Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Felvágják a nyelvét

Torolt_felhasznalo_252313
Torolt_felhasznalo_252313
Létrehozva: 2007. augusztus 7. 21:43
Négy éves kislányomnak fel kell vágni a nyelvét,mert szemmel láthatólag nagyon rövid a nyelvféke.Az "r" hangot sem tudja kiejteni,pedig már 15 hónaposan elkezdett beszélni.

Tapasztalatokat várok,és esetleg tanácsokat.Előre is köszi!
  1. 2007. augusztus 7. 21:552.

    Szia

    Az unokahúgomnak "vágták" így fel a  nyelvét. A szomorú az, hogy ezt már a szülészeten észre kellett volna venni, én vettem észre nála és két hetesen vágták fel, de szerintünk nem sikerült jól, mert képtelen a nyelvét kiölteni, a vége visszakunkorodik, nem engedi a fék. Most 9,5 éves nincs beszédhibája csak az amit említettem. Nemrég tárgyaltuk a sógornőmmel, hogy meg kellene nézetessük valakivel és jobban felvágni. Tehát figyeljetek erre is majd. Kben nem nagy dolog, nem is érzéstelenítették, igaz pici volt még.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  2. 2007. augusztus 7. 21:593.
    Nekem 3 hetes koromban vágták fel, bár apu emlékei szerint az orvos szörnyűlködött, hogy baj lesz belőle...)))) Iskolás koromban, ha valaki (tanár általában) dühösen azt mondta, de felvágták a nyelved, azonnal közöltem, hogy igen, 3 hetesen!
    Szóval rendben lesz a dolog, bár csodálom, hogy most vették észre, biztosan nem volt úlyos, mint nálam én szopni sem tudtam miatta ---egyébként meg nagyon sok gyerek sokáig nem tudja kiejteni az "r"-t.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  3. Torolt_felhasznalo_335472
    Torolt_felhasznalo_335472
    2007. augusztus 7. 22:024.
    Lányomnak 3 és fél évesen végezték el, logopédus javaslatára.
    Annyira le volt nőve, hogy sebész nélkül nem tudta volna soha tisztán ejteni az r hangot.
    Ráadásul olyan vastag volt, hogy altatták...

    Minden rendben volt, utána 3 hónapig jártunk a logopédushoz, s gyönyörűen megtanult beszélni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  4. 2007. augusztus 7. 22:065.

    A nagyobbok fiamnak 3 eves kora korul vagtak fel. Nem is emlekszik ra.

    Akkor az ocsem epp nalunk volt es eljott velunk a szajsebeszetre. Beigerte neki a ragogumit ha nem sir, amit persze meg is kapott, mert az egesz olyan gyorsan tortent, hogy ideje sem volt sirni.

    Csak egy nyisszantas volt az olloval. Utana sem okozott neki semmilyen problemat az evesnel sem, nem fajt, inkabb csak azon aggodott, hogy mi lesz, ha oda megy az etel. 2-3 napig kamilla teaval oblogettuk a szajat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  5. 2007. augusztus 7. 22:086.
    Szemmel láthatóan?
    A lenőtt nyelvfék legjellezetesebb "tünete", hogy ha kinyújtatod a kislányod nyelvét és a nyelv középvonalában egy behúzás van...olyan szivecske felső alak a nyelv vége. Ha ilyen, akkor valóban ne halogasd!
    Ha nem látod ezt, és biztos akarsz lenni a dolgodban, egyszerűen elviszed egy gégészhez és az megnézi....és ha szükséges azonnal megejti a bemetszést!
    Ha nem látsz "szivecskét", akkor ellenben jó nyelvtornákkal lazíthatod, ügyesítheted a gyerek nyelvét....
    Ha kérdésed van, tedd fel, akár priviben is....végzettségem: logopédus.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  6. 2007. augusztus 7. 22:107.
    Egyebkent mi sem vettuk eszre, mert meg a beszedeben sem okozott problemat, koran kezdett el beszelni, csak egyszer amikor jatszottunk valami nyelvnyujtogatos jatekot  akkor lattuk meg, hogy sziv alaku a nyelve, mert teljesen visszahuzta a "fek".
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  7. 2007. augusztus 7. 22:118.

    szia!

    24 éves vagyok, és nekem is fel akarták vágni 4 éves koromban logopédus javaslatára, az R betű miatt de anyukám nem engedte, és bár akkor még elég feltűnő volt, mindig azt hitték hogy  francia vagyok, de mára már alig hallani, és amúgy is mindenki szereti.... 

    én is szeretem.

    szexepiles....

    Azt is mondták hogy jó lesz nyelvtanuláskor, és tényleg...

    szerintem ne csináltasd meg...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  8. RCJ
    RCJ
    2007. augusztus 7. 22:129.

    sziasztok! a már kamssz nagyfiamnak is felvágták  nyelvét, logopédus javaslatára. Teljesen jól beszél, minden hang megy..alőtte iszonyú rosszul ejtett néhány hangot. De ha ki kell öltenie a nyelvét ma is látszik h mennyire rövid. Neki ezért kellett felvágni.

    Nálunk altatás nélkül, helyi érzéstelenítéssel történt, mi nem lehettünk benn, de az egész olyan 2-3 perc volt. Csak anniyt mondtak akkor, h kamillával öblögessen a gyerek náhány napig.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  9. 2007. augusztus 7. 22:1410.
    A kisfiamnak is felvágták, egyetlen másodperc az egész, észre sem vette. Nem fáj, mert ahol vágnak, ott nincs ideg. Picit vérzett, de 5 perc alatt elállt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  10. Torolt_felhasznalo_465995
    Torolt_felhasznalo_465995
    2007. augusztus 7. 22:3111.

    Régen a házhoz látogató védőnő "intézte" ezt a felvágást. Jött, csípett kérdés nélkül.

    Ma a csecsemőknek nem vágják már fel, hiszen legtöbbje természetes módon kinövi, ill nyúlik, tágul a nyelvfék.

    Fiamnak mondták, hogy fel kell vágatni, fél éves volt akkor. Sebészet, izgulás, minden bajom volt, de elmaradt a műtét, mert a gyereksebésznek sürgős műtétje volt.

    Mikor öt évesen nem pörgött a nyelve "r"-re, akkor logopédus azt mondta, hogy még van erre egy éve, de lehet, hogy megkönnyítené, ha a nyelvét felvágnák.

    Nem is nagyon foglalkoztam vele, mikor egyszer a gégészünknél az eszembe jutott egy átlagos viziten.

    Mondtam a dokinak, hogy nézze már meg, hogy valóban indokolt-e.

    Megfogta a gyerek nyelvét, lespriccelte alul, és mire nekem az eszembe jutott, hogy jajmostmilesz, egy csippentéssel át is vágta úgy, hogy nem is vette észre senki. Időm sem maradt aggódni!

    Ránéztem a hihetetlenül döbbent fiamra, azt a tekintetet sosem felejtem el! Ugyanis annyit érzett az egészből, hogy hirtelen tele lett a szája a saját nyelvével.

    Nem fájt, nem is érzett semmit, másnap mondta, hogy olyan, mintha megkarcolta volna a szívószállal.

    Átéltem az aggódásodat, amit most érzel, de hidd el, sokkal nagyobb frász nekünk szülőknek rákészülni, mint maga az egész!

    Ééééés, az "r" betű is rögvest előkerült nálunk  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  11. 2007. augusztus 7. 22:5212.

    Szia! 

    Nagylányom úgynevezett lenőtt nyelvvel született annak idején sajnos, .....de az életben ennél nagyobb problémája sose legyen! 

    Mivel se a szopásnál se később az evésnél és a beszédtanulásnál /később magyar nyelvből versenyeket nyert/sem okozott neki ez még egy pici problémát se,így orvosi javaslatra nem vágattuk fel a nyelvét.Nem tettük ki ilyen traumának feleslegesen.Neki meg nagyon tetszett akkor,hogy szív alakú nyelve van. 

    17évesen azonban mikor komolyabban is elkezdett fiúkkal foglalkozni,megizlelte a csókolózás fortéjait,önként ment el a sebészetre,mert bizony akkor már zavaró volt a szív alakú nyelvecske. Elnyisszantották neki a nyelvféket és normál nyelve lett.Elmondása szerint se vérrel,se fájdalommal nem járt nála ez a beavatkozás. 

    Nálunk így történt,de mindig egyéntől függő,hogy mi a helyes út!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  12. 2007. augusztus 7. 23:5913.

    Az én 2,5 éves kisfiamnak is "szívecske" nyelve van, nem vették észre a kórházban, én meg még nem vettem rá magam, hogy elvigyem felvágatni, halogattam.. Szopizásnál nem okozott gondot, beszédfejlődésben meg most jutottunk el oda, hogy tisztán ejti az 'l' hangot, és néhány szóközi helyzetben már az 'r'-et is!! Ha így is megtanul tisztán beszélni, akkor másban ez nem fogja akadályozni, ugye?

    Aztán ha ő felnőttként majd úgy látja, h szüksége van hosszabb nyelvre  , akkor saját döntése alapján megcsináltathatja.

    előzmény:
    ujzéva (6)
    2007-08-07  22:08
  13. 2007. augusztus 8. 00:1714.
    A fiamnak kb. fel eves koraban felvagattam, amikor csiposzuresre mentunk a sebeszetre. Egy pillanat volt (kisolloval csinaltak), szinte nem is sirt (inkabb csak az nem tetszett neki, hogy belenyultak a szajaba), alig verzett, es siman tudott utana enni, szopizni. Gyorsan tullettunk rajta. Szerintem ne halogassatok, tenyleg nem nagy beavatkozas.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  14. 2007. augusztus 8. 06:0415.

    Az én fiaim 3 il. 6 hetes korukban túlestek a dogon, akkor csak egy pici nyisszantás volt (a dokinak). Azt mondta a babának nem fáj, mert ott nincsenek érző idegek. Aztán, hogy csak engem akart-e nyugtatni... De tényleg alig vérzett és alig sírtak, nem jobban, mint egy oltásnál.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  15. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 8. 06:2216.
    Szia! Nekem a  kislányommal mikor jöttünk haza szülés után, mondta a doki, hogy le van nőve a nyelve a babának. De mivel szopizott rendesen azt mondta csak akkor vágassuk fel neki, ha már nem szopizik. Olyan 1 éves kora körül vittük el, egy pici nyisszantás volt. Szinte nem is vérzett és éppen csak pityergett egy picit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  16. 2007. augusztus 8. 07:0917.
    Szia! Nekem  olyan 4 éves koromban vágták fel, annyira emlékszem, hogy kicsit bőgtam és ezért utána kaptam egy kakaós csigát a János kórház büféjében. Amúgy semmi utóhatása nem volt. Talán annyi, hogy anyu azóta is emlegeti, hogy talán mégsem kellett volna, mert annyit jár a szám.... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  17. Torolt_felhasznalo_854005
    Torolt_felhasznalo_854005
    2007. augusztus 8. 07:3218.
    Nekünk is pár hetesen vágták fel egy kis hiszti volt, mert lefogták. Utána azonnal megnyugodott és semmilyen utóhatása nem volt kivéve, hogy végre jól szopizott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. augusztus 8. 07:3919.
    Vágasd fel!
    Ne aggódj, ne izgulj, mert nem nagy dolog.Az én fiamnak is felvágták kb. 10 hónaposan.A gyerek orvos tanácsolta, hogy mielőtt beszélni kezd csináltassuk meg.A metszés után 1/2 órával már evett is.
    Hál' istennek nem is volt beszédhibája.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  19. 2007. augusztus 8. 08:1120.

     

    Szia, nekem pár hetesen felvágták, ennek ellenére, az r betűt öt évesen tanultam meg kimondani. Szerintem nem biztos, hogy van összefüggés. Amúgy, kis műtét lehet, mert a fogdoki rokonunk a lakásunkban csinálta meg, úgy emlékszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 8. 08:4221.

    Az én lányomnak is felvágták a nyelvét 2 éves kora körül. Na mondtuk is később az apjával, lehet nem kellett volna, mert azóta rengeteget beszél!

    Az óviban neki is voltak gondjai, talán pont az r-rel - bár már olyan régen volt - járt logopédushoz, a suliban már teljesen tisztán beszélt! Azóta semm gond!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  21. 2007. augusztus 8. 08:5522.
    Öcsémnek is felvágták, 2 éves volt talán, mikor végzett a doki, öcsém leszállt az ágyról, belerúgott a doki bokájába   és elindult haza.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252313 (1)
    2007-08-07  21:43
  22. 2007. augusztus 8. 09:1023.

    bocsi a kuncogásért, ez jó sztori.
    Lényeg: az én húgomnak is felcsípték (én így emlékszem rá, a felvágni olyan durván hangzik), mert ő is kis pösze volt és semmi se volt. Ez ilyen rutin dolog, ne izgulj!
    előzmény:
    tulipán1981 (22)
    2007-08-08  08:55
  23. 2007. augusztus 8. 12:1424.
    A lenőtt nyelvféket minél korábban kell metszeni, mert a növéssel egyre intenzívebb a visszahúzás ereje!
    Én nem vagyok távolbalátó ezért a te "nagyon kritikus" szemedre van szükség!
    Mivel azt mondod, hogy a l hangot tisztán ejti, vagyis a szájpadlásra KÉPES felnyomni a nyelvhegyét begörbített helyzetben, akkor mégsincs annyira lenőve az a nyelv! Biztos, hogy a nyelvhegy pörög, amikor azt mondod, hogy szóközben r hangot ejt??? Akkor spontán ejtésben is ki kell, hogy mondja rrrrrrrrrr tényleg a nyelvhegye perdül? vagy csak "olyasmi" .

    Egyszerű mód a kontrollra, hogy nyalja végig a BAJUSZÁT! Ha sikerül, akkor valóban kellően laza a nyelvfék, nincs szükség a metszésre. DE ha ezekre nem képes, vagy rájössz, hogy mégsem úgy van, ahogy gondoltad, ne halogasd....mert késleltetve egyre feszesebb és erősebb lesz az az izom...és fájdalmasabb a metszés.
    JÓ döntést!
    Üdv: Éva
    előzmény:
    nyestkutya (13)
    2007-08-07  23:59
  24. 2007. augusztus 8. 12:2725.
    TEHÁT, ha le van nőve a nyelvfék, és nem metszik be, akkor a csecsemő pl nem tud szopni (mert a szopó mozgással felnyomni kellene a szájpadláshoz a bimbót!)
    Folytatásban:
    Igen, van összefüggés a hangok ejtése és a nyelvfék között. Gondolj arra, hogy bizonyos hangokat úgy ejtünk, hogy a nyelvhegy felmegy a padlásra, ilyen pl, a s, zs, cs, de még erőteljesebben szükséges az emelés a l hangnál. Az "R" -nél nem csak hogy fent kell lenni, de perdülni is kell a nyelvhegynek...
    NO ha le van nőve a nyelvfék, nem engedi a laza mozgást, a nyelv nem képes felemelkedni és rosszabb esetben a visszafogás megakadályozza a nyelv nyúlását is egy bizonyos mértékben...

    Neked válaszoltam, de a válasz minden kétkedőnek szól...és ahogy a hozzászólók mondják egy pillanat, egy csippentés ...és mire észbekap a gyerek, már készen is van!
    CSAK nem szabad azt mondani neki, hogy elviszlek az orvoshoz, hogy felvágja a nyelved! ...Mert a gyerek tényleg azt hisz, hogy FELVÁGJÁK!
    Meg kel mondani, hogy orvoshoz viszed, megnézi a nyelvét és lehet, hgy kicsit "megcsípi", hogy ügyesebb legyen...ekkor csípd meg a karját...kérdezd meg, hogy nagyon fájt -e...s úgyis azt fogja mondani: NEM :-) no ennyire SEM fog fájni!
    előzmény:
    rebusbaba (20)
    2007-08-08  08:11

Címlap

top