Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyomorideg, fülzúgás, zaj

Napsugár42
Létrehozva: 2009. március 25. 22:13
Három hónapja tart ez az állapot, mióta új lakásba költöztünk és különösen az ágyban érzem azt, mintha fel lenne töltődve a szervezetem elektromossággal, búgó zajt hallok, a szivem a torkomban ver. Napközben is érzékeny vagyok a zajokra, ezerrel ver a szivem. Mi lehet a baj? Milyen orvosságot javasoltok?
  1. 2009. március 28. 18:0122.
    Egyetértek
    előzmény:
    -1- (21)
    2009-03-28  11:21
  2. -1-
    -1-
    2009. március 28. 11:2121.

    Valamit éreztem.

    Lehet, hogy egyfajta sugárzást?

     

    Amúgy hiszem és vallom, hogy van sugárzás, hiszen ostabaság lenne ezt tagadni.

    Viszont azt is hiszem és vallom, hogy képes vagyok a magam uraként ezekhez a dolgokhoz úgy hozzáállni, hogy az nekem is megfeleljen. 

    előzmény:
    CapuccinO (20)
    2009-03-27  16:57
  3. 2009. március 27. 16:5720.
    Ironikusan erre próbáltam célozni
    előzmény:
    -1- (13)
    2009-03-26  06:35
  4. Torolt_felhasznalo_732088
    Torolt_felhasznalo_732088
    2009. március 26. 14:1719.
    Idegeimre mentek csepp, új készítmény én is csak pár hete szedem, de érdemes kipróbálni nálam bevált.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_787366
    Torolt_felhasznalo_787366
    2009. március 26. 12:3818.
    Pontosan ez tortent velem is.Mivel mar aludni is keveset sikerult,vegul mar szedelegtem is.Szinte mindenki azt mondta,hogy lelki eredetu bajom van,psziches,ettol aztan egy ido utan mar panikrohamaim is keletkeztek.
    Es kiderult,hogy igenis hallok vmit,a szomszedbol.
    Nezz korul a szobadban,hatha ott zug vmi.(video,ventillator,lampa stb),ha kell huzz ki mindent a konektorbol.Meg a hutoszekreny is okozhatja.Utanaolvastam,hogy ezek az alacsony decibelu rezgesek messzire hallatszanak es az arra erzekenyeknek sok problemat okoznak.A szomszedodtol is johet a hang.Szerintem mielott orvoshoz jarkalsz probalj egy fuldugot is.Nem vattat,igazi,jol "szigetelo" fuldugot.Ha ugy megszunnek a problemaid akkor tuti,hogy vmi zajt hallasz!
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  6. Torolt_felhasznalo_597100
    Torolt_felhasznalo_597100
    2009. március 26. 10:1317.
    Hát a többiek véleményét erősítem. lelki eredetű, szorongás. Kérj segítséget, hogy miért alakult ki. Kineziológus, pszichológus..stb. Orvosságot  magadtól ne alkalmazz esetleg homeopátiás szert.
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  7. 2009. március 26. 08:5816.
    Lelki problémára orvosság = szakszerűtlenség. Tanulj meg egy relaxációt (pl.: autogén tréning), és megtalálod a nyugalmat, megszűnnek a bántó tüneteid. Amit leírsz, az nem betegség, hanem állapot, és meg lehet változtatni. Ha kérdésed van, írjad le.
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  8. 2009. március 26. 08:2415.

    Szia !

    Ne szomorodj el, de pánik, depresszió a diagnózis!

    Saját bőrömön tapasztalom.Új házba költöztünk 2 éve, én tele aggodalommal ami nem valótlan, és egy szép nyári reggel, szapora szívveréssel ételundorral sírással gyengeséggel ébredtem fel. Pszichiáter/7000Ft. alkalom/ rengeteg gyógyszer. Egyik gyógyszert sem szedem! Erős vagyok irigylésre méltó családom van/gyerekkori traumákat leszámitva/A lelkem fordult a testem ellen.

    Tudat tudatalatti, ezekről érdemes olvasnad és a HIT!!

    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 26. 07:5214.
    Orvosságot semmi esetre sem, mert az ami másnak jó még hasonló tünetek mellett is egy másik embert megölhet /ártalmas lehet. Amit igen:belgyógyász, fülész, reumatológus alapos szkvizsgálatát ás majd annak alapján a hogyan tovább.
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  10. -1-
    -1-
    2009. március 26. 06:3513.

    Igen, az ötödiken van hatása az erővonalaknak.

     

    De azt hiszem, hogy nálad a leírtak alapján inkább a vérkeringés lehet ennek a kiváltó oka, ami fekvő helyzetben egy kissé másként működik.

    Az utóbbi egy laikus véleménye.

    előzmény:
    CapuccinO (7)
    2009-03-25  22:40
  11. 2009. március 25. 23:2512.
    Vízér felett lenne az ágyad? Az is lehet, hogy a költözködés miatt vagy tele stresszel. A változás mindenkit megvisel idegileg. A gyógyszerezéssel ne kísérletezzél házilag. Fordul körzeti orvosodhoz, aki a megfelelő szakorvosokhoz irányít, már ha szükséges egyáltalán. Házi praktikának csak annyit ajánlanék, hogy próbáljál megnyugodni, amiben segít a sok szabad levegőn való tartózkodás és a mozgás. Ja, még egy: amikor az ágyban fekszel, nincs a fejed közelében konnekor? (elektroszmog)
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  12. 2009. március 25. 23:0311.

    www.taltos7.hu

     

    A gyógyitás-ra kattintva utána olvashatsz a Hartman vonalaknak.

    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  13. 2009. március 25. 22:5710.

    Szia!

    Szerintem is érdemes lenne kiméretni, hogy jó helyen van -e az ágyad. Állítólag ha vízér és Hartmann vonal keresztezésében alszol az is okozhat ilyen tüneteket. Ha ettől van, akkor viszont a gyógyszereknél többen ér a kimérés, és ha ott maradsz csak rosszabb lesz.

    Kovács Magyar Andrásék foglalkoznak vele a Tábornok utcában.

     

    Mi is kimérettük.

    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  14. Torolt_felhasznalo_966351
    Torolt_felhasznalo_966351
    2009. március 25. 22:429.
    én sajnos nem értek hozzá, csak olvastam róla egy cikket.
    előzmény:
    CapuccinO (7)
    2009-03-25  22:40
  15. 2009. március 25. 22:428.

    Nem tudom hogy ki mit javasolt de én a helyedben költöztetném az ágyat máshova.

     

    Okozhat ilyen problémákat. 

    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  16. 2009. március 25. 22:407.
    És ha az ötödiken laksz? Ott is a vízér okozza? Mert időnként én is érzek, hallok ilyet, ha fáradt esetleg pont fordítva, felspannolt állapotban fekszem le.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966351 (6)
    2009-03-25  22:37
  17. Torolt_felhasznalo_966351
    Torolt_felhasznalo_966351
    2009. március 25. 22:376.

    szia!

    pont nemrég olvastam, hogy ha vmilyen föld alatti vízsugárzás van az ágyad alatt, attól is lehet ilyen tünet. Érdemes megnézetni, lehet, hogy rossz helyen van az ágyad.

    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 25. 22:345.
    Túlterhelt idegrendszer is játszhat még, szóval...mi itt csupán találgathatunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676769 (4)
    2009-03-25  22:33
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 25. 22:334.
    Igen, nem ártana megnézetned, nincs-e valamilyen vérnyomás-problémád.
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  20. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2009. március 25. 22:293.
    Én is az ágyamban hallottam olyan zajt, mintha túráztatnának egy autót távolabb. A szívdobogásom is hallottam a fülemben, aztán egyszercsak elmúlt. Én is új szobába költöztem, de lakáson belül. Az orvos nem tudta mitől van. Lehet a fültől, lehet meszesedéstől, lehet gyógyszertől, stb.
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13
  21. 2009. március 25. 22:212.
    Orvost, nem orvosságot. Elképzelhető magas v. alacsony vérnyomás, valamilyen egyensúlyi v. fülprobléma, esetleg szemprobléma. Vagy még egy csomó minden. Úgyhogy orvos, mindenképp.
    előzmény:
    Napsugár42 (1)
    2009-03-25  22:13

Címlap

top