Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

KANAPÉ KÁRPITOZÁSA OTTHON

Torolt_felhasznalo_203862
Torolt_felhasznalo_203862
Létrehozva: 2007. március 21. 09:28

Sziasztok!

Szeretnénk áthúzni másmilyen anyaggal a  kanapénkat. De az oldala olyan furcsán hajlított. Hogyan tudnánk behúzni, hogy szép legyen? Minden ötletet szívesen fogadok.

Teszek fel róla képet! Aki tud tegyen képet a sajátjáról, hogyan húzta át. Segítsetek!

Ha más nem marad, el kell vinnem kárpitoshoz, aki biztos borsos árat kér majd érte.  

  1. 2007. március 21. 09:492.

    Mi a párommal szinte mindent ketten csinálunk. Már próbálkoztunk kárpitozással is.  Semmi extrát, csak székek ülőfelületét szerettük volna áthúzni. Nem egyszerű! Ketten húztuk- vontuk, de nem lett szép.  Ha nem tudjátok a megfelelő szorosra húzni, akkor annyira látszik rajta, hogy házilag barkácsolt, ha pedig túl szoros, akkor elszakadhat.

    Vannak nagyon szép huzatok kanapékra, azt nem tartjátok jónak? Persze, azzal is van gond, állandóan igazgatni kell, de mégiscsak egyszerűbb, és rövid távra jó megoldás lehet.

     

    Sok sikert, ha nekiálltok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. március 21. 09:503.

    Szia Angyika! Mi is hasonló cipőben jártunk a nyáron, új albiba költöztünk és az agyonhasznált rokoni bútorokat kaptuk meg. Volt egy (ill. kettő)  borzasztó ronda piros fotelünk, még az a nagymamakori, meg egy sezöld kanapénk, bár annak is örültünk. A képen látod. Abban a boltban vettem anyagot, ahol 299 egy méter, vettem egy hatalmas tekercset belőle, és a fotelt kárpitos tűzőgéppel, a kanapét kárpitos szeggel (mert furnér, vagy mi, és nagyon kemény) rögzítettük oda. Ezeket az obiban, meg ilyen helyeken kapsz. Az anyagot lemértük, kivágtuk, a felesleget levágtuk róla azután. A kanapé tök jól bírja, a fotelnél viszont kijöttek a kapcsok a puha részeken, ahol nem bírtunk a farészig hatolni. De azért így is sokkal jobb, majd ha nagyon ráérünk, újra nekiesünk. igaz beletelt 2 hétvégébe, de meg lettünk elégedve a művünkkel.  És tök jó móka volt. A lakásban a falfestésen kívül minden dekorációt sk csináltunk. A párnákra is ott vettem anyagot, azt is áthúztam és hasonló színű csíkokat tettem a falra. Most a nyaralóházikónk jön a nyáron  . Az is igen kis költségvetésű projekt lesz 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (1)
    2007-03-21  09:28
  3. Torolt_felhasznalo_265924
    Torolt_felhasznalo_265924
    2007. március 21. 09:554.

    Szia, én csináltam már ilyet, viszonylag jól is sikerült, de nem tökéletes, és nem fognék neki mégegyszer. Pl. nálam cicák is laknak, karmocskájuk néha beleakad, keményebb, vastagabb anyagot kellett volna választanom a kárpitozáshoz. Ezt egyébként is ajánlanám, sajnos a manapság nagyon gyenge minőségű, gagyi, olcsó vékony anyagokkal kárpitoznak, pillanatok alatt kikopik csak az üléstől az anyag.

    De igazából a legegysszerűbb megoldás, ha veszel egy (vagy évszaknak, hangulatodnak megfelelő) ágytakarót, és leteríted, vagy veszel egy új kanapét, mert a szakmunka kb. annyiba fog kerülni anyagostól.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (1)
    2007-03-21  09:28
  4. 2007. március 21. 09:575.
    Mi is megküzdtünk vele . A szomszédok meg tuti kiakadtak a kopácsolástól . De én nagyon élveztem. A nyaralóban lévű ágyat/kanapét is át kéne húzni, de azt nem tudjuk elemeire bontani, így arra gondoltam, hogy mint a gumis lepedők, olyasmit csinálok, és úgy hagyok rá, hogy ne látszódjon. Értitek? Mert még én sem nagyon tudom, hogy fogjuk  kivitelezni. . legrosszabb esetben marad a letakarás valami kellemes színű, mintájú takaróval.  
    előzmény:
    hopparezim (2)
    2007-03-21  09:49
  5. 2007. március 21. 10:016.
    Nálunk meg kutya, és ahogy kitesszük a lábunkat, azonnal a kanapén terem a drágám . De más gondot nem okoz, mint fehér a szóre a barna kanapén. Egyébként a pihepuha takaró szerintem is jó ötlet.  . Azért ha talál olcsó anygaot, mi mondjuk ebből a boltból megvoltunk pár ezerből, plussz a szögek, kapcsok, akkor érdemes megpróbálni.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_265924 (4)
    2007-03-21  09:55
  6. 2007. március 21. 10:047.

    Szerintem első körben, vagy ha bizonytalanok vagytok, a takarós megoldás is jó lehet. A karfánál egyébként egy ugyanolyan színű cérnával varrtam össze, a hajlított részeket.  Ha kemény fából van, akkor csak a szög jöhet szóba, mert azt a kapcsot nem lehet beleütni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (1)
    2007-03-21  09:28
  7. 2007. március 21. 10:228.

    Szia Leilus!

    Hol van az az anyagbolt, ahol ilyen olcsón jutottál hozzá? Egyébként nagyon pofás lett 

    előzmény:
    leilus (3)
    2007-03-21  09:50
  8. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2007. március 21. 10:229.

    hú leugrottam a boltba és mennyien írtatok..

    nagyon örülök a hozzászólásoknak és ötleteknek,

    Leilus ügyesek vagytok! Egy ilyen kanapénak már rég nekiugrottam volna, de az enyém nem szögletes, hanem ívelt, ezzel biztos nagy gondban lennék

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2007. március 21. 10:2510.
    az ágytakaró azért nem tetszik, mert csak a kanapé közepét takarja, az oldala kilátszik, és így már nem szép.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_265924 (4)
    2007-03-21  09:55
  10. 2007. március 21. 10:2511.
    Köszi. Te, az a "megbolondultunk" feliratú bolt, van a fővámtérnél, a nagykörúton is több helyen.  
    előzmény:
    perika (8)
    2007-03-21  10:22
  11. 2007. március 21. 10:3012.

    Igen, látom én is. Szétszedni nem lehet? gyanítom, nem. mondom, én összeöltögettem a kanyargós helyeken és levágtam a felesleget. esetleg szalaggal vagy valami hasonlóval le lehet fedni az öltés helyét, ha nem sikerül szépen. Még olyat is el tudnék képzelni - bár nem tudom meynnire romantikus a lakásotok - hogy mégis egy darab anyagot terítesz csak rá, és összeráncolod a kanyargós részeknél.

    Vannak ilyen bútoráthúzós könyvek a könyvtárakban, vagy én az Alexandrában szoktam belelapozni és ötleteket lopni.  

    Budapesti vagy?

    Van egy varrós könyvem otthon, majd este megnézem, hogy ajánl e valamit rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (9)
    2007-03-21  10:22
  12. 2007. március 21. 10:3213.
    Köszi, ugyan nem vagyok pesti, de ha arra járok bekukk..
    előzmény:
    leilus (11)
    2007-03-21  10:25
  13. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2007. március 21. 10:5314.
    nem vagyok pesti, Debrecenben lakok. De itt is van "100" Ft-os méterárus.  
    előzmény:
    leilus (12)
    2007-03-21  10:30
  14. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2007. március 21. 10:5915.

    Ez a bútorhúzat viszont lehet nem rossz ötlet:

    Vajon tudnék én ilyet varrni? milyen lehet a szabálmintája? a fodor külön meg rá, az ok, de a felsőrésze szögletes vagy kerek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. március 21. 11:4616.
    huh, ez nekem nem menne . ha sok turelmed van hozza, es ugyes kezu vagy, akkor talan rezsletekben  meg tudok varrni 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (15)
    2007-03-21  10:59
  16. 2007. március 21. 11:5417.
    honnan töltötted le a képet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (15)
    2007-03-21  10:59
  17. 2015. január 7. 16:3718.

    ezekben a linkekben ott van ez a kép, nézd végig a linkeket!


    Ezzel a képkeresővel találtam meg. Így (de az oldalon is le van írva a lenti):


    1. A google-val kerestem egy képkeresőt, és a fenti mellett döntöttem.


    2. A képkeresőt megnyitottam, -miközben mellette ott volt a megnyitott nlc-fórum, a Te topikoddal- majd ott rákattintottam a kis fényképezőgép-ikonra.


    3. Ezután az egérrel megfogtam a topikodban lévő, és egyszerűen odahúztam a "Google Képek"-be a keresett képet!


    S tadaaaam!


    Próbáld ki! Ha nekem -ügyifogyi vagyok a géphez- sikerült, Neked is menni fog!

    előzmény:
    leilus (17)
    2007-03-21  11:54
  18. 2015. január 7. 16:4019.

    Szóval, no....ezekben a linkekben


    Ugye, mondtam, hogy ügyifogyi vagyok! A lényeget lehagytam!

    előzmény:
    csutak51 (18)
    2015-01-07  16:37
  19. 2015. január 7. 16:4120.

    a linkek


    remélem, végre átmegy!

    előzmény:
    csutak51 (19)
    2015-01-07  16:40
  20. 2015. január 7. 16:4221.

    https://www.google.com/search?tbs=sbi:AMhZZivYbKmw_12KP_1- 4A4zkh-Cx78QNKjHJDjLEuq69xML44REptOFryXfKoeGRDpUA9y1quRJhBXL -_1QFlHmY4Uck2q-gkEH9MQ02nd3buvuTcrF5kXNybvWdl_18xGMWMUSyW4u a9o7sgs0KiFAZZmujlNkalKRE3TUSZKHdnfOHEKSLbpjWY3x1lj_1mo5uMs0 Jgc9GllUhdGkiQpYu_1CNp6VosdxfJ1R55RjC3EeeXGysOAndj6A41z9qny8 eOta_1dGEtx2rTUVSVjiPCC9-27a0xqfTkazSpPUUiA1KA2eJYhX7-CEYjZA 4AAT-gt_1gUoJG1ME92ifgor5AqQPfaxQWGsKsbSdQoKVa0GRP-VedTK5FvO LYFK1RHGj9Boe785jFb5icGmbCixCLvSazR5ygcHam9IwjON6zvoPlyv13Q6 yGxVyydr2XUliUrQ8DbkFD-ZsPhs4-Jk1_1aNW4WE7D_1Ad4yPWAkdhGKRnu K6Z-y5Tc5BCkaWbXqEsUEhZjeat5hduMhcqirs46uSvCyZ0j6G7B99SH8MCD _1Ph-xSIrs8VlAndOVGitpOkpfkPn0YHcd6kqR7ZySx9hrIuRzIVl-Ckun1O 4UiZGUI4HqPv4GC1si7JS884haNTwmBf90hcXGDLoQbNT38N1xCxouobXfUY P46YN5F3SsGhcIzqrJScN8LeczJTXxAWuUcCkyG_1JsHlBYJgloicQZflcJO Tfan55cCwflwrLzIaZC5iAqewg_1qz9RtXotUdA6DGHU8TV8N0b5z3mtfX3u fBvTJHNqgCe-hDIizptT5t_1AfQgG-rSbEkmBgit3g4nNAIah2oPgvgC-Hik vKvzTbLoN2w7kVHBWhYMJqyliuxPwSIE_1typRt-Y4srMvJMkcGVm67ViZjH w5DPnf0YrSUgi56QxgcpYzWH0QwjRJfCeJIxJYGn6X3MKyMMRM9fTN-3xUMh WWw83qnfosqFBPFiu52HPjnCeTY_16bLwkDxGnbfvArXWbsMr4BQQpv-ui42 0VqXyBwZaqFEcYcKzkrVqXQt4QvMDd4XVYaOD5EuXd9LbSNP8z9rt49Eq5hW O_1ltBzDpasQdXs0mQG9PUBCDIq5wJRqX6kdNuVykIVjRoYGsEcf0cj3uYKd cpYPHLIXdxybTx_1FKW3Vi9pCIT0tvQyyVLRCO39WkgnS3iXebGWIzCursFS -FzJ5p3Br8tMwbw7y8s79bV_1GLfyWEYpPxHJnqRJ2_1DnwNyxh8Z9ijMi9l P9LwB76gtQNNoOpdbUOER7ZurwdS6BX6KrnC6RxkaoIOyVolXbWg1FjDRHM1 Ea60KMsUx3NAfMamdxeGLK6XuG2GLEMyGFE4Ijmu2C1DVIKJgQdXDIaYz25X ZsZ1wlJXA1dlPH1KEfyhI0C2ENfcaPVxFtKPUwztwuKyuehrqp4LxP7TXeX8 ew

    előzmény:
    csutak51 (20)
    2015-01-07  16:41
  21. 2015. január 7. 16:4222.

    Ügyifogyi meg vak, de mar megszoktuk.


    Azert drukkolok, hogy igy 8 ev utan meg kövesse a kerdezo a valszod!

    előzmény:
    csutak51 (19)
    2015-01-07  16:40
  22. 2015. január 7. 16:4323.

    Sajnálom, de csak így sikerül. De ez legalább már jó, megnéztem!

    előzmény:
    csutak51 (21)
    2015-01-07  16:42
  23. 2015. január 7. 16:4824.

    8 év után????


    Jesssz, ezt észre se vettem a nagy igyekezetben!


    Aranyos vagy, hogy minden ellenére is drukkolsz!


    Ha még azt is elárulnád egy ügyifogyi vaknak, hogy hogyan támad fel egy szellem-topik, amibe (most megnéztem) nem írt frisset senki, tehát nem új hsz miatt történt, hogy életre kelt a topik????


     

    előzmény:
    Utóélet (22)
    2015-01-07  16:42
  24. 2015. január 7. 16:5225.

    .......akkor megígérném, hogy próbálok kevésbbé vak lenni legközelebb!


    Ami az ügyifogyiságot illeti, háááát..... arra nézve nem merek ígérgetni.

    előzmény:
    Utóélet (22)
    2015-01-07  16:42

Címlap

top