Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Munkahelyi zaklatás-felmon

streamgirl
Létrehozva: 2010. január 2. 22:10

Sziasztok!

 

Hasznos tanácsot kérnék, ilyen helyzetben mit lehet tenni :

 

3 fős cégnél dolgozom ( főnök + kereskedelmis + én mint asszisztens)

2009 dec 19-től szabadságon voltam (rendes évi) és ezalatt a főnök elkezdett zaklatni, minden nap sms, telefon, e-mail, jönni akart személyesen. Nem értette meg hogy nem érdekel, pedig első alkalmmal közöltem vele hogy hagyjon. A sokadik sms és mail után már szinte kiabálva közöltem vele hogy hagyjon békén, tönkretette saját és családom ünnepeit.

 

Most ott tartunk hogy engem hibáztat az egészért mert én nem vagyok házas ( ő az ! ) ezért szabad vagyok bárki számára és azt írogatja hogy akkor a kereskedelmis kolegánál tudok felmondani hétfőn. Nem akar odajönni mert nem mer! Én megírtam hogy mivel vele szerződtemneki kell jönnie hogy megszüntesse a munkaviszonyt!

 

Kérdésem, mit lehet most tenni? Ez már zaklatás? Erre én nem számoltam, egyik napról másikra ilyen eset miatt se pénz se munka. Tudom én nem akarok ott lenni mert 3 ember között ilyen helyzet nem megoldható mert a főnök nem elég magas értelmi szintű a helyzet kezeléséhez. Ha én mondok fel, nem jelentkezhetek a munkanélkülire sem, ezzel magammal csinálok rosszat.

 

Rávehetem hogy menjen bele a közös megegyezésbe valahogy, ha nem akar mit mondhatok neki amivel jobb lesz a helyzetem?

 

Kérlek írjatok valamit mit tehetnék mert erre nem igazán számítottam.

A másik alkalmazott tud mindent de azt mondta mindent tagadni fog mert félti a helyét.

 

Köszönöm ha válaszoltok,
Ani

  1. 2010. január 6. 23:49104.
    szia. mi van ? 3 napja, varom , hogy irsz. van meg  mun kad??? tessek irni. csok.
    előzmény:
    streamgirl (1)
    2010-01-02  22:10
  2. 2010. január 3. 20:56103.

    "a másik alkalmazottról csak 2 napja derült ki hogy egy gerinctelen beszari alak aki nem mer kiállni egy csaj mellett sem..."

     

    Most komolyan mit vársz? Hiszen te sem igazán tudsz kiállni, még magadért sem...

    előzmény:
    streamgirl (102)
    2010-01-03  20:44
  3. 2010. január 3. 20:44102.
    Én is ezt szeretném. Ha egy munkahelyen 2 ember közül 2-vel nem lehet kijönni akkor ott nem maradok. Más lenne a szitu egy nagy helyen, de nem itt. Mondjuk a másik alkalmazottról csak 2 napja derült ki hogy egy gerinctelen beszari alak aki nem mer kiállni egy csaj mellett sem...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597084 (99)
    2010-01-03  19:15
  4. 2010. január 3. 20:43101.
    Igen, be vagyok jelentve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248363 (97)
    2010-01-03  18:51
  5. 2010. január 3. 20:41100.

    Hát igen, 5 hónap alatt szinte csak a probléma volt vele. Illetve nem, 3 hétig mutatta az álarcot.

     

    Jelenleg ott tartunk hogy megkaptam tőle mail-ben hogy hétfő-kedd menjek mert meg kell csinálni a leltárt, addig nem enged el semmiképp, ott megírhatom a  papírom (még van képe neki feltételt szabni)

     

    Én pedig megmondtam hogy a leveleiből egyértelmű hogy most ő akar engem a felmondásra kényszeríteni, ha mindenképp azt akarja hogy én mondjak fel akkor készüljön fel mert a valódi okkal fogom azt tenni. Jah és szánalmasan menekül mert olyat mert hazudni hogy nagyon fontos projektekbe kezdett ezért nem tudja mikor fog bejönni! Holott a másik kétszínű kollegától tudtam még múlt héten hogy azt mondta ő (mármint a másik kollega) szabin lehet hétfő-kedd mert ő maga jön be a leltárra. Hatalmas bátorságra vall!

     

    Ha mástól olvasnám ezeket nem biztos hogy elhinném...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248363 (96)
    2010-01-03  18:49
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 3. 19:1599.
    Szerintem lépj le Tőle minél hamarabb.Nem tudhatod , hogy mire képes , hogy így sarokba szorítottad.
    előzmény:
    streamgirl (1)
    2010-01-02  22:10
  7. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2010. január 3. 19:0298.

    szerintem nem a diplomától függ,hogy valaki bizonyos helyzeteket hogy kezel.

     

     

    előzmény:
    martinelli (82)
    2010-01-03  14:49
  8. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2010. január 3. 18:5197.
    be vagy jelentve v. zsebbe fizet/fizetett??
    előzmény:
    streamgirl (26)
    2010-01-02  23:20
  9. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2010. január 3. 18:4996.

    megmondom őszintén,hogy kicsit utána gondoltam a dolgoknak..

    ha volt már vele problémád,mert nem akarta odaadni a járt fizetést mondván hogy sok,akkor ettől az ürgétől mit lehet várni??

     

    majd kiderül..most csak találgatunk..

     

    előzmény:
    streamgirl (24)
    2010-01-02  23:14
  10. 2010. január 3. 18:0795.

    Akkor rosszul írtam, én úgy gondoltam hogy szüntesse meg a munkaviszonyt jan 31-el, de én nem megyek be.

    Tehát fizessen ki egy hónapot! Nem akarok bemenni, de azt sem akarom hogy mostígy jan 4-én pénz nélkül maradjak.

    Hivatalosan bérszámfejtve máshogy is ki lehet fizettetni vele? Mert ha megállapodunk max feketén adná ki abból meg képes később balhét csinálni amilyen szemét. Múlt év júli 14 óta vagyok ott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597084 (92)
    2010-01-03  18:03
  11. 2010. január 3. 18:0494.
    Köszönöm a pontosítást, igazad van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (86)
    2010-01-03  16:06
  12. 2010. január 3. 18:0393.

    Ez a kedves magyar vállakozó 5 hónap alatt (amióta én ott vagyok) egyetlen tiszta ügyet nem bonyolított.

    Komolyan, a visszamenőleges elbocsátástól kezdve a nemfizetésen keresztül immár a zaklatásig mindent eljátszott, és ezek csak a munkaügyi dolgok.Tényleg, feketén is dolgozik ott valaki, hát ez is támadható végülis :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597084 (85)
    2010-01-03  15:01
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 3. 18:0392.

    De miért ragaszkodsz  a még egy hónapos munkaviszonyhoz .Pláne ha nem is kell ezt ledolgoznod.

     

    Megbeszéltek egy összegt , azt adja oda és Te meg mész az utadra.

     

    én egy percig nem maradnék , mert szerintem nem lennék biztonságban .

    előzmény:
    streamgirl (87)
    2010-01-03  17:46
  14. 2010. január 3. 18:0191.

    Hát az jó lenne

     

    Az már számomra mindennek a teteje hogy miután ő pofára esett engem kezdett sértegetni.

     

    És közölte hogy hülye vagyok mert nem fogadtam el hogy vegyem ki hétfőn a kasszából a dec és jan-i fizut és felejtsük el.

     

    Megmondtam nem nyúlkálok sehova, rendesen hivatalosan fizesse ki, járulékkal mindennel ahogy kell.

    Persze még neki legyen jó, fenét!

    előzmény:
    martinelli (83)
    2010-01-03  14:54
  15. 2010. január 3. 17:5590.

    Hát igen, én sem jókedvemből léptem be erre a munkahelyre, hanem mert frissen végzettként hónapokig munkanélküli voltam, pénzt nem kaphattam sehonnan mert még munkaviszonyom sem volt előtte csak a gyakorlat, és több 10 sikertelen interjú után a válság kellős közepén és munkanélküliség legmagasabb fokán, vidéken ahol egy darab üres állás sincs kénytelen voltam elvállalni!

     

    Most nem az helyzet volt amikor válogatni lehetett!

    Köszi hogy mellém álltál, azt hiszem nincs mindenki tisztában azzal hogy milyen helyzetek is uralkodnak manapság.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956208 (68)
    2010-01-03  06:21
  16. 2010. január 3. 17:5189.

    Én nem gondoltam hogy én mondok fel, de ő ezt írta mindig, hogy ha a történtek után nem múlik el a haragom akkor a másik dolgozónál mondjak fel.

    Én azt mondtam neki hogy örülhet ha én eljövök közösen, mert ha én mondok fel akkor a valódi okkal fogom tenni azt.

     

    És ha pl ő elküldené a felmondást egy valótlan okkal postán, akkor azzal mit tudnék kezdeni?

     

    Sosem voltak ilyen gondjaim.

    előzmény:
    dixan (80)
    2010-01-03  12:31
  17. 2010. január 3. 17:4988.

    Igen, azt írta legutóbb hogy menjek be hétfő-kedd mert leltár előtt nem enged el.

    Nekem semmi közöm a leltárhoz, a másik ott dolgozó írta alá a leltárfelelősségit.

    Nekem egy nyamvadt munkaköri leírásom sincs mert azt sem adott csak a szerződésem, a sablon formanyomtatvány.

     

    Igen, én megmondtam hogy ha azt akarja mondjak fel akkor én valós okkal fogom indokolni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899375 (81)
    2010-01-03  13:11
  18. 2010. január 3. 17:4687.

    Persze, minden megvan !

     

    Én már közöltem vele hogy ő örülhet ha én belemegyek egyáltalán a közösbe mert az hogy ő felmond az ebben a helyzetben nem lehetséges ezekre az okokra hivatkozva.

     

    De most épp már oda se akar jönni.

     

    Mivel hosszú távú problémát nem akarok ha nem kötelező, én is úgy gondoltam hogy még legalább hónap végéig meglesz a munkaviszony de felment a munka alól.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597084 (84)
    2010-01-03  14:55
  19. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2010. január 3. 16:0686.

    Nincs olyan, hogy közös megegyezéses felmondás!

     

    Vagy felmondással, vagy közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt.

     

    előzmény:
    martinelli (83)
    2010-01-03  14:54
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 3. 15:0185.
    Magyar vállalkozó!
    előzmény:
    streamgirl (1)
    2010-01-02  22:10
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 3. 14:5584.

    Mindent e - mail -t , sms -t mentsd el , legyen bizonyítékod rá , hogy ő zaklatott.

     

    Semmibe ne menj bele , de ha mégis bele kell menned  valamibe ,megmondod Neki , csak úgy lehet , hogy 1-2 havi bért kifizet , hogy legyen időd munkát keresni.

     

     

    Ne add fel, lehet , hogy Te tudod Őt megleckéztetni , mert ezt mással is megcsinálja , ha nem koppintassz az orrára.

    előzmény:
    streamgirl (1)
    2010-01-02  22:10
  22. 2010. január 3. 14:5483.

    A legjobb egy közös megegyezéses felmondás lenne, 1 évnyi végkielégítéssel. Akkor még a hatóságokat is ki lehet hagyni, baszódjon meg magában a főnök.

     

    Szerintem ha hétfőn bemész, írd meg így a felmondást! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2010. január 3. 14:4982.
    Félreértetted. Nem az a baj, hogy diplomával teát főz, hanem hogy diplomás létére fogalma sincs hogyan kezelje ezt a helyzetet. Sőt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956208 (68)
    2010-01-03  06:21
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 3. 13:1181.

    Az a lényeg, hogy te ne mondj fel. Kérdezd meg a főnöködtől, hogy jó-e neki, hogy rendkívüli felmondással mondasz fel, amiben megjelölöd az ő magatartását, zaklatását. És ügy lesz belőle.

    Ha leltárt akar csinálni és rád akar kenni valamit, ha neked nem volt semmi, amit rádbízott átadás-átvételi leltárral a felvételedkor, akkor nem tud leltárhiánnyal elküldeni. (úgyis megpróbálkozik valamivel) 

     

    nekem is elbaszta a karácsonyomat, 2 napig az járt a fejemben, fel fog-e mondani. Ha felond, nem érdekel, már kezdem letojni....

    előzmény:
    streamgirl (79)
    2010-01-03  11:34

Címlap

top