Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

PCOS életmód

Torolt_felhasznalo_938103
Torolt_felhasznalo_938103
Létrehozva: 2007. május 17. 09:38

Ez a topic elsősorban a PCOS-sel kínlódó, egyébként gyönyörű hölgyeknek hivatott segíteni: hogyan tartsuk a diétát, mit főzzünk, hogy esetleg a párunk se haljon éhen úgy, hogy mi is ehessünk belőle, mit, mikor és hogyan mozogjunk, és egyáltalán: hogyan alakítsuk át az életmódunkat ennek a nyavalyás betegségnek megfelelően.

Receptek, mozgásformák, bűnbevallások és lelkesítések tárháza :-)

Jelszó (az enyém legalábbis): Kimászok a zsírréteg alól!   

  1. 2017. szeptember 27. 13:331586.

    Sziasztok!


    Nekem az lenne a kérdésem,hogy tojásos nokedlit ehetek-e?:) 


    Tegnap lettem "diagnosztizálva" PCO Szindrómával és fogalmam sincs mit ehetek és mit nem.


    Előre is köszönöm a válaszokat! :)

  2. 2010. október 6. 20:361585.

    Az, hogy ultrahangon nem látnak cisztákat, nem jelenti azt, hogy nincs PCOS-od. A PCOS egy tünetegyüttes. Általában csak 2-3 tünet van a lehetségesek közül. Az ovuláció hiányát általában észre sem vesszük.

    Amit írtál cukorterhelésről, ezek szerint inzulinrezisztenciád van. 

    Sokan a fórumból a Mensmentisbe járunk, ott értenek legjobban az IR és PCOS-hoz. 

    Nézd meg ezeket a honlapokat:

    pcos.hu

    mensmentis.hu  - tudástárat is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_240095 (1584)
    2010-10-02  23:11
  3. 2010. október 2. 23:111584.

    Sziasztok!

    19 éves lány vagyok.Az én történetem kicsit kacifántos.  17 éves koromban étkezési zavarom volt. Nem menstruáltam közel egy évig. Az étkezési zavaromon szerencsésen felülkerekedtem, rendbejött a súlyom vissza híztam a normális tartományba,de továbbra sem jött meg. Elmentem nőgyógyászhoz, aki pco-ra gyanakodott, a cukorterheléses vizsgálatom is ezt támasztotta alá, de semmi más nem (az ultrahangos vizsgálat sem). Az orvos azt mondta kezdjek el fogamzásgátlót szedni, de én nem akartam, egyrészt mert nem tartottam a legjobb megoldásnak,másrészt mert bíztam benne, hogy miután visszaszedtem az elvesztett kilóimatez is helyre jön. Így is lett, egy hetet sem kellett várnom és megjött!!! Rendben is volt minden csaknem egy évig. De most megint három hónapja nincs. Nem tudom mit gondoljak. Nincs súlyfeleslegem, nem nagyon szőrösödök, nem mondom, hogy nincs pattanásom,de szerintem nem vész. Szeretném kikérni a ti véleményeteket is. Nektek milyen tüneteitek voltak, vagy ha valaki tud egy jó orvost, én minden infot és tippet szivesen fogadok!! KÖSZI!!!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_750922 (0)
     
  4. 2010. szeptember 13. 12:431583.

    Szia kedves Törpilla!

     

    Köszönöm szépen :-).

     

    Blanka

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215749 (1582)
    2010-09-13  12:37
  5. Torolt_felhasznalo_215749
    Torolt_felhasznalo_215749
    2010. szeptember 13. 12:371582.
    Szia! hántolatlanul még lassabban szívódok fel. nagyon nehéz olyanhoz hozzájutni, szerintem itthon nem is nagyon lehet kapni olyat.
    előzmény:
    Blanka76 (1578)
    2010-04-06  12:30
  6. 2010. szeptember 11. 10:131581.

    Szia!

     

    Ezen a honlapon http://www.pco-szindroma.hu/index2.html keresztül tudsz rendelni PCOS diétás útmutató.

    Ezenkívűl lehet még kisfüzetet és dvd-t rendelni, amiből tényleg minden információhoz hozzá lehet jutni  Pcos-ról...és az is nagyon fontos sztem hogy ezek megvásárlásával segítheted az Pcos-Szívügy Alapítvány munkáját.

     

    A honlapon vannak fent elérhetőségek az önsegítő körökhöz, keresd meg a hozzád legközelebb állót..ott is lelkes segítő-sorstársak várják jelentkezésed...

     

    Jaj és gyere, gyertek a közönségtalálkozóra novemberben !!!

     

     

    előzmény:
    piroszka (1579)
    2010-08-22  10:55
  7. 2010. szeptember 11. 10:031580.

    PCOS Közönségtalálkozó 2010!

     

    A Kelenföldi Művelődési Központban, a szokott helyszínen (Bp, XI. kerület, Etele út 55. – I.emelet, volt Olimpia mozi), november 20-án szombaton megtartjuk az immár hagyománnyá vált éves Közönségtalálkozót, 10 órai kezdettel.


    A belépés ingyenes, viszont regisztrálni szükséges itt: pcos@pco-szindroma.hu (tárgyban kérjük jelölni: „PCOS találkozó regisztráció”) !  Helyek korlátozottan állnak rendelkezésre.

     

    A teljesség igénye nélkül:

    dr. Tűű László endokrinológus (Budapest)dr. Naszódy Péter endokrinológus (Kecskemét)dr. Breyer Helga belgyógyász (Németország) dr. Fülöp István nőgyógyász (Budapest) Szendi Gábor pszichológusZentai Andrea dietetikus Szabó Szigfrid talpreflexológus2010 metformin babamozi részletek a „PCOS – Az ismeretlen betegség” c. filmből

     

    Büfé, szakértői tanácsadás, baba-mama szoba. Pontos program később, kísérd figyelemmel a honlapunkat!”

     

    http://www.pco-szindroma.hu/index2.html

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938103 (1)
    2007-05-17  09:38
  8. 2010. augusztus 22. 10:551579.

    Szia!

     

     

    Ne haragudj a zavarásért...

    Olvasam a pcos topikon hogy van pár anyagod a Zentai Andi álltal.

    Ha nem gond, küldd el nekem légyszives

    Most diagnosztizálták nálam a pco-t és az IR-t, de még diatetikusnál nem voltam, csak mondták hogy diétázzak, bár nem is vagyok elhizva...

     

    Köszönöm a segitséged!
    marcsi@csk.hu

     

    Marcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_156907 (1339)
    2009-07-11  08:46
  9. 2010. Április 6. 12:301578.

    Sziasztok!

     

    Tudna nekem valaki jártas segíteni abban, hog a hajdina hántolatlanul is lassan szívódik fel? Nagyon jókat olvastam róla mind diabetes mind egyéb szempontból. De az üzletekben csak hántolttal találkoztam. Vagy nincs is más formában?

     

    Köszi előre is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  10. 2010. február 27. 21:511577.

    Sziasztok!

    A PCOS Szívügy Alapítvány április 10-én szombaton félnapos szemináriumot szervez PCOS-ban érintetteknek és érdeklődőnek. Helyszín: XVII kerület Lemberg utca 38-42 (Üdvhadsereg telephelye). Részvétel: ingyenes, regisztráció kötelezősari.nora@pco-szindroma.hu"> ITT! Helyek korlátozottan állnak rendelkezésre! A helyszínen megvehető a szeminárium anyagát összefoglaló füzet.

     

    Tervezett program: dr.Breyer Helga belgyógyász több fordulós előadást tart a PCOS hátteréről, tüneteiről, diagnosztizálásáról, kezeléséről és buktatókról. Külön diétás előadás. Kérdések feltevésére, beszélgetésre lehetőség van. A programot elsősorban az önsegítő körök aktivistáinak szervezzük, de mindenkit szeretettel várunk, aki mélyebben érdeklődik a PCOS  és az inzulinrezisztencia témaköre iránt. Részletek márciusban!

    PCOS önsegítő klubok országszerte

    A kluboktól azt reméljük, hogy decentralizált működésüknél fogva, jobb kapcsolatot tudnak fenntartani a helyi egészségügyi szakemberekkel. Ennek az lehet az örvendetes következménye, hogy egyrészt, az helyi sorstársak informáltabbak lehetnek a helyi kezelési lehetőségeket illetően; másrészt, a szakemberekkel is megindulhat a párbeszéd akik ezáltal nyitottabbak lehetnek.

    A klubnak ezenkívül feladata az életmód-váltás elsajátításának segítése.

    http://www.pco-szindroma.hu/index2.html

     

    Te is lehetsz Önkéntes, és segítheted az Alapítvány munkáját saját kör vezetésével,vagy  meglévő körhöz is csatlakozhatsz!

    Ha úgy érzed, hogy tudsz segíteni, akkor kérjük, jelentkezz ezen a címen: pcos@pco-szindroma.hu !

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  11. 2010. február 16. 21:381576.

    Köszi! 

    Nincs kenyérsütőm, sajnos...akkor marad a hagyományos.

    előzmény:
    szepm (1574)
    2010-02-16  19:42
  12. 2010. február 16. 19:431575.
    a sikér fél ek.
    előzmény:
    szepm (1574)
    2010-02-16  19:42
  13. 2010. február 16. 19:421574.
    Tk. pizza

     

    Kenyérsütőgép tartályába :

     

    2,5 dl langyos víz

    1 ek. fruktóz

    40 dkg tk. liszt

    3 dkg élesztő

     

    Tészta programon 20 perc dagasztás és 20 perc kelesztés után hozzáteszünk

     

    1,5 tk. só

    1 ek. Olaj

    ˝ ek. Sikér

    1 ek. Zabkorpa

     

    Tészta programot újra indítjuk : 20 perc dagasztás és kb. 40 perc kelesztés

     

    Ez eléggé kemény, ropogós tészta, nem az a könnyű lágy. Esetleg ha ez nem jön be, próbálj meg egy hagyományos receptben lecserélni 1/4-t vagy 1/3-át a lisztnek tk.-re.

    előzmény:
    neverbride (1573)
    2010-02-15  20:57
  14. 2010. február 15. 20:571573.

    Sziasztok!

    Tud valaki egy jó kelttészta-receptet pl.pizzához? 

     

    Köszi!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938103 (1)
    2007-05-17  09:38
  15. 2010. február 11. 13:041572.

    Sziasztok !

    Itt is egy elveszett bárány :-) Az életem zajlik, kisfiam nem igazán hagy netezni :-) Kúszik, bejárja az egész lakást igy, kibújt két foga és szeret enni ahogy az anyukája is :-) Szerencsére még van tejem, de mellette már kétszer kap főzeléket és egyszer gyümölcsöt naponta.

     

    A metet még mindig nem kezdtem el, valahogy nincs kedvem hozzá, most már szerintem megvárom a szopi végét vele. Karácsonykor felugrott két kiló, azóta meg (szerencsémre ) elromlott a mérlegünk, de talán az már lement azóta.

     

    Gyakran sütögetek, főzök. Kipróbáltam a limara pékségéből (ismeritek az oldalt ? ) a tk. gépi kenyeret, azóta azt nagyon gyakran sütöm.

    Legújabb recept, amit kipróbáltam , nagyon finom lett :

     

    Krémtúró torta

     

    50 dkg krémes túró (Lidl)

    15 dkg cukor helyett 2 tk. foly. édesitő és 7 dkg fruktóz

    2 cs. Van. Cukor

    Reszelt citromhéj

    1 csomag vaníliás pudingpor (főzös)

    4 egész tojás

     

    Összekeverni, szilikonformába önteni. Előmelegített sütőben 175 fokon 10 percig majd 150 fokon 40 percig sütni. A sütőt lezárni és így pihentetni 15 percig csukott ajtónál.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_838172
    Torolt_felhasznalo_838172
    2010. február 10. 20:161571.

    Sziasztok!

    Végzős szülésznő hallgató vagyok, szakdolgozatomat a PCOS-ból írom.

    Kérlek segíts a kérdőív kitöltésével, mert a PCOS találkozón nem sikerült 100 darabot összegyűjtenem, anélkül viszont értékelhetetlen lesz a kutatásom, amibe rengeteg energiát fektettem.

    A kitöltés anonim.

    A kérdőívet a www.kerdoivem.hu/kerdoiv/291604720- as linkről tudjátok letölteni.

    Előre is köszönöm a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2010. február 2. 18:411570.

    Szia!

     

    Kiderült már, hogy mi okozta a heves szívverésedet és a többi panaszodat?

    Remélem jobban vagy már azóta!

     

    Milyen idő volt olyankor Istanbulban? De jó lehetett Neked! Napsütéses photo please ha lehet! 

    előzmény:
    milfordd (1561)
    2009-11-20  12:18
  18. 2010. február 2. 18:381569.

    Sziasztok!

     

    Remélem olvassátok még néha a topicot!

    Nagyon el voltam tűnve, de ennek elég sok oka volt. 

    Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek és kitartást idén is a diétához!

    Remélem jól teltek mindenkinek az ünnepek és  a diétát is sikerrel tartottátok. 

    Nos mivel az értékeim annyit javultak - idén karácsonykor egyáltalán nem vacakoltam a diétával. Csak az a baj, hogy azóta sem sikerült visszaállnom a régi kerékvágásba.

    Mantráztam magamnak a januárt és sajnos már elérkezett a február is. Gatyába kell ráznom magamat.

     

    Volt vagy két hét amikor még a met-et sem szedtem...  Borzasztó.

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Krisya.23 (1567)
    2009-12-24  14:09
  19. 2010. január 12. 17:461568.

    helósztok lányok, mindenkinek bujék!!

    egészségben és bébikben gazdag új évet mindenkinek, aki csak szeretné:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. december 24. 14:091567.

    "Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
    a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek.
    Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol,
    s a gyertyafényénél még a csillag is táncol.

    Mikor a fenyö illata megérinti szívünk,
    ezen az estén, kicsit az álmokban is hiszünk.
    Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni,
    és másokért a szokottnál is többet tenni.

    A rohanó világban megkoptak a fények,
    halványak a hitek, és halványak a remények.
    Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,
    őszintén szeretni, és bízni a jóban.

    Őrizzük meg a karácsonyunk fényét,
    S őrizzük a szeretetben való hitünk reményét.
    Hisz ma este mink is gyermekek vagyunk,
    s gyermeteg vágyainknak ma határt nem szabhatunk."

    Mindenkinek Békés, Boldog Karácsonyt kívánok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. december 16. 20:501566.

     

    Sziasztok! Eddig csak olvasgattam, sajnos nem vagyok még benne annyira, hogy saját receptem legyen , de találtam egy oldalt, a 'nehéz napokra'. 

     

    http://www.glutenmentes-teasutemeny.hu/diabetikus_ter mekek.php

     

    Mit szóltok hozzá? Próbálta valaki a sütiket?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. december 10. 20:471565.

    Szia! Én lassan 1 éve használom és teljesen megváltozott az életem. Persze kell néhány hónap,hogy igazán érezd a hatását. Viszont a barátnőim és kolléganőim nagy része is használja , és még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot. Sőt az egyik kolléganőm aki pajzsmirigy beteg az orvos csodálkozva kérzdete, hogy mégis mit csinált magával, hogy ilyen sokat javultak az eredményei? Mondta, hogy mit használ a doki nem ismerte a készítményt de támogatta a használatát az eredményeket látva. A gyógyszereit minimálisra csökkentették és ha így halad teljesen leállhat vele. 10 év gyógyszerezés után ez szerintem elég jó eredmény.

    Nekem teljesen beállt a menstruációm és mostmár peteérésem is van minden hónapban.  

    előzmény:
    Nyafficica (1557)
    2009-11-15  19:02
  23. 2009. november 28. 12:151564.

    Sziasztok!

     

    Remélem, mindenki jól van?!

     

     

    Szia Benotti!

    Írtam privit!

     

    Szép hétvégét mindenkinek, Kriszti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_836661 (1562)
    2009-11-20  12:43
  24. 2009. november 25. 16:221563.

    Szia Ági!

     

    Most meg én tűntem el... De sajna influenzás voltam, és még az ágyból is alig tudtam kikelni....

     

    Lehet, hogy akkor az avandamet hozta elő ezt a dolgot a szíveddel. De azért mindenképp menj el háziorvoshoz. Egy kivizsgálás sose árt, és téged is megnyugtat!

     

    Persze, hogy lehet kérdezni. Ha nem akarok, ugyse válaszolok... ;) :) A viccet félre téve, a pasimmal még nem minden ok, de  bízom benne, hogy javul a kapcsolatunk.  Nem igazán szeretném, hogy vége legyen.

     

    A picur, már több, mint négy kg. Hihetetlenül gyorsan nő, izeg, mozog, mindenre figyel, tündér baba....Majd hozok képet Ádi babáról, legalábbis megpróbálok.

     

    Vigyázz Magadra!

    Szép napot, Kriszti

     

    előzmény:
    milfordd (1561)
    2009-11-20  12:18

Címlap

top