Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretokent elni.....

Piper***
Létrehozva: 2003. szeptember 15. 19:07
Szeretőként élni...szabad?Vagy pedig hagyni kell az egészet és más "szabad "ember után nézni?Ha pedig már késő akkor mit lehet tenni?Ha már egymást annyira megszerették, hogy nem tudják feladni a kapcsolatot, de ott van egy feleség a háttérben, vagy egy férj.Kíváncsi lennék, mennyi az esélye egy válásnak egy ilyen esetben, vagy az illető ha jobban is szereti az új "partnert" inkább marad a férje/felesége mellett?Manapság egyre gyakoribbak az ilyen esetek.Egy statisztikán dolgozok és kiváncsi lennek minél több véleményre.Ha már voltatok, vagy ismertek olyat aki volt ilyen helyzetben, kérlek írjátok meg!Azoknak a véleményét is várom, akik nem ismernek ilyen helyzeteket, köszike!
  1. 2003. szeptember 15. 21:1751.
    persze, most könnyen beszélek mert jól mennek a dolgaim :o)
    előzmény:
    Lúcsija (50)
     
  2. Torolt_felhasznalo_737622
    Torolt_felhasznalo_737622
    2003. szeptember 15. 21:1250.
    Minha csak én írtam volna mindent:-))Kitartás Elle, jól csinálod:-))Remélem:-))
    előzmény:
    Elle (47)
     
  3. Torolt_felhasznalo_737622
    Torolt_felhasznalo_737622
    2003. szeptember 15. 21:1149.
    Igen a tolerancia kicsit olyan szőnyegalásöprésnek tűnik, de nem mindig akarjuk feladni az igazunkat, akkor kicsit toleránsnak kell lennünk, ha a másikat azért még el akarjuk viselni:-))Rosszul fogalmaztam, ha sikerül úrrá lennem egy problémán, örülök neki hogy nem rohantam el, mert az úgysem megoldás, bár amikor helyzetben van az ember, akkor, nagyon nehéz, nem otthagyni csapot, papot:-)
    előzmény:
    csippi (46)
     
  4. 2003. szeptember 15. 21:0948.
    CELL< a 20:47-es hozzaszolasoddal tokeletesen egyetertek. Bizony, ez a nehezebb ut, de szerintem erdemes ezen maradni. En imadom a Kedvesemet, o is imad engem, es ugy erzem, nincs senki, de senki, akivel ilyen boldog lehetnek! Lehet hogy idovel majd szeretette szelidul ez az erzes, de akkor sem hiszem, hogy bele tudnek szeretni valaki masba, ugy mint bele, es lenne az a masik olyan ertekes, mint O nekem. Es nem is kell olyan nagy akaratero ellenallni barki ujnak, ha boldog vagy a paroddal. :-)
    előzmény:
    CELL (39)
     
  5. 2003. szeptember 15. 21:0647.
    valóban. . . előfordult már velem is hogy abban a pillanatban szörnyű volt átélni bizonyos dolgokat. . . de visszatekintve, kellett az nekem hogy máshogy lássam a dolgokat. . .
    és nem gondolom, hogy túlvagyok a nehezén, csak most már más szemszögből próbálok a problémára tekinteni. . . és azóta mintha egy kicsit könnyebb lenne. . . (és most gyorsan le is kopogom :o))
    előzmény:
    Lúcsija (45)
     
  6. 2003. szeptember 15. 21:0546.
    vagy ott maradt a probléma, csak valahol háttérben. a probléma nem tűnik el csak úgy, csak akkor ha megoldjuk. önmagával a toleranciával szerintem csak elfogadunk valamit.
    előzmény:
    Lúcsija (45)
     
  7. Torolt_felhasznalo_737622
    Torolt_felhasznalo_737622
    2003. szeptember 15. 21:0245.
    Ez nagyon érdekesen hangzik!Valahogy én is azt hiszem ez a társtalálás, válás, stb. egy-egy állomás az életünkben, ezek álltal fejlődünk, jutunk el önnmagunk megismeréséig. Én is többször gondoltam már úgy, na pakolok és elég(mondjuk nem szerelem, hanem probléma miatt), de egyre okosabb leszek, egyre több toleranciát tanulok, még magam is meglepem vele. . és a végén mindig örülök, hogy maradtam, és a probléma tűnt el, nem én:-))
    Bocs ha ez kicsit elkanyarodott az eredeti témától:-)
    előzmény:
    Elle (41)
     
  8. 2003. szeptember 15. 20:5944.
    nna azt hiszem most találtam meg a megfelelő szót, kifejezést:)
    szóval szerintem az, hogy ki hányszor lesz szerelems. úgy Isten igazából, és hogy hanyadszorra áll le ez a kémia, az szerintem leginkább szerencse kérdése. mint ahogy az is szerencse kérdése, hogy két ember, két összeillő ember egymásra találjon. (lehet, hogy mégis zavarosra sikeredtem:( )
    előzmény:
    CELL (40)
     
  9. 2003. szeptember 15. 20:5743.
    Sziasztok Lányok!

    Szerintem normális párválasztás esetén, két felelősségteljesen gondolkodó embernek el kellene tudnia dönteni, hogy valóban házasságot szeretnének-e kötni és gyermeket/gyermekeket vállalni vagy csak együtt élni ameddig a szerelem ki nem hül és aztán majd továbblépni. Ha valaki igazán megérett a családalapításra, az utólag sem rúgja fel a házasságát, hanem ha gondok vannak benne megoldja a társával közösen. Sajnos sok házasságban az egyik vagy mindkét fél igazából alkalmatlan a családi életre, látszik is ez borzalmas válási statisztikán.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2003. szeptember 15. 20:5642.
    Tudod CELL, én nem élek mindazzal a dologgal amit meg tudok érteni:)) én kétszer voltam úgy igazán szerelmes. és a kettő között jó pár év telt el. egyszerűen csak meg tudom érteni azt akinek párja van és beleszeret másba. ennyi az egész.
    előzmény:
    CELL (40)
     
  11. 2003. szeptember 15. 20:5241.
    állítólag, a válással is elodázza az ember a probléma megoldását. . . és előbb-utóbb újra és újra előbukkan egy újabb partnernél. . . ezt olvastam valahol, de igazából csak most kezdem megérteni. . . és érezni, hogy ez mit is jelent. . .
    előzmény:
    CELL (39)
     
  12. 2003. szeptember 15. 20:5040.
    Bocsi nem vajkalni probalok az eletedben csak annyira veded az allaspontod, es en el sem tudom kepzelni hogy akkor te hogyan tudsz igy elni. Merugye ha lehet 3 nagy szerelem akkor lehet akat 10 is. Mind a 10-nek engedsz?Vagy van vmi bivos szam mondjuk a 3 hogy ott megallj es tobbszor nem?:-)
    előzmény:
    csippi (38)
     
  13. 2003. szeptember 15. 20:4739.
    Szerintem ez a konyebb megoldas. Az a nehezebb hogy hu de jol nez ki ez a pasi de jo humora van es de kedves velem, meg figyelmes, DE en a ferjem szeretem es ha esetleg mar nincs rozsan felho de volt vmikor es az bizony ugyanijan volt mint most ezzel az ujjal lehetne. Na ennek az ujnak ellenallni kell az akaratero, szerintem.
    Csippi ha engedsz az erzelmeidnek mindig akkor megis milyen az eleted?Hagy ferjed /parod / szerelmed volt mar?Csak azert mertt epp egy masikba szerettel bele?Ez igy nagyon megneheziti az eletet.
    előzmény:
    csippi (37)
     
  14. 2003. szeptember 15. 20:4338.
    20. 37-hez. nnna itt van a tyutya elásva. őrlődik. sokáig. az esze, a megbecsülés, a gyerek stb. miatt. aztán vagy így vagy úgy dönt. vagy magától, vagy úgymond kényszer hatására.
    előzmény:
    CELL (34)
     
  15. 2003. szeptember 15. 20:4037.
    szerintem attól, hogy mondjuk téged (csak mert egyszerűbb így fogalmaznom) becsül a párod, még fog elmúlni a másik iránti szerelme. max. lelkiismeretfurdalása lesz ez ügyben, és folyamatosan próbál az agyára, az eszére hallgatni.
    viszont szerintem amikor szerelmesek vagyunk, mindig azt hisszük, hogy _most_ megtaláltuk az igazit. aztán apránként, vagy hirtelen kiderül(het), hogy esetleg mégsem ő volt. erre többnyire egy villámcsapásként jövő szerelem ébreszthet rá.
    előzmény:
    Lúcsija (30)
     
  16. 2003. szeptember 15. 20:3936.
    hát erről szólnak a szappanoperák, nem? :o)
    előzmény:
    CELL (34)
     
  17. 2003. szeptember 15. 20:3835.
    Bocs de en ilyen korbemagyarazos vagyok akkor tuti nincs felrertes. :-)
    előzmény:
    csippi (33)
     
  18. 2003. szeptember 15. 20:3734.
    Es akkor mi van ha masodjara is szerelmes lesz vki de az elsohoz mar hozzament?Hm? Akkor fol kell rugni a hazassagot csak mert megint hu de szerelmes vagyok. ?De ez nem is kell hogy hazassag legyen egy jol mukodo tobb eves kapcsolatot sem kell szerintem folrugni csak azert mert megint szerelmes vki. Ennyi erovel eletunk vegeig ujabb es ujabb kapcsolatokba/hazassagokba keverednenk.
    előzmény:
    csippi (26)
     
  19. 2003. szeptember 15. 20:3533.
    :) hát mondjuk a válás az teljesen más miatt volt nálunk. viszont tény, hogy engem is elhagytak.
    azzal azonban továbbra is vitatkoznék, hogy az ész arra van, hogy ne legyünk szerelmesek. az ész max. a cselekedetünket tudja befolyásolni. de az érzelmeket ésszel nem lehet visszaszorítani.
    (fél szavakból is értjük ám:) )
    előzmény:
    CELL (27)
     
  20. Torolt_felhasznalo_737622
    Torolt_felhasznalo_737622
    2003. szeptember 15. 20:3432.
    le= lehet, bocs
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2003. szeptember 15. 20:3431.
    valóban, nem lehet általánosítani. . .
    de az téged is elbizonytalanítana, hogy ha előtted hazudna szemrebbenés nélkül a feleségének, hogy bocs drágám de ma üzleti vacsorára kell mennem és későn jövökhazapuszillak. . .
    előzmény:
    scenica (28)
     
  22. Torolt_felhasznalo_737622
    Torolt_felhasznalo_737622
    2003. szeptember 15. 20:3430.
    Megérintheti az embert mindenféle érzelem, de szerintem, ha szeretjük és becsüljük a társunkat, le is hülünk hamar. Amit írsz, hogy többször is le szeretni és nem kell ettől ledegradálni az előző érzelmet, ezt elfogadom, de azért mindeni az Igazit keresi nem?Haladunk egy folyamaton keresztül, és szerencsés esetben azért el kéne jutni a Társunkig.
    előzmény:
    csippi (26)
     
  23. 2003. szeptember 15. 20:3229.
    Teljesen egyetertek hogy csak a hirtelen hevuletben nem szabad megcsalni a masikat , kell hogy annyit erjen az az ember akivel osszehazasodtunk hogy nem csaljuk meg. De mondom nem kell feltetlen a sirig kitartani ha nem mukodik egy hazassag, hiszen az emberek valtoznak , vagy felreismerhetik egymast. . . stb
    előzmény:
    Lúcsija (25)
     
  24. 2003. szeptember 15. 20:3128.
    Mi a párommal egymásba szerettünk és felálltunk.
    Szerintem nincsen korreláció a ha valakit megcsalt, akkor engem is megfog között. Bár nagyon szeretik ezt a tézist hangoztatni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2003. szeptember 15. 20:3027.
    Nem veszem szemelyeskedesnek viszont ugy erzem hogy veled mar megtortent hogy elhagytad a ferjed vagy elhagyott teged. Amugy nem, nem hiszem hogy masba lehet szeretni, erre valo az agyunk hogy kordaban tartsuk az erzeseinket. Na ez lehet sok mindenkinek nem fog tetszeni . :-)Persze lehet hogy "elcsabul az ember de en arra gondolok inkabb hogy egy jo kapcsolatbol ahol csak kisebb problemak vannak ott a megcsalas nem fer el. Persze ahol veri a ferj a feleseget meg hasonlok ott nem csoda hogy otthagyja a no de szerintem megcsalni a masik embert akkor is szar dolog akkor ha nem megy vmi el kell valni es akkor lehet uj eletet kezdeni. Kicsit zavaros de azert remelem ertheto amit irtam. Szoval en nem csalnam meg a ferjem max elvalnek, ha annyira rosz lenne a hel;yzet.
    előzmény:
    csippi (23)
     
  26. 2003. szeptember 15. 20:2626.
    oppsz, igazad van:)) kémiát akartam írni:( (nem mindegy, nem mindegy, ajjaj de még mennyire nem!) viszont én hiszem, hogy az ember lehet akár kétszer-háromszor is őrülten szerelemes. és ez nem von le semmit az első szerelem értékéből, valódiságából -én így gondolom.
    előzmény:
    Lúcsija (25)
     
  27. Torolt_felhasznalo_737622
    Torolt_felhasznalo_737622
    2003. szeptember 15. 20:1925.
    A szerelem, nem csak biológia, hanem kémia is, ha már itt tartunk. Az agyban lezajló testre kiható, különböző erős ingerekre adott reakció. De az ember azért amber, mert tud gondolkodni is, és szerencsére ezért marad jópár férfi a társa mellett. Mert ha már annyira szerette, hogy vele akart élni, akkor a más iránti hevületben is tudja tudnia kell a másik értékeit, és önnmagát alacsonyítja le azzal, ha eldobja magától, hiszen ő választotta, neki volt valamiért a legfontosabb. Csak akkor tudok elképzelni, igazi szerelmi lángolás miatti válást, ha kapcsolat nem igazi szerelemből született, pl. :kényszer, unalom, környezeti ráhatás, jött a gyerek stb.
    előzmény:
    csippi (23)
     
  28. 2003. szeptember 15. 20:1324.
    Jajj dehogy:)))
    mint ahogy remélem CELL sem szó szerint személyeskedésnek veszi, csak az Ő gondolataira válaszoltam:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748250 (17)
     
  29. 2003. szeptember 15. 20:1123.
    akkor szerintetek az ember amint házasságot köt, amint összeköltözik valakivel, akkor onnantól az az érzés, hogy szerelem már más felé, nem létezhet soha többé mondjuk a párotoknak? nem hiszitek azt, hogy akár bármelyikünk is őszintén, tiszta szívből szerelmes lesz valakibe, aki miatt elválik és amellett fog maradni, mert szerelmes lett?
    mint ahogy a házasság nem garancia arra, hogy a szerelem biológiája nem kapja el, úgy ugyanennek az érzésnek a megléte sem garancia arra, hogy folyamatosan csalni fog, csak azért mert már mondjuk a házasság kötés után szerelmes lesz másba.
    előzmény:
    CELL (18)
     
  30. 2003. szeptember 15. 20:1122.
    Koszike szepen mindenkinek, a segitseget sokat szamitanak a velemenyek, sajnos most mennem kell , var a munka:(((((((, nah de valamibol meg is kell elni:)), jo tarsalgast , sziasztok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2003. szeptember 15. 20:0521.
    Telepatia. :-)
    előzmény:
    CELL (19)
     
  32. 2003. szeptember 15. 20:0420.
    Bocs, amikor az elobbit irtam, meg nem olvastam vegig a forumot, nehogy magadra vedd a dolgot!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748250 (17)
     
  33. 2003. szeptember 15. 20:0319.
    Ezt nagyon egyszerre gondoltuk:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748250 (17)
     
  34. 2003. szeptember 15. 20:0218.
    Szerintem meg mar ott elakad egy ilyen kapcsolat hogy nekem azert nem kellene ferjnek egy ilyen mert nem birnek megbizni benne sosem, hiszem ha velem megcsalna vki a feleseget akkor ha utana engem valasztana nagy esely lenne hogy elobb-utobb engem is megcsal. . . Szoval jobb az ilyenbol kimaradni. . . Tapasztalatbol mondom , bar csak egy ilyen volt az eletemben de az sem tartott szerencsere sokaig.
    előzmény:
    Piper*** (1)
     
  35. 2003. szeptember 15. 20:0217.
    Lehet hogy nem vagyunk elsok, de altalaban az adott pillanatban az egyetlenek. Itt viszont arrol van szo, hogy az egyik fel mar egy kapcsolatban el, es mellette keres mast. Akkor mi a garancia, hogy nem teszi meg ezt utana veled is?
    előzmény:
    csippi (6)
     
  36. 2003. szeptember 15. 19:5916.
    ezt most hallom először. . . de könnyen lehet hogy én vagyok tájékozatlan. . .
    előzmény:
    Piper*** (14)
     
  37. Torolt_felhasznalo_758964
    Torolt_felhasznalo_758964
    2003. szeptember 15. 19:5515.
    Az exférjem nem elhagyta a családját hanem a szeretői miatt ki lett pakolva a szüre. . Azt viszont tudom hogy nem a háremböl választott. .
    előzmény:
    Piper*** (1)
     
  38. 2003. szeptember 15. 19:5514.
    igen ez igaz , elozo kutatasokbol az derult ki, hogy egy ferj tobbet tud nyujtani, (bar lehet csak latszolag), mint egy egyedulallo, talan a tapasztalat, vagy valamilyen mas ok miatt, de a szereto az aki legtobbszor egyedul marad, nem feltetlen az o hibajabol de az a gyakoribb. Gondolom en. . .
    előzmény:
    csippi (8)
     
  39. 2003. szeptember 15. 19:5013.
    persze, mint minden ez is egyénfüggő. mondjuk egy ilyen szitu tényleg kellemetlen:(
    előzmény:
    Elle (11)
     
  40. 2003. szeptember 15. 19:4912.
    nekem is a volt barátom együtt élt valakivel, és 7 évig voltam harmadik, mikor aztán mellettem döntött. az is igaz, a saját lelkiismeretén kívül senki nem ösztönözte, hogy megtegye ezt a lépést.
    előzmény:
    Piper*** (9)
     
  41. 2003. szeptember 15. 19:4811.
    nem tudom. . .
    csak azt látom, hogy lopott órákra szorítkozik a kapcsolatuk. . . és nem lehet kellemes végighallgatni egy magyarázkodó telefonbeszélgetést mondjuk a feleséggel. . . látni hogy szemrebbenés nélkül hazudik. . . kinek a fejében nem fordulna meg, hogy nem teszi-e meg vele is ugyanezt?
    előzmény:
    csippi (8)
     
  42. 2003. szeptember 15. 19:4710.
    azért előfordulnak csodák:))) hiszen elég sok ffi nősül másodszor - az is igaz, hogy sokszor nem a harmadikat veszi el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_414247 (7)
     
  43. 2003. szeptember 15. 19:449.
    Volt mar nekem is ehhez hasonlo esetem igaz nem volt felesege, de elettarsa az volt, hat nem lett tul fenyes a vege, de tudok olyan esetet is amikor elhagyta a feleseget, mindenesetre egyre tobb a valas , es ez azert elszomorito foleg ha mar gyerek is van, mert o szenved a legjobban. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2003. szeptember 15. 19:448.
    kívülről. . . de nem tudhatjuk, hogy mégis nem nyújt-e az a nős férfi neki(k) sokkal, de sokkal többet, mint másnak egy facér pasi:))

    bocsi Piper, ez asszem nem segíti a statisztikád elkészültét:(
    előzmény:
    Elle (5)
     
  45. Torolt_felhasznalo_414247
    Torolt_felhasznalo_414247
    2003. szeptember 15. 19:437.
    Szia,
    Én is jártam nős pasival, szerintem annak, hogy elhagyja a családját, nagyon-nagyon kicsi az esélye. A legtöbb férfi még akkor sem gondolja ezt komolyan, ha szereti az új partnert - talán leginkább azért mert nehéz lenne az anyagiakat pótolni. Édesanyám 18 éve "jár" nős emberrel. Apám helyett apám volt, nagyon szeret minket, anyámat is. A gyerekei felnőttek, látszólag nem köti semmi a házasságához. Ugyanakkor mégis - közös vagyon, a felnőtt fia megbecsülése, a felesége iránt érzett nosztalgia-sajnálat-szeretet. Furcsa dolgok ezek. Szerintem a válás esélye max 10%, de a hosszú kapcsolatokban egyre kissebb - mindkét fél utálja a helyzetet de beleszokik. Ha lendületből, az első szerelmes időszakban nem rúgnak fel mindent, akkor utána már ritkán. Szerintem.
    üdv:
    Kriszta
    előzmény:
    Piper*** (1)
     
  46. 2003. szeptember 15. 19:426.
    aha. értem én amit mondtok, de egy picit kötözködöm:( mert ugye többnyire nem az elsők vagyunk a másiknak, és többnyire ők sem nekünk. nos akkor hogy is van ez?(azt hiszem sokszor összekeverjük a mániákus hódítót, a szerelmessé válóval)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2003. szeptember 15. 19:415.
    vannak barátnőim (manapság nagyon gyakori) akik nős pasikkal járnak. . . hát . . . semmi irigylésre méltó nincs egy ilyen kapcsolatban. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2003. szeptember 15. 19:394.
    Piper csak adatokat gyűjt a statisztikájához. . . nem érintett az ügyben :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_748250 (3)
     
  49. 2003. szeptember 15. 19:383.
    Nagyon igaz, amit irtal! Ha mar valakit elhagytak ertem, ki garantalja, hogy utana en nem leszek elhagyva? Piper, szerintem keress inkabb szabad ferfit, hidd el rengetegen vannak, es lehet, hogy csak Rad var kozuluk valaki!!!!
    előzmény:
    Elle (2)
     
  50. 2003. szeptember 15. 19:342.
    hali,
    nem voltam még hasonló helyzetben, de nem hiszem hogy bármit is várnék egy olyan férfitól aki elhagyja a családját. . . értem. Mert mi van akkor, ha majd úgy alakul engem is elhagy egy másik nőért.
    előzmény:
    Piper*** (1)
     

Címlap

top