Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Leukémia gyógyítása

Torolt_felhasznalo_705559
Torolt_felhasznalo_705559
Létrehozva: 2007. november 23. 20:27

Sziasztok!

Az egyik barátunknál nemrég diagnosztizáltak akut myeloid leukémiát. A Kemoterápiés kezelést azonnal megkeztdék. Tudom hogy a rák is gyógyítható, de vesztettem már el gyerekkori barátot rákban ezért most mindent meg szeretnék mozgatni az ügy érdekében! Találtam itt 1-2 régi tpoicot ahol azt írták ez a fajtája is gyógyítható! a srác 28 éves ezért most eléggé padlóra került a hírtől. olyanokat keresek akik küzdöttek a betegséggel, tudnak jó szereket, akár hoemopátiásakat ajánlani. Illetve felgyógyultak a betegségből!

Előre is köszönöm mindenkinek!

  1. 2013. október 18. 23:4318.

    Sziasztok!

    A tesom tegnap szembesult azzal a tennyel h leukemia HCL -talatak nala

    Kerek mindenkit aki tud errol a betegsegrol ,lefojasarol...vagy barmilyen hozzaszolasa van kerem irjon... 

  2. 2008. június 1. 15:4917.
    timi.  most megint probaltalak hivni,  es most bemondtak,  hogy nincs  telefon ez alat a szam alatt.  mi tortenik??irja levelet. a multkorit a csomag utan ,  meg kaptuk   a leveled koszonom a kepeket.  nos tetszenek a ruhak??  szepek mi?   NEW YORK  egyik  leg jobb butikjaba vettem oket.  irja privit ha  van kozelbe  gep.  csok mindketutoknek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201309 (14)
    2008-06-01  10:05
  3. 2008. június 1. 15:4516.
    haliho.  hat mi van timi?  sorry nem olvastam bele. irja  puszokaja en innen nem tudlak mar egy eve hivni.  mier???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201309 (14)
    2008-06-01  10:05
  4. 2008. június 1. 15:4115.
    szia. emlekezel krisztianra? vay masfel eve kert itt segitseget, anyagit.  nos en es ferjem felkaroltuk ot,  . tavaly marciusba transplantot csinaltak nala,  es az elso  8 honapban azt hittuk  vege.  3 hete kaptam a hirt  hizott mar 50 kilo, 98 rol, es mar ehet kenyeret is.  szoval,  semmi elkeseredes,  biztosan minden rendben lesz a barattal.  szivbul kivanok neki mielobbi jubbulast, es nagyon hoszu eletet.  ja krisztian is 28 eves volt, mikor kezdodott.   BEST LUCK.   udv irene.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  5. Torolt_felhasznalo_201309
    Torolt_felhasznalo_201309
    2008. június 1. 10:0514.

    Megike!

    Én Krisztián vagyok, egy csontvelő transzplantált 29 éves fiatalember. 2005 óta küzdöttem a kórral, mígnem tavaly megkaptam az új, donor őssejteket. Esetleg, ha úgy érzed tudok valamiben segíteni, nyugodtan hívj fel, megadom a számom.

    06/20 481-4923.

    Kitartás!!!

    Gyógyulást kívánok!

    amennyiben érdekel a véleményem, erre sajnos nincs semmilyen "csodaszer". Sajnos!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  6. Torolt_felhasznalo_705559
    Torolt_felhasznalo_705559
    2008. május 29. 11:0813.

    Nagyon nagyon köszönöm amiket írtál. Sanos régjártam erre és azóta hál istennek asrác is jól van4 nincs látszatja hogy beteg  lett volna. Én nagyon eltűntem, mert terhesen nagyon lekötött é lefárasztott a fiam. azóta már meg is született a második a fiam. Reméle te is jól vagy és kívánok nekd nagyon nagyon jó egészséget és ha kérdésem van jelentkezni fogok4

    köszönöm

    köszönöm 

    előzmény:
    berchan (12)
    2007-12-17  21:10
  7. 2007. december 17. 21:1012.

    Kedves Megike, és minden olvasó, aki hasonló témában "érdekelt". Mit is mondjak... átéltem, túléltem. Ezért úgy gondolom, tudok majd segíteni. Nekem is AML-em volt, amely másfél évvel ezelőtt kezdődött, egy szép nyári szombaton elkezdett fájni a fejem..... kedden már az életemért harcoltak. 8 hónap kórház. Nekem meg sem fordult a fejemben az alternatív gyógymód akkor, ugyanis tudni kell, hogy az akut szó hirtelen, gyorsan előtörő "jelző", vagyis nem szabad ugymond finomkodni, mert az az életébe kerül az embernek. Hallottam ilyet, aki megpróbáltam, pár hetet élt. Lassan egy év távlatából arra jutottam, hogy az orvosoknak fogalma sincs, mitől alakul ki a  betegség, így azt sem lehet tudni, hogyan előzd meg. Egy biztos, a fehérvérsejtek száma az egekbe szökik, és az ember egyre rosszabbul van. Ismerek olyan beteget, akinek volt másfajta kemoja, ő azt mondta, elmondhatatlan a különbség, míg az előzővel dolgozott, ez hetekre kiüti, amit majd látni fogsz a barátodnál is. Szóval a kemot szerintem nem szabad abbahagyni, mert az majdnem biztos halál. Persze segíthetnek az alternatív gyógymódok, hogy könnyebben viseld a kezeléseket, ne gyengülj annyira le. Testet, lelket próbáló gyötrelem. Én a kezelések alatt multivitamint szedtem, így kevesebbet hánytam, mint szedése előtt-konkrétan Supradynt. Sokan ittak oxigénnek dúsított vizet, szerintük segített.  Az AML egy gyűjtőfogalom, sok alcsoportja van, tehát nem lehet általánosítani, hogy mindenki túléli vagy éppen nem. De azt tudom, hogy SOHA, SOHA nem szabad feladni, mert akkor meghalsz. Tudom, talán durván  hangzik, de így van. Én soha nem adtam fel, pedig 1 hónapig az intenziven élet-halál között lebegtem. Ha van kérdésed, szivesen válaszlok rá.

    És még valami: a BARÁTOK életet mentenek! Hidd el!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_705559
    Torolt_felhasznalo_705559
    2007. november 30. 10:1211.

    A héten már kapott kemót. Sokat hányt és volt láza is, de tegnapra már jól volt. aTüneteknek egyelőre vége, nem hányt és láza is lement sima algopirinnel. dolgozik a szervezet és ez mindenképpen jó. Sokat tanulmányoztam könyveket és tudom hogy vannak olyan gyógyítási módszerek ahol lázterápitis használnak, mert a rákos sejtek nem bírják huzamosabb ideig a magasabb hőmérsékletet. Ilyen szempontból érzékenyebbek, mint  az egészséges sejtek! na és persze mohók, hisz azétrz használa  kemó, mert ők gyosan felzabálják.. a mérget.. (persze jut belőle más gyorsan szaporodó sejteknek is, ezért a sok mellékhatás, de egyelőre nagyon jól viseli!

    Köszönöm az azóta is küldött priviket!

    Jó egészséget mindenkinek és jó készülődést az ünnepekre!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (10)
    2007-11-27  14:51
  9. Torolt_felhasznalo_705559
    Torolt_felhasznalo_705559
    2007. november 27. 14:5110.

    Mindenkinek nagyon köszönöma hozzászólását! Iygekszem jönni és olyan sokat olvasni amilyen sokat lehet! És írni nektek hogy mit sikerült intéznem!

    Köszönöm köszönöm

    a priviket is!!!!

    előzmény:
    milla55 (9)
    2007-11-24  09:12
  10. 2007. november 24. 09:129.
    Tudtommal az Örs Vezér téri bio boltban (Cédrus piac) lehet kapni friss búzafű levet.Érdemes elolvasni:Dr Oláh Andor A Rák Természetes Gyogymódja És Megelőzése cimű könyvet.Kitartást kívánok nektek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  11. 2007. november 24. 01:498.
    szia  nem tudom emlekezel pont egy evvel ezelott ,  KRISZTIANRA?  o volt az a balatoni 28 eves fiu, akinek nagyon sulyos volt ez a betegsege, es it kert anyagi segitseget. nos en ot itt ismertem meg.  a mai napig segitjuk ot, mi canadaiak vagyunk, es neki volt marciusban egy transplantja, nemetbol gyut a donor.  hat a mai napg szegeny gyerek 50 kg fogyott, de az orvosok biztatjak, hogy ez a menete, es jobban lesz.  kivanok tiszta szivbul  a baratodnak jobbulast  es a nehez napok utan  csak a konyebb johet.  udv irene
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  12. 2007. november 23. 23:057.

    Makrobiotikus táplálkozás. Van aki erre esküszik.

    Jobbulást neki! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  13. 2007. november 23. 22:416.
    A sógornőmnél is májusban diagnosztizálták. Azóta kórház...kezelések
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  14. 2007. november 23. 21:455.
    nem tudom erre a betegségre megoldás-e az őssejtbeültetés,de ma örömmel olvastam hogy magyarországon van egy kórház ahol ezzel foglalkoznak és nem kell ezek után külföldi kezelésekre pénzt összekönyörögni és az amugy is gyönge betegeket több ezer kilométerekre utaztatni olyan kórházakba ahol azt se értik mit mondanak

    kaposváron van és a lang györgyis hírekben olvastam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  15. Torolt_felhasznalo_912369
    Torolt_felhasznalo_912369
    2007. november 23. 21:314.

    szia!

    én elég gyakran kutakodom "csodaszerek"után és úgy hallottam a búzafű nagyon sokat segít a rák leküzdésében.Többek között az Első Emeletes Kiki is ezzel gyógyult.teli van antioxidánsokkal,csak sajna azt nem tudom egyszerő bioboltban lehet e kapni,mert kapszula és filteres tea formájában van,de az nem annyira hatásos egy ekkora betegséggel szemben úgyhogy natúr kell beszerezni és naponta kifacsarni a levét.lehet otthon is termeszteni ha már megvan a növény

    remélem valamit tudtam segíteni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  16. 2007. november 23. 21:253.
    Szia!
    Nekem a nagymamámnál diagnosztizálták, állítólag csak a csontvelő átültetés segítene rajta, de azt öregeken már nem lehet elvégezni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27
  17. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2007. november 23. 21:042.
    Sok erőt, kitartást a barátodnak ennek az ocsmány betegségnek a leküzdéséhez
    Jót nem tudok írni, rosszat meg nem akarok....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (1)
    2007-11-23  20:27

Címlap

top