Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

4D UH mikor?

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2009. május 22. 13:35

Kedves kismamik és kisgyerekes anyukák! Szeretnék egyfajta felmérést készíteni, hogy ki hanyadik héten ment el 4D ultrahangra, és melyik hét volt az, amelyik a legeredményesebb volt? Illetve az is érdekelne még, hogy ki milyen okból ment? Én már nagyon nehezen bírom kivárni, hogy egy kicsit élethűbben láthassam a babámat. Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy fiú-e vagy lány.

Több 4D UH rendelő azt írja a honlapján, hogy már a 12. héttől meg tudják állapítani a baba nemét. Ezért az is érdekelne, hogy van köztetek olyan, akinek ilyen korán 4D segítségével valóban meg tudták ezt mondani? Vagy ez csak egy marketing fogás, és nem igaz?

Nagyon szeretnék mihamarabb elmenni egy ilyen vizsgálatra, viszont nem szeretnék úgy járni, hogy nem hozza a várt eredményt! Jó volna megtudni, hogy először mikor a legérdemesebb menni és miért? Nagyon várom a tapasztalataitokat, tanácsaitokat! Előre is köszönök minden hasznos hozzászólást!

  1. 2009. május 25. 08:3438.

    köszi, én is imádom... csak kár, hogy épp méricskélték és belelóg a képbe az a színes keret....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (37)
    2009-05-22  17:29
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 22. 17:2937.
    Aztaaaaa!!! Ez a 2D-s kép ez nagyon tuti! Szerintem elnyerhetné a legjobb UH kép címet! De komolyan! Én benevezném UH kép versenyre is, ha lenne ilyen!Nagyon tetszik!
    előzmény:
    moki-kopi (36)
    2009-05-22  16:21
  3. 2009. május 22. 16:2136.

    igen, a türelem meg a terhes nő két külön dolog legszívesebben már akkor mentem volna 4D-re amikor pozitív lett a teszt...

     

     

    Ez esetben, ha te többször is mennél, és ráadásul el is tudod számolni, akkor ne gondolkozz egy percig sem, irány a 4D

     

    én Hepinetesben voltam egyébként, meg voltam vele elégedve, de az aláfestő zene a dvd-n borzalmas... mint valami indián törzs indulója.. a dvd végére már késztetést érzel, hogy indián szökdelésben ugráld körbe a szobát... szóval csak emiatt tuti nem a Hepinethez megyünk...

    A hallottak alapján a 4Dgenesis tuti hely.

     

     

    Jó mozizást! csodálatos élmény

     

     

    Csatolok én is képeket:

    1. kedvenc képem, ezerrel fintorog meg vigyorog

    2. igaz ez 2D, de ezt is imádom... épp mutogat...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (10)
    2009-05-22  13:47
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 22. 15:5735.
    Köszönöm a tippet. Én is a 4D genesist néztem ki első körben... akkor lehet, hogy végül őket választom.
    előzmény:
    Veronique_ (33)
    2009-05-22  15:48
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 22. 15:5534.
    Én is egy picit ezt várnám ettől a 4D-től, mert hiába dudorodik már a pocakom rendesen, és hiába voltam már 3 sima UH-n, azokon nem látszott a babám normálisan (igaz még picuri is volt nagyon), és számomra még mindig teljesen hihetetlen, hogy tényleg ott van... jó lenne tudni, hogy izeg-mozog-e rendesen és jól érzi-e magát.Ha végre láthanám körülbelüli valójában, talán én is végre felfognám, hogy igenis ott van!
    előzmény:
    ahalneve (32)
    2009-05-22  15:01
  6. 2009. május 22. 15:4833.

    Szia!

     

    nekem mindkét terhességemnél már a 13. héten megmondták a baba nemét, de szép képet persze csak a 20. hét után fogsz látni a babáról.

    Fontos, hogy olyan helyre menj, ahol tényleg megtesznek mindent az ügy érdekében, hogy úgy mondjam, és nem zárák le azzal 10 perc után a vizsgálatot, hogy hááát, sajnos anyuka, nem látszik, tizenxezer lesz, kérem a következőt!

     

    Én mindig a 4dgenesis-be megyek, mert velük kapcsolatban mindig csak jót hallottam, és én is mindig elégedett voltam!

     

    Ha van még valami kérdésed, írj privit nyugodtan.

     

    V. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. május 22. 15:0132.

    Szió!

     

    Én a 15+6-ik napon voltam. Először is, mert utoljára a 12-ik hetin voltam és legközelebb jövő szerdán megyek genetikaira az Istenhegyire. Ez így túl hosszú időnek tűnt, és beiktattunk egy 4D-t. És igen a neme is érdekelt minket.

     

    Én csak 10 szem szőlőcukrot kaptam be, a babám ébren volt, de nagyon fúrta magát a lepénybe és alig lehett előcsalogatni. Először csak a hátát láttuk. Aztán előmerészkedett, de a lába végig kereszben volt.

     

    Egy mp-re nyitotta szét, szóval csak 70%-ra merte a szonográfus mondani, hogy kisfiú. De majd szerdán kiderül.

     

    Amúgy hatalmas élmény volt, még soha nem láttam 4D-s babafilmet és a férjem is teljesen meg volt hatódva. Nekünk megérte és azóta már elhiszem, hogy tényleg van odabent valaki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. május 22. 14:5831.

    Nekem a 12. héttől minden alkalommal csináltak néhány perc 4D-t is, amikor uh-ra mentem (kedves ismerős a doki). A 12 hetesen a képek nem olyan nagyon élvezhetőek, ott sokkal jobban tetszenek a sima 2D-s képek. A 18, 22, 28, 32 hetes 4D mind tök jó. 37 hetesen oltári szerencsénk volt, hogy pont látszott az arca, de ott már annyira kevés a hely, hogy  szerintem nem érdemes menni.

    A 12 hetesen még nem volt egyértelmű, hogy fiú, 16 hetesen a sima 2D-s uh-n mondták meg. Így utólag: ha fizetnem kellett volna érte, akkor valszeg csak egyszer mentem volna, valahol a 22 és 32. hét között.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (1)
    2009-05-22  13:35
  9. 2009. május 22. 14:5330.

    Miért, mitől lenne aktív? Csak a koffeintől.

    Én se fogom alkalmazni, és a 18. hetin sem alkalmaztam, csak hallottam erről. Amúgy meg pont elég annyi hogy vizsgálat előtt vizet kell inni, az is segít :)

    előzmény:
    Anck-su-Namun (29)
    2009-05-22  14:48
  10. 2009. május 22. 14:4829.
    Énn is hallgattam az urban legend-re, miszerint kóla, míg a szülésznő le nem b...ott mint a pengős malacot -> azért lesz a baba aktív a kóla után, mert a koffein 200 körülire tornázza a szívhangot, ami meg ugye nem egészséges. Én azután nem ittam kólát.
    előzmény:
    Bububébi (26)
    2009-05-22  14:29
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 22. 14:4428.
    Köszönöm a sok hasznos infót! Most egy picit le kell lépnem, de este még visszanézek, remélem, addigra még gyűlik pár hozzászólás!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. május 22. 14:3527.
    Mi is azt szoktuk mondogatni, hogy reméljük, a jó alvókáját megtartja a későbbiekben is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. május 22. 14:2926.

    igen, ezt mondják hogy vizsgálat előtt csoki-kávé-kóla leküld gyereknek...

     

    én is így jártam 21+2nél a 4D-sen... az arcát nem akarta mutatni, belefúrta a lepénybe, hiába próbálta az uh-s csaj felébrezsteni, nem sikerült

     

    kis lusta fiam lesz mint az apja

    előzmény:
    Aaaniii (25)
    2009-05-22  14:23
  14. 2009. május 22. 14:2325.

    Mi a 28. héten voltunk, de csalódtunk, mert jól megvárattak, a foglalt időpont helyett 1 órával később mehettünk be, addigra persze elaludt a kicsi, mert a csoki, amit leküldtem (ajánlom mindenkinek, hogy egyen-igyon a vizsgálat előtt, hogy fent legyen a baba) addigra már nem tette meg a hatását .

    Szóval átaludta a pici az egészet és nem mutatta meg magát, a nő, aki csinálta, 20 percen keresztül próbálta felébreszteni (rángatta a hasamat ide-oda, nem fájt, de tökre sajnáltuk a picit).

    Végül kaptunk egy fekete-fehér képet, amin semmi nem látszik, meg egy DVD-t zenével.

    Csalódás volt, nem is megyünk többet, igaz, mi már a 35. héten járunk, így inkább megnézzük majd élőben nemsokára !

    De ez biztos egyedi, a sok jó tapasztalat azért biztató!

    Sok sikert és hozzám hasonlóan kellemes babavárást kívánok!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. május 22. 14:2224.

    Mi a 29. héten voltunk 4D-sen. Általában a 26-28. héten ajánlják, a 32. hét után már nem olyan élvezetes (túl nagy a baba).

    A következő okok miatt mentünk:

    - a dokim azt mondta, h kicsi a baba feje a korához képest. A 4d-sen megállapították, h valószínű 2 héttel későbbi terhesség, és még csak a 27. hétben járok;

    - biztosan akartam tudni, h kislány;

    -kiváncsiság :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (1)
    2009-05-22  13:35
  16. 2009. május 22. 14:2223.

    Nekünk már a 12. heti genetikai uh-n (ami 2D-s volt) megmondták hogy fiú lesz. Azóta 3 kül. doki is megerősítette, és a 4D-s uh is. Láttuk a kukiját is

     

    Én 21+2 voltam, amikor először elmentem 4D-re (a 18. heti genetikain is volt 4D, de ott csak pár perc), és már nagyon jól kivehető volt minden.

     

    Most megint megyek majd, akkor leszek kb. 29-30. hetes.

     

    Viszont az hozzá tartozik, hogy 4D ide-oda... ha a gyerek nem úgy fexik, akkor lehet még a 4D-vel sem lehet látni a kuksit/nunit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (1)
    2009-05-22  13:35
  17. 2009. május 22. 14:1722.

    Szia!!

     

     

    Mi az utazásunk miatt a 15. héten voltunk megnézni a mi kis Kicsikénket. Szerencsére minden rendben volt, de a lábait nagyon összezárta, és a nemét nem tudta a doktor bácsi megnézni. Apát pedig ette a kiváncsiság, hogy mi lesz, kisfiú, vagy kislány???? Aztán, de ez tényleg abszúrd, de mi utána 5 nappal mentünk megint, és akkor nagy nehez, de 2D meglátta a doki a mi kis picikénk puncikáját. Érdekes, hogy 4D-n abszolúlt nem lehetett látni. Vagy nagyon mocorgott Dorka, vagy szorosan összezárta a lábacskáit. Mindenesetre nagy élmény volt!! Napokig el tudnám nézegetni, ahogy ficánkol az a kis életke. Már van egy 2 éves kisfiam, és tudom, milyen jó,de nehéz lesz nemsokára!!!

     

    Nagyon szép babavárást, sok örömöt kívánok Neked!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2009. május 22. 14:1621.

    Szia!

    Én a kisfiammal a 12 héten voltam elöször nagyon élvezetes volt mert még ekkor belefér egybe az egész baby aképbe:D

    Akkor azt mondta a doktornő hogy 100%fiu,de ha mégsem akkor nála reklamálhatok és ő mindent vesz ujat ami kislányos,akkor szerintetek mennyire volt benne biztos??

    Én a soroksári uton voltam,de ez még 2005 február 28-án volt azért tudom ennyire pontosan mert akkor van a szülinapom és ez volt a legnagyobb ajándék,mert 2 lányzó után fiut szerettünk volna igaz már lassan 4 éves,de egy tünemény pasas

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (1)
    2009-05-22  13:35
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 22. 14:0620.
    Jajj köszönöm! A képes "extrát" külön is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_750372 (16)
    2009-05-22  13:58
  20. 2009. május 22. 14:0419.

    Tapasztalt szonográfus, ha nem lát semmit, akkor azt mondja, hogy nem lát semmit és nem azt, hogy lány. Az enyém kislány és az látszódott 14 hetesen és nem az, hogy nem kisfiú. Amúgy csak azért mondták akkor 99 %-ra, mert csak egy tizedmásodpercre fordult úgy, akármit is csináltunk.

    Egyébként a kép minősége, amit kaptunk, az is klasszisokkal verte a többi helyen kapottakét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407742 (14)
    2009-05-22  13:56
  21. Torolt_felhasznalo_479625
    Torolt_felhasznalo_479625
    2009. május 22. 14:0318.

    Mi voltunk a 19. héten, a 25. héten, és most megyünk a 32. héten! Az első azért volt nagy élmény, mert láttuk, mekkora is a mi drágánk, a másodikon pedig az, hogy teljesen látszottak az arcvonásai, és hogy mennyit nőtt 6 hét alatt! A 19-20. hétig nem akkora élmény szerintem. 

     

    Boldog babavárást!

     

    Ja, és nekünk a 14. héten mondták meg a nemét sima 2D-n, teljesen szétrakta ugyanis a lábait!

     

    Ha nem teszi szét, akkor viszont 4D-n sem látszik, ilyen szempontból nincs különbség!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 22. 14:0017.
    Közben már meg is találtam! Köszi még egyszer!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (15)
    2009-05-22  13:57
  23. Torolt_felhasznalo_750372
    Torolt_felhasznalo_750372
    2009. május 22. 13:5816.

    Szia, mi a nagymama szülinapja miatt a 13.héten mentünk, h legyen fotó. Egy nem túl jó gépen nézték, a 2d részén tippelte a szonográfus, h fiú, kb 95%-ra. Aztán a 14.héten volt egy uh gép konferemcia a vár mellett, ott egy nagyon modern géppel 2 doki is első ránézésre kibökte, hogy fiú.

    Sok sikert, sztem ha többször is akarsz menni, akkor menj minél előbb, megéri megnézni, most milyen!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268874 (1)
    2009-05-22  13:35
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 22. 13:5715.
    Hűűű, és oda hogy lehet bejutni? Van valami elérhetőségük/honlapjuk, vagy akármi?
    előzmény:
    Milu (13)
    2009-05-22  13:53

Címlap

top