úgy, magamnak.

  1. 2010. január 12. 14:3436.

    Szervusz,

     

    köszönöm a privát üzit, megkaptam, és válaszoltam is. :-)

     

    Igen, tényleg úgy tűnt, hogy azért raktad fel a posztot, mert egyetértesz vele, pedig pont az ellenkezője volt a célod.  :-)

     

    barátsággal,

    Gábor 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230626 (35)
    2010-01-12  13:44
  2. Torolt_felhasznalo_230626
    Torolt_felhasznalo_230626
    2010. január 12. 13:4435.
    Szia. Írtam neked üzit. Szóljál ha megkaptad!
    előzmény:
    KerteszGabor (31)
    2010-01-12  12:51
  3. Torolt_felhasznalo_230626
    Torolt_felhasznalo_230626
    2010. január 12. 13:3034.

    Sziasztok lányok.

    Most látom csak hogy megjelent de rosszul a reggeli topicom. Azt jelezte a rendszer hogy javasprint hiba miatt nem jelenik meg, és nemis foglalkoztam vele. De jó hogy megjelent! Csak az a gáz hogy ezért nem tudtam ragálni rá. Szóval nekem szuper volt az a kis füzet, elis tettem anno mert egy ideig azzal ültem le a net elé. Tök hasznos volt, nem tudom Anália blogja miér húzza le ennyire. Ezt akartam megkérdezni tőlletek, hogy szerintetek is gáz e a füzetecske, és ti tanultatok e valami hasznosat belöle. mer én igen!

    YEEEEHHH!

    előzmény:
    KerteszGabor (32)
    2010-01-12  12:52
  4. -1-
    -1-
    2010. január 12. 13:0833.

    Emlékszem erre a füzetre, és arra, hogy mennyire tetszett, hogy miket lehet csinálni a jelekkel.

     

    Később megfeledkeztem róla, és sehogy nem tudtam felidézni, hogy hol olvastam az infót.

    Úgyhogy megváltoztatom a véleményem, már megérte megindítani ezt a topikot.

    Megyek megkeresem, hátha még megvan ez a remek is útmutató.  

    előzmény:
    KerteszGabor (31)
    2010-01-12  12:51
  5. 2010. január 12. 12:5232.

    A KOMMENT MÁSODIK RÉSZE: 

     

    3. Az internetes társkeresésről ismét annyit, hogy szerintem igenis fontos tudni róla, hiszen az idősebb párkereső korosztálynak ez talán a legjobb párkereső módszer (45 felett az ember elég kínosan érezheti magát egy diszkóban, nem?)

    Mivel már maratonivá kezd válni a kommentem, ezúttal hadd ne védjem szóról szóra az írást. Inkább a végét idézném:

    Idézet Nők Lapja kisfüzet (2008)

    "Az internetes társkereséssel kapcsolatos tippjeinket Kellner Dénes Valaki téged keres című könyve alapján állítottuk össze. A művet szívből ajánljuk mindenkinek, aki szeretné kipróbálni az internetes ismerkedést! Dénes nemcsak férfiként tudja, mit beszél, hanem internetes szakemberként is, hiszen ő fejlesztette ki az egyik legnagyobb hazai társkereső portált."

    Idézet vége

    Dénes, alias Danger a lovebox kitalálója és fejlesztője volt, személyesen olvasta át és mondta rá az áment a leírtakra. A cél ismét csak az volt, hogy a legkezdőbb társkeresők és a már "ügyesebbek" is találjanak új információt. A későbbi visszajelzések alapján találtak is.

    4. A Fórumozással, babavárással stb. kapcsolatban most azért nem kezdem osztani az észt, mert nem személyesen én írtam. Nagy Réka a nlcafe.hu vezetőszerkesztője, illetve most épp nem, mert nemrég született gyermeke. Mindenesetre talán elhiszik nekem az olvasók, hogy a történet arról szólt, hogy ha vannak otthon gondjaink, akár apró (süti, piskóta), akár nagyobb, be lehet dobni a kérdést a közösbe, és a Fórumozók megválaszolják. Segíthetnek, na!

    Ezek voltak a pontok. Most pedig egy személyes kérés feléd - komolyan, nem viccből:

    Íme a felsorolás, hogy milyen témákat vettünk a füzetbe. Mert úgy gondoltuk, érdekli a nőket (és a minket olvasó férfiakat).

    - Hogyan keressünk hatékonyan? (Google trükkök; Google parancsok)
    - Fórumozás
    - Társkeresés az interneten
    - Internetes aukció
    - Fogyjon internettel
    - Ötletek konyhatündéreknek
    - Olcsó telefonálás az interneten keresztül
    - Képmegosztók, blogok
    - Email
    - Szótár és fordítás
    - Fedezzünk fel! www.startlap.com
    - Játssszunk a neten!
    - Időjárás előrejelzés
    - Online újságok
    - Szabadidős programkereső
    - Közlekedés
    - Vásárlás
    - Ételrendelés
    - Online ügyintézés
    - Online Határidőnapló
    - Álláskeresés

    Az alábbiakról voltak részletes, ábrákkal teletűzdelt segítő leírásaink online, ami a füzettel egy időben jelent meg a Nők Lapja Cafén (hogyan regisztráljunk, lépésről lépésre):

    „Bekopogtunk az Ügyfélkapun”
    Iwiw
    Google calendar
    Firefox
    Gmail
    Skype
    Szótárazás az interneten
    Windows live messenger
    Citromail

    Reck Amál, én értem, hogy szerinted, amikor "Internet Kisokos" címmel füzetet jelentetünk meg, a fenti témák nem érdeklik a nőket, de kérlek, segíts, akkor mi érdekli őket?

    Ígérem, írni fogok róla a Nők Lapjában!

    ismeretlenül, de barátsággal,
    Kertész Gábor
    újságíró

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2010. január 12. 12:5131.

    Sziasztok,

     

    az eredeti posztra még tegnap válaszoltam, miután kikerült az említett blogra, és csak most vettem észre, hogy egy jóindulatú illető az NLC Fórumba is posztolta, természetesen a reagálásom nélkül.

     

    Szóval akkor copy-paste, KÉT RÉSZBEN.

     

     

    Hadd mutatkozzam be: Kertész Gábor vagyok, a Nők Lapja újságírója, és mivel személyesen is megszólítottál, Reckl Amál, úgy gondolom, nekem illik válaszolnom a posztodra. Pláne, hogy az Index főoldalára is kikerült. Most csak a magam, nem pedig a szerkesztőség nevében beszélek, bár remélem, hogy a többiek is így látják a dolgot. :-)

    Egyetlen dolog elöljáróban: 

    - Elég unfair dolog úgy lehúzni egy mellékletet, hogy az említett mű több mint egy éve jelent meg. Nem azért, mert elavul a dolog, hanem azért, mert nem kérhetem a kommentelőket, hogy vegyenek egy Nők Lapját, és döntsék el maguk, mennyire hasznos/nem hasznos az elmített kisfüzet. Mivel nincs a kezükben a füzet, alapból hátrányba kerülök veled szemben, és így nehéz védekezni. No de azért próbálkozom…  Menjünk akkor pontról pontra.

    1. "Kis ízelítőként: a Google mint extra tipp szerepel a füzetben… Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a kiadvány tudásszintjéről."

    A füzettel kettős célunk volt. Egyrészt azt akartuk, hogy olyanok is kedvet kapjanak az internethez, akik eddig nem tudtak róla semmit (olyan rossz küldetés ez?), másrészt, hogy azok, akik már konyítanak hozzá, jó kis extra ötleteket kapjanak. Az effajta szórás kifejezetten fontos, hiszen a Nők Lapját – hála istennek – jelenleg kb. 1 millió ember olvassa (nők és férfiak egyaránt).

    Én értem, Reckl Amál, hogy zavar, ha a kezdő netezőknek néhány sorban leírjuk, hogyan kell kezelni a Google-t. De most őszintén, tényleg azt gondolod, hogy az említett cikk maradék részét - ami a keresések finomításáról szól - mindenki tudja? Én például vállalom, hogy gyakorló netező létemre a cikk írásáig nem ismertem az összes Google parancsot… De jöjjön is az idézet saját magamtól, és döntsenek a kommentelők. Az idézetből egyébként az is látszik, hogy nem a Google-t ajánlottuk extra tippnek, hanem a Google-be épített számológépet. Magyarul, hogy csúnyán ferdítettél a posztodban. 

    Idézet Nők Lapja kisfüzet (2008)

    - Ha mégis meghatározott kifejezést keresünk, tegyük idézőjelbe! A Google így csak azokat az oldalakat fogja listázni, ahol a keresett kifejezés úgy szerepel, ahogy mi azt akarjuk. 

    Próbáljuk ki! Írjuk be a keresőbe, hogy „elmentem a vásárba” – számtalan felesleges lap helyett az Én elmentem a vásárba félpénzzel című népdal dalszövegét dobja fel a Google. 

    - A pontosabb keresés érdekében használjuk időnként mínuszjelet! A mínuszjel a „kivéve” kifejezés lefordítva a Google nyelvére. 

    Próbáljuk ki! Írjuk be a keresőbe, hogy Nacsa -Bagi – Ez a keresés kiad minden oldalt, amelyen Nacsa Olivér szerepel, de Bagi Iván nem… 

    - Próbáljuk ki az OR parancsot! Akkor érdemes használni, ha a „vagy-vagy” feltétel szerint szeretnénk keresni. Például a Dolhai OR MÁZS parancs minden olyan lapot kiad, amin Dolhai Attila vagy Mészáros Árpád Zsolt szerepel 

    Extra tipp:
    A Google keresőmezője egy egyszerű, de nagyszerű számológépként is működik. Ezt nem árt tudni, ha S.O.S. számológépre van szükségünk.

    Próbáljuk ki! Írjuk be a keresőbe, hogy 3+2*5 Ugye, hogy működik? 

    További hasznos tippek és Google-trükkök:www.webma.hu/Keresooptimalizalas_Keresok_Go ogle.html

    Idézet vége 

    Azt hiszem, a kommentelők a fentiek alapján most már azt is el tudják dönteni, hogy valóban olyan felháborító volt-e részemről Mészáros Árpád Zsoltra és Dolhai Attilára guglizni.
    De ha csak ezen múlik a jóindulatod, és megígéred, hogy előfizetsz ránk, én cserébe legközelebb ajánlani fogom a "Reckl Amál" keresőszavakat is... ;-) 

    2. "Aztán skypol. Tessék megkapaszkodni, a Skype segítségével még konferenciahívást is lehet „kezdeményezni”. Mintha az egész világ a szobánkban ülne…" 

    Igen! És ugye, hogy milyen fantasztikus dolog? Főleg mostanában, amikor annyi korunkbeli (jómagam 31) megy külföldre dolgozni! Anyukák, nagymamák, apukák, nagypapák (igen, sok férfi olvasónk is van) ülnek le a gép elé, hogy megtanulják használni. Ismét hadd idézzek az akkori kisfüzetből: 

    Idézet Nők Lapja kisfüzet (2008)

    "A Skype programot a skype.com/intl/hu honlapról tudjuk letölteni, teljesen ingyenesen. Letöltés után a programot telepítenünk kell, amelynek részletes menetét megtalálják anlcafe.hu/techno/skype oldalon (ábrákkal)!" 

    Idézet vége

    Magyarul, amikor több mint egy évvel ezelőtt az olvasónk ráment a fenti URL-re, lépésről lépésre elmagyaráztuk neki, mit és hogyan kell tennie ahhoz, hogy belépjen a skypoló közösségbe, és csökkentse a telefonszámláját. Utóbbit egyébként más, a kisfüzetben ajánlott programoknál is megtettük (a kommentem végén ott a lista… És igen, nagy meló volt).
    Megmondom őszintén, Reck Amál, már csak azért is dühít, hogy nem egy éve írtad a posztot, mert ezt az állításomat most nem tudom bizonyítani, csak a kommentelők jóhiszeműségére építhetek. Ennyi idő elteltével a link ugyanis már nem működik, az előbb kipróbáltam. De ha kommentelőknek nem elég a szavam, és követelik tőlem az említett cikkeket, én esküszöm, holnap bemegyek a rendszergazdákhoz az NLCafénál és előkerestetem velük valahogy... :-)

    (A KOMMENT FOLYTATÓDIK)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 12:4630.

    Megnéztem.

     

    Ott arra gondoltam , hogy egy kérdésnél vagy véleménynél írásban nem jön ki az  igazán , hogy Te azt kedvesen vagy sértően gondolod.

     

    Hogy nem merem megírni , azt arra értettem , hogy ez a folyamatos agyament és antilop típusú topikokra teszel helytálló megjegyzést , akkor az törlésre kerül.

    De legalább szórakoztató lenne!

     

    Egyébként imádom a humoros  , kis hülye topikokat is.Én is nyitottam olyanokat 3 - t és ott meg is bizonyosodtam arról , hogy milyen sok embernek , milyen szuper humorérzéke van.

    Na mindegy , ez az Én gondom.

     

    előzmény:
    adrijan (29)
    2010-01-12  12:39
  8. 2010. január 12. 12:3929.

    A 21-es hsz-t nem értem, nekem nem áll össze.

     

    Egyébként milyen véleményt nem mersz leírni? Ha gondolod, írd meg a Boxzsákc. topikban, hátha tudok valamit érdemben válaszolni rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597084 (28)
    2010-01-12  12:33
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 12:3328.

    Melyiket? A másikon kívül csak azt írtam , hogy nem merem kifejteni a véleményemet , mert törölnek.

     

    Sajnos , de így van. Véleményszabadság hol vagy?

    előzmény:
    adrijan (27)
    2010-01-12  12:18
  10. 2010. január 12. 12:1827.
    Köszi, ismerem a korábbi topikjait :)
    Az előző hozzászólásodat nem értem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597084 (26)
    2010-01-12  12:10
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 12:1026.

    Akkor ezek szerint nem ismered a korábbi topikjait.

     

    Vázába pisilős férj , internetről letöltött kép és ez a cica elvihető , egészséges gyerek , stb....

     

     

    Akinek még eszébe jut valami az tájákoztassa  adrijant.

    előzmény:
    adrijan (23)
    2010-01-12  11:29
  12. Torolt_felhasznalo_468805
    Torolt_felhasznalo_468805
    2010. január 12. 11:4225.

    Vajon miért tűnt nekem is úgy, hogy ez nem saját iromány????

    előzmény:
    tücsök78 (9)
    2010-01-12  09:00
  13. 2010. január 12. 11:4024.

    Oké, nem értünk egyet, de végülis ez nem gond.

     

    Szerintem pedig egyoldalúan mérsz: "alja búlvár" nem foglalkozik olyan témákkal is, amiket az előző hsz-emben írtam. 

     

    "Alja búlvár" a szexualitáshoz nem egy közismert szexológus cikkein keresztül közelít. 

     

    Jelenleg az NLCafe rovatai közül csak a "Sztárok" rovatnak vannak bulvárcikkei is, az összes többi rovatban (pl. Babázzunk, Gasztro, Otthon, Utazás - hogy csak párat kiemeljek) nem találsz bulvárt.

     

    A törölt hsz-ed stílusával meg csak annyi volt a gond, hogy prostituáltnak (csak nem így) nevezted Debreczeni Zitát. (Az NLC-t meg "alja búlvár"-nak, de azt mondjuk most is megteszed, mégsem lett törölve)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_308334 (22)
    2010-01-12  11:29
  14. 2010. január 12. 11:2923.
    Hát, hazudnék, ha azt mondanám, értem, amit írsz...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597084 (21)
    2010-01-12  11:18
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 11:2922.
    olvastad a törölt hozzászólásomat? aminek a stílusa egyébként nem volt "gáz" ahogy te írod. ua volt mint ami most is bent van....nem mérek egyoldalúan, az nlc már nagyon elment alja búlvárba. 
    előzmény:
    adrijan (20)
    2010-01-12  10:47
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 11:1821.
    Hozzászólásokadrijan 20. 2010-01-12 10:47

    Szerintem nem is a tartalma miatt törölték a modik, hanem a hozzászólásod stílusa volt a gáz.

     

     

     

    Nem.Szerintem nem csak ezért törölnek .A topikindítnak volt valami trafipaxos témája.

     

    Én erre azt kérdeztem tőle , hogy a cicus meg a vázás férj mellett ki lehet-e szürni illetve meg lehet - e látni úgy a trafipaxot.

     

    Ezért az Én hozzászólásomat is törölték.Lehet , hogy ezt is fogják.

    előzmény:
    adrijan (20)
    2010-01-12  10:47
  17. 2010. január 12. 10:4720.

    Szerintem nem is a tartalma miatt törölték a modik, hanem a hozzászólásod stílusa volt a gáz.

     

    Egyébként kicsit egyoldalúan mérsz: igen, szerepel a címlapon egy tiniknek szóló szexológus (Lux Elvíra) szaktanácsa, és Debreceni Zita is.

     

    Plusz még szerepel például három könyvajánló (ugyanazon a címlapon), egy cikk a skandináv lakberendezési stílusról, egy képgaléria a mozikban most menő Sherlock Holmes filmről, egy cikk pedig az Avataról, 12 új fittnestanács, meg egy főzős videó a Cafe TV-től...

     

    Kiemelheted ebből a szexológus válaszát persze (bár nem tudom, miért gáz az szerinted), meg azt, hogy a címlapon van Debreceni Zita is, de ettől még elég egyoldalú maradsz a véleményeddel.

     

    Szerintem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_308334 (18)
    2010-01-12  10:10
  18. 2010. január 12. 10:4319.

    ez a te blogod?

     

    http://recklamal.blog.hu/

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230626 (1)
    2010-01-12  08:33
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 10:1018.
    miért lett törölve a hozzászólásom? csak annyit írtam, hogy lehet e színvonalról beszélni, ahol a kezdőlapon egy 14 éves gyerek masztizós dolgai meg Debreceni Zita " megélhetési" van rajta? Kiszelről meg Donatelláról nem beszélve..... csak a tényeket közöltem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230626 (1)
    2010-01-12  08:33
  20. 2010. január 12. 09:5217.

    Hehe, ez tényleg az Indexről lett lopkovicolva ;)))

     

    Kérünk valami épkézláb saját ötletet, kedves topikindító! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230626 (1)
    2010-01-12  08:33
  21. -1-
    -1-
    2010. január 12. 09:2916.

    Amúgy jó a címválasztásod.

     

    Bizony elég szégyen, ha valaki csak a folytonos negatív kritizáló szerepet vállalja magára.  

     

    Akárhogy is nézem, nagyon nem ismered azokat a dolgokat, amikkel foglalkozol.

     

    Mert ugye ma már úgy születnek a gyerekek, hogy anyuka a számítógép mellől megy szülni, míg azok, akik abban a korban nőttek fel, hogy még az áram jótékony hatását sem élvezhették, de szeretnének mégis internetezni, azok szerinted már úgy fújják az ismereteket, ahogy az a nagykönyvben meg van írva?

     

    Mert gondolom egyetértesz a cikk írójával, azért hoztad ide.

     

    És igen, vannak olyanok, akik érdemesnek tartják magukat arra, hogy fejlődjenek a világgal, nem úgy, mint te, aki folyton csak lehúzol mindent és gúnyt űzöl abból, ami másnak éppen az élete része is akár. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230626 (1)
    2010-01-12  08:33
  22. -1-
    -1-
    2010. január 12. 09:2115.

    ejnye, másolni forrásmegjelölés nélkül nem illik...

     

     

    a cikk az indexen olvasható egyébként. 

    idézet:
    hapcibenő (5)
    2010-01-12 08:40:00

    Már azt hittem rosszul látok.

    El sem olvastam végig, mert éreztem, hogy valami nem stimm, ennyi és ilyen megfogalmazás eddig távol állt az eddig indított topikoktól. 

     

    Mindenestre magához a topikhoz azért azt hozzá tenném, hogy ezt már végképp nem fogadja be az elmém, hogy aki ide jön fórumozni, aki itt hülyére akarja venni a közönséget és magát a fórumot, az képes egy ilyen topiktémát felvetni?

     

    előzmény:
    hapcibenő (5)
    2010-01-12  08:40
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 09:1914.
    Nem merem elmondani a véleményem , mert akkor törölnek.
    előzmény:
    tücsök78 (9)
    2010-01-12  09:00
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 12. 09:1213.
    előzmény:
    GyíkLány (3)
    2010-01-12  08:36

Címlap

top