Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mitől függ a boldogság?

pompidouenne
Létrehozva: 2007. december 7. 21:52

Szerintetek mitől függ?

Arra már rég rájöttem, hogy hajszolva a boldogságot nem vesszük észre, hogy az oda vezető út maga a boldogság.

De minek a függvénye a boldogság? Mitől vagyunk boldogok?

Az emberi kapcsolatoké? Attól már boldogok lehetünk, ha szerető férjünk (feleségünk), szüleink, jó gyerekeink vannak? Minden más mellékes?

Vagy lehet-e a teljes boldogság függvénye az is, hogy hol és mit dolgozunk?

Számít-e az, hogy szeressünk ott élni, ahol lakunk? Lehetünk-e boldogok egy olyan városban, amit utálunk, vagy ha boldogok vagyunk úgy általában, akkor mindegy hogy hol élünk?

Mit gondoltok?

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. december 23. 21:3643.
    A boldogság attól függ mennyire tudod elfogadni a helyzetedet, mennyire érzed jól magad a bőrödben és hogyan viszonyulsz dolgokhoz. Ilyen egyszerű és mégis milyen nehéz boldognak lenni!  
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  2. 2007. december 23. 19:1842.
    Sziasztok!

    Ez pedig jó kérdés.
    Most pl attól vagyok boldog, hogy az előbb találtam néhány szép Paulo Coelho idézetet és gyönyörűek, és teljesen átkeveredek ilyenkor egy másik világba.

    Sokféle boldogság létezik szerintem. És ez milyen igaz, amit írtatok, hogy az belülről fakad, kiben milyen kép van a boldogságról.

    Én éppen pár napja maradtam egyedül, igaz nem hosszú kapcsolat volt, másfél hónap, de így is megviselt, sokáig voltam egyedül, és nagyon vártam már hogy jöjjön valaki, és hát nem a megfelelő személy jött.. De alapjában véve a párkapcsolat az egyik legfőbb amitől én a boldogságot számítom.

    De rengeteg minden van amikkel teleszórhatjuk az életünket boldogsággal. A munka, igen, ha elégedettek vagyunk a munkánkkal, ha kellemes a kapcsolatunk a munkatársakkal, az megalapozhatja a boldogságot.

    De önmagában szerintem egy jó munkahely, söt ha még jó párkapcsolat is van nem jelenti azt hogy biztos a boldogság.

    Ilyen apró dolgokban kell keresnünk, amihez jó élmények fűznek: reggel, amikor megyek munkába, hatalmas boldogsággal tölt el ha látom a napot felkelni - sajnos mostanában nem sűrűn. Vagy örömmel gondoljuk arra hogy amkiror hazaérünk a munkából mit fogunk csinálni. Egy jó fürdés, könyv, stb. Tudatosan meg kell szoknunk, hogy ezeket értékeljük.

    Néha annyira kiábrándító a világ, nem? utálom mikor azt hallom ki kit csalt meg. Utálom ezt az anyagias világot..

    Na igen ilyen negatív érzéseket nem szabad halmozni, mert akkor lőttek a boldogságnak.

    Most az tenne igazán boldoggá, ha várna a puha ágyban a párom és összebújva megnézénk egy jó filmet. Ennyi. Hát erre most picit várnom kell.

    Összegészében: kell egy nagyon jó társ, akivel öröm együtt lenni, aki igazán társ, akinek az értékrendje megegyezik a miénkkel. Kell egy jó munkahely, ami megfelel az elvárásainknak, kellemes a légkör. Kellenek jó barátok, akikkel ki lehet meríteni az élet nagy kérdéseit újra meg újra. És kell tudni ezeket ugazán értékelni ha megvannak.




    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2007. december 13. 12:4141.
    pozitív gondolkodásmód igen fontos.

    Van egy gömbölyű formájú palack. kívül egy pozitív jel van rajta, belül pedig csak pozitivum található.

    A NEXT bővítmény nem igazi mert túl édes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737040 (37)
    2007-12-10  08:41
  4. Torolt_felhasznalo_319956
    Torolt_felhasznalo_319956
    2007. december 10. 23:0740.
    Miért indít valaki egy témát, amikor eltitkolja/jelszóval védi a személyiségét?!
    KAMU AZ EGÉSZ!
    Tedd milyenkor nyilvánossá magad!
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  5. Torolt_felhasznalo_370559
    Torolt_felhasznalo_370559
    2007. december 10. 22:4739.
    Igen, tényleg nem lehet őket kikerülni. És én is csak hasonló jókat tudok nekik kívánni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_311765 (35)
    2007-12-09  08:51
  6. Torolt_felhasznalo_655571
    Torolt_felhasznalo_655571
    2007. december 10. 08:4938.
    Nem mindegy hol élünk. Budapest szomorú és szürke, itt eleve nem lehetsz már annyira boldog...amúgy meg pénz kérdése sok minden. Bizony.
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  7. Torolt_felhasznalo_737040
    Torolt_felhasznalo_737040
    2007. december 10. 08:4137.
    EGYETÉRTEK!

    Egyébként meg a boldogság attól függ, mi magunk képesek vagyunk-e annak érezni magunkat. Ugyanabban a családi, anyagi, munkahelyi helyzetben van, aki boldog, és van aki szenved. Választás, hozzállás, személyiség és elhatározás kérdése.
    előzmény:
    BTamás (34)
    2007-12-08  08:57
  8. Lya
    Lya
    2007. december 10. 08:2936.
    A boldogság fogalom nagyon komplex.Sokminden boldogsággal tölt el, néha , apró jelentéktelen dolgok is.
    Talán a legfontosabb, a szeretteinnkel együtt töltött idő , ami valóban kellmes perceket okoz.
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  9. Torolt_felhasznalo_311765
    Torolt_felhasznalo_311765
    2007. december 9. 08:5135.
    Szia!

    Az jó hogy vannak még ilyen emberek! Én is imádom a helyet ahol lakom és igazad van a negatív kisúgárzású emberekről de azt lássuk be nem mindig lehet őket kikerülni! De kívánom nekik is hogy találják meg azt a boldogságot ami nekünk sikerült!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_370559 (17)
    2007-12-08  00:11
  10. 2007. december 8. 08:5734.
    Teljesen világos, boldogság a csoki mennyiségétől és minőségétől függ
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  11. Torolt_felhasznalo_818286
    Torolt_felhasznalo_818286
    2007. december 8. 08:5333.
    Ha több a szép pillanatom, mint a rossz, az már jó! Ha elégedett vagyok, akkor mégjobb!! De ha szeretek, és viszont szeretnek, akkor boldog vagyok!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. december 8. 08:4832.
    a helyes önértékelés fél boldogság,
    előzmény:
    CherryBlossom (29)
    2007-12-08  08:25
  13. 2007. december 8. 08:2931.

    Ne hallgass azokra, akik azt mondjak, ne koltozz el. Ha valahol nem erzed jol magad, semmikeppen ne ott eld le az eleted.

     

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  14. 2007. december 8. 08:2630.

    Szerintem attól, hogy akarsz-e boldog lenni?

    Önmagadtól!

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  15. 2007. december 8. 08:2529.

    Szia!

    Nos, szerintem annyi a lenyege, hogy az ember tisztaban legyen a sajat igenyeivel, kepessegeivel, legyenek vagyai, sot almai, de ne elerhetetlenek, es igen, hogy elvezze az oda vezeto utat    

     

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  16. 2007. december 8. 08:2428.
    Én minden reggel amíg a fél liter kávémat megiszom csak nézek kia fejemből és elmélkedek. Minden nap keresek valamit, mai aznapra megfelelő lendületet ad és amiben örömömet fogom lelni. És ezek olykor nagyon apró, banális dolgok. De ha nekem örömet-boldogságot okoz.....
    Szerintem a dolgokhoz úgy kell hozzá állni és akkor megtalálod benne amit keresel.
    Én például szeretem az esős, ködös szottyos napokat is, mert ha haza érek készítek egy FINOM teát a családnak vagy csak magamnak és a meleg lakásban míg elkortyolgatjuk mesélünk egymásnak a napunkról. És erre már jó napközben is rágondolni.
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  17. 2007. december 8. 08:2227.

    Attól függ, hogy mindenben megtalálod azt a csöppnyi örömöt ami van.

    Mert mindenben ott van és ezek együttese a boldogság.

    Ja! És elsősorban szeresd magad, fogadd el magadat olyannak amilyen vagy és találd meg az értékeidet, mert mindnekinek van!

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  18. 2007. december 8. 08:1126.
    Hát... nekem is sok bajom van azzal ahol élünk, de egy rossz településen belül is megteremthei magának az ember azt az otthont, ami a boldogságot jelenti. Mi körbe vettük magunkat bokrokkal, még a szomszédot sem kell látni.

    A boldogság szerintem maga az út. Sajnos a mi családunkban is van példa rá, hogy valaki rohan valami után, de maga sem tudja mit hajszol....???
    Én a családban az emberi kapcsolatokban vélem felfedezni azt amiért érdemes élni.
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  19. Torolt_felhasznalo_812613
    Torolt_felhasznalo_812613
    2007. december 8. 08:0125.

    Na úgy látom neked tele a t..-d a várossal, ahol élsz .

    De hidd el  nem megoldás, ha elmész máshova , én 4-évig költözni akartam,demár belegyugodta,máshol sem lenne jobb,a problémák   ott is megtalálnának.

    Nagyon kell a boldogsághoz, a család, hogy melletted legyenek, társ akivel miden rendben megy, és sajnos  elég anyagias világban élünk .így a pénz az is  elég fontos-sajna.

     

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  20. 2007. december 8. 08:0024.
    Nem olvastam végig, így lehet, hogy ismétlek.

    Szerintem a boldogsághoz először is szeretned kell önmagad. Elfogadni. Utána szeretni a családodat (szülők, testvérek, pár, gyerekek). Ha ez nincs meg, nem lehetsz boldog. Főleg az önelfogadás a fontos. Mert hiába imádod a párodat és a gyerekeidet, a családod és a munkád, ha nem vagy kibékülve saját magaddal, nem lehetsz boldog.

    Ismerem az érzést. Én is most tanulom. De ott egy kolléganőm. 23 éves. Nemrég ment férjhez, de mást sem tud, mint panaszkodni. Főiskolára jár, tervezik a gyereket, a férje imádja, a szülei segítségével van lakásuk már évek óta, jól keres és mégis. Minden nap kiakad valamin...
    Én is ilyen voltam, de már próbálom magam pozitivitásra sarkallni. Elvégre 28 éves koromra van egy gyönyörű gyermekem, egy párom, akivel szeretjük egymást, szüleim és testvéreim, akikre számíthatok, munkám, van tető a fejünk felett és nem éhezünk
    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2007-12-07  21:52
  21. 2007. december 8. 07:5023.
    A megfelelő anyagi alap szükséges,de nem elégséges feltétele a boldogságnak,így mondhatnám,vagyis természetesen bizonyos alapra szükség van,de ha nincs harmónia a lelkedben,akkor nem tudod élvezni a megszerzett javakat.Persze az is érdekes, hogy kinek mi a megfelelő anyagi ajlap,valakinek a 2 és félszoba, 60 nm2 is elég alap, valaki a hatszobás villában is úgy érzi, hogy le van maradva a szomszédhoz képest.
    előzmény:
    őskomcsi (21)
    2007-12-08  07:35
  22. 2007. december 8. 07:3622.
    A boldogság képesség 
    előzmény:
    őskomcsi (21)
    2007-12-08  07:35
  23. 2007. december 8. 07:3521.

    A boldogság alapfeltétle e a kiegyensúlyozott lelkivilág.Minden mást csak ekkor tudsz élvezni.

    Számomra a boldogság: bizonyos alap szintű anyagi biztonság és a szeretet     

    előzmény:
    Cyrus_ (7)
    2007-12-07  22:11
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. december 8. 01:1820.
    Nekem nagyon szar napom volt ma. Most mégis boldog vagyok, mert végre pihenhetek, és olyan zenét hallgatok, mit szeretk, és erre ritkán van időm. Az élet apró örömei!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top