Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Neked sikerült?
Mindenki volt gyerek( jó esetben )..és mindenkinek voltak álmai..neked sikerült őket megvalósítani?
Mi akartál lenni gyerekként? Ürhajós, orvos?
Kíváncsi lennék hogy az életetek milyen irányban haladt Jó lenne hallani olyanokról akik megvalósították , vagy helyesebben meg tudták valósítani ezeket az álmokat
Nekem nem sikerült...kitaláltam hogy én balettáncos akarok lenni..csak egy kicsi gond volt..gyerekként duci voltam és nem merték a szemembe mondani hogy ez esélytelen
Azért én emelgettem a lábaimat.(a földtől 10 centire).de az az igazság hogy a hajlékonyságom maximum egy betonoszlohoz hasonlítható
meséljetek!
Egyetértek Veled. Sajnos, most el kell köszönjek, ma még semmit nem csináltam, és kora este elutazunk a 4 napra. Legközelebb csak hétfőn leszek, esetleg már vasárnap este, ha a családom ideenged a géphez.
Mindenkinek pozitív, szép napos hosszú pihenést kívánok!
Én sem tudom, de nincs is jelentősége. Pszichiáter a világ összes kincséért sem lennék. Bölcsésznek meg már túlkoros vagyok:)
Marad az ingyenes szolgáltatás, de legalább a kuncsaftjaimat megválogathatom
Igazad van, az empátia nem mindig előny! Sokszor akkor is zúdítják Rád "problémáikat", amikor nem kérnél belőlük, de türelmesen és illedelmesen meghallgatod mégis. (Mint én is.)
Lehet, hogy viccnek szántad, de ha belegondolsz komolyabban, akkor igaz is lehet(ne).
Bár konkrétan nem tudom, (igazából nem is érdekel) mennyit kereshet egy pszichológus vagy pszichiáter.
Nem csodálom, sok az a 12 óra. Talán most a négy nap alatt ki tudsz kicsit kapcsolódni, feltöltődni még egy hónapra.
Május végétől vált az új ember, vagy csak akkor kezd betanulni?
Ilyen gyönyörű időben egyébként is nehéz egy irodában kuksolni
Úgy gondolom, hogy az álmaid megvalósításához az első és talán legfontosabb lépés, ha ki mersz állni magadért.
Ismerem ezt az érzést, amit leírtál, annak idején velem is megcsinálták nem 1x, nem 2x. A főnökeid látják rajtad, hogy megtehetik Veled, mert úgysem mersz szólni. Távol álljon tőlem, hogy felizzítsalak a főnökeid ellen, de érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyit bírsz, és mennyit visel el a kapcsolatod.
Én évekig dolgoztam így család mellett, a páromat és a gyerekeket csak reggel láttam jó esetben. Aztán persze az lett a vége, hogy vettem a kalapom, elbúcsúztunk egymástól. Egy évre munkanélküli lettem, ebből kb. fél évig csak pihentem, és élveztem a családomat. De nem ez a követendő példa.
Viszont merj kiállni magadért, az álmaidért, a vágyaidért!
Empátiából nincs hiányom, bár ez nem mindig előny.
Nálam a "milliókat kereshetnék" csak vicc volt, pont az említett empátia többlet miatt
Nekem ma különösen előjöttek az álmaim..
a helyzet sajna hogy elfelejtettek felvenni mellém embert..már hetek óta sínylődök egy irodában..reggel 7-től este 7-ig..és ma közölték hogy az új ember majd május végén kezd..
nem akarok így élni.......már hónapok óta tervezem a nászutunkat..és még mindíg csak csúszik...lassan elválunk pár hónap házasság után..hisz magánélet nuku..fáradt vagyok.
Valószínűleg igen fejlett az empatikus érzéked. Velem is hasonló a helyzet. Sokszor elcsodálkozom, hogy mennyire nyíltak tudnak lenni az emberek, ha a másikban megérzik, hogy megbízhatnak benne, mert amit "elsírnak", azt a másik nem adja tovább.
Csatlakozom, ha én is korábban tudom, hogy ez a terület nekem való, ma milliókat kereshetnék.
Bár abban nem vagyok biztos, hogy szívesebben lettem volna-e "agyturkász ", mint amit most csinálok.
Színésznő szerettem volna lenni... átlagos álom...
De nem vitt arra az életutam...meg nagyon lámpalázas is vagyok...
rájöttem, nehéz élet az... így most az életben játszom el a szerepeimet és rájöttem, ez legalább olyan izgalmas, mint a színház!
Sziasztok!
Tényleg jó téma!
Én ált. iskola alsó tagozata óta tanár akartam lenni, aztán mikor eljuttam a fősulira, otthagytam. Rájöttem, hogy én nem akarom a mai gyerekeket tanítani, nem lenne türelmem hozzájuk stb. Nem bántam meg, életem egyik legjobb döntése volt, pláne a mai világot nézve...
Közgazdász lettem, igaz, mindig is szerettem a számokat. Egyenlőre nem abban dolgozom, de nagy álmom (amihez azért nagyon közel jártam már 1x), hogy bankban dolgozzam. Szeretek emberekkel dolgozni. A munkaügy, tb. tetszik még (költségvetési szakirányon végeztem), majd ha lesz pénzem tandíjra, egyszer elvégzek egy olyan fősulit is.
De amúgy még rengeteg álmom van, amik nem tudom, hogyan fognak megvalósulni...
Sziasztok!
Én igazából nem emlékszem arra, hogy egészen kicsi koromban mi szerettem volna lenni, később viszont már amikor tudtam, hogy mi szeretnék lenni, akkor kitartottam amellett. Igazából én csak egészen a középiskolában döntöttem el és most olyan főiskolára járok, ahol tanulom a segítő szakmát! Mert ezt szeretném csinálni! És kitartok mellette, szóval remélem, hogy sikerülni fog!
Tényleg érdekes téma :)
Azt hiszem én is a határozatlanok táborát tudom gyarapítani.
Gyerekkorom óta valami olyasmit szerettem volna csinálni, ahol emberekkel foglalkozhatom vagy másoknak segíthetek (pszichológus, esetleg gyógypedagógus, vakvezető kutya kiképző, grafológus). Másrészt (fő a határozottság), mindig vonzott minden, amiben egy kicsi önkifejezés volt: szeretek írni (pl. újságíró), és pl. szívesen lennék manikűrös, varrónő vagy bármi ilyesmi, ahol emberekkel foglalkozom és van eredménye a munkámnak. Ezek közül a leghatározottabb vágy a lakberendezés volt.
Viszont úgy voltam vele, hogy nem fogok egy bizonytalan szakmát elvégezni a szüleim pénzén, hanem valami olyat, amiből meg tudok élni, és majd munka mellett, ha felnőttként is vonz valami, akkor elvégzem, ami érdekel. Így lettem építőmérnök kezdemény (gondolván, hogy ugyan nem tudok rajzolni, de azért egy építőmérnök diplomával csak könnyebb továbbképezni magam lakberendezőnek - szép elképzelés csak nem igaz), és most hamarosan le kell adnom a diplomámat.
Végül is, szeretem, amit csinálok, érdekel is (most kutatok), de továbbra is bennem van a vágy, hogy valami olyat csináljak, amivel másoknak "adhatok" valamit. Ha megengedhetem magamnak, biztos, hogy tanulni fogok valamit a felsoroltak közöl :)
Szurkolok neked
Én eddig hellyel-közzel azzal töltöttem, amit szerettem(épp akkor perpill)
A "NAGY Ő" meg nálam úgy látszik nem jön be, mert idő előtt megunom
Svedorszagban is akartam elni. Egy idoben az volt a nagy vagyam. Kiprobaltam nem jott be azota nem vagyom oda.
Nézd meg L-t neki sikerült..neked is fog
Viccen kívül..nem könnyű váltani..alapos utánajárást igényel..
de nagyon remélem én is egyszer elégedett leszek, mert nekem sem mindegy mivel töltöm életem nagy részét
Először színésznő akartam lenni - családom kegyetlenül a tudomásomra hozta, hogy nem tudok énekelni, esélytelen vagyok.
Következő álmom: óvónéni - kilöve, lásd előző ok.
Aztán: tanárnő - de még mindig abszolut botfülű és fahangú voltam.
Majd a barátnőmmel megbeszéltük, hogy felnőve majd nyitunk egy iskolát, ahol ő lesz a pedagógus, én meg majd az iskola egyéb ügyeit intézem.
Akartam újságíró is lenni.
Ennyi terv után vendéglátóiparit végeztem, ott csak pár hónapot dolgoztam, majd évekig a nyugdíj- és egészségbiztosítási területen.
Bő két éve pedig iskolatitkár vagyok. Tulajdonképpen egy gyermekkori terv valamennyire sikerült.
Azért van belőlük. Egyetemek környékén több is. Az indogermanisztikában az a jó, hogy sok-sok nyelvet kell (kellett volna..) tanulni.... Alap a görög, a latin és a szanszkrit pl.
Az egyik indogermanisztikát tanult profom mükenológiával is foglalkozik. Az ókori mükénei kultúrával. Meg írásfejtéssel is, csupa ilyesmivel. Annyira szerettem az óráit....
Én a gyerekkori vágyaim közül néhányat kiéltem, más dolgok később kezdtek érdekelni. Nálam az igazi gond, hogy nagyon szerteágazó az érdeklődésem, valamibe hatalmas energiákkal tudom magam beleásni, aztán ha kivettem belőle mindent, ami nekem elérhető, akkor meg is unom.
Átlagban hétévente váltok, teljesen más irányba.
Most 8. éve informatikai területen dolgozom, és tavaly nagyon megcsapott megint a "wind of change"
Csak már kezdek gyáva lenni ahhoz, hogy menjek az álmaim után
Nekem nem voltak álmaim.
De a semmit igencsak jól sikerült megvalósítani.
Én amióta az eszemet tudom, gyakorló pszichológus vagyok. A mai napig a családtól a barátokig- de sokszor meglepő módon idegenek is- kérnek tanácsot , és a visszajelzések szerint elég hatékony vagyok
Ha ez az adottságom 18 évesen tudatosul bennem, ma már milliomos lennék
Tetszik ez a topic!
Én gyerekkoromban még nyomozó szerettem volna lenni, de amikor anyukám megtudta, felvilágosított, hogy esélytelen a dolog, mert a rokonságban sajnos volt több priuszos (még akkor is, ha csak apróbb bűnöket követtek el), ezért a rostán eleve kiesek.
Később, felsősként már tolmács szerettem volna lenni, ez sem jött össze. Az "átkosban" két idegen nyelv tanítása nem volt divat, ahová tovább mentem, kiderült, hogy a kíváló orosz tudásom nem kell, mert angol vagy német nyelv tanítás van. Így mások, főnökök "segítője" lettem.
Kb. 20 éve fejembe vettem, hogy nyitok egy "beszélgető irodát", ez is hamvában holt ötlet volt, mert nem volt pszichológusi végzettségem. Akkor nem értettem, hogy ahhoz miért kell pszichológusnak lennem, hogy az emberek kibeszélhessék magukból a dühüket, ami zavarja őket. Mindig is szerettem volna emberekkel foglalkozni.
Most úgy néz ki, hogy a tolmácsoláson, nyomozáson kívül amit később akartam, elértem. Egészségvédelemmel, tanácsadással, regenerálással foglalkozom, ahol sok érdekes emberrel ismerkedem meg. A beszélgető iroda? Ha úgy veszem, ez is megvalósult, hiszen a vendégeim kezelés közben elmondják, mi az, ami bántja őket, hogyan boldogulnak az életben. Kell ennél több?
Szép napot mindenkinek!
Nem, nem vagyok magam alatt. Csak nagyon elfáradtam, a sok munka mellett ráadásul most már két éve folyamatosan ingázom, alig alszom a saját ágyamban.
A beruházás végére meg nagyon egyedül maradtam, én lettem a "főnök" (sosem kívántam), csak épp a csapat fogyott el.
És az is megérne egy rövid diskurzust, hogyan áll helyt és mindez milyen hatással van a lelkiéletére egy nőnek ebben a férfitúlsúlyú környzeteben.
De egyébként szeretem a munkámat, mert akarom szeretni, ráadásul az emberi környezet egészen jó, szerintem ennél inkább rosszabb hangulatú munkahelyek vannak, legalábbis itt nagy a változás.