Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

BESZÉLGESSÜNK

genie
Létrehozva: 2007. július 29. 20:22

Reménykedem.

Talán vannak még olyan korombeli idősebbek, nyugdíjasok, akik még nem találtak topikot maguknak.

Gyertek, próbáljuk meg együtt. 

  1. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. július 8. 06:1249971.

    Mi legalább megmaradtunk egymásnak! Ugye megmaradunk a jövőben is?

    Remélem! Mindig szeretettel VÁROM minden leveledet! - Bojana* 

    előzmény:
    szizsuzsóka (49970)
    2013-07-08  06:08
  2. 2013. július 8. 06:0849970.

    A mi kerti összejövetelünk dísze a rostonsült, amit férjem nagyon jól tud sütni. Italt, sütit a vendégek hoztak. 

     

    Én is sajnálom, hogy szétment a topik ,mert szerettem a lányokat !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (49969)
    2013-07-07  16:05
  3. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. július 7. 16:0549969.

    Le a kalappal a fizikumod előtt! No, meg elég nagy fáradtság  ez, mert nem lehet üres az asztal. De költség is. 

    Anno' életemnek volt egy olyan időszaka, hogy időnként nagy 32 személyes ebédeket rendeztünk.

    Jómagam úgy szerveztem meg, hogy mindenki annyi ételt, italt, süteményt hozott, amit 3 személyre méreteztek.

     

    Aztán megterítettük az asztalt és mindent feltettünk. Természetesen előtte összeszerveztem, hogy ki, mit hoz?

    Mindenki evett mindenkiéből, s érdekes módon a sajátjából szinte soha. Ezen mindig jókat kuncogtam. De soha nem volt sem harag, sem sértődés.

    Így senki nem nyúvadt ki sem fizikailag, sem anyagilag.

     

    Természetesen, mi négyen voltunk - és 6 személyre számítva főztem a töltött káposztát, az aprósüteményt és az üdítőt is készítettem. Limonádé volt, Istennek hála italosok nem voltak, no igen, pár alkoholmentes sört beújítottunk - ezt viszont mindnyájan.

    *

    Szívből ajánlanám ezt a megoldást, mert így többször össze lehet jönni, mert senki nem kerül helyzetbe, sem fizikailag, sem anyagilag. Így nincs sértődés és nagyon jó a hangulat.

     

    De volt, vadast készítettem, de soha nem szeletelt, hanem felkockázott húsból és zsömle gombócokat készítettem, annek mindig nagy volt a keletje. Azért kockáztam fel a húst, mert így több adagot lehetett "kimérni". De senki nem mért ki semmit, mindenki azt evett, azt vett, amihez kedve volt.

     

    Így csodás színes volt a menű: volt hogy rakott kelkáposzta egy nagy tepsivel, de volt, hogy töltöttkáposzta, töltöttpaprika, egybesűlt fasirt, ecetes-hagymás krumplisalátával, meggyes lepény, sós sütemények mindenféle, de volt, aki káposztás rétest hozott, de volt, aki tejfölös-túrós tésztában gondolkodott. Akkor természetesen nálunk lett kifőzve a hozott tészta, és nálunk lett kisütve a húsos füstölt szalonna. De volt aki pörköltet hozott, vagy csirkeszárnyat rántva és hatalmas krumplipürét, de volt aki savanyúságot meg kompótot! Hihetetlenül jól összeállítottuk, mi "jányok" a menüsort

    *

    Jó lenne, ha mérlegelnél! Jó, praktikus megoldás!

    *

    Szívből örülök, hogy tetszett a videó!

    Sajnálom, hogy csak ketten "kergetjük" egymást ebben a topicban, ebben, ahol annyi jó esemény volt. Szép és kedves, bíztató sorok és levelek.

    De örülök, hogy megvagy és jelentkeztél! Mindig szeretettel várom soraidat! - Bojana* 

    előzmény:
    szizsuzsóka (49968)
    2013-07-07  05:54
  4. 2013. július 7. 05:5449968.

    Szépen lezajlott a vendéglátás ! Nagyon jól érezték magukat, ezt többen e,ailben is jelezték. Nekem a 20 fő nem nagy plusz, mertb 12 ember üli körül  az asztal családi összejövetelnél. is . Szerencsére jó idő volt. 4 asztalt toltunk össze , ebéd után a helyeket cserélgették így tudtak beszélgetni. Inkább csak a kihurcolás, behurcolás volt a gond, de ebben unokáim segítgettek. Ők is kaptak természetesen az ebédből, de nem velünk ettek. Főztem paradicsolevest és gyümölcslevest, mindkettőt hidegen . Zöldséges rizst, és férjem roston sütött tarja szeleteket . Minden isdőre elkészüólr, sok zöldség ( paprika paradicsom ) és savanyúság is volt . Csak sajtost sütöttem az ebéd előtti rágcsáláshoz. 11-re jöttek a vendégek és 6 előtt pár oerccel mentek el.

    A film nagyon kedves  , nemcsak alszanak, de álmodnak is az állatok, erre néha felhorkanáésuk utal .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (49967)
    2013-07-02  06:14
  5. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. július 2. 06:1449967.

    Köszönöm!

    Nagyon lehajtod magadat, nem kellene behúzni a "kéziféket"? El sem tudom képzelni, hogy gulyáslevesen túl, vagy pörkölten meg valami tepsis valamin túl még mit tudsz főzni ekkora társaságnak!

    Be kell mindenkit "idomítani" - nálunk már be vannak "tanítva" a vendégek, hogy mindenki annyi ételt hoz, amennyit Ők meg tudnak enni.

    Ilyenkor megterítjük az asztalt és mindenki felteszi azt, amit hozott. Így többféle étel van, - amit előre összehangolunk! - és többféle sütemény is.

    Ekkor nem is kerül olyan sokba a vendéglátás és jól is érezzük magunkat, hiszen mindenki - mindenkiéből lakmározhat, jó egészséggel.

    Én is megfőzöm a pörköltet, vagy a székelykáposztát és sütök egy hatalmas tepsi almáspitét, vagy túróspitét, vagy valami bögrés süteményt. De volt, hogy pogácsára szántam rá magamat.

    *

    Ez egy nagyon jó megoldás, már több családnak tanácsoltam, és először felháborodtak, hogy még ilyet, még még olyat?! Aztán átgondolták, és a többféleségre hivatkozva - bizony, bizony meg is valósították.

    Így senkinek nem volt +költsége, hiszen nem egy sisere-hadnak hoztak, csak annyit, amennyit ők is megesznek.

    *

    A videó az egy - csak többször küldtem át, hogy biztosan átmenjen! Valóban csak egy pár perc, el ne veszítsd szem elől, okvetlenül nézzed meg, mert nagyon aranyos.

    A legjobbakat kívánom, szeretettel és ne hajtsd magadat le! Okosan, ügyesen! - Bojana* 

    előzmény:
    szizsuzsóka (49966)
    2013-07-02  05:47
  6. 2013. július 2. 05:4749966.

    Nem értem rá megnézni, mert nagyon sokat dolgozom a kertben , a befőzésekkel, indult a nyári nagyimenza. Múlt héten kirándultunk a topikommal, ma pedig 18 vendégem jön . No és utána a romeltakarítás.

    Az első esőnap megnézem és írok. Üdv. Zsuzsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (49964)
    2013-07-01  16:40
  7. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. július 1. 16:4149965.
    Hejhó, hejhó! Hol vagytok régi barátok?!  Bojana*
  8. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. július 1. 16:4049964.

    http://www.youtube.com/watch_popup?feature=player_embedded&v=VRgQaOOZRo4

     

    http://www.youtube.com/watch_popup?feature=player_embedded&v=VRgQaOOZRo4

     

    http://www.youtube.com/watch_popup?feature=player_embedded&v=VRgQaOOZRo4

     

    http://www.youtube.com/watch_popup?feature=player_embedded&v=VRgQaOOZRo4

     

     

    Kedvesem, 4x küldtem át, hogy biztosan meg tudjad nézni! Nem tudom mi van Veled? Írjál! Kattints a linkre, mert nagyon aranyos videók! Elolvadsz, én is beolvadtam a monitorom elé!

    Egészségileg? Mindenképpen hogyan vagy? A Beszélgessünk nagyon  hiányzik, szétszéledt a csapat! No, ha szétment, akkor legalább mi ketten írogassunk egymásnak.

    Szeretettel kívánom a legjobbakat! Hja igen, készítettem bögrés-meggyes süteményt! Befőtt-meggyből. A www.nosalty.hu-ról vettem le a receptet. Még olajat is bele kell tenni, s ha hiszed, ha nem MÁSNAPRA SOKKAL, DE SOKKAL FINOMABB, mint frissen!

    Amikor kihűlt, megkóstoltuk a lányommal, finom, finom volt, de másnapra! Mennyei, az is igaz, hogy reszelt citromhéjjal megbolondítottam! + a tésztájába belekevertem vaníliás pudingport, olyan főzőset, +vaníliás cukrot is.

    Szívből ajánlom, egy jó vegyes zöldséglevél mellé!

    Szeretettel: Bojana* 

    előzmény:
    szizsuzsóka (49962)
    2013-05-11  06:29
  9. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. május 11. 07:3149963.

    Szívből kívántam!

    Nagyon jó lenne újra ébreszteni a topicot! Fáj és hiányzik a Csapat!

    PuszKatánk is sokszor az eszemben van, no és a többiek is! Remélem jól megy sorod, egészséged?

    Engem megrángattak az időjárás változásai, az izületeimet. Nagy fájdalmaim voltak. De mára rendben.

    A vérnyomásom is ugri-bugrizott, valamiért mindig rosszul voltam. Szerencsére, azt is rendbe tettem, hol Coca Colát ittam + 3 az egyben kávét, de azonnal - ha leesett vészesen a vérnyomásom. - Hol pedig a nyelvem alá tettem egy bogyót vérnyomás csökkentése miatt. Időnként felpuffadtam a víztől, a rossz keringésem miatt. De fájt a gerincem, azt a gyógyszert pedig nem vehettem be - ha vízhajtót szedtem. Ezenkívül a vérhígítót sem, ha vízhajtót. Így örökösen "könyveltem",  hogy mikor, hány órakor mit, milyen panaszra - mit vettem be.

    *

    SIKERÜLT!

    *

    Most jól megvagyok, nincs az a nagy meleg, holnap elkészítem a No Salty-ról "levadászott" Lusta asszony "rétesét" - vagy más néven (nem is rétes) SZÓRT túrós-t.

    Végtelenül egyszerű, képzeld, ki kell zsírozni/margarinezni a tepsit, beleszórni a lisztet+sütőpor+ízlés szerinti sót - majd erre rászórni a túrót, és megfelelő tejjel (amibe már kitaláltam belekavarok vaníliás pudingport) nyakon önteni és be a sütőbe. Semmi cirkusz, a mennyiséget megtalálod a fenti oldalon!

    A szomszédom is megcsinálta, neki is elmondtam, úgy bellelkesült, tegnap ki sem bírta. Ő is belekavart vaníliás pudingport a tejbe, no meg reszelt citromhéjat (ezt én is fogok!) - és készre sütni!

    Pikk-pakkra kész!

    A mennyiséggel vigyázz! Tarts be, nehogy főtt tészta legyen, sütemény helyett!

    Keresd el, remélem kedvet csináltam hozzá! Az ilyen sütik a jók, ahol nincs feladat, hogy ezt, meg azt, meg így, meg úgy stb.

    *

    Szép napot kívánok, Kedves! Köszönöm, hogy jelentkeztél! Ha ketten, akkor ketten írjunk, nincs ellenemre! Sőt, remélem a többiek is visszatérnek!  Bojana* 

    előzmény:
    szizsuzsóka (49962)
    2013-05-11  06:29
  10. 2013. május 11. 06:2949962.
    Köszönöm az áldást !
    előzmény:
    szizsuzsóka (49961)
    2013-05-11  06:28
  11. 2013. május 11. 06:2849961.
    Köszönöm az űűétdűt és minden szépet , jót kívánok Neked !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (49960)
    2013-02-04  20:08
  12. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. február 4. 20:0849960.

    De nagyon sajnálom, hogy szétrebbent ez a jó Csapat!

     

     

    Aki belép, ha csak körülnézni is, azt kívánom, legyen egészsége, békéje, biztonsága, boldogsága, reménye és az mind, mind be is teljesedjék! Szeressék és szeressen, ennyi!

    Áldást kérek, minden ide belépő régi topictársra! Áldást!

     

     

    Bojana* 

  13. 2013. január 14. 20:5749959.

    Enyhe időre ébredtünk, délelőtt a hó esett, délután az eső, nagyon szeszéjes ez az időjárás.

     

    Hogy vidámabbak legyünk hozok egy kis viccet.

     

    Bimm - Bamm elmélet 

    A templom előtt,  elmegy két gyerek, ahol éppen harangoznak.

    Mondja az egyik:

    - Te mit gondolsz, hogy vitték fel azt a bazi nagy harangot oda a toronyba?

    - Bolond vagy te, hát még csengő korában.

    Paradokszon

    A skótnál csöng a telefon:

    - Halló itt a telefonközpont - mondja egy hang a vonal túloldalán - ön kéthavi telefondíjjal tartozik nekünk!

    - Ez kérem tévedés lesz - mondja a skót - nekem nincs is telefonom.

     

     

  14. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. január 13. 16:0649958.

    Egészségetekre! Örülök, hogy jól sikerült az ebéd! Korán sötétedik, ezzel nem nagyon tudok megbarátkozni! Most már sötétedik! Ezért szeretem a nyarat, mert még este 8 órakor sem búcsúzik a Napocska!

    Bojana* 

    előzmény:
    Ancikka (49957)
    2013-01-13  14:48
  15. 2013. január 13. 14:4849957.

    Kellemes délutánt mindenkinek. 

     

    Hideg reggelre ébredtünk, mínusz 7 fok volt, azóta enyhült a levegő, most csak mínusz 3 fok van, kicsit szállingózik a hó.

     

    Mi már letudtuk az ebédet, borsólevest főztem Bolonyai spagettivel, tiramisu volt  desszertnek. 

     

    további kellemes napot mindenkinek.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (49956)
    2013-01-12  22:18
  16. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. január 12. 22:1849956.

    Hétfőtől ijesztgetnek a nagy hideggel, meg a nagy hóval!

    Oda kell figyelnünk a szívünkre, egészségünkre, keringésünkre!

    Jó éjszakát Kedves! szép álmokat kívánnék! 

    előzmény:
    Ancikka (49955)
    2013-01-12  22:14
  17. 2013. január 12. 22:1449955.

     

    Bizony nem jó ez a változatos időjárás, az én szivemet is megviseli.

     

    Ma sütött a nap, olvadt a tetőről a hó, kicsit lengedezett a szél, estére röpködtek a mínuszok.

     

    Későre jár, pihenjünk le, jó éjt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (49953)
    2013-01-10  11:55
  18. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. január 10. 11:5649954.
    szeretettel gondolok Rád, Rátok! Bojana*
    előzmény:
    Ancikka (49949)
    2013-01-05  21:17
  19. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. január 10. 11:5549953.

    Jaj, csak NE FUCCSOLJON be a fórum! Csak ne!! Olyan szomorú lenne!

    *

    Sok barátság született itt, voltak örömeink, bánataink! Gyertek vissza  

    Itt a kávé, tea  +

    +

    Bojana* 

  20. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. január 8. 09:3849952.

    Szerbusztok Jányok!

    Cidri van, ha pingvinnek születtem volna, biztosan jól érezném magamat. Igaz, kék az ég, sőt a Nap is süt, mégsem jó érzés kint lenni. Jó nagy a cserépkályhám, tegnap befűtöttem, ma még erősen langyos. Kibekkelem az estét, majd akkor fűtök be. Ki tudja, még milyen időnk lesz? De az biztos, ez az össze-vissza időjárás, hol enyhébb, hol hidegebb, hol hó esik, hol fagy, hol enged - ezek nagyon megrángatják a szivünket, mármint mindannyiunknak, akiknek gondjaik vannak a szívükel, keringésükkel. 

    Tegnap is úgy elzsibbadt a jobb karom, be kellett vennem gyógyszert. Arra vigyázzatok, hogy mindig legyen a közeletekben folyadék víz, tea (kevés cukorral, vagy még kevéssel sem) én képtelen vagyok cukor nélkül meginni, keveset teszek bele, egyre kevesebbet. Elővettem a jó öreg termoszomat, így csapolhatok többször is jó forró teát 

  21. 2013. január 7. 21:2249951.

    Kellemes estét. 

     

    Ma már jóval hidegebb reggelre ébredtünk, fagyott az éjszaka, nappal is hideg szél fújt, amúgy meg szépen sütött a nap.

    Ennek örömére a piros holmikat kimostam, elég nehezen gyűlt össze, még tavalyi is közte volt.

     

     

    Voltam ma a gyógyszertárba, és a boltba, a gyógyszer többe került, mint az élelem.

     

  22. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. január 5. 23:1749950.
    Véleményedet osztom!Bojana*
    előzmény:
    Ancikka (49949)
    2013-01-05  21:17
  23. 2013. január 5. 21:1749949.

    Kellemes estét mindenkinek

    .

    Így van ahogy írod, örülni kell mindennek, sok szép dolgok vesznek körül, bennünket, csak észre kell venni.

    Szép is a nap lemente, a madár csicsergés, a szép tályak, mindennek örülni kell.

    Én még mosogatást is szívesen csinálom, mert ez már azt jelenti megvolt a mai napi betevőnk.

     

    A vejednek boldog születés napot, 

    A húsleves az nagyon finom, a káposztástésztát imádom.

     

    Jó éjt mindenkinek legyetek boldogok, és vidámak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (49948)
    2013-01-05  15:49
  24. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. január 5. 15:4949948.

    Mint mindegyikőnknek voltak és vannak keserű, de mosolygós, szép napjaink is! Ma is annyira örültem annak, hogy sütött a Napocska, nem kellett befűteni, csak majd későn délután. Látok, hallok, mozgok, ezek mind, mind ajándékok!

    Hidd el!

    Vannak született vak, de olyan, aki később vakult meg. A született vak asszony már beleszokott, nem is tudja elképzelni sem a szineket, sem a hangulatokat - mármint, pl. mikor lebukik a Nap és megvilágítja a felhőket, a lombok árnyékát a falon, amikor a szél megrezzenti a fák ágait, a lüke kutyusom tekintetét, amikor azt figyeli, hogy mit csinál a macsek. De aki később veszítette el a látást, Az bizony megszenvedi a mindennapjait. Később is alakultak ki és nem is annyira "élesek" a "tér-érzései" - tehát mi, mennyire és hol van, a szaglása stb.

    Én látok. Ez már egy ajándék.

    Édesanyámat 6,5 évig ápoltam, stroeke miatt fél oldalára lebénult. Ő, aki mindig  sütött-főzött-befőttet-savanyúságot tett el, Ő aki takarítgatott, virágot ültetett - 6,5 évig bábként feküdt egy ágyban. Mindig sírt, bármit csináltam, tettem. Vigasztalhatatlan volt. Pedig sok mindennel kisérleteztem, hogy jobb kedvre derítsem. Pl. maszek-mentő autóval levittem Budapestről - 35 kilométerre lévő kis falujába, a barátnőihez, nagyon boldoggá tettem - hetekig! A mentőautó szó szerint kirázta Szegénykémnek a lelkét is, de nem bánta. Felolvastam, régi emlékeket - gyerekkoriakat - felidéztem, de vigasztalhatatlan volt. Megértettem. Nem titkolom, én is teljesen belefáradtam fizikailag-lelkileg az ápolásba, mivel én is 100 %-os rokkantan csináltam végig. Megvoltak a saját kínjaim is. 

    Ezt csak azért írom le, hogy nagyon becsüljük meg azt, hogy tudunk mozogni, ki tudunk menni a vécére, el tudjuk készíteni a teánkat, át tudjuk húzni az ágynemünket, magunk körül és magunkat tisztába tudjuk tenni. Ezek mind, mind ajándékok.

    Egy egészséges ember nem is gondolja végig, hogy mennyire.

    Aztán ott vannak a siket-némák. Nekem az őrületet jelentené, ha nem hallanám a zenét, a körülöttem lévő zajokat. Őket ettől megfosztotta a Sors, Isten, nevezhetném - Bárkinek és bárminek. Mégis boldogok. A maguk módján, megtalálják a saját örömeiket.

    Emlékezz vissza, amikor a gyermeked először gügyögött. Soha nem felejtem el azokat a pillanatokat! Akár a Fiamra, akár a Leányomra gondolok. Egyszerre csak meghallottam az akaratlagos gügyögést! Mekkora öröm volt ez nekem.

    Ezért mondom, adjunk hálát a Teremtőnek, Sorsnak, hogy hallunk-látunk-mozgunk és beszélünk, írunk.

    Telis-tele vagyunk ajándékokkal, vegyük észre!

    *

    Holnap pl. a vejem születésnapját ünnepeljük, hármasban. El nem hiszed, mi lesz az asztalon? Húsleves és káposztástészta! No meg utána a születésnapi! Ezt kérte, teljesítjük. Jómagam a káposztástésztát, a leányzóm pedig a tortát. Úgy élünk, ahogyan tudunk. Nem érdekelnek a szokások, ha káposztástészta, akkor legyen az. Csak azért, mert ilyenkor mást szoktak, csak azért nem főzünk mást. Tudod, ez is ajándék. 100 emberből, biztosan 98 értetlenül néz ránk, hogy mi így ünnepelünk. Így, olyan hamar elfutnak az évek, a lehetőségeinket határoljuk be és iparkodjunk boldoggá tenni. Ha káposztás tésztával, akkor azzal. Hja igen, kap egy pólót, +2 tábla csokit, +2 pár valódi pamutzoknit, melyeket összekötöztem és közé dugtam 1 csomag gumicukrot. Ennyi. 

    *

    Örülünk, mert boldogok akarunk lenni!

    *

    Ezt kívánom minden ide belátogató és tagunknak! szeretettel és szívből! - Bojana* 

    előzmény:
    Ancikka (49947)
    2013-01-04  20:53

Címlap

top