Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyósterror

Torolt_felhasznalo_189226
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04

Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.

 

Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.

Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.

 

Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.

 

Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.

 

Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.

 

Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.

 

Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.

 

Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).

 

Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.

 

Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.

 

Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.

 

Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.

 

Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.

 

Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.

  1. 2008. május 16. 14:4051.

    Na én úgy ráüvöltenék, hogy a bugyijából is kiesne, nemhogy az időmet arra csesszem el, hogy utána visszapakolgatok... ezt te sem gondolhatod komolyan...

    Az én nagyanyám a szennyest is megtúrta, mondván hogy anyám nem mos ránk, és rendszeresen elhordta a ruhákat kimosni, hogy a drága kisfiának legyen tiszta ruhája. Csak nem kellett volna emiatt anyámnak naponta mosni???

    De egyébként valóban tudnod kéne, hogy aki nem élte meg a szituációt terrorként, vagy csak lightosabb formában, annak fogalma sincs az egészről.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (36)
    2008-05-16  14:28
  2. Torolt_felhasznalo_362871
    Torolt_felhasznalo_362871
    2008. május 16. 14:3850.

    "...Enyém is átrendezte még a függönyöket is kicserélte , de én megköszöntem Amikor elment visszatettem az enyémet és amikor ismét bejelentette hogy érkezik újból ott találta..."

     

    A hazugságot választottad a békesség kedvéért. 

     

    És ez kinek volt jó?

     

    Nekem ez nagyon jellemtelen módszernek tűnik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (36)
    2008-05-16  14:28
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:3849.

    Borozalmasan hangzik ez az egész...

    bocs hogy ezt mondom, de az anyósodnak súlyos zavarai lehetnek, legalábbis abból megállapítva amit leírtál...

     

    És bocs hogy ezt mondom, de én semmi szín alatt sem költöznék az anyóm közelébe, tudom hogy te sem akartad, de ha a leendő férjem nem fog ez ellen semmit sem tenni és inkább azt akarja hogy az anyukjűáa közel legyen az lesz az első hogy szakítunk, az tuti...

     

    Csak óvatosan merem megkérdeni, egyke fiú a férjed? Mert akkor még rosszabb a helyzet...

     

    Nem nagyon tudok mit mondani neked, talán csak azt, hogy költözzetek el kb 300 kilométeres távolságba az anyóstól meg minden ilyen rokontól... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  4. 2008. május 16. 14:3648.

    Szió.

     

    Együtt érzrk veled:)

    Van ennél rosszabb is,mi egy lakásban lakunk vele:(A szituáció hasonló,van egy 4 hónapos lányom úgy csinál mint ha ő szülte volna.Szörnyű!Én annak is örülnék ha egy házzal arébb lakna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  5. 2008. május 16. 14:3547.

    Igy konnyu, mert bejelenti, ha erkezik..  Topikindito anyosanak kulcsa van!!

     

    Egyebkent en nem csinalnek ebbol ugyet, megmondanam, hogy az o lakasahoz passzol ugyan ez a fuggony, de a mi lakasunk mas stilusu - igy koszi, nem kerjuk..

     

    Az ilyen topikokbol tudom meg, mennyire mazlim van az anyosommal. Masik orszagban el, jon-megy utazgat, el van foglalva. Bele csak annyira szol az eletunkbe, hogy megkerdezi hogy vagyunk, kell-e segitseg.

    De teny, hogy engem sem tudna elrangatni sehova, akaratomon kivul es az eskuvoi meghivorol sem kerdeztuk meg a velemenyet.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (36)
    2008-05-16  14:28
  6. Torolt_felhasznalo_814677
    Torolt_felhasznalo_814677
    2008. május 16. 14:3546.
    Szerintem a kulcsot az anyós követelte ki, vagy csak ugy csináltatott magának, hát ez valóban nagyon durva   Tehát nem lehetnek kettesben, vagy akár négyesben, mert bármikor megjelenhet az anyós ?   Na ezt már nem, ne engedd meg neki, soha nem késő, legfeljebb mosolyszünet lesz és békén hagy
    előzmény:
    BDia (29)
    2008-05-16  14:27
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:3445.
    Ez nagyon nagy hiba hogy apa szüleitől eltiltanak valakit, márcsak azért is mert az embereknek vannak, léteznek öröklött viselkedési sémáik és magatartásfejlődésében  kritikus periódusai. Ugyan a vérségi kötelék nem bír ki mindent de a másokhoz való pozitív alkalmazkodást, megnyilvánulást gyakorolni kell , azokkal azokkal szemben akik  a legközelebbi vérségi rokonaink. Erre pedig a gyerekeket erőfeszítéssel és  önneveléssel  meg kell tanitani.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743881 (33)
    2008-05-16  14:28
  8. 2008. május 16. 14:3444.

     

    Nem piti a mama...

     

    De miért van ott?  Ha jön valaki mindig ő beszél??? Hogy is van ez?  Azt nézi ki megy be és már repül is át? Cserélj zárat, ne engedd be, ha telefonál mondd neki, hogy nem alkalmas.

     

    És miért ott vettetek házat, ahol? Ahhoz képest, hogy nem akartál a mama közelében...

     

    Vitáztok a férjeddel a mamák miatt? 

    Mondd meg a férjednek, hogy beszéljen az édessel.

    Te meg a saját anyuddal. Mi az hogy lecseréli a függönyt??? Meg átrendez? Te addig meg vagy kötözve? Nem akartál házat nézni se az anyóssal. Miért mentél? 

     

    Nem is értem...

     

    Nem bántani akarlak, távol álljon tőlem, de nem lehet, hogy azért kaptok is segítséget, ezért inkább nyelsz? Nem rúghatjátok be az ajtót, mert jó, ha a mama mégis kéznél van? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  9. Torolt_felhasznalo_762547
    Torolt_felhasznalo_762547
    2008. május 16. 14:3443.

    Szia!

     

    Szörnyű ilyet olvasni, leginkább azért mert a két unatkozó anyuka miatt rámehet a házasságotok...

    Szerintem beszéld meg a pároddal, hogy leülnél beszélni az anyjával, hogy ez így nem mehet tovább. Ahogy leírtad szinte megfolyt titeket, ezt nem lehet bírni, két kisgyerek mellett pedig főleg. Csodálom, hogy van benned ennyi kitartást. Én már rég kiosztottam volna.

     

    Ahogy leírtad a párod is érzi ezeket, és melletted van. Vannak olyan emberek, akik nem értenek a szép szavakból.

    Én még a kapu zárat is lecseréltetném....talán abból értene..

     

    Kitartást.

     

    Szép napot!

    Loresz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  10. Torolt_felhasznalo_448184
    Torolt_felhasznalo_448184
    2008. május 16. 14:3342.

    Lehet, hogy le fognak hurrogni, és lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de azt gondolom, ilyen helyzetben az "elsimítós" taktika már nem használ. Ha nem lehet megoldani a költözést, akkor ahogy írták a többiek, anyósnak utolsó figyelmeztetés, ha nem változik (miért is tenné...) zárcsere, majd szépen felvállalni a konfliktust. Ha kiborul, mert nyilván ki fog, el kell neki magyarázni, meg anyukának is, hogy ez a ti saját lakásotok, a saját intim szférátok, ahol, ha kedvetek van, nappal is egy szál semmiben szaladgáltok, vagy a nappali közepén szexeltek, és neki ehhez semmi köze. Ha akar jönni, legyen olyan kedves, és telefonáljon.

    Mert azért az is meggyőződésem, hogy egy bizonyos ponton túl csak azzal tesznek meg ilyesmit, aki hagyja magát..

    És nem tapasztalat nélkül beszélek, hidd el. Bár anyósom ha szeretné, se tudná ezt megtenni, nem mellesleg abszolút nem ilyen típus, de előző kapcsolataim során bizony volt ilyen próbálkozás..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  11. Torolt_felhasznalo_470335
    Torolt_felhasznalo_470335
    2008. május 16. 14:3341.
    Szia! Igaz, én még nem vagyok házas, de tudom h. anyukámék hasonló cipőben jártak a házasságuk elején, mint Ti. A nagymamám, anya anyósa eléggé nehéz természet, erőszakos, rámenős és persze neki van igaza mindenben, meg sem hallja más véleményét. Anyukám az elejétől kezdve következetesen leépített mindent, semmi segítséget sem fogadott el tőle, mert tudta, h. abban nem lesz sok köszönet. Mindent egyedül oldott meg és mindig hagyta h. beszéljen a nagyim amit akar, ő úgysem azt tette, hanem azt amit helyesnek látott. Így nem veszett vele össze sosem, csak nagyim gondolta mindig azt, h. micsoda egy makacs, konok nő :) A gyereknevlésnél pedig konkrétan megmondta anyukám, h. mit és hogy ne csináljon nagymamám, amit ők megengednek nekünk azokat szabad náluk is, semmi több. Később a nagymamámék ideköltöztek a szomszédba és még előtte tisztázva lett, h. ettől függetlenül nem élnük együtt, nem vagyunk egy háztartás, nem vagyunk állandóan együtt és ha hozzá jönnek vendégek, azok nem a mi vendégeink. Ezt természetesen apukám mondta meg nagymamámnak, a fia, úh. szerintem nálatok is a férjednek kellene az ilyen dolgokat közvetíteni. Azóta már így élünk vagy 10 éve, semmi gond sincs, elfogadta minden ismerős, rokon, h. hozzánk nem jönnek át, csak ha mi hívjuk őket, nagymamám sem hoz kéretlen látogatókat. Anya azóta is ilyen, h. hagyja nagymamámat h. elmondja a véleményét, szépen elmondja egyszer ő is a sajátját, ha nem érti meg, akkor nem érti meg, nem erősködik, úgyis mindent úgy csinál, ahogy jónak látja. Egyébként jó a kapcsolatuk, szeretik egymást, csak nem hagyta, h. a fejére nőjjön.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  12. 2008. május 16. 14:3240.

    HA talál a  férjed is és te is  munkahelyet máshol  ,akkor javaslom költözzetek megfelelő távolságra mindkét szülőtől.LEhet,hogy most riasztó számodra egy ilyen nagy változás,vagy ugrás ha úgy tetszik,de hosszú távon biztosan jól járnátok,mert erre elöbb utóbb rámész te ,a házasságod is,és közvetve a gyerekek is.

    KEressetek olyan óvodát,iskolát ahol kimondottan hyperaktiv gyerekekkel fogalkoznak-mert arra nagyon nagy szükségetek lesz és célirányosan költözzetek a közelébe! Akár másik városba is!

     

    Anyukának (egyiknek sem) ne adjatok kulcsot,ergo többet nem fog bejönni,csak ha te beengeded! 

     Nem kell beavatni a mindennapjaitokba,mikor hová mentek ,külön család vagytok ,külön élettel.HA nem akarsz templomba(vagy máshová) menni akkor ne menj.Állj már a sarkadra!!!!!Felnött ember vagy!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  13. Torolt_felhasznalo_743881
    Torolt_felhasznalo_743881
    2008. május 16. 14:3039.
    Mérgező szülők - Susan Forward
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (21)
    2008-05-16  14:23
  14. 2008. május 16. 14:2938.

    Ahogy mondod. Mind a négyet. Főképp a negyediket...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743881 (9)
    2008-05-16  14:16
  15. Torolt_felhasznalo_206937
    Torolt_felhasznalo_206937
    2008. május 16. 14:2837.

    Nagyon együttérzek veled. Az én anyósom is  nehéz természetű, de megvan az a kiváló erénye, hogy messze lakik és ezért szerencsére ritkán találkozunk. (Nem is tudom mi lenne, ha elérhető közelségbe kerülnénk...engem valszeg a mentő szállítana el idegösszeroppanással. Egyszerűen nem bírom az erőszakos embereket. )

    Ez az egész helyzet annyira borzasztó...pedig a gyerekeidnek kiegyensúlyozott anyára van szükségük.

    Tudom, sovány vigasz, de az én anyósom a terhességem korai szakaszában azzal zaklatott, hogy nem szívódott-e fel a gyerek, mert az állítólag előfordulhat, pedig ő már úgy szeretne unokát :-//

    na azt az átbőgött éjszakát soha nem bocsátom meg neki, még ma is felmegy a vérnyomásom ha rágondolok :-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:2836.
    Enyém is átrendezte még a függönyöket is kicserélte , de én megköszöntem Amikor elment visszatettem az enyémet és amikor ismét bejelentette hogy érkezik újból ott találta. Remekül meg volrunk haláláig.
    előzmény:
    Dike (25)
    2008-05-16  14:26
  17. 2008. május 16. 14:2835.

    "ő nem tudja nézni ezt a rendetlenséget"

     

    Ki kell nyitni előtte nyitni az ajtót és azt mondani, hogy csókolom, akkor tessék elmenni, nem kötelező nézni.

    előzmény:
    imrinko (24)
    2008-05-16  14:25
  18. Torolt_felhasznalo_362871
    Torolt_felhasznalo_362871
    2008. május 16. 14:2834.

    Ne a gyereket hordd pszichológushoz! Kár lenne benne már kicsi korában kialakítani a tudatot, hogy ő "más" mint a többi gyerek, mert vele "baj" van...

     

    Ketten a férjeddel kellene keresnetek egy jó szakembert, aki helyrerakna közöttetek pár dolgot.

     

    Én ilyen helyzetben ehhez ragaszkodnék és ha anyós megtiltaná a férjemnek hogy eljárjon velem tanácsadásra, akkor magam pakolnám össze a holmiját hogy költözzön haza a kedves mamához.

     

    Ez a helyzet nem csak Téged tesz tönkre, hanem a két kicsit is tönkre fogja tenni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  19. Torolt_felhasznalo_743881
    Torolt_felhasznalo_743881
    2008. május 16. 14:2833.
    Tudod, már nem ragaszkodom hozzá. Rájöttem, hogy képes vagyok önálló, felnőtt életet élni, ami azt jelenti, hogy meg tudom hozni a saját döntéseimet, nem csak atekintetben, hogy milyen színű bugyit szeretnék felvenni, hanem hogy mit és hogy kívánok a saját életemben tenni. És nem kérem ki sem az anyám, sem az anyósom jótanácsait. Ha nem kérem ki, akkor ha mégis jótanácsolgatnak, az kéretlen észosztásnak számít, tehát egyik fülemen be, a másikon ki. Nem ragaszkodom sem a "fészekmeleghez", sem a "húsosfazék környékéhez". Nem ragaszkodom ahhoz, hogy anyós tönkretegye az életünket, így inkább betekintést sem adok neki. Így a gyerekemnek boldog, kiegyensúlyozott szülei lesznek, ahelyett, hogy idegroncsot csinálna belőlük anyós. És a gyerekünknek így lesz jobb. Mert nyugodt boldog élete lesz, és ha kérdez, akkor válaszolunk azokra a kérdéseire, hogy mi miért is nem találkozunk apa szüleivel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (17)
    2008-05-16  14:20
  20. 2008. május 16. 14:2732.
    Ezt anyukám szokta mondani, ha valamit kérek, hogy ne úgy, ahogy rutinból csinálná - ő már felnevelt két gyereket. Szoktam mondani, hogy éljen, én is ezt tervezem, de mégegyszer kérem, hogy ne mutassa meg a kétévesnek hogy kell sárgarépát pucolni a disznóölő késsel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (21)
    2008-05-16  14:23
  21. Torolt_felhasznalo_814677
    Torolt_felhasznalo_814677
    2008. május 16. 14:2731.
    Hát ez nagyon durva, igazán örülnék annak, ha az én drága kis Menyem is elolvasná az irásodat, mert fogalma nincs arról, hogy milyen anyósok vannak   Csak azt tudom javasolni Neked, hogy légy kemény és következetes, amikor nemet mondasz !  Az a nem igazán nem legyen és ne csusszon át az igenbe   Megsértődik ? Akkor mi van, függtök is tőlük, vagy tőle ?  Ha a férjed melletted van, egyetért, akkor lehet, hogy egy időre még a kapcsolatot is meg kell szüntetni vele, talán akkor elgondolkozik, hogy nem kéne beleszólni a fiatalok életébe, főleg nem ilyen durván   Nem baj, ha közel lakik, kapu bezárva, kulcs vissza, akkor jöhet, ha telefonál, vagy meg van beszélve. Én 3 x-os anyós vagyok, nagyon szeretem a menyemet, azt gondolom ő is engem, akkor sem szólok bele semmibe, ha nem értek egyet, majd rájön magától. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget,hogy elkövesse a saját hibáit, nemigaz. Ez a Ti életetek, ne engedjétek meg,hogy ő belekavarjon  Beszéld meg a férjeddel, hogy ennek véget kell vetni, ne engedjétek meg, hogy ő irányitsa az ő saját elképzelései szerint a sorsotokat. Sajnos vannak ilyen szülők, akik nem veszik tudomásul, de meg kell nekik mondani, bármi legyen a következménye
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  22. Torolt_felhasznalo_189226
    Torolt_felhasznalo_189226
    2008. május 16. 14:2730.

    Kedves 2. tohony!

     

    Nagyon örülök, hogy te kedveled a hasonló. Ez olyan, mintha neked örömet okozna mások küszködése, mert akkor neked lesz egy dolog, amin rágódhatsz, csámcsoghatsz. Egészségedre!

     

    Nem semmi, hogy neked a munkád része a "PROBLÉMÁK KERESÉSE". Nekem a célom inkább a "PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA".

     

    Inkább olvass bulvárt, ezt a topicot meg kerüld el, mert tőled nem fogok segítséget kapni.  

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (17)
    2008-05-16  14:20
  23. 2008. május 16. 14:2729.

    Talán én vagyok túl erős egyéniség, de engem ha nem akarom, senki nem tudna soha elrángatni sehová, vagy rám eröltetni semmit.

    Csak azt lehet terrorizálni aki hagyja.

    A férjed nyilván nem nőtt fel a feladathoz, hogy leváljon a szüleitől, de ha ennyi idő alatt nem voltatok képesek normalizálni a helyzete, akkor már nem is fogjátok, egyetlen megoldás van, elköltözni baromi messzire mindegyik szülőtől.

    A szüleim házassága épp emiatt ment tönkre, apám alkoholista lett, anyám depressziós. Ők túl sokáig vártak a költözéssel.

    Rajtatok áll, mit tesztek, mint ahogy a jelen állapot is miattatok fajult idáig... (basszus, kulcs az anyósnak, megáll az eszem...) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  24. 2008. május 16. 14:2628.

    Ennekem az a tapasztalatom, hogy legyen akarmilyen nehez termeszet az anyosod es az anyad, az, hogy mennyire szolnak bele az eletetekbe, az RAJTAD es a FERJEDEN mulik.

     

    Meg kell tanulni nemet mondani, mert ebbe belehulyulsz es a hazassagod is ramehet.

    Kit erdekel, hogy mit gondolnak  programotokrol es funyirasi technikatokrol, vagy akarmirol, ti igy csinaljatok, nektek igy tetszik es kesz. Szepen mosolyogva le kell oket allitani - es fontos, hogy ti 'egy csapatot alkossatok' a ferjeddel.

     

    En egyebkent hianyolom a leirasbol a ferjed szerepet, az o anyjaval szemben a megoldas kulcs leginkabb az o kezeben van!

     

    Sok sikert

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  25. Torolt_felhasznalo_267204
    Torolt_felhasznalo_267204
    2008. május 16. 14:2627.
    Aki nem élt ilyen helyzetben nem hiszi el ezeket a dolgot . Biztos szegény topik inditó is megpróbált alkalmazkodni adolgokhoz: Mondván az ember a barátait megválogathatja. de a családját nem. Itt már csak az a kérdés mennyire mered a saját személyiségedet intim szférádat megtartani ill.mennyire akarod vagy sem. Ahhoz meg mindenkinek jóga van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (8)
    2008-05-16  14:15
  26. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:2626.

    akkor ezt már tudtad ennekelőtte is.

    Nem újkeletű a problémád.

    Akkor miért költöztél a közelébe? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (21)
    2008-05-16  14:23
  27. 2008. május 16. 14:2625.

    "Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et. "

     

    Pisztolyt tartott a fejedhez? Kirángatott erőszakkal? Mondj NEMET! Én is erősen konfliktuskerülő vagyok, de anyósom egyszer átrendezte a konyhaszekrényemet mire hazaértem (mondjuk évente 3x látom), mondtam neki, hogy édes, aranyos, köszönöm, de legközelebb ne tegye. Megértette.

    Vállald fel inkább a konfliktust, minthogy megerőszakold a saját szokásaifat, életviteledet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  28. 2008. május 16. 14:2524.

    Sajnos, az én anyósom ugyanilyen. Kis különbség, hogy a párom nem állna ki mellettem, én viszont mindig szembeszállok a terrorral. Így nem túl jó a viszonyom az anyóssal. Ma is nagy veszekedés volt. Megkértem, hogy ne kezdjen takarítani a háztartásomban, de mintha süket lenne, csak darálja a szövegét, hogy "ő nem tudja nézni ezt a rendetlenséget". A végén kiabálnom kellett, hogy eljusson a füléig az álláspontom. Most megint örök harag.

    Egyébként nekem is két fiam van, egy 2 éves, és egy 3 hónapos. De még így sincs rendetlenség.

    Szerintem az ilyen anyós a kisfia mellett elvesztett pozíciójáért harcol. Ha átlátod, milyen rossz is neki, talán már nem fog annyira bántani. Szerintem azért beletörődni sem kell, meg kell mondani neki, hogy nem teheti ezt (még ha el is engedi a füle mellett).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  29. Torolt_felhasznalo_599439
    Torolt_felhasznalo_599439
    2008. május 16. 14:2523.
    Hát nálunk is hasonló szitu volt, de én a sarkamra áltam és jól kiosztottam egyszer, na azóta nem jön. Ennek már 4 éve.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  30. 2008. május 16. 14:2322.
    Egyszerűen nem tudok erre mit írni, csak annyit, hogy borzasztóan sajnállak. Ez rettenetes lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_189226
    Torolt_felhasznalo_189226
    2008. május 16. 14:2321.

    A szociológiai tanulmányok ajánlásából nem kérek. Éppen eléggé meg tudok érteni másokat, gyes előtt a gyógypedagógiában dolgoztam, pályakezdőként kezdtem, voltam problémás emberekkel, és 4. diplomámat csinálom, rengeteg pszichológiát és pedagógiát tanultam, nincs szükségem tanulmányokra. Megoldást keresek a problémámra, mert nem szeretném, hogy a gyerekeim menjenek rá.

     

    A férjem teljesen mellettem van mindenben, és időről időre próbálja a dolgokat simítgatni, és én is próbálok normalizálni a helyzetet, megdicsérni az anyósomat dolgokért, de amikor folyamatosan előadja, hogy ő milyen jól csinál dolgokat, és hogy mi fogjuk be a szánkat, mert neki van tapasztalata, mert ő már fölnevelt két gyereket, akkor azért nehéz kissé. 

    Mellesleg úgy nevelte fel a gyerekeit, hogy mindkét gyerekével folyamatosan üvöltött, mert ő akarta megszabni, mit tanuljanak, mit csináljanak, mit ne csináljanak, és egyedül az apjuk állt ki mellettük. Az anyósom soha semmiben nem a gyerekeit védte meg, hanem mindig a tanárt, a rokont, a másik félt. Férjem is és a húga is maximálisan az apjuk mellett vannak, hogy rá számíthatnak. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2008. május 16. 14:2120.

    Próbáld meg szép szóval, őszintén, kitárulkozva, ha sirni akarsz akkor sirva elmondani szemtől szembe, hogy mi az ami fáj.

     

    Felnőttél, legalábbis fel kellett volna, saját családod van, a magad életét kell élned a saját szabályaid szerint, amit továbbadsz a gyerekeidnek.

     

    Ha anyós, anya nem partner ebben, akkor ultimátumra lesz szükség. Nem jöhetnek ha nem úgy viselkednek az otthonodban, ahogy azt te, ti elvárjátok. Verheti itt akárki az ajtót, nem engedem be, ha nem akarom és nem jelentem be hova megyek hétvégén és hova nem.

     

    A sarkadra kell állnod, de adj először esélyt a változásra.

    Idegbeteg anyukának a gyermekei is ingerültek, problámásak és ezt nem sértésből irom.

     

    Minden jót neked 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  33. 2008. május 16. 14:2019.
    Mert csak azt tud! (a kötözködésen kívül)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743881 (15)
    2008-05-16  14:19
  34. 2008. május 16. 14:2018.
    Ha nem kiabálsz is megértem, csak nem értek veled egyet, de ezt már többször tisztáztuk; továbbá nem én vagyok a téma.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (10)
    2008-05-16  14:16
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:2017.

    Én kedvelek minden hozzászólást, mert gyakorta ilyen és hasonló témákkal fordulnak hozzánk emberek, mint a topic indítója.

    napi munkánk része az ilyen problémák keresése.

    Egyet azért mondhatok Neked is. Egy családban, ha a "fészekmelegben" akarsz részesülni célszerűbb családtagjaink jobbik felére figyelni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743881 (9)
    2008-05-16  14:16
  36. Torolt_felhasznalo_160882
    Torolt_felhasznalo_160882
    2008. május 16. 14:1916.

    Szia!

     

    Azonkivül, hogy sajnállak,de nagyon, nem tudok okosat írni, mert ebben a helyzetben nem lehet.

    Két dolog van: vagy felvállalod, hogy megbeszéled velük a problémákat még ha harag is lesz belőle, vagy tönkremész teljesen.

    Ezt igy hosszú távon nem lehet folytatni.

    Tudasd velük, hogy a Te életed ill. a tietek és úgy éled ahogy neked jó.

    Sok erőt kívánok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  37. Torolt_felhasznalo_743881
    Torolt_felhasznalo_743881
    2008. május 16. 14:1915.
    És miért kiabálsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (10)
    2008-05-16  14:16
  38. 2008. május 16. 14:1814.
    Szia! Tulajdonképpen két dolgot tehettek. Vagy te osztod ki az anyósodat nagyon-nagyon, vagy a férjed. Mindkét esetben meg fog sértődni, de majd megnyugszik. Viszont ha nem álltok a sarkatokra, tönkremész először te, majd a gyerekek, végén a házasságotok. Tehát szerintem beszélj a férjeddel és ha végkép nincs más megoldás, költözzetek el egy olyan városba, ahol se anyós, se anyu nincs. Lehet, hogy hiányozni fog a segítsége, de meg lehet szokni, sokkal könnyebben, mint egy folyamatosan belebeszélő anyóst.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  39. Torolt_felhasznalo_500219
    Torolt_felhasznalo_500219
    2008. május 16. 14:1713.

    Na hallod, én a világból kifutnék egy ilyen anyóstól...brrr. Hát, leginkább a férjedre kellene hass valahogy. De gondolom ezt százszor megpróbáltad. Ha nem megy, legyél kicsit drasztikusabb. Cseréltess zárat, aztán abból csak a férjed kapjon, azzal a felkiáltással, hogy senki másnak.

    Anyósoddal beszélgettél már erről? Az én anyósom a gyerek témával zaklatott jó ideig. Egy idő után tűntetően nem mentem hozzájuk. Egy idő után persze kérdezte a páromat hogy miért, kénytelen volt megmondani neki, hogy a gyerek téma túl kényes számomra, úgyhogy ha nem ígéri meg hogy nem hozza többet szóba, nem megyek és kész. No, ezen patáliázott egy nagyot, de azóta csitultak a dolgok, néha odadugom az orromat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  40. Torolt_felhasznalo_189226
    Torolt_felhasznalo_189226
    2008. május 16. 14:1712.

    Gondolhatod, hogy végighallgattam az életüket. De bárki megismeri az anyósoman, rögtön azt hallom, hogy ez brutális. Ő, ha jön valaki, órákig csak beszél, beszél, összefüggéstelenül.

     

    Egyébként kiváncsi lennék, ha veled tennék ezt, te nem lennél-e kiakadva?

    Azt, hogy a legintimebb szférádba behatolnak, hogy a szekrényedben turkálnak, átpakolnak? Hogy meg akarják mondani, mit teszel, hogy amikor egy szál bugyiban vagy otthon, és fürdeni készülsz, beállítanak, és többszörös kérésre sem értik meg, hogy van magánéleted.

     

    Nem tudom, hogy te mennyire tudnád ezt elviselni. Én mindenkivel jól kijövök, megértem mások más véleményét, apámmal és az apósommal nincs problémám, de amit az anyám és az anyósom tesz, annak ellenére, hogy folyamatosan próbáljuk nekik elmagyarázni, hogy ezzel a gyerekeknek lesz rossz, az több az elviselhetőnél.

     

    Veled valószínűleg nem csinálták  ezt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (4)
    2008-05-16  14:12
  41. Torolt_felhasznalo_448184
    Torolt_felhasznalo_448184
    2008. május 16. 14:1711.

    Tényleg ez a fő kérdés, hogy hogyan áll a párod mindehhez. Mert, ha ő melletted van, akkor majdnem mindegy, mit pattognak össze anyád és anyósod.

    Ha nem érti a nem-et, (pl templomba menésre) majd megérti, ha nem vagy ott.. Persze, sok mindent nem lehet kikerülni, de egy-két komolyabb sértődésüket is bőven megér szerintem a házasságotok

    előzmény:
    Edina* (7)
    2008-05-16  14:13
  42. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:1610.
    aHHOZ HOGY VALAKI EGY CSALÁDI ROKONI KÖZÖSSÉGET ÉLVEZZEN ÉS NE CSAK ELSZENVEDJEN  MÁGÁT IS KELL FORMÁLNI, FEJLESZTENI.
    előzmény:
    Edina* (7)
    2008-05-16  14:13
  43. Torolt_felhasznalo_743881
    Torolt_felhasznalo_743881
    2008. május 16. 14:169.

    Első kérdés: A férjed mit szól az egészhez?

     

    Második kérdés: Hogy a fenébe vettetek anyóséktól két percnyire házat?

     

    Harmadik kérdés: Miért nem adtátok már el a házat, és miért nem kerestek vagy száz kilométerrel arrébb? Vagy ha nem is olyan messze lévőt, olyat, amihez rajtatok kívül senkinek nincs kulcsa.

     

    Negyedik, de ez már nem kérdés, imádom, amikor olyanok szólnak a témához, akik soha nem éltek át még hasonlót sem, és ahelyett, hogy hálát adnának annak, akiben hisznek, nekiállnak osztani az észt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  44. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:158.

    Javaslom ha van időd és kedved olvass szociológiai felméréseket is és akkor kapsz majd némi kitekintést, hogy a különböző lakhelyű és  A CSALÁDI KULTÚRA ,SZOKÁSRENDSZER KÖZVETÍTÉSÉRŐL

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  45. 2008. május 16. 14:137.

    Szerintem te vagy a megoldás kulcs: sokkal határozottabban és következetesebben kell nemet mondanod arra, amit nem akarsz.

    Nálunk (meg szerintem még nagyon sok helyen) hasonló törekvések vannak a szülők részérő, főleg akkor erősödtek fel, amikor megszületett az első unoka, de én kegyetlenül következetes tudok lenni. Egy ideig rábíztam volna a férjemre, hogy az ő anyját intézze ő, de neveltetéséből adódóan erre nem volt alkalmas. 5 évig idegeltem magam hasonló dolgok miatt, kb. egy éve nagyon határozottan elmondtam az anyósomnak, hogy mi a problémám vele, akkro egy darabig duzzogott, de most már igyekszik figyelembe venni a mi szempontjainkat is. Nem mondom, hogy 100%-os, soha nem is lesz, de ezek már lenyelhető bosszúságok.

    Az anyukámmal már hevesebb viták mennek, pláne, hogy ő olyan irányító típus, és próbál uralkodni magán, de időről időre kitör.  Na meg jobban is meri nekem mondani, mint az anyós. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  46. Torolt_felhasznalo_877609
    Torolt_felhasznalo_877609
    2008. május 16. 14:136.

    Fú! Nagyon durva ez az egész. Sajnállak!

    Én is sokszor kiakadok az anyósomra, de a tiedhez képest ő egy angyal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  47. 2008. május 16. 14:125.

    Nagyon sajnállak Titeket, de ez úgysem vigasztal!

    Mindkét nagymama messze lakik, sokszor nehéz, de inkább megoldom magam, minthogy beleszóljanak az életünkbe. Félreértés ne essék, szeretem őket, de másfajta életet élünk.

    Költözzetek jó messzire! Tudom könnyű mondani, de szerintem más megoldás itt nincs! Úgysem fognak már megváltotzni meg szerintem Te sem. Az elején tisztázni kellett volna a dolgokat és nem hagyni, hogy ennyire éljék a Ti életeteket. Férjed hogyan látja a dolgokat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  48. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 14:124.

    Nem értlek, ha tudod hogy ilyenek akkor miért izgat az egész?

    Miért nem fogadod el Őket olyannak amilyenek. Miért nem akarod megtalálni a hozzájuk vezető utat? Miért lázdsz gyerekesn?

    Ugye tudod hogy a gyerekeitek ezt a mintát fogják vinni és Veled is ezt fogják idővel alkalmazni? 

    Hallgasd meg az életüket és akkor talán sok sok mindenre fény derülhet/ne . 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  49. Torolt_felhasznalo_238635
    Torolt_felhasznalo_238635
    2008. május 16. 14:093.
    Meg tudlak érteni, a barátom anyja hasonló, én ezért nem költözöm hozzá. A kapuhoz azt javaslom,hogy cseréljétek le a zárat és felejtsetek el kulcsot adni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04
  50. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. május 16. 14:092.
    És a férjed, hogy áll ehhez az egészhez?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189226 (1)
    2008-05-16  14:04

Címlap

top