Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Negyedik baba 44 évesen
Olyan vicces, hogy mindegyik szám négyes! Vajon a számmisztikában mit jelent ez a sok négyes? Milyen jövője lenne a babának, ha engedném megszületni, ha elvállalnám ezt a terhességet?
Válófélbe vagyok, de van egy barátom. Nem álmaim lovagja, de jól meg vagyunk. Nem lángoló szerelem, de békés társ. Van 3 gyerekem a /volt/ férjemtől. És tegnap teszteltem, mert jött meg már egy hete. Klimaxnak hittem, de nem az volt. Holnap doki.
Megtarsam? Szült már más is 44 évesen? /majdnem 44 évesen/ Tiszta gáz. Az én anyám nagymama volt ennyi időssen.
Nem lesz baja? Fogyatékos gyereket senki se akar, én se. De másik meg az, hogy most vagy soha. Most még képes voltam teherbe esni, mi lesz, ha akarnánk majd gyereket, de akkor már tényleg annyira idős leszek, hogy nem leszek terhes. /pl klimax/. Biztos zavart vagyok most azért is ilyen amit írok. Segítsetek! A páromnak nem mertem még mondani. Nem akarom, hogy fájjon a szive, ha úgy döntök, abortusz. Őneki minden álma egy közös gyerek!
Szia!
Szeretném tudni van-e új fejlemény, döntés mióta nyitottad ezt az oldalt. Gondolom minden gondolatodat ez határozza meg. Én is átéltem hasonlókat pont 10 éve. Majdnem 46 voltam mikor 5. kislányom megszületett. Amikor rádöbbentem hogy ez nem a klímax még bőven volt időm gondolkodni hogy mi legyen. Férjem teljesen rámbízta, hiszen már volt négy egészséges gyerekünk, a házasságunk sem volt zökkennőmentes. 25, 20,15 és 8 éves gyerekeinkkel is megbeszélve döntöttünk. Néhány hétig még viaskodtam önmagammal, hiszen nagyon nehéz felelősen gondolkodni, aztán mikor döntöttem teljesen megnyugodtam.Természetesen minden vizsgálatot elvégeztettem, (magzatvízből kromoszóma stb.), hiszen egészséges babát szerettem volna.
És így lett, azóta egy percig nem bántam meg.
Kívánom hogy Neked is legyen ilyen szerencséd!
Szia!
ITT vagy????Mizus mesélj...
Voltál dokinál, ha igen mit mondott, ha erre válaszolsz, akkor majd felteszem a kérdésem...
:)
Gratulálok!
Én is második házasságban élek, 3,5 éve vagyunk együtt, az idén voltam 45 éves. Istenem, az elmúlt 2 évben mit nem adtam volna egy közös kisbabáért, amit a férjem olyannyira szeretett volna?! De még mindig nem adtam fel teljesen, hátha sikerül... Van már egy 24 éves felnőtt fiam, tehát nekem a második lenne.
Ha elég stabilnak érzed az új kapcsolatod, akkor remélem, megtartod.
"Őneki minden álma egy közös gyerek!"
Valósítsd meg az álmát - ilyen egyszerű, és ne hallgass se tanácsokra, se ítélkezésekre, csakis a szívedre.
(Engem közel 45 éves korában szült Édesanyám, testvéreim 22 és 16 évesek voltak, Édesapám 52. Ma is abból a határtalan szeretetből táplálkozom, amit tőlük kaptam, a családomtól.
Annyit kaptam, hogy bátran szórom azóta is - szeretem az életet, a világot, az embereket.)
Birtokodban van egy csodálatos lehetőség - álmokat valósíthatsz meg, rajta, ne habozz! Sok szerencsét és szívből gratulálok!
Klassz a négy baba! Én is annyit szeretnék.
Vera
Szia!
Én egy másik topikhoz tartozom a "vetélés"topikhoz.Amit Te leírtál az borzasztó dolog."Nálunk" van olyan lány akinek 3vetélése volt és nem adja fel,te pedig abortuszon gondolkozol!Az Én anyukám 50éves(én 31vagyok),38évesen szülte meg a húgomat az új férjétől.Mikor megtudta,hogy terhes sírva fakadt,de meg sem fordult a fejében elvetetni!Szerintem ismersz pár védekezési lehetőséget főleg,hogy már nem most kezdted.....nem értem miért nem előtte gondolkoztál??!!Mi a fórumon éppen az "ilyen"emberekről szoktunk beszélgetni,hogy valakinek sikerül és elveteti....Ez nagyon szomorú dolog!
Mi az, hogy ha elveteted, azt el sem mondod??? Ez szerelem??? Édes Istenem. Próbáld már kicsit az ő helyébe képzelni magad! Te mit éreznél, ha az a valaki, akivel elvileg a közös életed tervezed, kihagy egy ekkora horderejű döntésből?
Ha nem 44 lennél, és nem lenne 3 gyereked, azt mondanám, előbb fel kellene nőni ehhez. De így, nem is tudom mit lehet mondani...
Szia,
Először is gratulálok.
A férjem most 44 éves, és jövő júniusban születik meg a másodi kisfiúnk :) Az előző házasságából már van két lánya. Úgyhogy ... Neki is a negyedik gyereke lesz. Tudom, tudom... Ő férfi. De akkor is.
Én mint "második feleség" nagyon szeretem a gyerekeit, de igazából a közös gyerekünktől lett "teljes" a mi kis családunk. Ezzel lehet, hogy a jelenlegi párod is így van.
Én mindenképpen megbeszélném vele a dolgot. Neki isbeleszólása van azért ebbe a helyzetbe...
Szerintem különben is egy baba tudja, hogy mikor akar jönni....
Szia!
Én mindenképp megtartanám a babát,ha már egyszer jönni akar,jöjjön!
Láthatod,sokan szülnek ebben a korban is. Én 41 vagyok,de m ég én is szeretnék szülni.
Boldog lennék a helyedben,főleg,hogy a párodnak is ez a nagy vágya!
2 hónappal múltam 44, mikor a legkisebb született. Teljesen problémamentes terheségből, időre, egészségesen. Nincs ezzel semmi gond. Neked van tapasztalatod, embered meg vágyik közös gyerekre.
Nálunk a nagyok is imádják a kicsit, szóval nagyon jó döntés volt (Ő is "új" apától van). Különben is, egy kisgyerek megfiatalít.
Ami inkább gond lehet, az a válófél... Egy válás sok stresszel jár, még ha a felek jól is állnak hozzá. Meg a kicsi először majd a mostani férjed nevére lesz anyakönyvezve asszem, bár ez inkább vicc, mint probléma. Szóval én inkább ebben látok rizikót, mint abban, hogy egészséges-e a baba. Szerintem is beszéld meg új emberrel, a kapcsolatotok nagyon megsínylené, ha most egyedül döntesz és az később kiderül. Márpedig az ilyen dolgok ki szoktak derülni.
Én biztos, hogy örülnék a helyedben...pláne hogy a páros is szeretne közös gyereket.
Én ugyan "csak" 42 éves voltam, amikor született a negyedik gyerekem...tegnap volt a szalagavatója :) Nem bántam meg.
Minden jót neketek, bárhogy döntesz is!
Szia, eloszor is gratulalok!
En 43 eves leszek marcius 28-an es 27-re varom a kisfiamat. Igaz nekem o a masodik gyermekem lesz "csak". De meg igy is varni akartam volna legalabb egy evet egyeb okokbol, amit most nem reszletezek. Viszont az elet ugy dontott, hogy most legyen.
Nem lehet egyszeru dontes, kulonosen ha mar van 3 gyermeked. Az hogy egeszseges lesz-e, persze nagy dilemma, es szerintem minden anyuka lelkeben ott van a felsz akarhany evesen varja is a babajat.
Szerencsere ma mar annyi szuresi lehetoseg van es te meg nagyon idoben vagy.
Azt viszont nagyon komolyan meggondolnam a helyedben, hogy ha igazan szeretem azt a ferfit akkor nem zarom ki a dontesbol se pro se kontra. Meg ha fajdalmas is lenne neki, ha esetleg nem tartod meg, szerintem joga van tudni. De ez csak egy maganvelemeny.
van egy egyszerű módszer. dobj fel egy érmét, fej vagy írás.
nem azért, hogy ez alapján dönts :) - hanem, hogy ha kijön az "eredmény", lásd, hogy örülsz neki, vagy bosszant.
ha tudod, hogy te mit szeretnél, akkor lehet orvost keresni a kérdéseiddel :)
egyébként gratu!!! :)
Szia!
Az egyik ismerősöm "vénlánynak" indult, 40 évesen férjhez ment és gyermeket szült, aki egészséges és borzalmas aranyos:)
most már anyuci olyan 50 körül van.....
Te tudod, hogy mit szeretnél, de ha akarod, akkor tartsd meg és biztos jó lesz babócázni....Apukának viszont szólj, ha biztos a dolog:)