Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Milyen a jó ágyrács?

horivi
Létrehozva: 2008. december 1. 19:33

Sziasztok!

 

A problémám a következő. 4 éve asztalossal csináltattam egy ágyat (keret+rács+ágyneműtartó fiókok). Ehhez bio gyapjú matracot használok. Utóbbi időben viszont az ágyrács lécek törnek össze, pedig nem lettem nagyobb darab. Szerintem szétszáradnak, és az a majom asztalos görcsös lécekből csinálta.

 

Szóval most nézelődök, keresgélek, szeretnék új ágyrácsot venni. De nem tudok dűlőre jutni. Valami olyan kellene, ami erős, de mégis rugalmas.

 

Korábban gondoltam arra is, hogy pl. raklapot szétvágatok, és azt lecsiszolva becsavaroznánk, de szerintem előbb-utóbb az is szétszáradna. Na meg az nem is rugalmas, és így könnyebben törne.

 

Szóval légyszi adjatok tanácsot, milyet kellene vennem, ami nem törne szét pár év alatt, mert hát nem olcsó mulatság.

 

 

  1. 2008. december 2. 20:3122.

    Szia!

     

    Azt hiszem az én ágyam is fenyő (bár ebben nem vagyok 100%-ig biztos), csak szerintem ezek a lécek vékonyak és keskenyek is, ezért nem bírják a terhelést.

    Forgácsot nem találtam még az ágyneműtartóban, viszont vannak kisebb-nagyobb görcsök a lécekben, és azok környékén szoktak elrepedni.

     

    Ajánlottak ma egy bútorboltot-asztalosüzemet itt a városunkban, holnap megnézem, hátha találok valami jót, vagy esetleg méretre tudnak készíteni nekem.

     

    Köszönöm a segítséget (azt, hogy fenyőből érdemes, és hogy mekkora vastagságban)!

    előzmény:
    kuczorka (21)
    2008-12-01  22:21
  2. 2008. december 1. 22:2121.

    Szia!

    Papám asztalos, így nekünk ő csinálja az ágydeszkákat (nekem az ágyrács az, amit oldalra szerelnek galériákra, meg gyerekeknek-) szóval ő fenyőt használ, mert az rugalmas, és méretre vágja a léceket (nekem nincsenek felfűzve, néha cserélgetem őket, mikor ágyat húzok) az OBI-ban, vagy más barkácsáruházakban is kaphatóak ilyen lécek, és méretre is vágják neked helyben!2,5-3 cm vastag lécek, és nem tudnak úgy szétszáradni ahogy írtad. Egy kérdés: nincs sok forgács az ágyneműtartóban? Mert akkor szú is lehet!

    előzmény:
    horivi (1)
    2008-12-01  19:33
  3. 2008. december 1. 21:0920.

    Várom még a további információkat, tapasztalatokat, de most elmegyek aludni.

     

    Holnap délután tudok válaszolni.

     

    Mindenkinek köszönöm a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. december 1. 21:0219.

    Szia!

     

    A meglévő ágykeretbe szerinted bele lehet illeszteni bármilyen rácsot? Anélkül, hogy nagyon kellene fúrni-faragni?

    előzmény:
    salsa (17)
    2008-12-01  20:50
  5. 2008. december 1. 21:0018.

    Sajnos messze lakom Budapesttől, így inkább csak a webáruházak, házhoz szállítás jöhet szóba.

     

    De azért mindent megnézek, és tanulok, megpróbálom kiokoskodni, hogy milyen egy jó ágyrács.

    előzmény:
    ANDREA* (16)
    2008-12-01  20:50
  6. 2008. december 1. 20:5017.

    szia!

     

    az ágyrácsok rétegelt lemezből készülnek. leginkább bükkfából. az egyes rétegek ellentétes száliránnyal vannak egymásra fektetve. ez adja meg a rendkívüli szilárdságot. és igen, hosszabbak a lécek, mint a keret szélessége. be vannak feszítve és ettől kapnak egy ívet. nem fog eltörni, hosszú az élettartama. az ikea sultan ágyrácsa is ilyen, a célnak tökéletesen megfelel. nekünk is ilyen van.

     

    viszont azt vettem észre, hogy nem mindegy az ágyrács alátámasztása. a régi ágyunkban - szintén ikeás -  az ágyrács kerete végig felfeküdt egy padkaszerűségre. a mostani ágyunkban pedig - szintén ikeás, Malm - néhány ponton van felültetve a keret. ennél a megoldásnál sokkal rugalmasabbak valahogy a lécek. 

    előzmény:
    horivi (1)
    2008-12-01  19:33
  7. 2008. december 1. 20:5016.

    Az IKEA-ban is tudsz venni agyracsot.

     

    En most csinaltattam, es kozepen van merevito. Jobb es bal oldalon pedig a racsok.

    előzmény:
    horivi (1)
    2008-12-01  19:33
  8. Torolt_felhasznalo_378023
    Torolt_felhasznalo_378023
    2008. december 1. 20:3615.
    nagyon örülök, ha tudtam segíteni, remélem sikerül találni megfelelőt
    előzmény:
    horivi (13)
    2008-12-01  20:32
  9. 2008. december 1. 20:3414.

    Olyan nekem is az ágykeret, hogy középen van egy fa merevítő, és abba, valamint a szélekbe vannak csavarozva a lécek.

     

    Viszont láttam olyan rácsokat is, ami mondjuk 90x200-as, és még ennek a közepén is végigfut valami merevítő heveder.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_378023 (12)
    2008-12-01  20:29
  10. 2008. december 1. 20:3213.

    Egyre nehezebb a választás!

     

    Kértem 2 helyről árajánlatot (mert ráadásul az ágyam mérete is egyedi, 160x190-es, így nehezen találok megfelelő méretű rácsot)

     

    Köszönöm szépen a segítséged!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_378023 (11)
    2008-12-01  20:25
  11. Torolt_felhasznalo_378023
    Torolt_felhasznalo_378023
    2008. december 1. 20:2912.

    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/90072785

     

    ha nincs közép gerenda, talán vmi ilyesmi megoldás jó lenne?

    előzmény:
    horivi (8)
    2008-12-01  20:09
  12. Torolt_felhasznalo_378023
    Torolt_felhasznalo_378023
    2008. december 1. 20:2511.

    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/categories/departments/ bedroom/10635/

     

    2*90 cm az ágy szélessége, próbáltam képet keresni, de nem találtam.

     Kovácsolt vas az ágy, középen fut egy merevítő; abba, és a két ágyoldalba vannak rakva a lécek.

    előzmény:
    horivi (8)
    2008-12-01  20:09
  13. 2008. december 1. 20:2110.
    Tud szellőzni rendesen a matrac úgy?
    előzmény:
    pandora28 (9)
    2008-12-01  20:17
  14. 2008. december 1. 20:179.
    Mi a kemény ágyat szeretjük, az asztalosunk ezért a falapot ajánlotta ágyrács helyett. Az van a matrac alatt, igaz, a falap alatt van még valami rácsszerű alkotás, az asztalosunk munkája.
    előzmény:
    horivi (1)
    2008-12-01  19:33
  15. 2008. december 1. 20:098.

    Kérdezhetek még?

     

    Gondolom franciaágy méretű ágyról van szó. 2 különálló rács van benne? Ha igen, akkor a rácson belül középen van még merevítés? (hosszában, középen)

     

    Még ezen gondolkodom, hogy lehet az ilyen jobb lenne, mert ez is adna egy plussz merevítést, és kevésbé lenne törékeny.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_378023 (6)
    2008-12-01  20:01
  16. 2008. december 1. 20:057.

    Sajnos amiket találtam eddig (a neten nézem, első felindulásból), mindegyikben annyira keskenynek tűnnek a lécek, hogy nem tudom elképzelni hogyan nem törnek el, ha ráhuppan az ember.

     

    De a tiétek, a 8 centis az egész jó lehet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_378023 (6)
    2008-12-01  20:01
  17. Torolt_felhasznalo_378023
    Torolt_felhasznalo_378023
    2008. december 1. 20:016.

    szélességük kb 8 cm, vastagságuk pedig kb 1,5 cm. Ezeket úgy kellett befeszegetni az ágykeretbe, így a domború oldaluk van felfelé, ez által rugózik. Remélem érthető voltam

    Minden képpen kényelmesebbek, mint a hagyományos rácsok ( a gyerekeknek olyan van)

    előzmény:
    horivi (5)
    2008-12-01  19:57
  18. 2008. december 1. 19:575.

    Szia!

     

    Azt meg tudnád mondani, hogy milyen szélesek ill. vastagok a lécek?

     

    Szerinted a hajlított léc jobb, mint a lapos?

     

    Arra gondolok, hogy a hajílottban lehet valamiféle rugó, ami által jobban bírja a "nagyobb megterhelést".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_378023 (4)
    2008-12-01  19:51
  19. Torolt_felhasznalo_378023
    Torolt_felhasznalo_378023
    2008. december 1. 19:514.

    Szia!

     

    Mi a kikában vettünk 2 évvel ezelőtt,hajlított fából, kényelmes, jól rugózik....és még össze sem tört.

    előzmény:
    horivi (1)
    2008-12-01  19:33
  20. 2008. december 1. 19:503.

    Én a matracomat nagyon szeretem, tehát mindenképpen maradok a rácsos változatnál.

     

    Milyen volt a rácsotok, ami eltört?

    előzmény:
    andibaby22 (2)
    2008-12-01  19:48
  21. 2008. december 1. 19:482.
    nekünk is eltört az ágyrács fél év utan,meg mindig kijött a helyéröl.csak ágynemütartósat veszek ezentúl,vagy ami nem rácsos.
    előzmény:
    horivi (1)
    2008-12-01  19:33

Címlap

top