Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Orrcsepp fuggoseg

yzabellaa
Létrehozva: 2008. október 16. 07:42

Sziasztok. azert inditom ezt a topikot, mert tudom hogy sokon kuzdenek manapsag ezzel a problemaval, az orrcsepp fuggoseggel, ami tobbnyire talan mindannyiunknal egy erosegg megfazassal kezdodott, ahogy nalam is.minel erosebb szert hasznalunk annal jobban hozzaszokik az orrnyalkahartya. ezekben a szerekben  xilometazolin( szep szo) van, az allergia elleniekben is, amiknek erszukito lohaszto hatasuk van, ehhez irto konnyen hozza lehet szokni. igy tortent ez velem is. eleinte nem kellett olyan gyakran , aztan egyre gyakrabban kellett hasznalom folyton bedugult az orrom, es sajnos erosebb es erosebb szer kellett. 4 nap alatt elment egy uvegcse.ennek lassan 2 eve. a dokik szerint semmi baja az orromnak, marmint nincs orrsovenyferdules es hasonlok, ugyhogy erot vettem magamon es nekigyurkoztem. az elso lepes az volt hogy 1 uveg orrspraybol 3 uveget keszitettem, higitottam, fiziologias szerrel (desztilalt vizzel) eleinte nem hatott tulsagosan, de 2 het elteltevel tokeletesen eleg volt az is, de igy napi 7-9szer kellett cseppentenem. a kovetkezo fazis az volt, hogy gyerekeknek valo orrcseppett vettem, mert az meg gyengebb, szinten ugyanigy 3 reszbe higitva, ennek is majdnem 2 het kellett, hogy ugy rendesen hasson. most ott tartok hogy elkezdtem csokkenteni 1 hete az adagot. vetten sterimar orrsprayt is, ez csak tengerviz, csak tisztit, de szornyu, aztan jobb lesz tole, nem dugul ki de jobb. mar ott tartok, hogy a 7-9 adagot levittem napi 3-4re es mukodik a dolog, van hogy 7-8oran keresztul kapok levegot. es mar ha bedugul az orrom sem annyira szornyu mint volt, igy elviselheto, mert teljesen nem dugul be-mintha dugo lenne benne-

remelem hogy ezzel tudtam segiteni azoknak akik szeretnek elejet venni ennek rossz dolognak. nekem sikerelmenyem volt/van. nem konnyu de meg lehet csinalni.

  1. 2012. február 14. 23:1929.

    Sziasztok! 

     

    24 éves vagyok, és a történetem egészen 16 éves koromig nyúlik vissza. Akkor tájt már eleve allergiás és asztmás voltam, addig is küszküdtem az orrlégzéssel, de próbáltam kezeltetni szteroidos spraykkel. (rhinocort aqua, allergodil) Természetesen, egyik sem használt, semmit sem. 

    Amig be nem ütöttem google-be, hogy orrcseppfüggőség, nem is hittem, hogy mások is szenvednek tőle.

    16 éves koromban kezddödött igazán. Egy makacsnak tűnő náthával, arcüreg gyulladással. Nem kaptam levegőt, anyukám hozott egy novorin orcseppet. A náthám nehezen akart múlni, hetekig elhúzódott, lázzal, stb. Én meg használtam az orrcseppet. Eleinte csak, hogy aludni tudjak, később, ha épp programm volt, és muszáj volt, hogy formában legyek. Utána pedig... Mindennapossá vált. Fél év múltán, fül orr gégészek, többen is, megvizsgáltak. Az örökös porllergiám mellé megállapítottak mesébe illő orrsövény ferdülést, amit meg is műtöttek. A műtét katasztrófa volt, fájdalmas, és soha nem vállalnám be újra, de nem mertem orrcseppet használni, mondván, csípne. 1-2 hónap után némi minimális javulást kezdtem érezni, egyik orrlukamon részlegesen kaptam levegőt, a másikon hol kaptam hol nem. Végül megint nem. Rendszeresen jártam konrtoll vizsgálatokra, kiderült, az orromban keletkeztek összenövések, melyek megint elállják a levegő útját, így kétszer is helyi átmetszéssel próbált az orvosom "rést vágni". Ez annyit jelentett, hgy egy hosszú, éles csipesz és ollószerű tárggyal átvágott néhány porcot az orromban. Fájdalom ide vagy oda, ezután még öbb összenövés keletkezett. De még mindig nem használtam orrsprayt. KB 2 évre rá ismételten beteg lettem, megint egy elhúzódó náthával. Novorin cseppet nem mertem használni, ekkor jött divatba az Otrivin. Gondoltam, csak pár napra. És használt. Elmúlt a nátha, letettem. Majd pár hónapra rá kijött az allergiám.. Ekkor elővettem. És íg kezdődött. Kisebb nagyobb megszakításokkal, egy huzamban mondjuk 1-2 hünapig használtam, utána 3-5 hónap szünetet tartottam. ez ment 22 éves koromig, amikor is találtam egy másik fül orr gégészt, aki megállapította, orrkagyló duzzanatom is van, továbbra is van orrsövényferdülésem (kérdem én akkor mi a rákot műtöttek??) valamint az allergia. Meglepő, de se arcüreg se orrmelléküreg gyulladásom nem volt akkor se, azóta se (CT, röntgen vizsgálat nem mutatta) Még endoszkóppal is mgvosgált, és az is negatív. De megműtött, ismét leszoktam, 1 évre. 23 éves korom óta viszont, folyamatosan használom. Nyár volt, évforduló a párommal, és totál kijött az allergiám. Szedek rá gyógyszert, van inhalálóm, gőzölök, de az orrom egy roncs, semmi nem vált be rá. Próbáltam sokszor awamys-sal és zyrteccel, olyankkor jobb volt, de végső soron nem megy leszokni. 
    Mostmár hetente veszek egy üveg Rhinosprayt, csak az használ. Éjjelente felriadok, hogy nem kapok levegőt, vagy azt álmodom, hogy befújok magamnak, és nem használt, és ekkor ébredek fel, hogy be kell fújno. 2-3 alkalommal nappal is befújok. Próbáltam már, hogy 2-3 napig nem használom, de egyszerűen éjjel nem bírom akkor aludni, másnap teljesen kimerült és holdkóros vagyok, sehol sem tudok jelytállni, megcsúszik az egész hetem, és pár nap után befújok, és végre alszok egyet. ÉS ez így meg már évek óta. Ellenben drága mulatság is, és jelenleg kezdek kifogyni a keretemből. Le kell szoknom, de nem megy. Megoldás van-e rá? Mivel még mindig volt orrkagyló duzzanatom és stb stb, ismét megműtöttek ősszel. Még rosszabb lett, mert náthásan operáltak, nem használhattam, így kaptam egy arc és homloküreggyulladást. 1 hét múlva megint orrcsepp. Jeee. Tisztára, mint egy drogos kórtörténete. 

    Gradi vagyok, orrcsepp függő.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2012. január 23. 22:1228.

    Én kb 4 éve 'élek' nasivin-en (otrivin is jó, azonos hatóanyag, csak nem szimpi, mert nem átlátszó az üvege). Előtte kb 1.5 órás ciklusokban aludtam, felriadtam, nem kaptam levegőt. Annyi nehezítés van a dologban, hogy allergiás vagyok, amire asztmásan ráköhögök. A tüdőgyógyászok eleinte próbáltak mindenféle kifejezetten allergiára való orrsprayt - nekem semmi nem használt. Nem pollen, hanem por és atka, szóval egész évben van ráadásul.

    Én éjjelre használok csak nasivint, az hat 8-10 órát, tudok így aludni. Újabban annyira romlott a helyzhet, hogy nap közben szipogok. Nincs bedugulva, de szipogok néha. Ha nagyon zavar, akkor nappal is 1-1 puffot befújok, de kb 1 hónapra elég 1 üveggel. Szerintem ez annyira nem vészes. Persze le kellene szokni, de rettegek attól, hogy napokig megint nem tudok aludni.

    Jah, és elég szép orrsövényferdülésem is van :) Csak nem merem megműttetni :) 

    viszont akkor lehet nappalra kellene legalább más, azzal már ritkítanám, vagy hétvégén próbálni (olyat is hallottam, hogy valaki úgy szokott le, hogy csak az egyik lyukba fújt, azok kapott éjjel levegőt tudott aludni, és addig leszokott a másik oldala róla :)  ) 

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  3. 2012. január 23. 21:5427.

    Sziasztok!

     

    3-4 éve használom a Rhino spray plus-t...(kizárólag csak az használ)

    előszőr csak az allergiám miatt fújkáltam az orromat,reggel-délben-este..ha meleg volt azért,ha hideg volt azért..

    1 éve vált redszeressé az orrspray használata,sajnos napi több alkalommal is...nem kapok levegőt...várok várok,perceket..max fél órát,majd feladom..nem küzdök tovább...befújok!! és minden problémám elszáll!!

    szülők,barátok,ismerősök is mondták már nekem hogy függő vagyok,de mindíg elvicceltem a dolgot,és nem foglalkoztam azzal amit mondanak nekem.Riogattak mindennel..hogy nem lesz majd szaglásom,meg hogy meg kell majd műteni. a parfümöket is imádom,és mindegyiknek érzem az illatát,ételekkel, szagokkal semmi bajom..

    Viszont a férjemmel családalapításba kezdünk és komolyan el kell rajta gondolkodnom hogy mehet-e ez így tovább... ÉS RÁJÖTTEM HOGY NEM!

    igenis változtatnom kell! reggel óta nem fújtam az orromba,van olyan perc amikor minden szuper,aztán jön pár perc amikor levegőért kapkodok...

    az éjszaka lesz a legnehezebb,azt tervezem ha nagyon nem bírom akkor max. éjszaka fújom be.. van itthon Sterimar sós oldat, azt szeretném kipróbálni helyettesítésnek,de azt is csak a legvégső esetben..

    Biztos nehéz napok következnek de bízok abba hogy gyorsan elérem a célt!!

     

    KITARTÁS MINDENKINEK AKI EZZEL A "BETEGSÉGGEL,FÜGGŐSÉGGEL" KÜSZKÖDIK!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2010. december 10. 21:5226.
    Bocs, de most látom, hogy kétszer is elküldtem. Azt hittem, az első nem ment át, ezért újragépeltem. Na mindegy. A lényeg ugyanaz, csak másképp van leírva...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  5. 2010. december 10. 21:5025.

    Sziasztok!

    Elképesztő, hogy ennyien vagyunk sorstársak. Azt hittem egyedüli a problémám, vagy legalábbis nem sokan vannak, akik rászoktak a "szerre". Én már 7 éve fújom az orromba a Nasivint. És nem tudom letenni. Képtelen vagyok abbahagyni, mert ha kihagyok 2-3 órát befújás nélkül, akkor rám jön egy pánikszerű roham és minél jobban belelovallom magam abba, hogy nem kapok levegőt, annál inkább dugul az orrom. De olyan szinten, mintha tampont dugtam volna bele. Ilyenkor mint az őrült kutatok a táskámban és akkor vagyok jobban, ha végre befújtam az orromba. Ez megy 7 éve. A kisebbik gyerekkel voltam terhes, mikor először dugult az orrom, de akkor még elég volt a napi 1-2 fújás és jobban voltam. Azóta ez odáig fajult, hogy 3 óránként fújok az orromba, különben bepánikolok. Folyton nálam van, cipelem a táskámban, a munkahelyemre, még ha csak a kisboltba megyek, akkor is velem van, mert bármikor rámjöhet a dugulás. Szóval, borzasztó ez a helyzet. Orvosnál már voltam, a fül-orr-gége doki azt mondja, hogy olyan szinten el van záródva az orrom, hogy a kamerás vizsgálatnál képtelen volt feljebb menni, mert nem fért fel az orrom tövéig. Orrsövény-ferdülésem van, de szerinte az nem vészes, ettől még kapnom kéne levegőt. Úgyhogy az életem 7 éve arról szól, hogy folyton azt figyelem, hogy mikor kezd dugulni az orrom és azonnal nyúlok a nasivinhez. Tegnap már odáig jutottam, hogy felkerestem a háziorvost olyan panasszal, hogy 10 méter bicajozás után le kell állnom, mert nem kapok levegőt. A szívem 200-as tempóval ver, izzadok és lihegek, mint aki maratont futott. Csinált egy EKG-t, ami szerint a szívemnek semmi baja, majd közölte, hogy ez nyilván mellékhatás és sürgősen le kell szoknom a nasivinről, mert ez még csak a kezdet. A többi az az, hogy az orrcsepp olyan szinten tönkrevágja az orrnyálkahártyát, hogy utána az orrsövényt fogja kilukasztani, majd a csontozatot teszi tönkre, amitől elkezd rohadni az orrom belseje és olyan büdös lesz, hogy mindenki más érezni fogja, csak éppen én nem, mert addigra teljesen elveszítem a szaglásomat. Na ennél a pontnál elbőgtem magam. Nem tudom ebből mi igaz, lehet, hogy csak beijesztésnek szánta... de sikerült. Most úgy bepánikoltam ettől, hogy sürgősen le akarok szokni a nasivinről. Csak félek az "elvonási tünetektől", hogy képtelen leszek megállni, hogy ne nyúljak hozzá, hisz már az életem részévé vált, ő meg én egy pár vagyunk, ha nincs velem, már tiszta ideg vagyok és mivel ideges leszek, már fulladok is. Ördögi kör...

    Szóval köszi a sok hozzászólást, a tanácsok nagyon egyszerűnek tűnnek, most már csak adjon az ég elég erőt és kitartást ahhoz, hogy végre letegyem ezt a "narkót" és végre szabadon lélegezhessek!!

    Jó éjt mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2010. december 10. 21:3324.

    Sziasztok!

    Ez megdöbbentő, hogy mennyien vagyunk ugyanilyen problémával. Azt hittem, hogy én vagyok az egyedüli eset. Most ez jó, vagy rossz, hogy ennyien vagytok... nem tudom. De tény, hogy mindenki hozzászólását elolvastam és adtatok jó ötletet. 

    A történetem röviden a következő: a második gyerekemmel való terhességem alatt kezdtem el az orrcseppet használni... és ennek már 7 éve. Szóval használom a Nasivint, ugyanis nekem semmi más nem jött be. Próbáltam a tengervizes orrspray-ket, a Vibrocilt meg a többi szert, de nem használt. Vagy csak túl korán adtam fel. Heti 1 orrcsepp, amit mindig magamnál hordok, kész stresszben vagyok, ha véletlenül otthon hagyom, vagy pár percen belül nem tudok cseppenteni az orromba, rámjön egy pánikszerű roham és még gyorsabban veszem a levegőt, ezáltal jobban fulladok. Éjszaka karnyújtásnyira van tőlem, hogy még álmomban is odanyúljak, befújjak az orromba és alszom tovább. Van hogy végigalszom az éjszakát, de általában muszáj befújnom, mert arra ébredek, hogy tátott szájjal alszok és már a gyomromig ki van száradva az egész torkom. Voltam fül-orr-gégésznél, van egy enyhe orrsövény-ferdülésem, de szerinte a dugulás ettől nem lehet. Volt kamerás vizsgálat is (ennek nem tudom a nevét), de a doki közölte, hogy olyan szinten meg van duzzadva a nyálkahártyám (ami még van belőle), hogy képtelen feljebb menni a kamerával, tűl szűk az orrom. Próbáltam már leszokni, de ha 3 óránként nem fújok be az orromba, akkor kész vagyok... Bepánikolok. Szóval függő vagyok. Ez a tegnapi orvosi vizsgálaton ismét kiderült. Ugyanis már ott tartok, hogy 10 méter bicajozás után rámjön egy mellkas-szorítás, le kell állnom és vennem kell a nagy levegőket, de nem tudok nagy levegőt venni, mert olyan érzés, mintha ráüln&eacu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2010. március 3. 09:2023.

    Sziasztok!

    Okulásként (elrettentésképp?) hadd meséljem el, mi történt velem. Én kb. 3 évig használtam különböző orcseppeket, orrsprayket (főleg otrivint és rhinospray plust). Nos, olvasva az itteni fórumokat, gondoltam, drasztikusan abbahagyom, mert már nagyon aggasztott ez a fajta "függőség". Letettem.

     

    Két nap múlva elkezdett fájni iszonyatosan a torkom... legalábbis én azt gondoltam, a torkom... sebaj, majd meggyógyul, gondoltam. De aznap éjjel olyan fájdalomra ébredtem (ami nyeléskor jelentkezett), hogy alig vártam, hogy reggel legyen és mehessek orvoshoz. El is mentem reggel, olyan fájdalmak között, hogy szinte minden nyelésnél könnyezett a szemem, sírtam is, bevallom - nő létemre - férfiasan. A doki szt torkom tiszta, mandula rendben, de a nagy fájdalom miatt elküldött fül-orr-gégészhez.

    Na, ott megkaptam a választ... nem a torkom volt begyulladva, hanem az orrgarat. Az viszont csúnyán. Ugyanis az orrnyálkahártyám annyira kiszáradt, hogy besebesedett, ahogy ő mondta:"elpörcösödött". Amíg megkapta a szokásos adag orrsprayt, addig nem jelentkezett gond, mert szinte teljesen kinyírtam a nyálkahártyát, de ahogy elhagytam, kezdett volna magához térni. Ezek a "pörcök" így leváltak, amelyek helyén sajnos azonban nem tudott benedvesedni a nyálkahártya, így újrakeletkeztek, és szépen begyulladtak, ettől volt az iszonyatos fájdalom. Na, nem kell mondanom, lórúgás antibiotikum+Cataflam (ez utóbbi csak a fájdalom elmúlásáig, kb. 1-1,5 napig). Plusz kaptam egy krémet, amit fel kell szippantanom az orromba, amely rendbeteszi az orrnyálkahártyát.

     

    Ma már jól vagyok, de törjön le a kezem, ha még egyszer hozzányúlok ilyen orrcsepphez, vagy orrsprayhez. Azt a fájdalmat soha többé nem szeretném érezni.

    A fül-orr-gégész egyébként elmondta, hogy egyre többen keresik fel a függőségi panaszokkal, és mindenkinek azt mondja, inkább tengervizes, vagy salvus vizes orrspray-t használjon megfázáskor is, ezeket a szereket ne. Úgyhogy én is csak azt tudom erősíteni, hogy azonnal abba kell hagyni, és JÓ fül-orr-gégész szakember segítségét kérni a nyálkahártya regenerálásához (én ezelőtt is voltam többnél, egyik se volt segítőkész, ő volt az első).

     

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  8. Torolt_felhasznalo_124252
    Torolt_felhasznalo_124252
    2010. február 4. 05:3522.

    Sziasztok!

    A gyógyszertárban lehet venni 1-2 decis üvegben fiziológiás sóoldatot és orrsprayhez való üvegcsét, fejjel.. a kettő együtt kb. 500 forint. (Az üveget, amiben a sóoldat van visszaveszik és azt hiszem 2-3 hét a szavideje az oldatnak.) Ezt egész nap lehet fújkálni, remekül nedvesíti a nyálkahártyát, öblít és nem okoz függőséget. Igaz nem steril, de lehet sterilet is venni. A coldastop orrcseppel kombinálva remek leszoktató lehet. Érdemes kipróbálni, mindamellett, hogy töredéke a Sterimar árának, kiadósabb és ugyanolyan hatású. Remélem segítettem.

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  9. Torolt_felhasznalo_502246
    Torolt_felhasznalo_502246
    2009. január 8. 14:4621.

    Szia.ha esetlegt még idekeveredsz még kérlek írj többet erről a Budesről.sajnos sehol-semmit nem találok róla.ha itthon nem kapni,küldenék vagy utalnék pénzt és megkérnélek hogy vegyél nekem egyet és küldd el....én már 5 éve nem bírok leszokni....SOS

    jUDIT

    előzmény:
    dhira (15)
    2008-10-16  10:01
  10. Torolt_felhasznalo_502246
    Torolt_felhasznalo_502246
    2008. december 26. 15:2920.

    Sziasztok!el sem hiszem hogy ezzel nem vagyok egyedül!!!nálam is egy megfázással indult és egyszer csak azt vettem észre hogy még mindig fújom...énnek kb 4-5 éve....és a rhinospray-t nyomom.de mint vmi drogos...ha nincs,irány szerezni,tartalék az ünnepekre stb.már arra gondoltam írok egy emailt a gyártónak hogy segítsenek leszokni a sz..jukról,de német cég :(

    sztk-ba azt mondták műtét,a doki még azt is felajánlotta hogy vigyáz a macskámra amíg bent vagyok.?! a magándoki azt mondta:függőség,szokjal le.köszi.a sterimar nekem nem segít.mivel én a sprayt nyomom,azt nem lehet szétszedni és hígítani,de vegyesen megpróbálom:kicsi rhinospray és rá a sterimar.azt hiszem ez lesz az újévi fogadalmam.arra is gondoltam hogy az iwiw-en nyitok egy klubot,hátha a csatlakozók tudnak vmi jó tippet.

    akiknek sikerült,írják le a tapasztalatot.sok sikert mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. október 16. 18:0019.
    heloka ,eddig dolgozta ma uh. nem tudtam irni, de latom, hogy szep szammal erkeztek hozzaszolaskok. es sajnos egyre inkabb azt tapasztalom hogy rengeteg emberke kuzd ezzel a problemaval. nalam mukodik a higitas, es a sterimar spray. letezik az ugynevezett leszoktato spray, ami szterodit tartalmaz, allitolag nagyon hatasoso, viszont az ara mar nem annyira, en erdelyben elek, es hat kb 6000ft-korul van atszamitva az ara. viszont en azt mondom, hogy az a legtisztabb ha mindenfele szer nelul szokik le az ember, a tengerviz nem gyogyszer csak tisztit. nekem ugy tunik hogy bevalis a higitas, es az hogy csokkentem a napi befujast. lassan megy, ez teny es valo, viszont az hogy anelkul is kapok levegot hogy hasznalom kene megeri.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_369925
    Torolt_felhasznalo_369925
    2008. október 16. 15:0918.

    Sajnos én is ebben a cipőben járok, és örülök, hogy végre valaki egy megoldással, javaslattal élt...

    Én most a gyerekeknek való novorint használom, annak a hatóanyag tartalma 0,1%. Egész kálváriát jártam már meg. Voltam több orvosnál is. Van egy egészen enyhe orrsövényferdülésem, és persze végső esetben minden doki műtene, amit én nem engedek. Azt is mondták, hogy az nem lehet az ok az orrdugulásra, annyira enyhe, hát akkor meg minek feküdjek kalapács alá...?

    Jó ötlet a higítgatás, kipróbálom én is.

    Amit írtak, a Salvus vízzel kapcsolatban nekem annyi a gondom, hogy 2-3 nap felszívás után nekem marja az orromat

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  13. Torolt_felhasznalo_791510
    Torolt_felhasznalo_791510
    2008. október 16. 10:1217.

    Megtaláltam a www.hazipatika.hu-n, Coldastop orrcsepp, 1370 Ft.

     

    Bátran mindenki vágjon bele, érdemes leszokni!!

     

    (húú, mit szólna a Csernus doki, ha megtudná, hogy orrcsepp függők vagyunk )

     

     

    üdv,

    verus

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791510 (16)
    2008-10-16  10:04
  14. Torolt_felhasznalo_791510
    Torolt_felhasznalo_791510
    2008. október 16. 10:0416.

    Szija,

     

    semmilyen szenvedés nem volt, a Salvus víz nagyon hamar hatásos. Ami előfordult, hogy többször öblögettem mint napi 3 alkalom.

    Ha jól emlékszem, kb. egy hét kellett a nagyon jó eredmény eléréséhez.

    Lehet kapni Salvus vizes orrspray-t is, ha valaki kényelmesebb megoldást akar.

     

    A citrusolajos orrcsepp nevére sajnos nem emlékszem, megpróbálom megkeresni a neten.

     

    verus

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (10)
    2008-10-16  09:16
  15. 2008. október 16. 10:0115.
    Sziasztok! Ez nekem is ismerös, én tavasszal jártam igy, hogy sikerült "függö" lennem. Mindenféle orrcseppet kipróbáltam, de semmi nem használt tartósan, állandóan be volt dugulva mind a két orrlyukam. Szörnyü volt!  Azután elmentem fül-orr-gégészhez, aki ismerte ezt a problémát, és kaptam töle "leszoktató" orrcseppet. Ebböl naponta 2-x kellett fújni és csak az egyik orrba, a másikba használhattam a sima orrcseppet. Azt mondta, hogy pár nap, de legkésöbb 2 hét alatt helyrejön az orrom. Szerencsém volt, mert már 3 nap után éreztem a hatását. Ha jól emlékszem 2 hétig csak az egyik, 2 hét után pedig csak a másik orrlyukba kellett fújni.  De nagyon jó volt. Az elsö pár nap után már nem is használtam a  rendes orrcseppet, kaptam levegöt orrcsepp nélkül is!  Ez a "csodaszer" nagyon gyorsan hatott. Szóval szerintem aki ilyen betegségben szenved, minnél elöbb menjen orvoshoz. Ha tudtam volna, hogy ez a bajom, nem vártam volna hetekig. Én No-ban élek, nem tudom, hogy lehet-e kapni otthon is ezt az orrsprayt, a neve   "Budes ". De ha ezt nem is, biztosan tudnak valami mást felirni erre a problémára. Mielöbbi gyógyulást Nektek!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_741677
    Torolt_felhasznalo_741677
    2008. október 16. 09:4114.
    A férjem is orrcsepp függőaz agyamra megy!!!!!
    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  17. Torolt_felhasznalo_975076
    Torolt_felhasznalo_975076
    2008. október 16. 09:3313.
    Sziasztok! elképesztő, hogy milyen sok embert a probléma. Kb 7 évvel ezelőtt hasonló cipőben jártam, s a környezetemben mindenki hülyének tartott, hogy másfél évig "nyeltem" az orrcseppeket. Kínlódva sikerült leszoknom, nagyon nehéz volt, mert nehezen kaptam levegőt. Végül sikerült, de tényleg nehéz volt!
    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  18. 2008. október 16. 09:3112.
    igazolom, tényleg jó a módszer, mint alant írtam, a fiam is így tisztítja az orrát, csak ő csapvizet használ, de majd ha megfázis veszek én is salvus vizet és kipróbáljuk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791510 (9)
    2008-10-16  09:13
  19. 2008. október 16. 09:2711.
    Nálunk is egy nagyobb megfázás után az akkor 8 éves fiam állandóan azzal nyagatott, hogy kell neki az orrspray, mert be van dugulva az orra. Akkor ezek szerint jól tettem, hogy nem adtam neki, inkább a vízcsaphoz irányítottam, hogy mossa ki az orrát. Egyébként azóta is sokszor kér orrspray-t reggel, de nem adok neki. Ha megfázis, akkor is csak strerimart kap.
    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  20. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. október 16. 09:1610.

    Húúú. Köszi, hogy ezeket lírtad. Én kb. 5 éve küzdök ezzel. Egy vibrocil csepp kb. 4 napra elég.

    Nagyon szenvedtél a "leszokás" alatt?

     

    Milyen az a homeopátiás csepp? Holy lehet kapni? Mennyiért? 

     

    Sajna én i s próbáltam átváltani sterimarra, de nem ért semmit. Ez a higító sztory lehet, hogy jó. Mert már csináltam olyat, hogy kifogyott az orrcseppem és éjszaka nem tudtam venni, ezért vizet csepegtettem az orromba. ÉS valamennyire működött.

     

    Én alergiás tuti nem vagyok. Viszont orrsövényferdülés vizsgálaton még nem voltam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791510 (9)
    2008-10-16  09:13
  21. Torolt_felhasznalo_791510
    Torolt_felhasznalo_791510
    2008. október 16. 09:139.

    Hali,

     

    én is szenvedtem, sőt szenvedek is orcsepp függőségben minden megfázás után. Nekem egy angyon jó füll-orr-gégész doktornő a Salvus vizet ajánlotta, és bevált. Az első "leszokásnál" még használtam egy orrcseppet, amiben citrusolajok vannak és nem tartalmaz olyan anyagot, ami hozzászokáshoz vezet, viszont az olajos állaga miatt ápolja a kiszáradt nyálkahártyát.

     

    De a lényeg nekem a Salvus víz, amit néhány száz forintért lehet venni 1,5 literes zöld műanyag palackban a gyógyszertárban.

    Tenyérbe öntve fel kell szippantani az orron keresztül, és hagyni hogy a szájon át kifollyon. Ez lehet, hogy így furcsán hangzik, de nem kellemetlen, és nagyon hatékony. Kezdetben naponta 3x, és legalább 3 adagot kell öblítésre használni.

     

    Én is évek óta használtam már orrcseppet, amikor ezzel a módszerrel rendbe tudtam hozni az orr nyálkahártyát.

    Csak ajánlani tudom jó szívvel!

     

    Üdv,

    verus

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  22. ann
    ann
    2008. október 16. 09:018.

    Sziasztok!

     

    Ismerem a problémát...nálunk a homeópátiás orrcsepp segített. Most már szinte csak azt használjuk. Ez nem roncsolja a nyálkahártyát. Ann

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  23. 2008. október 16. 08:177.

    Szia!

    Érdekes a téma.

    Én is jártam ebben a cipőben.

    Több hónapig cseppentgettem az orromba,totál függő voltam,de ennek már 7 éve.

    Én úgy szoktam le,hogy a férjem elment a gyógyszertárba és valóban a legerősebbet kérte ami létezik.

    Na,ebből már nem birtam annyit cseppenteni,mert marta az orrom,és gyorsan leszoktam.

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42
  24. 2008. október 16. 08:156.

    Sziasztok!

     

    Én Vibrocilt használok. NÁlam az a baj, hogy bepánikolok ha nem kapok levegőt...tavaly volt olyan hogy 2 nap(!!!) alatt elfogyott egy üveg orrcsepp....ha megvagyok fázva, szinte fél óránként cseppentek. Allergiás is vagyok, meg asztmás is, ami egy megfázásnál méginkább összejátszik.

     

    Sterimart én is használtam, a Mg-ost, tényleg jó volt. Árban kicsit húzós, de kímélte a nyálkahártyát és sokáig elég volt...veszek én is nemsokára ismét.

     

    Rossz ez a függőség, mondjuk sokat javított a helyzeten hogy a párnáinkat lecseréltük antiallergén párnákra, vettünk új paplanokat, ágyneműket.

     

    Éppen tegnap este jutott eszembe, túl egy 3 hete tartó megfázáson, hogy tegnapi nap volt az első 3 hete, hogy nem cseppentettem az orromba

     

     

    előzmény:
    yzabellaa (1)
    2008-10-16  07:42

Címlap

top