Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Várjátok már???

cukker21
Létrehozva: 2006. október 10. 17:38

Ti lázban égtek már a közeledő Ünnepek miatt?Várjátok?Szeretnétek már készülődni?

Vagy hidegen hagy benneteket ez a téma?

  1. 2008. december 26. 16:19950.

    Kik voltak a „királyok”?

     

    A múlt században nagy hagyománya volt a betlehemezésnek, melyben szintén feltűnt Gáspár, Menyhért, valamint Boldizsár. Hogy mikor váltak a napkeleti bölcsek királlyá, és hol magyarosították a nevüket, már senki sem tudja megmondani. Angolszász területen Caspar, Melchior és Balthasar szerepel a leírásokban, ám a Bibliát fellapozva sem a számuk, sem a nevük nem derül ki. Az Újszövetség első fejezetében, Máté evangéliumában tűnik fel néhány sor erejéig az a néhány utazó, akik Jeruzsálemben, Heródes palotájában keresnek egy újszülött gyermeket.

    "Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: – Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

    A történet szerint Heródes rávette a bölcseket, hogy jelentsék neki a gyermek megszületésének pontos helyét, mert meg akarta őt ölni. A napkeletiek megtalálták a Mária és József otthonául szolgáló istállót, térdre rogytak a Megváltó előtt, majd ajándékokat helyeztek el a jászolnál. Éjszaka álmot láttak, melyből megtudták, hogy nem szabad visszatérniük Heródeshez, így egy másik úton tértek haza.

    Miután a Biblia nem ad pontos leírást arról, hogy pontosan honnan jöttek és kik voltak, a nép mesét költött a titokzatos bölcsek köré. József Attila Betlehemi királyok című versében például már a következő sorok szerepelnek:

    „Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból.” „Én vagyok a Boldizsár, aki szerecsen király.”

    Számuk valószínűleg azért lett három, mert három különböző ajándékkal lepték meg az újszülöttet.

    Az Ószövetség egyik fejezetében ez olvasható: „Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez… Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik”. A 72. zsoltárban pedig: „Tarsísnak és a szigeteknek királyai hozzanak ajándékot, Sába és Szeba királyai fizessenek adót! Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja!” Ez a két idézet alapot adhat a királyként való értelmezésnek.
    Egy másik magyarázat alapján a XIV. században a keresztény Nyugaton úgy gondolták, hogy három kontinens létezik: Európa, Ázsia és Afrika. A bölcsek ezeknek a kontinenseknek a királyai is lehettek. Ez alapján a történet azt fejezi ki, hogy az egész világ fejet hajtott Jézus előtt.

     

    A betlehemi csillag

     

    Egyes feltételezések szerint Jézus első látogatói bölcs asztrológusok voltak, akik a csillagokból kiolvasták, hogy valami nagyon nagy dolog készül, olyan ember születik, akinek az élete befolyásolhatja a jövőt. A csillagot követve végül eljutottak Betlehembe, a családhoz.
    Csillagászati számítások alapján kiderült, hogy Krisztus születésének idejében valóban különleges bolygóegyüttállásnak lehettek tanúi, akik alaposan fürkészték az eget. A katolikus egyház rossz szemmel nézi az asztrológia tudományát, pedig könnyen elképzelhető, hogy a Máté által leírt történetben nem isteni jel, hanem valóban egy égitest „vezette” a bölcseket.


    Az ajándékok

     

    Kinyitották kincses ládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” Az arany értékét nem kell külön kifejtenünk, de akkoriban vajon mire használták a tömjént és a mirhát?
    A mirha keserű ízű, balzsamos illatú, sárgás-vörösesbarna mézgás gyanta. Két legfontosabb fajtája a herabol és a bisabol, az előbbit az Etiópiában, Arábiában és Szomáliában elterjedt myrrha fából nyerik, az utóbbit pedig a hasonló külsejű, arábiai erythraea fajból. Ebből tehát annyi kiderülhet, hogy mely tájról származtak a bölcsek. A mirhát az ókorban nagy becsben tartották, drága füstölőszerek, illatszerek és kozmetikumok egyik összetevőjeként, valamint külsőleg használatos kenőcsökben, gyógyszerekben és a balzsamozásban használták.

    Tömjént használtak a kellemetlen szagok ellensúlyozására, a rossz szellemek elűzésére, az istenek jelenlétének kinyilvánítására, dicsőítésére. Babilóniában is elterjedt a tömjénnel füstölés mint a vallási szertartások része. Izraelben csodatevő hatást tulajdonítottak neki. A Távol-Keleten belsőleg és külsőleg egyaránt használták gyógyszerként.

    A három királynak tulajdonított ereklyéket Kölnben őrzik. A legenda szerint a bölcsek csontjait Szent Ilona császárné találta meg Szentföldön. Németországban, Ausztriában és Svájcban január hatodikát a „háromkirályok ünnepének” nevezik, ilyenkor szokás megáldani a házakat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. november 24. 20:10949.
     Éééljen, nem csak én vagyok dilis!!!  Pedig én még kevésbé vagyok gyerek  ha a te példádat követem, akkor én meg 5+3 éves vagyok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_228777 (948)
    2008-11-24  20:07
  3. Torolt_felhasznalo_228777
    Torolt_felhasznalo_228777
    2008. november 24. 20:07948.

    Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen!!!!!

    Imádom, hogy esik a hó!!!!

    Adventi naptáram is van és szokásom szerint már az első csokimikulásokból is vettem:))))

    Néha (????mindig:)))), dedónak érzem magam.Baccus, 32 éves vagyok...  Nem érzem magam többnek mint 3+2.

    előzmény:
    cukker21 (1)
    2006-10-10  17:38
  4. 2008. november 23. 23:04947.

    Lányok, hogy álltok a dolgokkal???

     

    Az ajándékok nagy részét már megvettem, már csoportosítgatom.

    Sajnos az egyik lányomék pont most mennek dolgozni Londonba, így nem lesznek itthon karácsonykor, ezért nekik kicsit előbb is "jön a Jézuska"  

    Vettem dekorációhoz való dolgokat is, pedig már 3 nagy (tv-s jellegű) dobozban voltak eddig is - de hát ki tud ellenállni?

     

    Nézegettem az enni-innivalókat is, és a Halászlé mellett ( ami csak szenteset lesz) azt hiszem, kipróbálom a Részeges almalevest az idén.

     

    Az unokáknak pedig találtam egy tündéri Adventi naptárat - a lányom amúgy sem szereti a túl sok csokit - ennek pedig 24 pici könyv van az ablakaiban     Aki ismeri Tony Wolf mesekönyveit, el tudja képzelni, milyen aranyos

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. október 21. 20:28946.
    Maga a mézes kalács ( a figurális, cukor díszes) a lányomék resszortja. Amit én csinálok, az a mézes puszedli  Azt is szeretik, az olyan jó "beleharapós" szokott lenni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_169314 (945)
    2008-10-21  08:06
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 21. 08:06945.

    kopp-kopp, Sziasztok!

     

    Mostanában kezdek bepörögni karácsony témában, így bekukucskálok én is időnként. :) 

     

    Ti szoktatok mézeskalácsot készíteni? Tavaly csináltam először, nagy sikert aratott a családban, így az idén sem úszom meg. :)

    Pl. minden családtagnak készítettem egy a nevével ellátott szív alakú mézeskalit, és az is ajándék volt. 

     

    Szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. október 20. 22:03944.

    Hahóóóó Lányok!

     

    Merre jártok?

     

    Képzeljétek, hogy megrendeltem egy csomó könyvet neten... naná, hogy olcsóbban  és DVD-ket is így fogok szerezni ajándékba.

     

    Ha meglesznek, akkor meg is mutatom majd  

     

    Ti nem szoktatok ilyesféle puhatolózást végezni?

    Spec én ki is írtam egy lapra, hogy milyen könyveim, DVD-im hiányoznak, aztán ottfelejtettem ...  Hátha(!) megtalálja valaki

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. október 14. 22:49943.
    Köszi!!!!!!
    előzmény:
    Szoljanka (941)
    2008-10-14  00:16
  9. Torolt_felhasznalo_743602
    Torolt_felhasznalo_743602
    2008. október 14. 00:20942.

    És fogalmad sincs,mit csinálj vele.

    Edd meg!

    előzmény:
    Szoljanka (939)
    2008-10-14  00:05
  10. 2008. október 14. 00:16941.
    Aldi 699 ft.
    előzmény:
    vorii (940)
    2008-10-14  00:12
  11. 2008. október 14. 00:12940.

    Komolyan??? Lehet olyat kapni?

    Mo-n élsz egyáltalán?

     

    Hoool vetteeeeeeed?

    Éniséniséniiiis...

    előzmény:
    Szoljanka (939)
    2008-10-14  00:05
  12. 2008. október 14. 00:05939.
    Vettem narancsvirág-mézet
    előzmény:
    cukker21 (1)
    2006-10-10  17:38
  13. 2008. október 13. 23:55938.

    Hát, látom, nem nagyon jártok erre...

     

    Gondoltam, azért csa leírom, hogy ha nem is nagy lendülettel, de kis lépésekkel haladok a karácsonyi készülődésben.

     

    Vettem a konyhába való terítő-anyagot, meg megvettem a HAGYOMÁNYOS karácsonyi képeslapokat - nekem ez az igazi, nem az SMS, meg a telefon...

     

    Gyűjtöm szorgalmasan a családból az ajándéktippeket is.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2008. szeptember 13. 20:03937.

    Amikor megvettük a fát, vízbe tettem, olyan volt a fenyőfa-tartónk is, amiben víz volt, de így sem bírta szegény.  Amikor díszítettem, már akkor is eléggé hullott... gondolom hetekkel karácsony előtt kivágták, így hiába vizeztem szegényt...

     

    Fenyőillatnak meg teszek majd egy-két fenyőágat egy vázába, mondjuk az előszobába!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_779530 (936)
    2008-09-13  19:12
  15. Torolt_felhasznalo_779530
    Torolt_felhasznalo_779530
    2008. szeptember 13. 19:12936.
    Én úgy csináltam minden évben, hogy az igazi fánk aljára egy nylonzacskóba tettem jó vizes vattát, azt erősen a tövéhez kötöztem. Így sokáig szép maradt a fa, mert alulról kapott elég nedvességet.
    előzmény:
    evitaa (934)
    2008-09-13  18:21
  16. 2008. szeptember 13. 18:27935.

    Hát... igen, ez az egyik téma minden évben: élő fa, vagy mű...? Minden esetre van, ahol az egyetlen jó megoldás a mű fa.

    Már tényleg egészen élethűeket lehet kapni. Csak az ilytot nem pótolja semmi, mert a fenyőillatok tényleg "mű"-k...

    előzmény:
    evitaa (934)
    2008-09-13  18:21
  17. 2008. szeptember 13. 18:21934.

    Nálam inkább az ötletek vannak meg, de ez is haladás! Így ha az utolsó pillanatra is marad a vásárlás valami miatt, akkor is tudom, hogy mit vegyek.

    Idén sok dolgot szeretnék saját kezűleg megcsinálni, egy-két kellék már meg is van hozzá. Ahogy időm is lesz, nekiállok szép lassan csinálgatni őket.

    Fával megint gondban vagyok, jó lenne idén egy műfenyőt beszerezni, a tavalyi kis fánk olyan hamar lehullott... 

    előzmény:
    vorii (933)
    2008-09-13  18:01
  18. 2008. szeptember 13. 18:01933.

    Na, ugye... nagyon sokan voltunk így (mert ez jó módszer)

     

     ... és azt hiszem, hogy már 3. éve, hogy itt váltunk ötleteket, meg kapunk tanácsokat és persze nem csak ajándékokkal kapcsolatban, hanem a karácsonyfa díszítéssel, vagy a lakás díszekkel, ill. az ünnepi menüvel kapcsolatban is.

     

    Örülök, hogy már többen is idekukkantottatok, és én is remélem - evitához hasonlóan-  hogy összejön idén is egy kis csapat, akikkel megbeszélhetjük a készülődést!

     

    Üdv: vöri (Éva)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_779530 (932)
    2008-09-13  17:48
  19. Torolt_felhasznalo_779530
    Torolt_felhasznalo_779530
    2008. szeptember 13. 17:48932.

    Nekem eddig minden évben az utolsó néhány hétben voltak csak meg az ajándékok, pedig mindig elterveztem, hogy jövőre hamarabb nekikezdek, de aztán mindig késő lett.

    Az idén van először, hogy már 5-6 embernek megvan az ajándéka.

    Azokkal már nem kell foglalkoznom. Most gondolkodhatok a többi rokonon, de van még idő. Az idén volt először, hogy a neten kerestem ötleteket és szinte mindet ott találtam. Most majd a többi rokon következik. Így karácsonyig majd csak eljutok a lista végére.

    Mindenesetre sokkal nyugodtabban várom a karácsonyt.

     

    előzmény:
    vorii (931)
    2008-09-13  17:38
  20. 2008. szeptember 13. 17:38931.
    Őszintén szólva nekem már megvannak az első karácsonyi ajándékok  Ha valami jót találok a család valamelyik tagjának, akkor megveszem és elteszem. Folyamatosan így csinálom, aztán a végén csak kiegészíteni kell
    előzmény:
    evitaa (930)
    2008-09-13  16:15
  21. 2008. szeptember 13. 16:15930.

    Örülnék én is, ha összejönne egy kis csapat! Már csak 103 nap és Karácsony, nincs sok idő! 

    Most hogy ilyen borongós az idő, teljesen bezsongtam, képeslapokat nézegettem neten, idén is szeretnék csinálni sokat!

    Egy-két apróságot már meg is vettem, de tényleg csak apróságokat...

    Júliusban már egy Karácsonyi hangulat c. topikot is indítottam, de akkor még nem voltak vevők az ötletre!  

    előzmény:
    vorii (929)
    2008-08-23  23:10
  22. 2008. augusztus 23. 23:10929.

    Szijjjjaaaaaaa!

     

     

    Már a múltkor én is kezdtem átgondolni a karácsonyi dolgokat

     

    A karácsonyi jellegű filmeket meg egész évben figyeltem  vettem is fel  és - meg  1-2-t...

     

    Remélem, lassan összejövünk újra!

     

    KARÁCSONY    

     

     

    előzmény:
    evitaa (928)
    2008-08-22  21:54
  23. 2008. augusztus 22. 21:54928.
    Már igen...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. január 7. 12:50927.

    Nagyon szép kép!  

    Szerintem nem lehetetlen, hogy itt is összejöjjünk a köv. karácsony előtt!!!

    Bár nem az én topicom, de szerintem ugyanúgy már lesznek-leszünk, akik augusztustól feltesszük a kérdést:

    "Várjátok már???"

    Szóval IDÉN veletek ugyanitt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!  

     

    előzmény:
    evitaa (926)
    2008-01-06  20:57
  25. 2008. január 6. 20:57926.

    Ez nagyon szép!

    Kár, hogy kihalt a topik...  hősiesen bevallom a végefelé már azért nem írtam, mert nem nagyon járt erre senki... 

    Én is minden szépet és jót kívánok erre az évre, karácsonykor szóljatok, ha van vmi jó kis karácsonyos topik!  

    előzmény:
    vorii (925)
    2008-01-06  16:03

Címlap

top