Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem sikerül leszokni ?

Torolt_felhasznalo_440399
Torolt_felhasznalo_440399
Létrehozva: 2007. december 29. 04:14

18 év dohányzás és ezer próbálkozás után 2007 szeptemberben sikerült abbahagynom a dohányzást.  Azonban egy jó ebéd után vagy valamilyen megszokott tevékenység közben - pl. autó karbantartás - még mindig majd megpusztulok egy szál cigiért. Ott érzem a torkomban  a vágyat,  de ha nem figyelek rá elmúlik.
Azokat a sorstársakat várom ide, akik még csak az ötszázadik sikertelen próbálkozásnál tartanak, vagy hozzám hasonlóan az első dohánymentes hónapjaikkal kűzdenek.
Írjátok le sikereteket, vagy a sikertelenséget. Úgy gondolom, hogy a sikertelenségből is lehet tanulni. Szenvedjünk együtt és próbáljuk meg a lehetetlent.
Nekem nem jött be a tapasz, a rágó az akupunktúra.... 
Én nem tudtam megcsinálni azt sem, hogy kiteszek egy megkezdett doboz cigit az asztalra, és azért sem gyújtok rá. Az akaraterő kb. 5 percig tartott !   
Piruló arccal be kell vallanom, hogy én egy gyógyszer segítségével hagytam abba a dohányzást. Úgy gondolom, hogy az eredmény a lényeg, nem a hozzá vezető göröngyös út.

Éppen ezért  lenne egy tiszteletteljes kérésem !
Aki úgy szokott le a dohányzásról, hogy tegnap eldöntöttem befejezem a dohányzást, ma már nem dohányzok, holnap pedig nem is hiányzik, kérem ne írjon ide. Erre talál néhány más topicot.
Köszönöm !

Szenvedők gyülekezzetek !!!

  1. Torolt_felhasznalo_288824
    Torolt_felhasznalo_288824
    2008. január 14. 20:1428.

    én akkor is azt gondolom, hogy erős vagy, mert már egyszer megtetted, hosszú időre

    majd találsz kapaszkodót...gondolj valamire ami jó a gyerekeidnek,a(ha nem szívják veled),akkor a pénzre, vagy gondolkodj el, mi tudna erőt adni ismét...

    előzmény:
    balnika (24)
    2007-12-29  11:11
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. december 29. 18:2227.

     OK benézek.

     

    BUÉK  

    előzmény:
    ANDREA* (26)
    2007-12-29  17:51
  3. 2007. december 29. 17:5126.

    Nalam ez a ha elfogy ment kb evig.

    Ez nekem nem mukodott.

    Nyilt az a masik topik egy honapja es akkor en elszivtam duhomben az utolsot es elmentem aludni.

    Van meg 8 szal cigim azota is. Az ugy megnyugtat, hogy ott van, es tudod, ha kellene.

    De en erosebb vagyok mint o''   Szoval probalkozz, es majd gyere at a masik topikba ha mar elkezdted. Egyre szaporodunk, es ez olyan jo.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874072 (6)
    2007-12-29  07:34
  4. Torolt_felhasznalo_440399
    Torolt_felhasznalo_440399
    2007. december 29. 15:1025.

    Sziasztok !

    Két kérdésre szeretnék válaszolni:

    A gyógyszer neve ami segített nekem Champix. Nincs benne nikotin. Az agyi receptorokat blokkolja, nem engedi, hogy a nikotin kapcsolódjon, és a kellemes hatását kifejtse. Nekem kb. 50 %-ot tompított, a többit már sikerült akaraterőből megoldanom.

    A másik dolog : Aki úgy szokott le a dohányzásról, hogy tegnap eldöntöttem befejezem a dohányzást, ma már nem dohányzok, holnap pedig nem is hiányzik, kérem ne írjon ide.
    Valaki kérdezte, hogy miért is írtam ezt ? Más fórumon majd leszedték a fejem, mivel nem mosolyogva, egyik napról a másikra szokam le. Szinte lelkiismeret furdalásom volt, hogy lehetek ilyen béna, hiszen ottani fórumozók minden így csinálták, szinte dalolva.  
    Én egy kicsit realistább vagyok. Valahogy azt érzem, hogy azok vannak többségben, akik próbálkoznak de menet közben elfogy az akaraterő, nem marad meg a kitartás. Nekik talán segítség, bíztatás, egy jó szó kellene.

    Amikor elkezdtem szedni ezt a gyógyszert, nem sok bizodalmam volt benne. Inkább a feleségem unszolására futottam neki sokadszor.  Először azt a célt tűztem ki magam elé, hogy végigcsinálom az első hetet, aztán majd meglátjuk. Az első hét nálam arról szólt, hogy a gyógyszer szedése mellett a napi 30 szálas adagot 6-7 szálra csökkentsem. Ez sikerült. Azután eljött a péntek délután, amikor elfogyott a cigim és csak a gyógyszer maradt, igaz emelt dózisban. Kínkeserves hétvége volt, de először sikerült 2 napot cigi nélkül eltöltenem. Rettegve vártam a hétfőt. Munkahely, stressz, kollégák, főnök, havi termelési értekezlet. Rendesen felszerelkeztem tic-tac, orbit cukor, rágó.  A főnök szokás szerint idióta volt. Kimentem az épület elé és nyúltam a megszokott helyre, de csak cukorkát találtam.  Körbejártam az épületet. Nagy levegő tic-tac cukor néhány épületes káromkodás csak úgy magamban a stressz levezetésére.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. december 29. 11:1124.
    Csak tudod azért nem tudom most a gyerekekre irányítani az akaraterőmet, mert őket semmiben nem károsítja...nem cigizek sosem velük, egy szobában..max anyniban hogy ha valami bajom lesz akkor nélkülem maradnak, semmi másban nem károsodnak a cigizésem miatt.
    Amikor meg ugye csak terhes voltam meg szoptattam, nem kell részletezni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_288824 (20)
    2007-12-29  10:14
  6. 2007. december 29. 11:0923.
    igazság szerint azér tis szoktam vissza, mert nem tudtam lefogyni, most már jó úton vagyok hogy elmondjam hogy mindent sikerült leadnom, ami nem kevés volt, utána szerintem képes leszek megint leszokni.Csak az a baj hogy hiába szokok le, folyamatosan kívánom a cigit.A férjem is szívja meg anyósom is, így nagyon nehéz hogy folyamatosan látod.
    Ő is le szeretne szokni, de neki meg totál nem megy
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_288824 (20)
    2007-12-29  10:14
  7. 2007. december 29. 10:5722.
    Sziasztok!

    Jövök én is, mint szenvedő!
    32 éves vagyok, 16 évet dohányoztam, napi 1-1,5 dobozzal szívtam. Elegem lett belőle. Tavaly már próbálkoztam tapasszal, nekem nagyon jó volt, csak... szóval nem a tapasz volt a hibás.
    Most 2007. november 7-e óta nem szívom, az a "győztes" gyógyszer segített, de már az sem kell. Vannak kínjaim, de nem legyőzhetetlenek. Hajrá mindenki!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  8. 2007. december 29. 10:3821.
    apósom naponta 2 dobozzal elszívott! 3 szívinfarktus és egy nagyon durva agyinfarktus ami majdnem az életébe került döbbentette arra rá, hogy leszokjon! láttam, mennyit szenvedett és mennyire ingerült volt cigaretta nélkül! 10 kilót felszedett és már nem szívja és mindenki nagyon büszke rá a családban! nikotintapasz nem segített, hanem az elhatározás és a családi támogatás, hogy szükségünk van rá és szeretnénk ha még sokáig velünk élne!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  9. Torolt_felhasznalo_288824
    Torolt_felhasznalo_288824
    2007. december 29. 10:1420.

    Én is ilyen buta voltam, és nagyon szidtam magam, amikor rájöttem, hogy ugyanott tartok, mint a gyerekszülés előtt, mármint a cigivel.

    Mégis leszoktam ismét, és véglegesen. Azért gondolom, hogy véglegesen, mert már több, mint tíz éve nem dohányzom, és nem számolom már az éveket, mert eszembe sem jut a cigaretta.

    Az édesapámat tüdőrák vitte el, ő "talpast" szívott. Ez is egy motiváció, de ez már csak a nikotin mentesség fentartásában segített, már előtte leszoktam.

    Nem hiszek semmiben, ami kívülről segít.

    Saját magamnak gyüjtöttem az érveket, hogy mivel bírnám magam rávenni a tartós leszokásra. Emberekkel beszéltem, szakirodalmat olvastam.

    Ha találtam valami nekem megfelelő motívációs javaslatot, elgondolkoztam rajta, hogy ez adna-e nekem megfelelő öszöntézt,hogy letegyem a cigit.

    Évek teltel el így, hogy nem kezdtem el, de már elindultam az úton. Ez még nem látványos, mert szívod még mindig, de belül már valami elkedődött.

    És ezért látszik néha szerintem, hogy valaki egyik napról a másikra teszi le. Nem hiszek ebben, egész biztos foglalkozott a témával már korábban is,csak nem beszélt róla,mert még magában kellett feldolgozni.

    Én leírhatom, hogy mik voltam az érveim, de azok a sajátjaim, mindenkinek magának kell megtalálni a kulcs- ösztönzőket.

    A helyedben, ismét a gyerekekből indulnék ki, mert ezekszerint neked is ők képesek erőt adni, vagyis értük még egy ilyen nagy szenvedélyről is képes voltál évekre lemondani, akkor szerintem ismét sikerülni fog.

    Ahogy nekem is... 

    előzmény:
    balnika (18)
    2007-12-29  09:53
  10. 2007. december 29. 10:0919.

    Allan Carr: Nikotinstop 

    Nekem ezzel sikerült, nem hiányzik,de tényleg...

    Minden nagyobb könyvtárban és könyvesboltban is meg van, nem drága!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. december 29. 09:5318.
    Nekem is csak úg ysikerült hogy gyereket akartam.Ennél nagyon ösztönző erő nem létezik..de én is visszaszoktam 4 év után, mikor túlvoltam a terhességeken és szoptatásokon..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  12. 2007. december 29. 09:5217.

    Szia!

    Ha az a gyógyszer,mely hangzásában a gyöztesre asszociál,nagyon jó!Jó tapasztalatok vannak vele,még bizonyos pótcselekvésekre mint édességkényszer stb is !"Vad dohányosoknak"is sikerült vele leszokni.

    Ha nem kérd háziorvosodtól,komoly eredmények vannak vele,idővel utálatot okoz a nikotinal szemben,és mégsem tartalmaz nikotint.Segiteni fog,és vannak homeopátiás szerek,bizonyos nyugtató feszültségoldok,melyek nem okoznak,függést,vezetni lehet vele stb.Én egy pár db-ot beszedtem az elején.Én nem szedtem a gyógyszert,amit emlitetettem,bár a recept megvan,anélkül próbáltam.Biztonság kedvéért nálam van.Igaz én mivel eü.ben dolgozom,tudom káros,csak ügyeletben szivtam,egy pár napig elég volt egy db.cigi és nagy ritkán buliban is.Párom nem dohányzik,otthon nem szivtam.Ezért én talán nem vagyok mérvadó,tényleg nem voltam erős bagós.

    A mágneses leszoktatás  is jó,bár igazán fejben döntsd el,akkor sikerül.

    És nagyon ügyes vagy,mert ez már komoly,ha elhatározod.Mindig csak holnap ne cigiz,minden hónapban jutalmazd magad valami meglepivel,sportolj valamit,engem lekötött.

    és kitartást kivánok,sokat!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  13. 2007. december 29. 09:3516.
    amúgy én sem birom ki, annyira jó leülni a barátnőimmel martinizni, közben egy szál cigit elszívni... kár, hogy annyira egészségtelen..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  14. 2007. december 29. 09:3415.
    legyen egy gyereked!!! és majd az ő kedvéért
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  15. Torolt_felhasznalo_143941
    Torolt_felhasznalo_143941
    2007. december 29. 09:1914.

    Szia!

    Bárhogy is csináltad, bármeddig is tartson (remélem tartós siker lesz), én már ehhez is nagyon gratulálok Neked!! És legyél büszke magadra, mert ügyes vagy!!

    Nekem sajnos nem megy, már többször abbahagytam, mindig sikerült visszaszoknom.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  16. 2007. december 29. 09:1313.

    Sziasztok,

    Béla, melyik gyógyszerrel? Nekem a Ziban-t ajánlották, a párom is azzal szokott le 3 éve. Nekem nincs akaraterőm, szeretek dohányozni, ezért sem ment magamtól, tapasszal, rágóval vagy bármi egyébbel.

    Üdv, MiZsó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  17. 2007. december 29. 09:0812.
    Mellesleg gratulálok, hogy leszoktál.

    Hamarosan én is a szenvedőkhöz fogok tartozni, mert a párom januártól le akar szokni. Egyszer már leszokott 1 évig, de én nem tudtam abbahagyni.
    Most ad még egy esélyt nekem, hogy leszokjak, és muszáj lesz.

    Előre félek tőle, mert már vagy 20 szor próbáltam leszokni, és nulla akaraterőm van. Ráadásul szeretek dohányozni.

    Szeretem, hogy amikor végzek valamilyen munkával rágyújtok és megpihenek egy percre. Mellesleg a dohányzókban tudsz meg a legtöbbet

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  18. 2007. december 29. 09:0211.

    jajjj, nem irigyellek!!!!!

    Én úgy 8 éve dohányzom, egyre többet, és azt veszem észre, hogy a napi 1 doboz elszívott cigiből kb 3-4 esik jól....ez borzasztó!!!

    Lassan ott tartok, hogy igen, le kell szokni,és annak nagyon sok oka van, hogy miért (drága, egészségtelen, büdös, stb).De a nagy elhatározás még mindig nem született meg

    Egyszer, 2 éve próbáltam, 3 hónapig ment, és sokkal jobban éreztem magamat!

    Nagyon nagy kitartás kell hozzá, akaraterő, sikerülnie kell neked!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  19. 2007. december 29. 09:0010.
    Szia!

    nem értelek miért nem írhat olyan, aki egyik napról a másikra lerakta a cigit. Szerinted ők nem tudnak segíteni?

    a párom nagybátyja 67 éves és 50 év dohányzás után rakta le egyik napról a másikra. Gondolod, hogy egyszerű volt neki?

    Mellesleg olvastam egy nagyon jó könyvet: Carl Alen írta azt hiszem, hogy hogyan lehet leszokni. Nagyon hasznos könyv. Mindenkinek ajánlom. Én is majdnem leszoktam tőle, csak nem akartam. Mert pont azzal volt a baj, hogy nem határoztam el magam igazán.

    Azok akik lerakják egyik napról a másikra, tényleg nem akarnak már cigizni, és ebben határozzák el magukat, míg azok (köztük én is) akik lemondásnak tekintik, és titkon arra vágyok, hogy majd ha leszokok, azért egyszer kétszer még rágyújtok nem sikerül leszokniuk. Szerintem.

    Csak egyik napról a másikra lehet leszokni! Nincs olyan hogy csökkented az adagot, meg csak minden másnap gyújtasz rá, meg ilyenek. Nem létezik ilyen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. december 29. 08:409.
    Sose voltam nagy bagós, inkább csak bulicigis, de majdnem sikerült rászoknom, azaz bulikon kívül is rá-rágyújtottam. Akkor vettem észre, hogy amikor szívom, a ciginek szaga van, amikor meg visszafogtam magam, illata.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. december 29. 08:388.
    Persze, valamiben meg kell halni, a kérdés az, hogy mikor és hogyan... Na, de nem offolok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874072 (2)
    2007-12-29  06:14
  22. 2007. december 29. 07:407.
    Szia! Milyen gyógyszer? (bocs, majd este megnézem a választ...)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. december 29. 07:346.

    Tény, hogy az akaraterőn mulik, ez biztos.

    a büdös cigiszag?  igen, mindig rászánom magam, hogy ujra megpróbálom a leszokást.

    Ilyenkor fogadalmakat szoktak tenni Ujévkor,  pl. ezt is hogy leszokom a dohányzásról,

    káros. és valóban büdös. Jövőre ha elfogy a cigi ami itthon van, utána nem veszek és leszokom róla.  remélem sikerül. Persze! akaraterő!!! ezen mulik.

    előzmény:
    ANDREA* (4)
    2007-12-29  06:33
  24. 2007. december 29. 06:455.

    Talan meg mindig nem akarod igazan.

    Velem is az volt a baj. En meg 2 honapja is azt allitottam, hogy igen en szeretek cigizni. Es ez igaz, en szeretnek most is, de azt a bagoszagot utaltam, amint beleptem az eloszoba es a konyhaba. Ezt a ket helyiseget fustoltem tele. Meg minidg nem ment ki teljesen, pedig mar athipoztam mindent.

    Szoval, amig nem dontod el igazan, hogy miert akarod abbahagyni, addig nem fog menni.

    En kituztem egy celt, amit a cigi arabol fogok megvalositani...Vagyis 2 celt, mert egy ev alatt annyi penzem lesz, hogy...

    Aztan azert is akartam, mert a kisfiam ki sem jott a konyhaba ha fust volt, annyira zavarta. A ferjem sem dohanyzott sohasem, bar nem szolt a cigiert de el tudom kepzelni min ment keresztul 10 even at.

    Hozok neked egy kis filmet. Nekem ez is eleg indok...en az utolso idoszakban kis szipkaval szivtam. 3 cigi utan korom fekete katrany es egyeb egestermek maradekok voltak a belsejeben, ragdos nyulos trutyi.

    Mi lehet a tudomben?

    Ezt nezd meg:

    http://www.liveleak.com/view?i=8c6_1196317638

    Hidd el, csak nyerhetsz vele, ha vegleg meggyozod magad arrol, hogy nem kell neked ez a franya buzrud. 

    Persz e a te dontesed, a te eleted.

    En senkit sem akarok meggyozni, neked kell ezt onmagadban eldonteni.

    30 evig cigiztem!

    Most ugy dontottem, 30 evig nem cigizek.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440399 (1)
    2007-12-29  04:14

Címlap

top