Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vakrandin voltam

felicia68
Létrehozva: 2007. augusztus 18. 14:59
Tudom, hogy szó volt már a neten történő ismeretségekről, én is kipróbáltam! Izgatottan készültem, de az eredmény siralmas volt Nem vagyok fiatal, csak fiatalos,de neki csak a sexen járt az esze. Szinte én irányítottam az egész beszélgetést, és tudatom, hogy nem akarok férjet fogni. Ugyancsak nem fiatal, de kiderült, hogy csak mást akar.És még büszke is rá! Mi a véleményetek róla? Írjak még neki, de nem akarom megsérteni sem ez nem az én műfajom! Szó nélkül befejezzem? Akkor viszont azt érzi, hogy ő volt a "jani"? Semmire, sem volt vevő, tehát a beszélgetésemre sem. Mit akarnak ők? Ha leht, idősebbek válaszoljanak, de én megtalálom a hangot fiatalabbal is. Van aki szerencsés?
  1. 2010. június 12. 20:3697.

    Ez oriasi !!!

    Nekem is vannak elmenyeim, hiszen en is megprobaltam...evekkel ezelott.

     

    Ovodaban dolgoztam es a kolleganoimnek olvasgattam fel a leveleket, delutani alvasidoben. Konnyesre "rohogtuk" magunkat. Helyesirasi hibak egymas hegyen-hatan. Koszos levelpapir, vagy epp tul illatositott. Bontom az egyiket, foto benne, helyes srac ... Elolvasom a kulturalt levele't, olvasom az alairast: Hamar Farkas.

     

    Na erre a kolleganom beszolt, hogy hamar farkasne lehetnel.

    Favicc, de akkorat nebvettunk rajta. Kar hogy az orszag masik vegebol irt a fiu...

     

    A masik sztorim, a Szolnoki Szigligeti Szinhaz elott volt a randink. En vajszinu elegans hosszu kabatban fekete sallal, fekete csizmaban jelentem meg. Huvos oszi szel fujt. A fiu, akivel hetekig leveleztunk, es a levelek alapjan igen muvelt, okos fiunak tunt ...szoval a randira, hoooo't csoves cuccban kiszakad, koszos farmerban, lancokkal teleaggatott koszos dzsekiben, borostasan csapzottan, nagyon apolatlan kulsovel jelent meg. Meglattam o is engem es elnevettuk magunkat. Egybol tisztaztuk, hogy bar az erdeklodesi korunk azonos(zene-muveszetek), de ...

    Egy megjegyzes, a szem gyonyoru kek volt, de ez itt most edes keves volt.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474133 (94)
    2008-09-26  11:49
  2. 2008. szeptember 26. 12:2996.
    Neked se kell cirkuszba járnod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474133 (94)
    2008-09-26  11:49
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. szeptember 26. 12:1095.

    tanulság:  meg kell mondani.  hasonló esetben nekem mindig jött egy sms:  bocs, de nem tudunk többet találkozni.  ebből megérti a pária, hogy nem jött be.

     

     

    egyébként hölgyeim, végig olvasva jó néhány történetet alapvető hibákat követtek el a vakrandikkal.

     

    első szabály:  az első vakrandira tessék úgy menni, hogy bármikor fel tudj állni sértés nélkül. eleve vendéglátó helyre kell megbeszélni, legyen ürügyed arra, hogy kijelentsd, kicsit hamarabb kell menned, mert ... ( pölö a főnök berendelt munkára, csak nem akartad már a randit lefújni )

     

    második szabály:  a randi menetét mindig a nőnek kell irányítani. a pasi eredményt akar elérni, mert nem a holdfény miatt megy, hanem azért mert téged meg akar ...ni.  ezért nem engedheted ki a kezedből az irányítást.

     

    harmadik szabály:  a randi végén világossá kell tenni hogy mit akarsz.  várod-e a folytatást, vagy lezártad az ismerkedést. pölö egy sms-el távozás után.

    előzmény:
    mankamanó (91)
    2007-08-19  16:52
  4. Torolt_felhasznalo_474133
    Torolt_felhasznalo_474133
    2008. szeptember 26. 11:4994.

    kanyarodni, tehát - még mindig mosolyogva -, közöltem vele, hogy anyuka már
    biztosan várja. Gondoltam, erre kapcsol majd. Ránézett az órájára -
    Tényleg! -fizetés nélkül elrohant.

    A legröhejesebb randim tárgya egy régi Opellel érkezett, és nem engedte,
    hogy letekerjem az ablakokat - nyár közepe volt, 40 fok kábé -, mondván: -
    Hadd higgyék a járókelők, hogy van klíma is az autóban.

    Sokadik randi: lakásra fel, pezsgőbontás, halk zene bekapcs. A pasi fél
    pohár (!!!) pezsgőtől úgy berúg mint a szamár. Először csak nagyokat pislog,
    majd a kezdődő eksön közben egyszerűen, félmeztelenül elszundikál.

    Találkozunk. Nem jóképű (de hát végülis ez nem számit annyira), irány a
    park. Leülünk. Beszélgetünk, kissé akadozva. Na jó, hiszen vadidegenek
    vagyunk, sem levelezni, sem beszélgetni nem volt idő (vagy igény). Elkezdi
    mesélni, hogy neki milyen gyakran van és milyen állagú a széklete! Azt
    hittem, elájulok! Már nem sokáig maradtam... Pár nap múlva hív, hogy
    találkozzunk...

    Barátnőm 33 éves, a neten csetelt egy hapsival, aki negyvenesnek mondta
    magát. Rövidesen randi megbeszélve a Deák téren a templomhoz. Barátnőm
    elmegy és egy minimum 60-65 éves elég rozoga, hajlott hátú, rémes ruhájú
    pasas várja. Szégyen, nem szégyen barátnőm csak meglesi, majd távozik. Azt
    nem mondta a pasas, hogy úgy negyvenes, hogy a negyvenes években született.

    Barátnőm mesélte, hogy egyik barátnője neten összeismerkedett egy sráccal.
    Láttak egymásról képet, de a srácé nem volt túl jó minőségű. Az egyik
    metrómegállónál beszéltek meg talit, a mozgólépcső tetején. Jön is felfelé
    egy jóképű srác, aki még valamennyire hasonlított is a képhez. Néznek
    egymásra, srác felér, lány odamegy. Megkérdezi: - Te vagy Zoli ugye? - Srác
    döbbenten: - Honnan tudod? - Lány: - Mert megismertelek. Ide beszéltük meg a
    találkozót. - Srác: - Milyen találkozót? - Lány: - Hát tudod, a neten... -
    Na, ebben a pillanatban szólalt meg egy hang a lány háta mögött: -
    Szerintem én vok az a Zoli, akit vársz.

    Hazakísért egy fiú akit akkor ismertem meg. Aztán nem nagyon akart távozni,
    majd kibökte hogy hadd használja a wc-t. Beengedtem, szegénykém majd félórát
    rotyogott a klón. Elnézést kért, én mondtam, ne zavartassa magát, majd
    miután igy oldódott a hangulat, kicsit dumáltunk még. Másnap találtam egy
    OLYAN alsógatyát begyűrve a kanapémba.

    Nem első randi, sokadik "hónapforduló". Mivel nagyon jól főzött a srác, a
    hónapfordulókon mindig készitett valami finomat és romantikus vacsorával
    ünnepeltünk. Az egyik ilyen alkalommal megyek át. Belépek a lakásba, drágám
    pedig fejvesztve rohangál a fürdőszoba és a konyha közt, miközben visong.
    Kérdeztem mi történt, el sem tudtam képzelni mi lelte. Erre közölte: -
    Csipőspaprikát használtam a vacsorához, és utána megvakartam a tököm.

    Egyes számú versenyző egy bankfiók vezetője, öltöny, nyakkendő. Sétálgattunk
    a Városligetnél, sétálgattunk, sétálgattunk (már kezdtem unni), sétálgattunk
    (már egy erőnléti edzéssel is felért), de mi csak sétálgattunk (már a
    magassarkútól csillagokat láttam)... Mondtam neki kb. 2 és fél óra után
    (mikor már majd' bepisiltem), hogy ha lehet, üljünk be valahova. Ő nem
    szomjas. Ezt igy kijelentette és sétáltunk tovább. Mondtam, hogy üljünk be
    valahova, mert PISILNI KELL! Erre ő: - Ne aggódj, majd elfordulok. Annyi itt
    a bokor és úgyis sötét van. - Mondanom sem kell, többé nem találkoztunk.

    Netes randi, egy szép téli estén beültünk egy fickóval (32 éves) teázni.
    Bájosan cseverésztünk (ki hogyan szereti a teát, stb.), mire hangnemet
    váltott és azt mondta: - Jó. Oké. Na. Te egy csinos lány vagy,
    megkivántalak, menjünk fel hozzám. Bár otthon van anyukám, meg a mami, de
    majd csendben csináljuk.

    Megérkeztünk mindketten a megbeszélt helyre, megtaláltuk egymást, sétáltunk
    egy kicsit, aztán megbeszéltük, hogy beülünk valahova. Elindultunk a parkoló
    felé, a szemembe nézett (romantikusan) majd a kocsimra (leleményesen) és azt
    mondta: - Menjünk a te kocsiddal, mert az kevesebbet fogyaszt!

    Randi, megy érte a srác, kinyitja a kocsiajtót, a lány beül, körbenéz, és
    majd' elhányja magát. Koszos zsepik, mekis zacsi, csipszes zacskó, por,
    kosz, mocsok, morzsa, átható cigiszag. A műszerfalon egy félig megevett mars
    csoki. A lány undorodva ránéz, mire a srác: - Kéred vagy kidobhatom?

    Egyszer jártam rövid ideig egy állatorvossal. Ő minden este azzal
    szórakoztatot, hogy milyen állatot hoztak hozzá. Például egy olyan macskát,
    aminek kilógott a szeme az üregéből, majd részletesen elmesélte, hogy rakta
    vissza, ilyenek. Persze ő csak beszámolt a napjáról, mint minden normális
    ember.

    Egy egyetemista srác pár hét után meglepett egy gagyibizsu lánccal. Ez még
    hagyján, de hozzátette, hogy a húgáé volt, de neki már nem kell.

    Néha feltűnt, hogy igazgatja a szempilláját, de hát ugye mindenki arra
    gondolt, hogy valami baj van a szemével. Nos egyszer, elázva érkezett meg a
    barátnőmékhez, és szétkent smink volt az arca. A gyerek sminkelte magát!
    Alapozó, szájfény, és szempillaspirál. És heteró volt! Elkezdett turkálni a
    barátnőm sminkjei között és megjegyezte, hogy micsoda gagyik, bezzeg az övé
    Avon!

    Szimpi pasi, több órás telefonbeszélgetés és randi. A randira pasi nagyon
    készült, egy csokor virággal jött meg egy kis ajándék szatyorral, plüss
    állat, könyv, csoki... Teljesen meghatódtam. Mondom neki, hogy felszaladok a
    szobába - ekkor egy kollégiumban aludtam és a koli előtt találkoztunk -,
    vízbe teszem a virágot. Mondta, hogy ok. Jövök vissza, sehol senki. Hívom a
    pasit, nem veszi fel... Kis idő múlva küld egy SMS-t: - Már visszafordultam
    hazafelé, megmondhattad volna a szemembe, hogy nem jövök be te büdös
    k....va!

    előzmény:
    felicia68 (1)
    2007-08-18  14:59
  5. Torolt_felhasznalo_782054
    Torolt_felhasznalo_782054
    2007. augusztus 26. 11:1893.

     Szia ! 

       Elég idős vagyok !  Ez a hapsi csak strigulázik !

     Aztán elmeséli a haveroknak , hogy megint akadt egy jó 

           Csaj  ! 

     Ha tudod , hogy esetleg NŐS  ne habozz , mert vacsorára

           ugyis haza megy !  

    előzmény:
    felicia68 (92)
    2007-08-19  19:22
  6. 2007. augusztus 19. 19:2292.
    IGAZAD VAN!! 
    előzmény:
    mankamanó (91)
    2007-08-19  16:52
  7. 2007. augusztus 19. 16:5291.

    nekem is volt egy vakrandim. a srác finoman szólva is elég szerencsétlen volt.... Ujjnyi vastag szemöldök, aminél nem tudni, hol keződik az egyik és hol ér véget a másik.  A nadrágja a fenekébe húzva, úgy hogy a bokáját verte a szára. Komlyan mondom, horror volt.    És úgy nézett rám, mintha én lennék a legjobb nó, akit életében látott. (Rendelkezem önkritikával és messze nem vagyok egy istennő, így elgondolkodtam, milyen lehetettt a többi, te jó ég....) 

    Nahh, leültünk egy kv-zó teraszán. Én amúgy nem igazán szetetem, ha idegen emberek megérintenek, de hát nincs mit tenni. Fenn volt magam előtt az asztalon a kezem, elkezdett az asztalon kapirgálni a kezem után (miközben kutyaszemekkel nézet...)  elvettem a kezem, merthát létezik metakommunkáció, ebből észreveszi majd...de nem.  

    Az asztal alatt kezdett utána kapirgálni  

    Menekülőre fogtam a dolgot kb ey óra után (nem akartam megbántani, mert azért aranyos srác volt), mondta, lekísér a metróhoz. Vékony ruha volt rajtam és amikor a derekamra tete a mozgólépcsőn a kezét, már úgy idegesített, hogy majdnem befejeltem neki (mondom magamban, még egy picit bírd ki...)  No beáll a metró, belibbentem gyorsan az ajtón, erre hajol utánam, h. puszi vagy vmi. Én meg hajoltam hátra, már szinte hídban voltam, ő meg csak hajolt utánam egyre. Kicsit furán néztek az emberek rám...    hála a jó égnek záródott az ajtó mert már tényleg ott jártam, hogy beverek neki egyet....

    Fellélegeztem, vége.

    Csörög a telefonom, ő volt az, h.mikor ismételjük meg, mert ő hihetetlenül jól érezte magát és nagyon vonzódik hozzám és reméli ez kölcsönös.

    Szégyen nem szégyen, bunkóság, tudom, kinyomtam a telefonom. Hátha ebből megérti végre.

    előzmény:
    felicia68 (1)
    2007-08-18  14:59
  8. 2007. augusztus 19. 16:2690.

    Ne keseredj el, és ne add fel! Az én nagylányom a 2. férjét találta meg az Interneten keresztül, egyik napról a másikra költözött hozzá,(mindez történt még 2002-ben) egy év múlva összeházasodtak, ma már 2 unokám van ebből a házasságból, s igen boldogan élnek! Pedig ez is "vakrandi" volt! De azért a helyedben egy kis levelezést, meg képcserét nem hagynék ki..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. augusztus 19. 16:1489.
    ez az egyik büszkeségem a széle horgolt a közepe kötöt kb 2 méter hoszu 90cm ,,8-as kötötüvel kőtötem 5-ös horgolo tüt használtam az elkészitésénél 3.5 kg ez a szönyeg
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. augusztus 19. 15:5688.
    38 évesen minek már ara a rövid idöre
    előzmény:
    gbeata (84)
    2007-08-18  17:48
  11. 2007. augusztus 18. 18:0587.
    Nálunk pl. én láttam róla egyet (amin nem is hasonlított magára ), ő rólam nem. De bevállalta
    előzmény:
    Estudante (85)
    2007-08-18  17:49
  12. 2007. augusztus 18. 18:0286.
    Nem lehet, hogy nyuszi anyukája írt nyuszi nevében? Ő az aki, annnyira nem tud helye4sen írni, hogy...   
    előzmény:
    gbeata (84)
    2007-08-18  17:48
  13. 2007. augusztus 18. 17:4985.
    De ilyenkor még egy fotót sem lát előtte az ember a másikról???  
    előzmény:
    felicia68 (1)
    2007-08-18  14:59
  14. 2007. augusztus 18. 17:4884.
    Mikor akarsz megtanulni helyesen írni?
    előzmény:
    nyuszi111 (42)
    2007-08-18  16:04
  15. Torolt_felhasznalo_975076
    Torolt_felhasznalo_975076
    2007. augusztus 18. 17:3683.
    Nálam a sok vakrandiból csak egyszer lett komolyabb kapcsolat. (nem a mostani) Tényleg nagyon sok múlik a véletlenen. De azt megtanultam, hogy több önbizalmam legyen :-)
    előzmény:
    Pinky2 (82)
    2007-08-18  17:32
  16. 2007. augusztus 18. 17:3282.
    Nekem is volt már vakrandim, és be kell valljam, pozitív csalódás volt. Nagyon féltem, hogy milyen lesz. Megbeszéltük, hogy talizunk x helyen, aztán elmentem és vártam. Nem tudtam milyen, ő sem tudta milyen vagyok. Csak a számát tudtam. Amikor megérkeztem egy nagyon helyes pasi járkált föl-alá a helyszínen, erre én felhívtam az illetöt, a helyes pasi a zsebébe nyúlt és lobogtatta a telóját. Hosszútávon nem lett belőle semmi az utazgatás miatt, de élménynek nem volt olyan rémes... Azt azonban el tudom képzelni, hogy milyen rosszul is elsülhetett volna az egész. Szerintem ez túl sok véletlenen múlik. De akik így találtak rá életük párjára, azoknak gratulálok!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_975076
    Torolt_felhasznalo_975076
    2007. augusztus 18. 17:3181.
    Korábban nekem is volt egy pár vakrandim, főleg amiatt, mert nem volt korábban túl sok időm máshol ismerkedni. Minden egyes találkozás után meg kellett állapítanom, hogy felesleges aggódom, hogy "megkritizál, vagy nem jön be stílusom" stb, mert döbbenetes, hogy milyen alakokat sodor elém ill. mások elé is az élet/internet, és kár parázni:-) volt akinek aznap este megmondtam, hogy nem találkozom vele többet, valakinek nem is szóltam, egy idő után leesett neki a tantusz...szóval, ha úgy érzed, akkor ne írj neki.  
    előzmény:
    felicia68 (1)
    2007-08-18  14:59
  18. 2007. augusztus 18. 17:1680.
    őSZINTÉN GRATULÁLOK, KÜLÖNÖSEN A PICIHEZ, AKI ÉDES, MARADJON IS ÍGY!  
    előzmény:
    szeee (79)
    2007-08-18  17:11
  19. 2007. augusztus 18. 17:1179.
    Nekünk bejött. Kislányunk most 15 hónapos
    előzmény:
    felicia68 (1)
    2007-08-18  14:59
  20. 2007. augusztus 18. 17:0578.
    Nem igazán értem ezt, hogy " keserű a szád, van más is a vonalba ? Én is üdvözöllek.
    előzmény:
    felicia68 (77)
    2007-08-18  17:01
  21. 2007. augusztus 18. 17:0177.
    Eddig tudtam, de most, icipicit keserű a szám.     Talán ettől, vagy van más is a vonalban? Halló! ÜDVÖZÖLLEK! 
    előzmény:
    Sarapod2 (75)
    2007-08-18  16:57
  22. 2007. augusztus 18. 16:5976.

    Sajnálom a párod, mindig a jók mennek el.  

    Ezért nagyon kell vigyázni magamra, mert belőlem csak egy van, mások többen vannak, azokat könnyebb pótolni ! 

    előzmény:
    felicia68 (70)
    2007-08-18  16:45
  23. 2007. augusztus 18. 16:5775.

    Igen !  De Én igy ismerem. 

    Minden sikeres férfi mögött egy elnyomott nő áll, a sikeres nő mögött pedig maga ! 

    Már lecserélte egy párszor, aktól indult ez a gondolat, de nem lehet mindenki Apró Piroska férje !  Választani viszont tudni kell. 

    előzmény:
    felicia68 (74)
    2007-08-18  16:52
  24. 2007. augusztus 18. 16:5274.
    Minden sikeres férfi mögött egy nő áll, és minden sikeres nő mögött, saját maga! Cseréljük le öregeskedő feleségünket?
    előzmény:
    Sarapod2 (67)
    2007-08-18  16:40

Címlap

top