Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem merek boldog lenni
Létrehozva: 2008. január 3. 18:45
Életemben eddig kb. 2-3 évig voltam boldog. Gyerekkoromban mások folyamatosan megakadályozták, hogy felhőtlenül boldog legyek, és most már nem merek. Félek boldognak lenni. Félek örülni. Pedig volna minek. De ott a sok ha. Ha ez, ha amaz történne, ami felrúgja a boldogságot. Pedig lehet hogy nem is következne be, vagy csak sok-sok idő múlva. Én meg addig is míg élvezhetném, lemaradok a boldogságról.
Teljesen egyetértek, remek gondolatok.
Igen, egyetértek.
K...va nehéz. De meg lehet csinálni. És az egyetlen esély arra, hogy sikerüljön változtatni az, ha nem hárítjuk át a felelősséget másra. Ha vállaljuk azt, hogy oké, ez van, de rajtam múlik, hogy meddig marad ilyen.
Tényleg kemény dolog, de célravezető. Szerintem.
igen, ami a gyermekkorunkban megtörtént/megtörténik, azért nem mi vagyunk a felelösek. viszont azt amit akkor utra adnak nekünk, azt visszük magunkkal. tehát amilyen embert faragtak akkor belöled, olyan vagy alapban. szerintem kib*szottul nehéz ebböl a börböl egyszerüen csak úgy kimászni.
Igen, erre nehéz receptet adni, azt hiszem mindenkinek megvan a saját módszere erre.
Ami nekem bejött az a "napló" írás volt. Ami igeziból egy irányított gondolkodás volt.
Elkezdetm körüljárni az adott kérdést (hogyan alakult ki bennem az a bizonyos negatív gondolat, miért, mihez köthető, mit tehetek ellene, stb, stb). És csak jöttek belőlem a dolgok, a végére pedig mindig kijött valami értelmes megoldás.
Nemtudom ez így mennyire érthető, de nekem nagyon bejött.
Úgy szoktam nevezni, hogy átvilágítom az értelmemmel a gondolataimat is, bármennyire is negatív, szembe nézek vele.
Szerintem a legeslegrosszabb, amit az ember tehet, ha elnyomja, lesöpri az ilyen gondolatokat. Az mindig visszaüt később, váratlanul és sokkal erősebben, mint ahogy arra számít...
Sziasztok!
Nem olvastam végig az eddigieket, bocs, ha ismétlek egy előttem szólót.
Szerintem egy fontos dolgot kell látni: a gyerekkorunkban történt dolgokért még nem mi vagyunk a felelősek (szülők, nagyszülők, felmenők, kinek ki), azonban, ami a felnőtt életben történik, azért 100%-osan csakis saját magunk vagyuk felelősek.
Tehát az, amit teszünk, ahogy élünk, amit GONDOLUNK, azért mind mind felelősek vagyunk. Nem szeretnék nagy mélységekbe belemenni, de szerintem a gondolat teremtő erejének elfogadása is kulcs lehet. És persze az is fontos még, hogy a felmerülő, esetleges negatív gondolatokat nem elrejteni kell, meg szőnyeg alá seperni, hanem szembenézni velük és feloldani azokat.
Tehát hajrá, csakis rajtad áll, hogy hogy kezeled ezeket a negatív késztetéseidet!!!
Ha valaki gyerekként él minimum 2 évig olyan környezetben,ahol folyamatos-bántás-megalázás a része, akkor tud helyrehozhatatlanul deformálódni a lekivilága.
Sajnos a magyar mentálhigiéniés kultúra a béka altája alatt van, a magyar hozzáállás az, hogy aki pszichológushoz jár az hülye.Sajnos nem mindenkinek van oylan szerencséej, hogy a szülei óvóan és szeretően fordulnak feléje.Kár egyből ítélkezni és ledorongolni azt, aki panaszkodik.Az a legnagyobb butaság, hogy aki lelkibeteg, az úgy érzi jól magát.Lehet, hogy vannak lelki hipchonderek---0,0001%,kb annyi lleki hipochonder van,mint etsti hipochonder, vagyis kevés.
Most ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy aki rákos az úgy érz jól magát?Badarság és hülyeség!!!!
Sikerült.
Ha bármiben elakadsz, szívesen segítek.
Kedves Ugor!
Ha nem túl indiszkrét a kérdésem, elárulnád, neked mennyi időbe volt, míg megtanultad kezelni a fórum eszközeit?
Most példának okáért rá fogok klikkelni arra a gombra, hogy "el-kül-döm", és fogadjunk, meg fog jelenni a válaszom.
Sokáig, nagyon sokáig én is azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok boldog. Sajnáltam magam, mert a dolgaim, az életem fontos momentumai nem úgy alakultak ahogy szerettem volna, állandó hiányérzetem volt miatta és mindig másokat okoltam, másokban kerestem a hibát.
Nem annyira régen volt egy pont, ami elmozdított ebből a toporgó és önsajnáló állapotból, rájöttem, hogy nincs aki változtasson a szemléletmódomon, csak én magam vagyok képes magamon segíteni. Rajtam két dolog segített, hogy máshonnan közelítsem meg az életem.
Volt egy magamban összeállított lista. Csupa olyan dolog szerepelt rajta, ami a teljes, felhőtlen boldogságomat segítette volna elő. Egy csomó abszurd dolog is szerepelt rajta, mint lottófőnyeremény és hasonlók, de volt egy halom apró és elérhető "kicsi" boldogság is rajta. Az egész együtt kompletten adta ki, hogy "boldog " lennék, ha...... Mivel azt gondoltam nem vagyok boldog, így a lista negatívját kellett volna felmutatnom, vagyis azt, hogy semmi sem teljesült abból, amitől boldognak érezhetem magam. Csakhogy se én, se Te, senki nem tud ilyen negatív listát felmutatni ! A listából mindenkinek teljesül valami , boldogtalan ember tehát nincsen, max. elégedetlen, hogy nem teljes a lista, nem tudott rajta még mindent kipipálni. De örökké arra várni, egy életen keresztül, hogy mikor érsz a listád végére , és közben hagyni elmenni az éveket úgy, hogy a beteljesült dolgaidnak nem örülsz, az hatalmas luxus !!! Csinálj listát és rá fogsz jönni, hogy a boldogság mennyire relatív és néha "boldog" lehetsz attól is, hogy kellően vulgáris legyek, ha lyuk van a s*ggeden.
A másik dolog egy hindu bölcs tanácsa:
" Tedd azt amiben hiszel, és higgy abban amit teszel !" Nisargadatta Maharaj
Vagyis döntsd el mit szeretnél elérni, mitől lennél boldog, tedd azt, és higgy benne, mert csak akkor lesz benned elég kitartás, hogy végig tudj menni az úton. Nekem ez az utóbbi pár hónapban sokat segített, erőt adott valami olyasmihez amit már nagyon akartam , de képtelen voltam meglépni , hogy végre pontot tehessek a kérdés végére. Kipipáltam ami hosszú évek óta a lelkemet megnyomorította , és most, hogy törlesztettem az "életnek", hát egész jól érzem magam a bőrömben. Egy csomó felesleges terhet cipel magával az ember, önként, miközben a lelkét szétmarják az évek során ezek terhek, pedig csak elhatározás kérdése, hogy megszabaduljunk tőlük örökre !
Jagica!
Figyelmen kívül hagytad, hogy ezt a topikot nem Én indítottam.
Azt, meg,hogy miben hiszel és miben kételkedsz te te dolgod.
Eddig kikerültem, hogy reagáljak a hozzászólásaidra, de mostanra másképpen gondolom. A bemoldalad - mivel nincs - nem mond rólad semmit. Mit akarsz mások életében kutakodni? Talán egy vízbefulót ki tudnál menteni, de hogy tudnál segíteni bármilyen lelki témában, abban kételkedek!