Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sportruházat

Tulipáncsokor
Létrehozva: 2008. október 29. 10:17

Tegnap elmentem egy sportboltba. Mivel tornát tanítok, szerettem volna felújítani a ruhatáramat (pár szabadidő ruha, jogging, térning stb.)

 

Legnagyobb megdöbbenésemre, még a vezető márkák (adidas, puma, nike) melegítői is, szinte egytől-egyig műszálasak voltak. Nem is volt pamut tartalmuk, ált. 90% felett poly.... (valami, nem is olvastam tovább) és a maradék elasztán (ha jól emlékszem). Számomra gusztustalanul fénylettek (bár ez volt a legkisebb bajom velük). Tovább mentem a pólokhoz. Már amikor megérintettem őket, éreztem, hogy tiszta műszál az egész (szintén a vezető márkákról beszélek, de a többi is ilyen volt).

 

Lehet, hogy én még megrekedtem az őskorban, de nem a pamut a legideálisabb viselet sportoláshoz? Miért készül ma minden sportruha műszálas anyagból?

 

Ja! És nem gagyi sportboltban voltam, ahol nagy márkák kínai koppintását árulták.

  1. 2019. május 22. 11:1670.

    Nekem is rossz tapasztalataim vannak a nagyobb sportáruházakkal, viszont néha találok elég jó termékeket is.


    https://www.ujsagomat.hu/decathlon/aktualis-ajanlatok-j oga-csutortoktol-09-05-2019/


    Online nézem mindig mi akciós és mi éri meg. 

  2. 2008. október 29. 21:0069.

    Köszi. Igazad van, tényleg nem ordít róluk. És egész szimpik.

     

    Én nem ezekre gondoltam. 

    előzmény:
    Jeles (51)
    2008-10-29  13:45
  3. 2008. október 29. 19:3168.
    Köszi, majd körbe nézek. Na ebből is látszik, hogy őskövület vagyok, mert én még csak a 3 nagy "ősi" márkát ismertem, meg még pár újat. Nem követtem a piac szélesedését. De most majd!
    előzmény:
    Lilith_ (66)
    2008-10-29  18:48
  4. 2008. október 29. 19:2867.

    A 8000-es hegy magassághoz nyilván speciális ruha kell. A 4000-reshez nem tudom, mert nem mászom ilyen hegyeket. Én csak a torna óráról beszéltem már a nyitó hsz-ben is. Ahhoz meg itt Németországban, ahol a torna óra nem más, mint egy lájtos kis tingli-tangli szerintem nem kell speciális űrkutatás közben kifejlesztett ruha. Spéci biciklis nadrágom pedig nekem is van.

     

    Örülök, hogy már nem duzzogsz

    előzmény:
    maranta (64)
    2008-10-29  18:35
  5. 2008. október 29. 18:4866.

    Ja, nehogy félreértsd a linket, csak nem üzemelt még be a honlapja a márkának, és csak ezt a képet találtam, azért mutatom, nem a megvásárlására biztatlak

    előzmény:
    Lilith_ (65)
    2008-10-29  18:45
  6. 2008. október 29. 18:4565.

    Szerintem az még önmagában nem rossz, az a fehér csíkozás oldalt sötétebb nadrágon..csak annyira emlékszem, hogy múltkor is nézelődés közben bementünk egy pláza Adidas boltjába, szinte üres volt (negyedakkora bolt elég lett volna annyi cucc befogadására, és egy-egy típusú termékből is alig volt kitéve két darab, meg ilyenek), nem is találtam, csak egyféle aerobic nadrágot, tetszeni nem tetszett, sőt, viszont került annyiba, amiből már 2-3, sokkal csinosabbat is veszek Nem rossz márka egyébként, de nekem nem annyira stílusom, azért meg nem is veszek meg tirplaannyiért pl. egy egyszínű fekete gatyát, mert van rajta egy kis logó, hidegen hagy

     

    Ja igen, olvastam, hogy nem Magyaro.-n vagy, de amiket írtam, azok egy részét szerintem külföldön is megtalálod (Rucanor, Extory), hasonlókat mindenképp!

     

    Egy Extory cuccot találtam pl. a neten, mondjuk ez kicsit csillogóbb műszál, de hasonló az enyém is színre, fazonra, nekem tetszik..és ilyen 3000, max. 3500-ért szoktam venni, az egyik évek óta megvan, még csak nem is bolyhosodik: http://www.allegro.pl/item425940450_e_x_t_o_r_y_spodnie_fi tness_3_4_roz_xs.html#gallery

     

     

    előzmény:
    Tulipáncsokor (63)
    2008-10-29  17:33
  7. 2008. október 29. 18:3564.

    jujuj

    Mondjuk egy 8000-est megmászni nem extrém körülmény????????????  Mínusz 30 fok és brutál szélerő, nagyjából olyan, hogy akár el is fújhat. Kb, mint a Holdon

     

    Vagy mondjuk akár "csak" egy 4000-es télen az Alpokban? (hegymászás alatt nem a Pilisre gondoltam )

     

     

     

    Üdv,

     

    duzzogó

    előzmény:
    Tulipáncsokor (60)
    2008-10-29  14:16
  8. 2008. október 29. 17:3363.

    Igen, nekem is a pamut-elasztán keverék jön be a beltéri sporthoz (merthogy arról van szó, nem pedig a hegymászásról, meg egyéb kültéri sportokról).

     

    Igazából engem a márka nem érdekel. Azon kívül, hogy gusztustalanul fénylettek ezek a melegítő gatyák, borzasztó ocsmány volt a fekete, sötét kék gatyán az oldalon végighúzódó 3 fehér csík. Kicsit esztétikusabb lett volna egy szürke, vagy közép- világos kék, hamár mindenáron fontos a 3 csík.

    Igazából csak azért mentem be egy nívós sportboltba, hogy jó minőségű melegítőt vegyek a torna órára. Nem sikerült.

    Egyébként köszi a tippeket, majd ha Magyarországon leszek körbenézek (merthogy ez az egész Németországban történt/történik).

    előzmény:
    Lilith_ (62)
    2008-10-29  15:10
  9. 2008. október 29. 15:1062.

    Műszál és műszál között tényleg óriási különbségek vannak, és megmondom őszintén, én a full pamut cuccokat amúgy sem szeretem, sportoláshoz meg pláne ilyen feszülősebb, elasztikusabb darabokat vettem eddig.

     

    Valószínűleg az ilyen márkás sportboltokban nem rosszak azok a műszálas cuccok, de elég az, ha Neked rossz már tapintani is..barátnőm is vett Adidas aerobic nadrágot, ilyen fénylő műszál, nagyon dícséri, drága is volt, de én fel nem vennémNézz körül máshol is, olcsóbban is megúszod, pl. elég jók a Jessica cuccok (http://www.jessica.hu/), egy edzőteremben láttam múltkor szuper áron Dilemma ruhákat, nagyon kellemes anyaguk volt, meg nekem van több Extory gatyám, ilyen török boltban vettem, szóval elég noname lehet (egy kínai-szerű üzletben is találkoztam már vele), de nagyon kényelmesek. Az egyik pl. 90% pamut, 10% elasztán, hogy mennyire igaz ez, nem tudom, de nem fénylik, nem izzadok bele, beltéri tornához tökéletes, és divatos isAztán a megszűnő Skálában vettem pár éve Rucanor gatyát-felsőt is, az is bevált.

     

    Csak azért írom ezt, hogy lásd, nagyon sok más helyen találhatsz ilyen sportruhákat, sokkal-sokkal jobb áron, mint pl. az Adidasban, és szerintem százszor jobban is néznek ki azoknál (amiket legutóbb láttam, azoknál mindenképp), jobb a tapintásuk is..

    előzmény:
    Tulipáncsokor (1)
    2008-10-29  10:17
  10. 2008. október 29. 14:3261.

    Nem hiszem, hogy az urkutatas a meggyozo ero, amivel meggyozik a vasarlokat, az csak egy informacio, arrol, hogy hol fejlesztettek ki azt az anyagot.

    A megyozo ero az, ha kiprobalja, es rajon, hogy mennyire jo.

     

    előzmény:
    Tulipáncsokor (60)
    2008-10-29  14:16
  11. 2008. október 29. 14:1660.

    Meggyőzhető vagyok, csak kicsit nehezebben. Pl. az nyomós érv volt a duzzogós hozzászólónktól, hogy a pamut lassabban szárad, tehát "nem vezeti el" az izzadságot. Aztán tetszett a "kis kémia óra" is.

     

    Kérdésem továbbra is az: miért az űrkutatással kell meggyőzni a vásárlót, hogy ezek a ruhák a legjobbak sportoláshoz?

    És szerintem a hegymászás nem extrém körülmény. Legalábbis nem "űrbéli", hogy ilyen ruhát kelljen viselni. 

    előzmény:
    Jeles (59)
    2008-10-29  14:09
  12. 2008. október 29. 14:0959.

    Nem kivetel, az komolyan mondom, az osszes mami itt abban van, a tipikus pirosban, biztos lattal mar olyat.

    Ha akarod, ragaszkodj nyugodtan a megszokott dolgaidhoz, de ez tenyleg nem csak divat, eg es fold a kulonbseg a ruhak kozott.

     Az 50 eves fonokom is a lovastanaroknak , turavezetoknek 400-500 euros turakabatokat vett, nem veletlenul...

     

    előzmény:
    Tulipáncsokor (57)
    2008-10-29  14:04
  13. 2008. október 29. 14:0558.
    Én, az első, amit egy ruhán (bármilyen legyen is az) megnézek az az anyag összetétele.
    előzmény:
    Jeles (56)
    2008-10-29  13:59
  14. 2008. október 29. 14:0457.

    A dolgokhoz való hozzáállás is generációs kérdés is. Mint már említettem, az én generációm jobban ragaszkodik a régi, hagyományos dolgokhoz, mint a tiéd/tiétek.

     

    Kivételek pedig mindig vannak, itt van élő példának a 70 éven felüli néni is!

    előzmény:
    Jeles (55)
    2008-10-29  13:57
  15. 2008. október 29. 13:5956.
    Az az elso, amit meg kell nezni egy dzsekin, kabaton, mi a funkcioja, mik az adatai, ez a legfontosabb.
    előzmény:
    Tulipáncsokor (54)
    2008-10-29  13:55
  16. 2008. október 29. 13:5755.

    Nem hiszem, hogy generacios kulonbsegrol lenne szo, inkabb hozzaallas kerdese.

    Delben egyutt vartuk az ovodataxit a szomszed 70-en feluli nenivel, es most is a Neopreme-kabatja volt rajta...

    Igaza van, minek vegyen magara 8 reteg ruhat, meg vastag, nehez kabatot, ha igy is lehet.

    Az "urbol" jott dolgokkal semmi bajom, mikroja is van mindenkinek szinte, nem?

    A hegyteto, a hovihar, a vizmosasokban valo turazas, sziklas egyek megmaszasa meg szerintem eleg extrem.

     

    előzmény:
    Tulipáncsokor (47)
    2008-10-29  13:39
  17. 2008. október 29. 13:5554.
    Ezt speciell még nem néztem meg. Kb. 150 Euró volt leértékelve.
    előzmény:
    Jeles (52)
    2008-10-29  13:49
  18. 2008. október 29. 13:5453.

    Milyen összetételű a "normális ruha"? Mármint úgy értem, inkább pamut, vagy inkább műszálas, vagy vegyes, vagy valami más?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_638495 (50)
    2008-10-29  13:44
  19. 2008. október 29. 13:4952.

    A Marmot kabatodrol:

    tudod, hogy milyen adatai vannak? Vizallosagra es az atereszto kepessegere gondolok.

    Valoszinu, nem tul jok, ha leizzadsz egy bicajozaskor, bar ha hegymaszo kabat, akkor nem is arra talaltak ki...

    Mert van pl. 100 euros, igen szereny tulajdonsagokkal, es van 400 euros is.

     

    előzmény:
    Tulipáncsokor (47)
    2008-10-29  13:39
  20. 2008. október 29. 13:4551.
    Bocs, nem neked szantam az elozot!
    előzmény:
    Tulipáncsokor (47)
    2008-10-29  13:39
  21. Torolt_felhasznalo_638495
    Torolt_felhasznalo_638495
    2008. október 29. 13:4450.

    Szia!

    Én táncot tanítok, és én is csak hosszú túrák után szoktam találni normális ruhát az edzésekre! Legutóbb a soroksári decatlonban találtam normális nadrágot, illetve (bár kicsit drágább), de ajánlom a nike women kollekcióját!  

    előzmény:
    Tulipáncsokor (1)
    2008-10-29  10:17
  22. 2008. október 29. 13:4349.

    Ne legyél már ennyire kicsinyes. Igenis vannak különböző korosztályoknak különböző jellemzői. Pl. a nagymamád valószínűleg az a korosztály, amely csak (vagy nagyrészt) a házasság után szexelt. Mi ezzel a probléma? Az embereket kategóriákba szokták sorolni bizonyos szempontok, viselkedések szerint. Nem az én találmányom....

     

    Viszont, ha már rávehetlek egy kis kooperációra: tényleg érdekelne, hogy miért meggyőző érv számodra az, hogy olyan ruhában sportolj, amit az űrkutatáshoz fejlesztettek ki és extrém körülmények között "nagyon jó" használni? És mielőtt megsértődnél: nem cikizés, tényleg érdekel!

    előzmény:
    maranta (44)
    2008-10-29  12:55
  23. 2008. október 29. 13:4348.

    www.sportalm.at

    Ezeket nezd meg, a legujabb fejlesztesu anyagbol vannak, es nem ordit roluk, hogy sportruhazat, pedig az.

     

    előzmény:
    Tulipáncsokor (47)
    2008-10-29  13:39
  24. 2008. október 29. 13:3947.

    Nem akartam senkire semmit sem ráerőltetni, csak próbáltam minél több érvet - a műszálas mellett - kierőszakolni a hozzászólóktól.

     

    És én is úgy gondolom, hogy egy egyszerű torna órára nem való műszálas ruha a már említett feltöltődés miatt. De hidd el, nekem is van, műszálas biciklizős nacim, amit használom. És van Marmot sport/hegymászó kabátom is (műszálas, legmodernebb) és beleizzadtam nem egyszer görizés vagy biciklizés alatt.

    előzmény:
    trebaci (45)
    2008-10-29  13:07

Címlap

top