Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Állásinterjú

Torolt_felhasznalo_214908
Torolt_felhasznalo_214908
Létrehozva: 2009. január 22. 17:02

Sziasztok!

 

Elsősorban azoknak a segítségét szeretném kérni, akik már interjúztattak. Részmunkaidős állást keresek, voltam interjún, de nem jeleztek vissza. Pedig szerintem nem voltam rossz. De ez az én véleményem, nem láttam magam kívülről. Honnan tudjam, hogy mi a baj? Tudom, hogy senki nem fog nekem értékelést írni a szereplésemről, de mégis, a kliséket ismerem, tudom, hogy ápoltan, visszafogottan illik megjelenni, stb... És mégsem megy. Sőt, amin a legjobban ki vagyok akadva az az, hogy hiába küldözgetem olyan lelkesen az önéletrajzomat, mégcsak vissza sem vakkantanak, de annyit sem, hogy betelt, vagy valami. Tudom én, hogy sokan jelentkeznek, de nem lehetne egy sablont mindenkinek elküldeni? Nem érdemli meg a pályázó, hogy legalább tájékoztassák? Nektek mik a tapasztalaitok? Mindenki hozzászólását várom, de nem tudom, milyen gyakran tudok reagálni, igyekszem. Szép estét!

  1. 2016. szeptember 5. 20:051083.
  2. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2012. június 2. 19:151082.

    Szia mindenkinek!

     

    Tegnap határozatlan idejűre módosult a szerződésem és napi 4 órában dolgozom! Hát nem szupi?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_738421 (1081)
    2011-11-01  18:08
  3. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. november 1. 18:081081.

    Sziasztok!

     

    Nagyon régen írtam már ide, akkor, amikor megtudtam, hogy elkezdhetek dolgozni. Október 31-ig szólt a szerződésem, múlt héten kedden viszont bejelentették, hogy 1 hónappal meghosszabbítják. Hát nem szupi?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. szeptember 26. 17:561080.

    Állásinterjún fizetésről. szabadságról, túlóráról nem érdeklődünk. Megvárjuk amíg felvesznek bennünket.

    Képmutató világ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214908 (1)
    2009-01-22  17:02
  5. 2011. augusztus 24. 10:501079.

    Köszönöm a hozzászólásokat!

     

    Először voltam interjún, legközelebb ügyesebb leszek.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_566863
    Torolt_felhasznalo_566863
    2011. augusztus 23. 22:481078.

    Állásinterjún szabadságról kérdeztél???? Ez durva baki

     

     

    Legközelebb a cégről kérdezz. 

    előzmény:
    Sziszi1972 (1075)
    2011-08-23  17:32
  7. Torolt_felhasznalo_560767
    Torolt_felhasznalo_560767
    2011. augusztus 23. 22:411077.

    Hulye  vagy!  ;-))

     

    AZT  kellett  VOLNa  kerdezned,  szep  szerenyen, es  MOSOLYOGVA,  hogy:

     

    "kerem,  engem  erdekelen,   mit  varnanak el  tolem,  ha  engem  valasztana'nak, ---mert  nekem  az  a hirem,  hogy  nagyon  gyrosan  tanulok, es szorgalmas  vagyok..."

     

    NEM PEDIG  rogton  a vakaciorol  erdeklodni!!!!

     

    En  sosem  vettelek  volna  fel,  az  fix.

    előzmény:
    Sziszi1972 (1075)
    2011-08-23  17:32
  8. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. augusztus 23. 22:271076.
    Szia. Én is sok esetben úgy éreztem h nem fognak felvenni. De téged is biztatnálak: NE ADD FEL!!! Valami majd csak történik...
    előzmény:
    Sziszi1972 (1075)
    2011-08-23  17:32
  9. 2011. augusztus 23. 17:321075.

    Sziasztok!

     

    Tegnap voltam állásinterjún. Mindent szép sorjában elmondtak, 4-en ültek velem szemben. Kérdezték, van - e kérdésem?  Kérdeztem: szabadság kivételéről, túlóráról. Utána éreztem, hogy ez sem jött össze. Igazam lett.

     

    Ti mit kérdeznétek hasonló esetben? Amikor már az égadta világon mindenről mindent elmondanak?

    Pedig jó lett volna az állás, tetszett a feladatkör.

     

    Előre is köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. augusztus 16. 18:421074.

    Sziasztok!

     

    Ezúton közölném veletek, hogy elmentem az interjúkra.

    A Safety Gold Zrt. asszisztenst keresett. Kiderült, hogy eléggé pörgős melóról van szó, ráadásul 10 brókert kell kiszolgálni, így közöltem velük, hogy ez így nem megy. Ez az interjú nem sikerült.

    DE: a Kézműtől még ma felhívtak, és közölték velem, hogy csütörtöktől már DOLGOZNI fogok! Hát nem szupi?!

     

    Ezúton szeretném megköszönni a segítséget és minden sorstársamnak sikeres álláskeresést kívánok!

     

    Üdvözlettel: Edina

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. augusztus 16. 14:481073.

    Sziasztok!

     

    Holnap értesítenek, h felvettek-e?! Szorítsatok nekem jó? Köszönöm!Puszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. augusztus 15. 21:171072.
    Délután 1-re is megyek a Kézműhöz. Szorítsatok nekem jó? Köszönöm!Puszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. augusztus 15. 16:061071.

    Sziasztok!

     

    Holnap fél 4-re megyek interjúra. Szorítsatok nekem jó? Köszönöm! Puszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. augusztus 3. 19:211070.
    Sziasztok!Holnaptól keddig Siófokon leszek nyaralás céljából. Kedden találkozunk. Cupi nektek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. augusztus 2. 18:211069.

    Sziasztok!

     

    Ma is voltam interjún. Azt mondta a csaj h még gondolkozzam rajta. Majd eldöntöm. Na cupi nektek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. július 1. 15:091068.
    Sziasztok. Csak jelzem h nem jutottam tovább a 2. körbe. Azért se adom fel próbálkozom tovább. Cupp.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. június 28. 14:031067.

    Sziasztok!

     

    Elmentem az interjúra. Legkésőbb jövő hét végéig fognak engem értesíteni h bejutottam-e a 2. körbe vagy nem? Most addig meghallgatnak 20 embert, a 2. körbe 5 jut tovább és a végén 2 embert fognak felvenni. Na kíváncsi leszek rá...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. június 27. 13:351066.

    Sziasztok!

     

    Hurrá, megtört a jég!

    Holnap állásinterjúra megyek 12:30-ra. Szorítsatok nekem jó? Köszönöm! Puszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_738421
    Torolt_felhasznalo_738421
    2011. június 19. 15:471065.

    Sziasztok!

     

    Új felhasználói névvel(katedi1210) regisztráltam magam, mert a citromail fiókomba nem tudtam belépni. Ezért régi regisztrációmat töröltem és újat csináltam. Ha valami érdekes történik velem még írok. Puszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_827676
    Torolt_felhasznalo_827676
    2011. június 5. 09:231064.
    Sziasztok mégse telefonálok tegnap beszéltem a csajjal a facebookon és azt mondta h nem kell számítógép ismeret hanem ügyfelekkel kell kommunikálni...Nekem ez nem pálya.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_827676
    Torolt_felhasznalo_827676
    2011. június 3. 18:171063.
    Sziasztok voltam interjún hétfőn telefonálnom kell h mi újság??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_827676
    Torolt_felhasznalo_827676
    2011. június 2. 13:391062.
    Sziasztok! Sajnos nem vettek fel a könyvelőirodába(ma jött az értesítés)de holnap délután fél 5-re megyek az Astoriához ügyintézői állásinterjúra. Szorítsatok nekem jó?Köszönöm! Puszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_827676
    Torolt_felhasznalo_827676
    2011. június 1. 13:501061.
    Na visszajeleztek a Kábelteamtől. Sajnos nem engem választottak ki. A könyvelőirodára még várok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_827676
    Torolt_felhasznalo_827676
    2011. június 1. 11:281060.

    Sziasztok!

     

    Hát a könyvelőirodából se hívtak a mai napig. Ma felhívtam őket és elnézést kértek, de a beszámolók készítésével nagyon el voltak havazva. Dán János ügyvezető Úr fog értesítést küldeni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top