Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Zsizsik

csiriburi
Létrehozva: 2009. augusztus 3. 08:25

Az elmúlt 2-3 évben a zsizsikek keserítik meg az életemet. Többször kidobtam mindent. Mindet a hűtőbe tároltam stb. Most felújítottam a konyhámat, és át-ki, feltöröltem mindent. A felújítás alatt minden rendben volt, és egy héttel a bepakolás után a kis szemetek újra megjelenetek.

 

Elegem van.

 

Most újra kidobok mindent...

 

Van valakinek használható ötlete, hogy hogyan szabaduljak meg tőlük véglegesen.

 

köszi

 

  1. 2011. Április 1. 10:5424.
    Esetleg tudja valaki, hogy mennyi a zsizsik kikelési ideje? Amik nálam vannak azok nem feketék, hanem sötétbarnák, egész picik. Most már mindent elkülönítve, üveg, műanya,g illetve fém dobozokban tárolok, mégis van olyan, hogy már hosszú-hosszú hónapok óta dobozban tárolt teában vagy fűszerben találok zsizsiket. Elképzelni sem tudom hány hónap lehet a kikelési idejük. Belemásznak mindenbe szinte, néhány fűszer, a só és a cukor kivételével. Már több éve próbálom kiirtani őket, de nem sikerül. A levendulát úyg látom érdemes lesz megpróbálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. 2010. június 24. 13:2223.
    Sziasztok!


    Én is zsizsikkel küzdök már egy ideje.
    A tápszerbe is belementek.

    Kerestem a Corában a Bio Kill-t, de sajnos ott nem volt.
    Ti hol vettétek? És levendula olajat?

    Honnan lehet biztosan tudni, hogy zsizsik Szerintetek?

    Üdv: Bebe
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_619130
    Torolt_felhasznalo_619130
    2010. június 3. 18:4722.

    Üdvözlet mindenkinek

    Minket is elért a zsizsik invázió, sajnos.:-P Ezek a kis randaságok legalább olyan bosszantóak mint a hangyák. Felmásznak, átmásznak, bemásznak mindenhova. brrrr :-P

    Tudtam, hogy itt a nlcafeben találok jó, használható ötleteket, mert a neten keresgéltem, de semmi okos infót nem kaptam másutt.

     

    Nagyon jó ez a Biokill irtószer, ami 1090..-forint, /ezt is vettünk, a biztonság kedvéért/ de nagyon bevált nálunk a babérlevél is, de legfőképpen a levendulaolaj, mindent amit lehetett végigkentem, és eltüntek ezek a randa kis fekete dögök.

     

    Bevált amiket itt ajánlottatok:-) Adtam a levendulaolajból is mindenhova rendesen. !

    Remélem véglegesen megszabadultunk ezektől a kis randaságoktól.

    Nem nálunk voltak, mert mi nem tárolunk semmiféle élelmiszert, nem vezetünk háztartást, ugyhogy nálunk éhen maradnak ezek a kis dögök, -  az alattunk lévőktől jöttek fel vagy valahonnan a házból hozzánk,

    gondolom sokan elteszik a babot lencsét diót, tárolják a lisztet, rizsát, zsemlemorzsát, hogy majd jó lesz később, nos a hosszu tárolás eredménye az szokott lenni, meg megkeseritik ezek a kis randa zsizsik dögök mindenkinek, a szomszédoknak is az életét.

     

    Köszönöm az ötleteket:-)

    hermelinkirálynő

    előzmény:
    Twisk (3)
    2009-08-03  08:41
  4. Torolt_felhasznalo_641984
    Torolt_felhasznalo_641984
    2009. október 25. 13:1921.

    Kedves mindenki aki zsizsikesedéssel találkozik.

    Bogarászként azt kell mondanom, a konyhában sajnos előfordul az ilyesmi. Az igazi zsizsikek csak hüvelyes növényekben élősködnek, tehát bab, borsó (ezek a leggyakoribbak), lencse, csicseriborsó (ritkák). A „zsuzsokok” más bogárcsaládhoz tartoznak keverik a „zsizsikekkel”, életmódjuk más növényekhez kötődik (kukorica, rizs). A hasonlóság csak apróságukban mutatkozik. Mivel mindkettő bogár közös jellemző, hogy a hideget nem kedvelik, ezért a fagyasztott, vagy kis (nem egy perces) fagyasztás sikeresen elpusztítja őket, illetve a levendula risztó hatása is álltalánosságban a rovarokra bizonyított. A probléma az, hogy a megvásárolt termékben a lárva már benne élősködik és nem vesszük észre, csak későn hogy esetenként a bab teljesen zsizsikes. A babzsizsik csak száraz terméseket fertőz meg, tehát a kertben leszedett babot vagy egyből fagyasszuk, ha nem fogyasztjuk el azonnal, vagy hűvös helyen kell tárolni. Egy hím és egy nőstény ha a kamrában megbújik, rengeteg utódot hoz létre és egy év alatt az egész babanyag megfertőződhet. A borsózsizsik azonban zöld állapotban fertőződik meg, tehát még a kertben. Borsó zsizsik tehát soha nem lesz zsizsikes tároláskor, főleg mert legtöbbször fagyasztjuk. A lencse izgalmasabb, mert hazánkban a lencsezsizsik ritka, esetleg külföldről érkező szállítmánnyal kerülhet hazánkba, megtelepedése nem bizonyított. A csicseriborsóban is olyan zsizsik él ami hazai előfordulása alkalmi. A hatvanas években még a földimogyoró szállítmánnyal is behurcoltak zsizsiket, de azóta nincs tudomásunk efféle invázióról. Védekezés ezek esetében is a fagyasztás a legjobb. Képeket a hazai zsizsikekről itt lehet találni, hátha sikerül beazonosítani a kártevőt.

    A rizsben, kukoricában élő bogarak is tároláskor fertőződnek meg leginkább. Sajnos a kezeletlen élelmiszerekben (pl: tároláskor a tároló fertőzött) jelentős lehet az ilyesmi. Vannak bogarak amik velünk, ember közelben élnek és a teafilterben (gyógynövényekben) is élősködnek. Ezek ártatlan bogarak, a kiirtásuk csak kidobással lehetséges. A lisztben található bogarak is más csoport, takarítással lehet védekezni illetve kidobással, alkalmanként a rések és kamrákat rovarirtó bevonásával kell fertőtleníteni. Szóval gázmester segítségét kell kérni makacs károsítás esetén.

    Ezt a linket azért is raktam be, mert ha valaki találkozik izgalmas zsizsikes anyaggal az engem szakmailag érdekel, és a lapon található elérhetőséggel fel lehet venni velem a kapcsolatot. De kiemelném, hogy nem vagyok növényvédő szakember, tehát a károsító azonosításában tudok esetleg segíteni. http://www.nhmus.hu/~gyorgy/zsizsiklista.html

    üdvözlettel bruchus
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. augusztus 3. 10:2020.

    A kis fekete az zsizsik.

    Az ételmoly az nem fekete, és először kukac, utána szárnyasmoly.

    Mindegyik belemegy szinte mindenbe, nekem most a rízsben volt zsizsik, nyilván úgy vettem, mert nem mindegyik zacskóban hemzsegtek.

    De belemennek a sóba, cukorba, a száraz kutyatápba, minden fűszerbe, borsba is, tésztába, lisztbe, stb. Szóval az tévhit, hogy csak a száraz hüvelyesekben fordulnak elő.

    Ha már tele a kamra velük, akkor repkednek, és csak valami konnektorba dugható rovarölővel lehet őket kiírtani.

    Sajnos ilyenkor minden megy a kukába.

    Mivel legtöbbször már az üzletből úgy hozzuk haza a dögöket, érdemes mindent külön csomagolni (akár csak plusz zakcsóba, vagy jól záródó üvegbe, dobozba rakni mindent) és időnként átnézni, így legalább nem fertőződik meg az is amibe eredetileg nem volt.

     

    Párszor eljátszottam ezt a témát zsizsikkel és mollyal is, az egész kamra megy ilyenkor a szemétbe sajnos, vagy ha van állatod, annak oda lehet adni megfőzve.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    FATIMA-67 (15)
    2009-08-03  09:34
  6. 2009. augusztus 3. 10:1019.

    Nálunk régen a zsizsik a szárazbabban volt csak.

    Anyukám mélyhűtőbe tette,át kellett válogatni,mert nem mind volt az.

    De más élelmiszert a zsizsik nem támadott,legalábbis nálunk.

    A molylepke az igen,szemtelen.

    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  7. 2009. augusztus 3. 09:5918.
    tésztában nekem sose voltak
    előzmény:
    csiriburi (8)
    2009-08-03  08:58
  8. 2009. augusztus 3. 09:5817.

    nekem a fél éve lezárt és ki nem nyitott lenmagomban voltak!de láttam már molyt repkedni drogériában is!

    rájöttem,meg kell enni a kaját,mielőtt kkikel

    előzmény:
    Asta (11)
    2009-08-03  09:07
  9. 2009. augusztus 3. 09:5716.

    ezzel nekem is volt dolgom

    mindne tkülön lezárható zacskóban tartok(rizs,lenmag,szezámmag) gondosan ügyelek rá,hogy sehova ne potyogjon ki.2008ban májustól augusztusig harcoltam velük,idén vettem 1 csokor igazi levendulát,és kopkop egyenlőre seholnincsenek.

    kukoricadara,rétesliszt,buzadara,rizs,az ilyeneket gyorsan fel kell használni,nem szabad semmit sokáig takartatni

    előzmény:
    FATIMA-67 (15)
    2009-08-03  09:34
  10. 2009. augusztus 3. 09:3415.
    Nem zsizsikkel, hanem ételmollyal van dolgod. Már a raktárakban megfertőződnek az élelmiszerek. Papírt, fóliát simán átszúrják peterakáskor.
    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 3. 09:2214.

    eddig úgy tudtam, hogy a zsizsik és a lisztmoly az kettő.

    Babérlevelet szoktam használni én is.

    előzmény:
    gina00 (12)
    2009-08-03  09:11
  12. -1-
    -1-
    2009. augusztus 3. 09:1413.
    Igen, valóban olyan. De hogy másban is, az most meglep.
    előzmény:
    csiriburi (8)
    2009-08-03  08:58
  13. 2009. augusztus 3. 09:1112.

    Szia!

     

    Kb. egy éve az én konyhámat is ellepték a zsizsik, a pirospaprikába voltak, amit persze boltban vettem.

    Amikor kikeltek nem tudtam nagyon sokáig kiűzni őket a konyhából, mert mindenbe belemásztak. Aztán sokmindennel probálkoztam.

     

    Ami bevált nekem:

    Olvastam, hogy a babérlevél és a levendula illatát nagyon nem bírják.

    Így vettem  2 csomag babérlevelet és minden polcra, fiókra elhelyeztem belőle. Valamint beszereztem egy levendulaolajat és bekenegettem vele pl. a polcokat, fiókokat belülről. Csak egy nagyon picit kentem be, mert a levendulaolajnak nagyon erőteljes illata van.

    Na ez a kettő meg is hozta a hatást, mert a zsizsik folyamatosan kezdtek eltűnni a konyhámból és 3 hét múlva már egy darab sem volt.

    Nekem is sok bosszúságot okoztak, mert mindent lekellett cserélnem.

     

    Nem tudom hogy a babérlevél vagy a levendula hatott, de tény hogy azóta nincs zsizsi a konyhámban:)

    Próbáld ki, hátha nálad is elmenekülnek ezektől.

     

    Üdv:

    gina00

     

    előzmény:
    csiriburi (8)
    2009-08-03  08:58
  14. 2009. augusztus 3. 09:0711.
    Mindent tarts lezárható üvegben, előtte meg tedd a mikróba kicsit, azt se élik túl!
    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  15. 2009. augusztus 3. 09:0710.
    Szerintem ez nem zsizsik, bár neked sajnos mindegy. Válogasd át az élelmiszereket, a szekrényt pedig kimosás után fújd be Biokillel, ahogy valaki már ajánlotta. Ha megszáradt, lehet visszapakolni. És nézd meg, hol vásárolsz. Én hónapokig nem vásároltam az egyik Auchanban lisztet, mert az egész tárolórendszerük tele volt ezzel a fekete izével és molylepkével.
    előzmény:
    csiriburi (8)
    2009-08-03  08:58
  16. 2009. augusztus 3. 09:009.

    Szia!

    Ugyanott ill. előre csomagolt cuccok esetében ugyanabból a márkából vásárolsz? Lehet, hogy tényleg az a gond, hogy eleve fertőzött a cucc, amit beviszel a konyhába, és nálad már csupán kikelnek a kis dögök, nem ott másznak rá.

    Katy

    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  17. 2009. augusztus 3. 08:588.

    Nem, a fűszertartó ajándékba lesz, a zsizsik az enyém..

     

    A zsizsik, kis fekete szemét, és kis pondrószerű lárvái vannak. benne van a lisztbe, rizsbe, darába, zsemlemorzsába, tésztába...

    előzmény:
    -1- (7)
    2009-08-03  08:51
  18. -1-
    -1-
    2009. augusztus 3. 08:517.

     

    Azért keresel olyan fűszertartót, hogy megold ezt a problémát?

    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  19. 2009. augusztus 3. 08:516.
    Lehet, hogy a boltban, ahol  vásárolni szoktál, jól elterjedt. Érdemes máshol beszerezni a kritikus dolgokat.
    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  20. -1-
    -1-
    2009. augusztus 3. 08:495.

    Biztos, hogy zsizsik? Mert az csak a száraz szemesekbe megy bele, másban nem él meg. Pontosabban nem bele megy, hanem valahogy már ott van benne várva a kifejlődésre.

     

    Azokat pedig ahogy már írták, amikor megveszed, beteszed egy időre a fagyasztóba, és nem lesz gond vele, többé nem kell a hűtőben sem tárolni. 

    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  21. Torolt_felhasznalo_987977
    Torolt_felhasznalo_987977
    2009. augusztus 3. 08:434.

    nem könnyű velük.

    Én járok takarítani és sokszor hívtak már ilyenhez. A legegyszerűbb miután mindent kidobtál,hogy ha hüvelyeset veszel még a lencsét is mindent be kell tenned a fagyasztóba mert ott elpusztul a lárva is .Ezek már akkor rajta vannak a hüvelyeseken amikor a közértben megveszed,és abból meg átmennek minden élelmiszerre.

     

    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  22. 2009. augusztus 3. 08:413.

    Biokill.

    Nem olcsó cucc, de megéri.

    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 3. 08:382.
    Zsizsik? Ez a szárszbabba meg a kukoricába szokott lenni, de a többi élelmiszerbe...
    előzmény:
    csiriburi (1)
    2009-08-03  08:25

Címlap

top