Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

TSMT torna

hegega
Létrehozva: 2009. január 29. 13:57

Szia!

 

Olyanok jelentkezését várom, akik a gyerkőcükkel járnak TSMT(tervezett szenzomotoros tréning) nevű tornára. Mi is járunk a kislányommal és véleményekre, tapasztalatokra lennék kiváncsi. Előre is köszönöm a hozzászólásokat!

  1. 2019. március 13. 09:2915.



    Az én fiam most kezdte el a Tsmt-t Székesfehérváron ( http://www.zoldalmakozpont.hu/tervezett-szenzomotoros-tren ing.html ). Szembeötlő problémák nálunk a viselkedésével voltak, meg is állapítottak nála figyelemzavart és hiperaktivitást. Nagyon nehezen tud egy percet is nyugton ülni (5 éves lesz). Nekünk is kell itthon gyakorlatsort csinálni, egyelőre meggyőzhető, remélem marad a motiváció továbbra is. Eszközeink még hiányosak a férjem tákolt össze egyensúlyozós deszkát, ami a fiamnak nagyon tetszik egyébként. Akkor is előveszi, ha nem kérem :)


  2. 2009. február 9. 07:5514.
    De mintha akkor lett volna a Vaterán is olcsóbban.
    előzmény:
    Milu (13)
    2009-02-09  07:54
  3. 2009. február 9. 07:5413.
    Pontosan nem emlékszem, olyan 8-10 ezer Ft volt. Nem volt olcsó, arra emlékszem.
    előzmény:
    Annus40 (12)
    2009-02-09  07:45
  4. 2009. február 9. 07:4512.
    ..és nem emlékszel, hogy mennyi volt? Senkinek nincs eladó?
    előzmény:
    Milu (11)
    2009-02-08  21:34
  5. 2009. február 8. 21:3411.

    Szia! Mi a Károly körúton, az MBT boltban vettük.

    előzmény:
    Annus40 (10)
    2009-02-08  21:18
  6. 2009. február 8. 21:1810.
    Hol vettétek meg a felszerelést a tornához? Nekem most egy 95 cm átmérős fiziólabda kellene...
    előzmény:
    konikerengo (9)
    2009-02-02  18:39
  7. 2009. február 2. 18:399.
    Szia! Mi 7 és fél hónaposan voltunk felmérésen és 8 hónaposan kezdtük a tornát. Összesen 3 tréninget csináltunk végig, most 16 hónapos a lányomE. Én azt látom, hogy kortársaihoz képest nagyon sokat beszél, nagyon sok szót ismer (közel 40-et tud kimondani) és soknak az elejét mondja. Szerintem a torna nélkül nem tartanánk itt. Mi a mozgásfejlődés késése miatt kezdtük, ő csak pl. 11 hónaposan kezdett el mászni és a felállás is későn indult.  Eleinte fizikailag megerőltető volt csinálni vele, de eléggé megszerette. Még most is sokszor gördeszkázuk, vagy labdázunk itthon. Nálatok mi a kedvence a lányodnak, milyen tornákat csináltok? És merre amúgy?
    előzmény:
    hegega (1)
    2009-01-29  13:57
  8. 2009. február 2. 15:188.
    Nálunk a beszéddel nem volt gond, az én lányom a mozgásfejlődéssel volt elmaradva. Valószínűleg volt egy kis oxigénhiánya szülés közben. Nem tudom, hogy beszélne, ha nem csináltuk volna a tréninget, de most 20 hónaposan nem tudnám megszámolni a szókincsét, de biztosan 100 felett van. Gyakorlatilag mindennek tudja a nevét, amivel valaha is találkozott, elszámol 12-ig, stb. Szóval biztosan nem ártott neki a tréning.
    előzmény:
    hegega (6)
    2009-02-02  13:56
  9. 2009. február 2. 14:297.

    Mi is járunk tornázni.

    A 3. tréninget csináljuk. Igaz közben kihagytunk néhány hónapot.

    De most felébredt,mennem kell, majd később jövök még.

    előzmény:
    hegega (1)
    2009-01-29  13:57
  10. 2009. február 2. 13:566.

    Köszi, hogy ennyien reagáltatok. A lányom 3 éves és a megkésett beszéd miatt kezdtük el a tornát. Azt, hogy a gyerek nem beszél, hogy élitek meg a mindennapokban? Hogy kommunikáltok? Mutogat a gyerkőc? Én attól tartok, hogy egy csomó minden kimarad az életünk/életükből, mert nem beszélünk róla, illetve én beszélek, de nem kérdez vissza, így abba marad a téma. Pl: farsang. Mi az a frasang, miért kell beöltözni az oviban?

     

    Mi most ott tartunk, hogy 13 szót mond a lányom és sok szó első szótagját, és  mindent elmutogat.

    előzmény:
    Kisanna (3)
    2009-01-29  14:38
  11. 2009. február 2. 09:555.

    Az én fiam 4,5 éves és hiperaktív gyanús. Így most mi is elkezdtük a terápiát. Mi egyszer megyünk a fejlesztőpedagógushoz és a többi tornát majd otthon csináljuk.

     

    Nektek miért volt szükséges?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. január 29. 14:474.
    Mi három tréninget csináltunk végig itthon, nem rég fejeztük be. Még lesz egy végső felmérés, amin kiderül, hogy mi lett az eredmény, mennyit fejlődött a lányom. Mi egyévesen kezdtük körülbelül.
    előzmény:
    hegega (1)
    2009-01-29  13:57
  13. 2009. január 29. 14:383.

    Szia! 3,5 éves a lányom, megkésett beszédfeljődésű. Mi december eleje óta csináljuk a tornát, most a 2. tréningnél tartunk. Nekünk nagyon jó tapasztalataink vannak, látványos a fejlődés a beszédében!!!

     

    előzmény:
    hegega (1)
    2009-01-29  13:57
  14. 2009. január 29. 14:272.

    Szia!

     

    Mi csináltuk a fiammal egy évig. Decemberben mondták ki, hogy behozta a lemaradást, így abbahagytuk.

    Másfél évesen kezdtük, itthonra felírt feladatokat csináltunk.

     

    A te lányod hány éves?

    előzmény:
    hegega (1)
    2009-01-29  13:57

Címlap

top