Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

IDÉZETEK -- SZÜLETÉSRŐL

gé73
Létrehozva: 2004. március 1. 13:50
Sziasztok!
Szeretnék segítséget kérni!
Két hetes a kisfiam és a rokonoknak, barátoknak szeretnénk küldeni egy kedves, emlékbe is eltehető értesítést a születéséről. Ebbe az értesítőbe keresek valami szép, szívhez szóló idézetet, születésről, szülésről, anyaságról. (Sajnos eddig csak kevés sikerrel)Ha valakinek van ilyen a tarsolyában, kérem ossza meg velem!
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Sziasztok!
  1. Torolt_felhasznalo_231798
    Torolt_felhasznalo_231798
    2007. Április 1. 23:0313.

    Sziasztok! Eltelt egy év, és én ismét kiállításra készülök a Születés Hete alkalmából. Ehhez keresek szép várandóssággal, születéssel, szüléssel kapcsolatos idézeteket. Ha tudotok segíteni, hogy hol talákok ilyen elérhetőségeket neten, illetve idézettel (ha lehet, szerzővel) tudtoksegíteni, nagyon-nagyon megköszönném!!!!   

    További szép estét mindenkinek!

    Shannon21

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_231798
    Torolt_felhasznalo_231798
    2006. Április 6. 17:2912.

    Sziasztok! én is születés, várandósság témában keresek idézeteket, de neten valahogy reménytelen...Tudtok segíteni? Indítottam erről már egy saját topicot is, és jött is pár nagyon értékes idézet Tőletek, de mivel egy fotókiállítás minden képéhwz kellene egy-egy idézet, sajnos még kevés...

    Ha tudtok még, nagyon megköszönöm előre is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_524606
    Torolt_felhasznalo_524606
    2005. szeptember 20. 12:2011.
    Hát senki?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_524606 (10)
    2005-09-18  19:23
  4. Torolt_felhasznalo_524606
    Torolt_felhasznalo_524606
    2005. szeptember 18. 19:2310.

    Ha valaki még tud ilyen idézetet, kérem ossza meg velem. Egy barátnőm fog szülni, vagyis nemsokára kettő és nekik szeretnék valami szép idézetet adni. Sajnos a szules.hu-n már nincsenek idézetek. Olvastam már itt is szépeket, de még nem találtam meg az igazit.   Légyszi segítseket!

    Köszi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_950003
    Torolt_felhasznalo_950003
    2004. december 8. 18:239.
    Sziasztok!

    Újságcikkem megírásához várom olyan édesanyák jelentkezését, akiknek terhessége az első három hónapban tünetmentesen zajlott. Nem volt menstruáció kimaradás, émelygés, mellfeszülés.
    Én így jártam.
    Első döbbenetem mostmár az öröm váltotta fel, április végére várom a világ legszebb kisfiát.
    Ha valaki hasonlóképpen járt, kérem jelentkezzen.
    Köszönöm!
    Softis
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2004. március 2. 11:528.
    Köszönöm ölelőkar!
    Nagyon szép az idézet és gyönyörű nevet választottál magadnak!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_592466 (7)
     
  7. Torolt_felhasznalo_592466
    Torolt_felhasznalo_592466
    2004. március 1. 20:437.
    "Zene a csend, s benne fogantál te is, mint öröktől áldott gondolat. Titkok ölében ringó gyermek engedd hát, szeretni önmagad. . . "
    "Gyermek. . . Egy marék melegség, lágy, selymes, illúziók. Bársonyos összetartozás, folytatódás, kiengesztelés, értelem, cél. "
    előzmény:
    gé73 (1)
     
  8. 2004. március 1. 19:076.
    Köszönöm szépen a segítségeteket, azért remélem jönnek még idézetek, mert olyan jó olvasgatni őket!!!
    :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_438746
    Torolt_felhasznalo_438746
    2004. március 1. 15:075.
    SZia!
    Gratulálok a kicsihez:)))
    Ezen az oldalon rengeteg idézetet olvashatsz, remélem találsz is egy szépet!!
    http://www. szules. hu/idezetek. shtml
    Még találtam:
    Kicsi kincsem, Te vagy a Minden. Minden, mi öröm, Minden, mi gond, Minden, mi félelem, s Minden, mi szép. Te vagy a Mindenség. Az élet maga vagy, Az ÉN életem is TE vagy. . . .

    előzmény:
    gé73 (1)
     
  10. Torolt_felhasznalo_624828
    Torolt_felhasznalo_624828
    2004. március 1. 14:544.
    Ime Kahlil Gibrantól egy idézet(pár napja a születéshete honlapon olvastam):

    ". . . Gyermekeitek általatok érkeznek, de nem belőletek.
    És bár veletek vannak, nem birtokolhatjátok őket.
    Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
    Mert nekik saját gondolataik vannak.
    Testütknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
    Mert az Ő lelkük már a holnap házában lakik, ahová ti
    nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
    Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok olyanná tenni őket, mint ti vagytok.
    Mert az élet sem halad visszafelé, s nem reked meg a tegnapban.
    Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. "
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. március 1. 14:043.
    Köszönöm, nagyon édes! (és tényleg így van!!! :O)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253013 (2)
     
  12. 2004. március 1. 14:002.
    "Amikor megszülettem,
    nem jeleztek nagyot, Messiást jelentő, különös csillagok.
    Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. "
    előzmény:
    gé73 (1)
     

Címlap

top