Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Falfestés kreatívan

mákati
Létrehozva: 2008. augusztus 18. 22:26

Sziasztok!

 

Festeni kellene otthon konyhát, előszobát, és egy nagyobb nappalit. Mindenképpen mi fogjuk csinálni, természetesen anyagi okok miatt. A konyha marad fehér, bár ott van egy fal ami túl üres felület, arra még ki kéne találni valamit. Láttam valamelyik barkács áruházban valami öntapadós szerű (mint a matricák csak nagyban) díszeket mindenféle mintában (pipacs, napraforgó, nagy kávés csésze, stb. ) valaki használt már ilyet?

A nappalira és előszobára ráférne egy jó alapos gelettelés, de arra nem nagyon lesz már idő, és rengeteg porral járna, így ezt mindenképp kihagynánk. A falak nem repedezettek, de nem is olyan simák, amin popsin csúszik a légy. Arra szeretnék ötletet kérni, hogy glettelést megúszva milyen ötletetek lenne az apró egyenletlenségek eltakarására, mivel nagy felületekről van szó, főleg festési technikára gondolok. Leginkább olyanra, ami egy emberes, és nem csak négyzetméterenként lehet a fázisokkal haladni. Olvastam már kreatív technikákról, szivacsos, rongyos módszer (márványos hatás ?), de valaki olyan véleményét kérném, aki már csinált ilyet. Mi a legegygyorsabb módszer, esetleg kaphatóak speciális hengerek, amikkel gyors, de látványos a munka? Ilyen módszernél egy színnel kell dolgozni, vagy egy szín két árnyalatával? Az előszoba színe valami szép sárga lenne, mert ott nem sok fény van, és gondoltam az napos hatást keltene. Milyen technikával milyen hatás érhető el? Bármi ötletet szívesen vennék. Ja és még valami. A villanykapcsolók köré nem lenne valami ötlet, mert ahogy látom, nálunk az egy kényes pont, leginkább ott van elhasználodva, koszolódva a régi festék, és nem örülnék, ha a szépen festet új fal is hamarosan a család tapogatozásának jeleit viselné. Valami tisztítható ötlet jó lenne.

Előre is köszönöm az ötleteket, tapasztalatokat. 

  1. Torolt_felhasznalo_222864
    Torolt_felhasznalo_222864
    2009. augusztus 11. 23:5922.
    Sziasztok kedves szülők / leendő szülők,
    Én egy 19 éves budapesti főiskolás lány vagyok. Nehezen találtam olyan munkát, ami az órarendem mellett végezhető, viszont a délutáni szabadidőmben mindenképp szeretnék valami kreatívat és hasznosat csinálni. Rajztagozatos iskolába jártam, régebben egy ismerősöm megkért, hogy a kislánya ágya mellé a falra fessek pónikat.
    Most nyáron egy kézműves gyermektáborban dolgoztam, ahol nagyon szerették a rajzaimat, figuráimat, ezért innen jött az ötlet, hogy szívesen festenék figurákat (lehet az mesefigura, vagy bármi más) gyerekszobák falára. Nem szeretném nagyon fényezni magam, mivel eddig csak egyszer csináltam ilyet, de rajzolni, festeni nem felejtettem el:)
    Hogyha valaki netán érdeklődik, úgy képzeltem el a dolog menetét, hogy ír egy emailt ide: norikoo@citromail.hu">norikoo@citromail.hu, amiben leírja az elképzelését, én arról csinálok egy tervet amit bescannelek, vagy lefényképezek, és elküldöm. Így ha nem tetszik, vagy változtatni szeretnének rajta, akkor újra tudom még rajzolni. Az árakról egyelőre nem sok elképzelésem van, de mivel megértem, hogy egy kisgyerekes családnak van épp elég kiadása, úgy gondoltam, hogy megírják emailben azt is, hogy kb. mennyi pénzt szánnak rá, és az alapján megegyezünk.
    Nóri
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. augusztus 26. 18:3721.

    Hello!

     

    Én segítséget szeretnék kérni...Életünk első festésébe akarunk belevágni....konyha, és előszoba...panel, úgyhogy nincsenek túl nagy falfelületek:)

    Most tapéta van, de én festeni szeretném.

     

    A tapétát mindenképp le kell szedni, kicsit aggódom is, hogy milyen lesz a fal alatta...de lelkileg már fel vagyunk készülve a glettelésre:)

     

    Az lenne a kérdésem, hogy van valami ötletetek, hogy lehet a legegyszerűbben leszedni a tapétát? Hogy ne kelljen napokig kapargatni a falról....vizezést hallottam...de hátha van hatékonyabb....

     

    Glettelésre is várnék tippeket-trükköket...mert amatőrökhöz képest viszonylag sima falat szeretnénk:)

     

    A terv az, hogy az előszoba világos-sárgás lesz...mert elég szűk..a konyhát erősebb narancsosra szeretném, esetleg bordó csíkokkal...

     

    Ezen kívül ha bármi ötletetek van a festéssel, vagy az eszközökkel kapcsolatban, annak nagyon örülnék, mert még egy kicsit kusza a fejemben, mi is kell, és hogy álljunk neki.

     

    Előre thanx az ötletekért:)

     

    'Egy kezdő, és remélhetőleg tehetséges amatőr' ;)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. augusztus 24. 07:3320.
    Szia!A villanykapcsoló köré egy ismerősöm a szobába felrakott tapétacsíkból ragasztott,keretet.Nagyon jó lett,és ugye ez ha piszkos lesz ki is tudja cserélni.Amugy én is a nyáron festettem ki a házunkban 2 szobát,folyosót,és a konyha étkezőt.Szóval el is döntöttem nem fogok máskor sem  festővel dolgoztatni.nálunk mindenütt fűrészporos tapéta van lefestve és bordűr ragsztva hozzá.
    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  4. 2008. augusztus 23. 21:5919.

    Sziasztok!!

    Most fejeztük be a festést mi is. Sorba válaszolok : a matricával óvatos lennék,kérdés mi marad utána ha majd legközelebb festés lesz,leszedi a falat, vagy ragaszós marad a fal.Inkább valamit ráfesteni,azt is le kell csiszolni legközelebb,ha világos lesz a fal.

    Ha a fal nem repedezett,csak a simaság hiányzik,mi diszperzittel festünk,az nagyon sima felületet ad.A glettelés a szögnyomot,sérülést javítja.A gyerekszobát egyszer szivaccsal pacsmagoltam be különböző szinekkel,olyan lett mint egy nagy pizsama, ezt a hugom mondta.

    Akkora szivaccsal dolgozol amekkora mintát akarsz,kicsit ki kell nyomni a festéket, és nem nagyon rányomni a falra,hogy megmaradjon a mintája.Én is kevertem a színeket eddig,és rájöttem hogy nem olcsóbb mint a kész színesfesték,és biztos olyan lesz amit kiválasztasz.A Platíniumot próbáltuk ki nagyon kiadós, nagyon takar.Sima egyszerű hengerrel csináltam,és amikor a régi színre vittem fel,olyan klassz "mintát"adott a falnak,akár így is lehet mintázni,csak nem sűrű festékkel,lazán gurítod a falon,nem nyomod rá,mintás lesz.

    Nállunk is gond,hogy kicsit sötét a konyha,előszoba,volt már ilyen is olyan is,de nekem a fehér mennyezet,és a falon még lejön kb.10cm,ott vagy csíkot húzol,vagy bordűrt ragasztasz,és a fal valami világos,nállam barackvirág,de a sárga is jó.

    A fiú szobába úgy oldottam meg a kapcsoló témát,hogy a fal felső része,banánzöld,az alsór.királykék tapétaszegő(bordűr)választja el a két színt.Az ajtó és a kapcsoló köré 10cm-es sávban kék van mert az sötét,és ott is bordűr van sz.tem jól néz ki. 

    Nem tudom ti mivel festetek,a diszperzit is mosható,de túl sokat nem,a pacsmagolás is jó a kapcsoló köré,ha máshová is teszel nem kell belőle sok,nállam sok lett a gyerekszobába anno.

    Az biztos festőt nem engedek be többet,imádom csinálni,a hengerrel nem is nehéz,a lényeg a jó oszlatás,keresztbe -hosszába elszoktam húzni.Kicsit hosszúra nyúlt,remélem segítettem,sok sikert!!

     

     

    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  5. 2008. augusztus 23. 14:2518.

    na ugyanez van nálunk is, anyu is fehér fal mániás, mennyit küzdőttem mire elértem, hogy az előszoba napsárga, nappali talán barack színű lehessen.

    legszívesebben a konyhát is színesre festeném, de nincs erőm küzdeni, de azért arra is kitalálok valamit, hogy feldobjam, ha mást nem virágokat festeni rá, vagy valamit, azért is : o)

     

    előzmény:
    m.m.meli (17)
    2008-08-23  10:12
  6. 2008. augusztus 23. 10:1217.
    mi anyuékkal közös házban lakunk. a szük családom imádja a szineket,na de anyu szerint a fal csak fehér lehet gondolhatod milyen reakciokat váltott ki belöle.  
    előzmény:
    mákati (16)
    2008-08-23  08:42
  7. 2008. augusztus 23. 08:4216.
    jól néz ki, köszi a képet. Én is variálnék a színnel, de sajnos a többiek nem vevők az ötleteimre (csak a maradi fehér) a sárgát is úgy kell kiharcolni.
    előzmény:
    m.m.meli (15)
    2008-08-22  20:31
  8. 2008. augusztus 22. 20:3115.
    mi a szint választottuk merészen. konyha:imádom
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. augusztus 19. 19:4414.
    köszönöm szépen a képeket, legalább nem kell keresgélnem. Ez olyan lehet, mint az összecsavart rongy, legalábbis az egyik mindenképp. És az ára is elfogadható. Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_459601 (13)
    2008-08-19  12:55
  10. Torolt_felhasznalo_459601
    Torolt_felhasznalo_459601
    2008. augusztus 19. 12:5513.
    at előbb a kép lemaradt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_459601
    Torolt_felhasznalo_459601
    2008. augusztus 19. 12:5412.
    799 ft a Lidl-ben
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. augusztus 19. 11:2911.

    köszönöm szépen mindenkinek a tippeket, megnézem az obiba a hengert, meg a Lidl újságot is letöltöm. Az a baj, hogy nagy felületekről van szó, elkezdtem lekaparni a festéket, de hatalmas por volt, így az maradni fog (bár igazándiból csak egy réteg van rajta, tehát még simán elbírja, csak néhol kicsit rücskös, szemcsés, igazándiból erre gondoltam, mint egyenletlenség). A glettelést meggondolom, csak az a baj, hogy nem sok időnk van rá, szabit nem nagyon tudunk erre kivenni, így marad a hétvége, és elég nagy a falfelület. A faltetoválást már nézegetem egy ideje, vannak benne jó minták, lehet, hogy dekorációként beszerzek egyet valamikor.

    Anvil, esetleg tudnál képet küldeni a faladról. Ez az aranyfesték por, hogy üzemel? Mivel kell keverni? Bele a festékbe? Milyen araányba kell használni, nagyjából 1 négyzetméterre mennyi kell? Gondolom nem olyan arányba kell, mint a festéket. Az alap réteg teljes száradása után kell a konyharuhás mintázást csinálni? A 

    Gumicukor, ügyesek vagytok, nagyon aranyos lett a gyerekszoba, ha lesz gyerekünk, tutti, hogy én is ügyeskedni fogok a gyerekszobába.

     

    Köszi a tippet, akkor duluxos festéket tuti nem fogunk venni.

     

    Mégegyszer köszönöm mindenkinek a segítséget. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. augusztus 19. 07:1210.

    Szia !

     

    Látom a faltetoválást ajánlották már. :)

     

    A Lidl-ben csütörtöktől lehet dekorhengert kapni, amin ilyen rücskök vagy lelógó darabkák vannak, hogy mintásra hengereld a falat. Többfélét hirdetnek, az árát nem néztem.

     

    Remélem érthető volt, így talán egyszerűbb, mint rongyot mártogatni.

     

    Üdv: Ginea

    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  14. 2008. augusztus 19. 07:059.

    Szerintem sem érdemes kihagyni a glettelést, mert utána csak dupla munka és bosszúság, ha ledobja a nem megfelelően előkezelt fal az új színt. Mi tavasszal festettünk, és ugyan csak 3 éves a lakás, de kellett glettelni, de még így is maradt 1-2kisebb, szerencsére nem látható helyen, ahol kimaradt a glett és le is dobta a festéket, de korrigálható volt, mert apró ecsettel rávittem a festéket, de ez ugye nem túl kellemes nagyobb felületnél. Érdemes a parketta és fal találkozásánál nejlnt tenni a padlóra, így arra hullik a felesleges vakolat. Mi kisebb glettcsiszoló szivaccsal vakartuk a falat. egész festéket nem kellett, mivel eleve fehér volt a fal. A Dulux nekünk sem jött be, egy korábbi előszobafestés végett (sok festéket vesz fel a fal, és nem is fed 1 rétegben szépen, nem is gazdaságos így), helyette a Trilak nagyon tuti!!!! Meg ami még bejött festék a gyerekszobába az a Polifarbe előkevert színei. Gyorsan lehet vele dolgozni, tényéeg elég 1 réteg, és még az illata is finom, gyorsan szárad. Villanykapcsolók, konnektorok elfedésére pedig maszkolószalagot használtunk, mait festés után egyzserűen csak le kell húzni, nem szedi fel a festéket, meg nem kell leszedni a kapsolókat festés előtt.

    Itt van néhány kép, milyen lett (a gyerekszoba csíkjait Polifarbe kész színekkel festettük, rá a a tappancsokat Trilak színezőpasztával sima vízfestékes ecsettel): http://www.xn--csi-5xa.hu/index.php/2008/04/05/uj-gyereksz oba/

     

    És mi is magunk csináltunk mindent, ketten a párommal, 1 hét alatt 2 szobával végeztünk. Érdemes előkészíteni rendesen a falat + a festék felvitele előtt nem árt zsírtalanítani a falat. Mi erre sima mosogatószeres vizet használtunk, nem kell vastagon eláztatni a falat, csak épphogy.

     

    Jó festést!! 

    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  15. 2008. augusztus 19. 02:388.
    Aprobb hibák elrejtése: üveggyapot tapéta. Nekünk kb egész házban ez van (Svédországban) és Bp-i lakásunkban is alakul. Otthon tapasztaltam Dulux festék a saját hengerével nem jo rá (+ hogy Duluxtol allergiás/asztmás "alappal" még 1 év után is fulladunk lánykámmal a festék szagátol
    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  16. Torolt_felhasznalo_459601
    Torolt_felhasznalo_459601
    2008. augusztus 18. 23:527.

    Én is hallottam ilyen technikát,a nagybáttyámtól.Ő zsákot tekert össze,azt mártotta festékbe,és utána azt hengergette a falon.ezt több színnel is meg lehet csinálni,elég érdekes,mert a redőkbe nem folyik be a festék,szerintem talán a márvány mintára hasonlít a kapott eredmény.dekor hengerröl sajnos nem találok fotót,de nemrég Pennys szórólapon is volt ilyen.

    előzmény:
    zigus (6)
    2008-08-18  23:41
  17. 2008. augusztus 18. 23:416.
    ez jól hangzik! Nem tudnál róla képet feltenni?  Egyébként mennyire pepecselős munka? Konyharuhát mártogatni, kifacsargatni. Nálam biztos aranyban úszott volna az egész lakás....na meg én is.
    előzmény:
    Anvil (4)
    2008-08-18  23:36
  18. 2008. augusztus 18. 23:385.

    Én most fejeztem be a festést. Az előszobába, és a gyerekszobába mosható falfestéket vettem, ezzel megoldanád a villanykapcsoló körüli problémádat is. Simán lemosható a kosz egy szivaccsal, és nem kell trükköznöd mindenféle csúfsággal. (nekem legalábbis nem tetszenek a kapcsoló köré variált betétek) 

     

    A glettelést én sem hagynám ki, sokkal szebb lesz a fal, ha egyszer rászánod az időt, bár kérdés mekkora falról van szó.... Sajnos festési techikákban nem vagyok járatos, igy nem tudom mással ki lehet-e váltani.

    A márványos technika viszont szerintem elég időigényes..... Én azt az időt inkább a glettelésre szánnám.  

    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  19. 2008. augusztus 18. 23:364.

    Szia!

    Mi tégla vörös festéket vettünk. Azt sima teddy hengerrel vittük fel, fűrészporos tapétára. Festék boltban lehet kapni arany port, ami vizes alapú. Össze göngyölt konyharuhát mártottunk az arany festékbe, és össze vissza a falra nyomkodtuk.
    Az eredmény nekem nagyon tetszik:)
    Ezt a konyharuhás variációt, meg csinálta egy ismerősöm is, de kék fallal, és az alap kicsit világosabb kék, a folt rajta sötét kék.

     

    Jó munkát Nektek

    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  20. Torolt_felhasznalo_459601
    Torolt_felhasznalo_459601
    2008. augusztus 18. 23:123.

    Szia!

    Én 1 hete festettem ki  konyhát és a fürdőszobát.A glettelés nem jár porral,ha ügyesen lehúzod nem kell csiszolni,de ami tuti porral jár és sajnos szinte elkerülhetetlen az az előző festék lekaparása.Spaklival egy kicsit át kell "kaparni" a falat,hogy az esetleg meglazult festéket ne kapja fel a teddi henger,ezt sajnos a tavalyi év tapasztalata alapján mondom.Én még nem használtam,de az OBI-ban lehet olyan hengereket  kapni,amivel a festéket ha felviszed a falra mintás lesz.Árat nem tudok,de van ráncos,és olyan is amiröl mintha cafatok lógnának le,és ezek mellé van festésminta kirakva,hogy melyik milyen mintát csinál a falra.Megpróbálok ilyenröl képet keresni és betenni.Ja és azt majdnem elfelejtettem,hogy bármilyen színű szinező pasztát használsz,ha te kevered a színt at egy picitvilágosabb,vagy másabb árnyalatú lesz,nekem a tavalyi narancssárga sajnos rózsaszín lett:(.Az előre bekevert festék nagy felületre elég,mert az egy massza,amit eléggé fel kell hígítani,az biztos olyan színű lesz,mint amilyennek megveszed.Bocs,hogy ilyen hosszúra sikerült,de remélem 1 picit segítettem.

    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26
  21. 2008. augusztus 18. 23:022.
    előzmény:
    mákati (1)
    2008-08-18  22:26

Címlap

top