Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Alkoholizmus ellen

Torolt_felhasznalo_397657
Torolt_felhasznalo_397657
Létrehozva: 2007. március 13. 13:55

Sziasztok!

Állítólag létezik vmi gyógyszer, amit a bőr alá ültetnek be és heves rosszulllétet vált ki az emberből, ha alkoholt fogyaszt. Ez egyfajta "alkohol elvonó-kúra". Hallott valaki róla, esetleg tudtok címet adni? Illetve 50 éves kor felett tényleg veszélyes?

Köszönöm,

varju

  1. Torolt_felhasznalo_560933
    Torolt_felhasznalo_560933
    2007. március 14. 21:4451.
    De azt hiszem mégis van. Anyám épp az előbb kelt fel mai napi részegségéből, 6 napja még nem volt józan. Felkelt mert rosszul volt. Nem tudok vele már türelmesen beszélni, de azért normális hangnemben közöltem vele, hogy bármit mondd ő egy alkoholista, és ezzel szembe kell néznie. Azt mondta hagyjam békén, meg akar halni. Persze ezt az alkohol mondatja vele, meg nekem akar lelkiismeretfurdalást csinálni, de mondtam neki, hogy felesleges ezzel próbálkoznia. Megmondtam neki, hogy holnap reggel felhívom a pszichiáterét, és majd ő eldönti, hogy mit kell tenni. Most először végre egy orvos is tudni fog a problémájáról. A maradék piáit pedig kiöntöttem. Nem várom meg míg alkoholmérgezést kap. Majd a pszichiátrián segítenek, én nem tudok most ennél többet tenni.
    előzmény:
    zapatácska (50)
    2007-03-14  21:14
  2. 2007. március 14. 21:1450.

    ...és hányan, de hányan élnek még így. Én sem tudok elmenni, illetve egy éven belül albérletbe készülök, de már most tudom, hogy állandó lelkiismeret-furdalásom lesz, annak ellenére, hogy ránézni nem bírok már... És tényleg nincs más megoldásunk, minthogy várunk?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560933 (45)
    2007-03-14  20:16
  3. 2007. március 14. 20:5249.
    ez tényleg gáz és nagyon sajnálom...v mit tenni kell..  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560933 (48)
    2007-03-14  20:31
  4. Torolt_felhasznalo_560933
    Torolt_felhasznalo_560933
    2007. március 14. 20:3148.
    Örülök, hogy jókedved van. Nekem nem annyira. Az én anyám megiszik egy nap 2 liter bort, néhány sört, 1-2 dl rövidet, és nyugtatót, ill. a szívére szed gyógyszereket. Összetenném a két kezem, ha napi 3 sört inna.
    előzmény:
    jazmin2000 (46)
    2007-03-14  20:23
  5. 2007. március 14. 20:2447.
    fater ennyit iszik aggodjak?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (1)
    2007-03-13  13:55
  6. 2007. március 14. 20:2346.
    napi 3 sör már alkoholizmus, 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560933 (45)
    2007-03-14  20:16
  7. Torolt_felhasznalo_560933
    Torolt_felhasznalo_560933
    2007. március 14. 20:1645.
    Ahogy olvastam a te soraid, mintha saját magam hallanám. Azt gondolom nem az alkoholistáknak kellene a csoportterápia, hanem nekünk, akiknek ezt egy életen át el kell viselni. Ezt tényleg csak az érti meg, aki nap mint nap benne van. Sokszor már nincs kedvem hazajönni. És nem értem, hogy mi a jó neki ebben, hogy miért nem akar változtatni. Nálunk is úgy volt egyébként, hogy már a nagyszülőknél kezdődött, de ők még elláták a napi teendőiket. A nagybátyám és a két nagynéném is iszik, azt hiszem a hajlamot lehet örökölni, talán ők is azért isznak. Én minden porcikámmal utálom az alkoholt, túl sokat szenvedtem miatta. És igen, nálunk is az a gond, hogy nem lehet beszélni vele, ha szóba hozom kikéri magának, bőg, zokog, hogy elege van midenből, meg majd megtudjuk ha már nem lesz, hogy mit azt nem tudom, de mindig ezt mondja. De sokszor már nem is érdekel. Elmennék, de nincs rá lehetőségem, pedig tudom engem is tönkretesz, egyre türelmetlenebb vagyok, nem csak vele, hanem másokkal is. Egyszerűen nem tudom mi a megoldás, várom, hogy történjen valami, valami csoda, vagy nem is tudom, valami...
    előzmény:
    zapatácska (41)
    2007-03-14  09:50
  8. 2007. március 14. 14:0444.
    Sziasztok! Most a napokban olvastam a következtőket:
    Az alkoholizmus Müller Péter szerint:
    "Leszokni róla pedig nagyon nehéz.
    Nem biológiai, hanem lelki okból. A részeg ugyanis olykor-olykor megüt magában egy olyan boldogság-fokot, amit énjének sivár hétköznapjaiban már nem talál meg, s ezért állandóan szomjas marad.
    Az alkoholizmus és a kábítószerek terjedése az emberiség általános boldogtalanságára vezethetők vissza. Gyógyításuk pedig azért nehéz, mert a jó szándék mögött semmiféle valós boldogság ígérete nincs, csupán megfélemlítés és fenyegetés.
    ..De mivel a boldogságvágy az életösztönnél erősebb, a sóvárgás újra s újra visszatér, mintha azt mondaná valaki az emberben: Inkább haljak meg és menjen tönkre a májam és a vesém és ítéljen el a társadalom, és vessenek meg az emberek – minthogy boldogtalan legyek!
    És újra inni fog, mivel olyan valóságból próbál kimenekülni, ami sokkal betegebb, mint a mája, és minden sejtjében boldogtalan."

    Nagyon elgondolkodtató.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. március 14. 10:5743.
    Régen, még el lehetett vitetni őket elvonóra, szerintem apám életét ez mentette meg. Most már azt hiszem nincs ilyen lehetőség, csak ha magától vonul be. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560933 (38)
    2007-03-14  07:56
  10. 2007. március 14. 10:5642.
    Még nem sikerült beszélnem a barátnőmmel, de nem felejtettem el 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (37)
    2007-03-13  16:41
  11. 2007. március 14. 09:5041.
    Megértem, tudom milyen, ugyanezt játszom. Az egész gyerekkorom ilyen volt, csúcs, hogy már nagyanyám is nyugtatóra ivott... anyám követte/követi. Kb. 40 kiló, alig bír járni, beszélni. Minden nap arra megyek haza, vajon leesett-e a lépcsőn? Vajon combnyaktöréssel mikor fekszik ágynak és ápolgathatom húsz évet még? Nagyanyám ugyanis húsz évet feküdt, a szomszéd srác hozta neki a konyakot, arra bezzeg futotta... Mit lehet tenni ilyen esetben? Beszélni sem akar róla, ül és nézi a tv-t, meg sem mozdul egész nap. Én meg undorodom tőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560933 (38)
    2007-03-14  07:56
  12. Torolt_felhasznalo_562980
    Torolt_felhasznalo_562980
    2007. március 14. 08:4440.
    Szerintem bármelyik pszihiátrián feltudnak világosítani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (1)
    2007-03-13  13:55
  13. Torolt_felhasznalo_562980
    Torolt_felhasznalo_562980
    2007. március 14. 08:4339.
    Igen létezik ilyen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (1)
    2007-03-13  13:55
  14. Torolt_felhasznalo_560933
    Torolt_felhasznalo_560933
    2007. március 14. 07:5638.
    Most találtam erre a fórumra, és szinte megdöbbenve tapasztaltam, hogy van még ember aki így gondolkodik. De hidd el aki nincs ilyen helyzetben, az könnyen mondja hogy a szeretet mindent megold. Ha az az ember nem hajlandó elismerni, hogy problémái vannak az alkohollal. Próbáltuk szép szóval, próbáltuk veszekedéssel, de nem változik semmi, én a gyerekeként így éltem le az életem. Vannak dolgok amiket soha nem fogok megbocsájtani, a tönkretett napok, ünnepek az ivás miatt. Pedig semmi problémája nem kellene legyen, csak unatkozik. Mellette ráadásul nyugtatókat szed, aztán jön a pálinka, a sör, a bor, hát gyönyörű az összhatás. Már nincs kedvem beszélgetni vele. Sokszor egy mondatot se tud normálisan elmondani, akkor mégis hogyan? Ha sikerül normálisan beszélni vele, akkor azt mondja egyedül érzi magát, dehát könyörgöm, én nem ülhetek itthon vele?! Vannak barátai, de ha azokhoz elmegy, onnan is részegen jön haza. Akkor most mi is a baja igazából. Ha van szabadidőm, beülök hozzá, beszélgetek vele, olyankor nem iszik (közben nem áll neki), de ha másnap pl. egész nap nem vagyok otthon,mert 8-tól 19-ig suliba vagyok, akkor estére tök részeg, ha számonkérem tőle, hogy már megint miért, akkor engem hibáztat, azt mondja mert egész nap egyedül volt. Érzelmileg zsarol, azt mondja kihasználom, meg hogy nem törődöm vele, pedig takarítok, mosok, most már főzök is, mert már arra sem képes -odarakja a kaját és ottfelejti, mert elalszik közben, és szénné égeti- pedig ő egész nap itthon van, de nem törődik semmivel. Mondtam neki hogy keressen valami elfoglaltságot, hobbit, bármit ami leköti, de ahhoz nincs kedve. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mégis miért csinálja, ezt mondta: "azért hogy téged idegesítselek". És én vagyok az akinek nincs szíve betenni őt egy elvonóra. Na ennyit a szeretetről. Bocs hogy hosszú voltam, de kijött belőlem.
    előzmény:
    pelyhes45 (18)
    2007-03-13  15:27
  15. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 16:4137.

    Igen, szerintem sem sok ennyi ital, de mindenkiből más reakciót vált ki. Mindenesetre én szeretnék segíteni, remélem jó vége lesz...

    előzmény:
    pelyhes45 (36)
    2007-03-13  16:17
  16. 2007. március 13. 16:1736.

    apukám annak idején 3 hónapot trópusi országban töltött. ott a víz nem volt iható. maradt a whisky.

    naponta. több pohárral ..  nem lett alkoholista. azaz később, mikor hazajött nem ivott mindennap whiskyt.

    manapság hol ezt, hol azt egy-egy pohárkával megiszik (házipálinka, whisky) de ennyi. soha nem nevezném pl. őt alkoholistának és nem akarnám leszoktatni erről a szokásáról.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (35)
    2007-03-13  16:03
  17. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 16:0335.
    Ezért mondom, hogy nem olyan vészes, de abban egyetértek a nővel, hogy jobb elejét venni a bajnak.
    előzmény:
    pelyhes45 (31)
    2007-03-13  15:59
  18. Torolt_felhasznalo_336401
    Torolt_felhasznalo_336401
    2007. március 13. 16:0234.

    ha rendszeresen issza, akkor hivatalosan már a 3 sör is alkoholizmus

    előzmény:
    pelyhes45 (31)
    2007-03-13  15:59
  19. 2007. március 13. 16:0233.

    igen.

    egy ide, egy oda. illetve izé..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_336401 (32)
    2007-03-13  16:00
  20. Torolt_felhasznalo_336401
    Torolt_felhasznalo_336401
    2007. március 13. 16:0032.

    van gyereketek?

    előzmény:
    pelyhes45 (29)
    2007-03-13  15:55
  21. 2007. március 13. 15:5931.

    3 sör? az még nem alkoholizmus  

    viszont a feleség büntudatot szeretne ébreszteni a párjában. ezért beszél(het) úgy, hogy alkoholista.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (30)
    2007-03-13  15:58
  22. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 15:5830.
    Egyébként szerintem a helyzet nem ennyire súlyos, nincs hányás, vagy ilyesmi, csak a feleség beszél alkoholizmusról, a férj pedig elismeri, hogy nem bírná ki, ha nem ihatna többet. Nincs nagy  hangoskodás, veszekedés, csak a pasi sokszor ingerült, fáradékony, semmit nem segít otthon, mivel megivott előtte vagy 3 sört. Ha egynél meg tudna állni, nem is lenne gond, szerintem.
    előzmény:
    pelyhes45 (22)
    2007-03-13  15:42
  23. 2007. március 13. 15:5529.

    lehet, hogy nekem is ezt kellene éreznem, nem pedig...

    de én csak azt látom, aki volt, akibe beleszerettem, aki....

    előzmény:
    zapatácska (28)
    2007-03-13  15:51
  24. 2007. március 13. 15:5128.
    Irigyellek. Én csak az undort érzem, ahogy tönkretett mindent, magát, gyerekeit, házat, mindent. Ja, és még csak 52 éves. Majd törölgethetem a fenekét húsz éven át. Klassz lesz.  
    előzmény:
    pelyhes45 (27)
    2007-03-13  15:48
  25. 2007. március 13. 15:4827.

    én egyszerűen eddig nem tudok eljutni (

    tudom, hogy nem ez a normális, amit én érzek, és ahogy én tenném/teszem. csupán azért írom, mert ez is egy nézőpont....és adhat megoldás közeli "tippeket".

     

    előzmény:
    zapatácska (24)
    2007-03-13  15:46
  26. 2007. március 13. 15:4726.
    áááá dehoooogy  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_336401 (25)
    2007-03-13  15:46
  27. Torolt_felhasznalo_336401
    Torolt_felhasznalo_336401
    2007. március 13. 15:4625.
    ugye nincs alkoholista a közvetlen környezetedben? 
    előzmény:
    pelyhes45 (18)
    2007-03-13  15:27
  28. 2007. március 13. 15:4624.
    ...és ha annyira, de annyira undorodsz a saját mocskában fetrengő alkoholista családtagodtól? És ha megvan az ember saját élete, nincs ideje, kedve, gusztusa pátyolgatni az illetőt, de mégis kínozza a lelkiismeret? Mit lehet tenni?
    előzmény:
    pelyhes45 (22)
    2007-03-13  15:42
  29. 2007. március 13. 15:4323.

          

    (nem tudok mit mondani... csak sajog a lelkem)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206683 (21)
    2007-03-13  15:40
  30. 2007. március 13. 15:4222.

    akkor próbáld vázolni azt amit javasoltam. tiszta szívemből írtam és teljes erőmmel hiszem, hogy ha a szeretet még megvan, akkor (az időn kívül) nincs másra szükség.

    (nna mindjárt bömbölök    )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (20)
    2007-03-13  15:39
  31. Torolt_felhasznalo_206683
    Torolt_felhasznalo_206683
    2007. március 13. 15:4021.
    Természetesen ,én is írtam ,hogy nagyon sokszor van így is, ahogy te írod. De még hányszor!
    Sebészeten dolgoztam hosszú évekig, rengeteg olyan embert kezeltünk, akinek betegsége az alkoholizmus miatt alakult ki ( hasnyálmirigygyulladás krónikus, májcirrózis, nyelőcsővarix...stb stb...), hát volt olyan 24 éves beteg is aki belehalt az alkoholizmusba...ő például azért kezdett inni igen zsenge korában mert elhagyta a barátnője ...pfff...24 évesen elvérzett egy nyelőcsővérzésben...Egy csomó tragikus emberi sorsot lehetett látni ott is...elvesztett munka, felbomlott család,szerelmi bánat, anyagi gondok stb miatt kezdődően a leggyakrabban

    Viszont olyan formában is ,mint amire én írtam példát. Egy tulajdonképp nagyszerű élet volna egyébként, szerető feleség lassan 45 éve, se válás se nagy viták, saját gyönyörű otthon, szerető család, biztos munkahely, normális kereset, barátok, gyerekek, hobbi amivel foglalkozhat...

    Ehhhh csak a nyavalyás megszokás ,hogy egy kis pia milyen jól jön mindenhez, anélkül nem lehet szórakozni, nem lehet társaságba lenni, nem lehet jókat dumálni...aztán egyszer csak idáig növi ki magát.
    előzmény:
    pelyhes45 (19)
    2007-03-13  15:29
  32. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 15:3920.
    Igen, ezzel egyetértek. Viszont segíteni szeretnék Nekik, nagyon szeretem Őket.
    előzmény:
    pelyhes45 (18)
    2007-03-13  15:27
  33. 2007. március 13. 15:2919.

    elismerem, hogy nem mindig van úgy, ahogy én látom, és tapasztalom...

    mégis sokan nem is gondolják, hogy milyen apróságok felhalmozásával lehet eljutni a dolog is.

    az alkoholizmus menekvés, menekvés a probléma elől.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206683 (17)
    2007-03-13  15:24
  34. 2007. március 13. 15:2718.

    egyébként ezek a klubbok és egyéb kezelések is csak akkor hatékonyak, ha mindenki változtat.

    ha az én élettársam, férjem, gyermekem, vagy valamelyik szülőm lenne, kivennék szabit+fizu nélküli szabit, bármit csak min. egy fél évet reggeltől-estig vele lennék.... és figyelnék rá, és beszélgetnénk... és nem várnék azonnali "ohne-alkohol"-ra

     

    de ez én vagyok, és az én lelkiismeretem azt diktálja, hogy előbb "otthon tegyek rendet", magamban, a környezetben, a családban és akkor, de csakis akkor várhatom el, hogy az alkoholizmussal küszködő ember elinduljon és kezét fogva együtt el is érhessük a célt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (15)
    2007-03-13  15:17
  35. Torolt_felhasznalo_206683
    Torolt_felhasznalo_206683
    2007. március 13. 15:2417.
    Ez sajnos nem mindig van így.
    Persze sokan vetik bele magukat az alkoholizmusba valamilyen külső tényező, rossz élethelyzet, bármi miatt, de még többen vannak úgy ,mint pl édesapám példája...
    Az évek folyamán szépen fokozatosan egyre nő a mennyiség. Fiatal korában még nem volt gond, csak a barátokkal időnként 1-1 sör ,egy kis feles, aztán rendszer lett hétvégén a barátokkal beülni egy sörözőbe, eliddogálni, vagy hazahozni pár karton sört, kis töményet és amellett elbeszélgetni, majd már hétköznap is egy kicsit, amikor nincsenek barátok, aztán már nap nem volt hogy ne lenne itthon legalább 3 féle szeszesital (sör bor pálinka) ami ugye tök jól jön a reggeli mellé szinte gyógyszer...ebéd után meg megint jólesik egy, este meg már szabad órálkban főleg...tehát évről évre szépen megnől a mennyiség természetesen réges rég túllépve a kritikus határt.
    Ha őt kérdezzük...az ő szemében még most is ugyan az ,mint pl 20 éve mikor még hetente csak 1-1 sör volt meg néha egy kis rövidital, és ő "tudja hol a mérték"
    előzmény:
    pelyhes45 (14)
    2007-03-13  15:10
  36. 2007. március 13. 15:2216.

    aha. többnyire a kívülről - sőt még belülről is az egyik fél szerint- teljesen normális életet élnek...

    az a baj, hogy a család sokszor hárít, a beteg pedig úgy érzi hiába ad jelzéseket, mondja el az "apró-cseprő" mindennapi gondjait senki nem veszi komolyan...

    igen a legegyszerűbb és főleg érzelem, időtakarékosabb megoldás "orvosi" esetként bedobni....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (15)
    2007-03-13  15:17
  37. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 15:1715.

    Az az igazság, hogy teljesen normális családról van szó, szépen élnek, csak hát ha az ember iszik.... Állítólag a munkahelyi stressz váltja ki. Hajlandó alávetni magát bármilyen kezelésnek, csak ne kelljen klubba járni és elvonókúrára befeküdni.

    előzmény:
    pelyhes45 (14)
    2007-03-13  15:10
  38. 2007. március 13. 15:1014.

    nem tudom, hogy az ilyen szerkentyűkkel, meg alkoholelvonókkal mekkora sikert lehet elérni.

    én sokkal inkább hiszek a szeretetben, az odafigyelésben és főleg a beteggel töltött időben.

    az ilyen embereknek ugyanis nem _csak_ és kizárólag nekik kell változniuk, változtatniuk, hanem az egész környezetének változnia kell. mert valami előhozta...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2007. március 13. 15:0513.
    Menj el a Rókusba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (1)
    2007-03-13  13:55
  40. Torolt_felhasznalo_206683
    Torolt_felhasznalo_206683
    2007. március 13. 15:0412.
    Szia.

    Én egyik ismerősömnek is volt, barátnőm férjének, és ő is ezt mondta, hogy mehghalna...
    Amin én hmmm kissé csodálkoztam. Nem igazán tudom elképzelni ,hogy pl az eutanázia tiltott, de egy olyan szer amire ha ráiszunk meghalunk nem...

    Ráadásul azóta ugyan úgy iszik, ha nem jobban (ez évekkel ezelőtt volt.)

    Többet sajnos én se tudok a dologról, ezt még az eü főiskolán sem tanították
    előzmény:
    levelebeka (6)
    2007-03-13  14:33
  41. 2007. március 13. 15:0311.
    késsel, bocs 
    előzmény:
    Marharépa (10)
    2007-03-13  15:01
  42. 2007. március 13. 15:0110.

    apukámnak régi munkatársának volt ilyenje, de ő annyira elborult alkesz volt, hogy a lábába ültetett bigyót szépen kiszedte kézzel 

    a részletekkel sajna nem tudok szolgálni 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (1)
    2007-03-13  13:55
  43. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 14:479.
    Köszönöm szépen, már ott is bogarásztam. Szép délutánt Neked  
    előzmény:
    levelebeka (8)
    2007-03-13  14:44
  44. 2007. március 13. 14:448.

    http://alkoholizmus.lap.hu/

    Most rohanok a srácaimért, de este megkérdezem a barátnőmet, ő addiktológus, talán tud segíteni, addig nézz szét a fenti linken.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (7)
    2007-03-13  14:37
  45. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 14:377.
    Igazán az érdekelne, hogy mennyi ideig tart, be kell-e feküdni vele, melyik kórházban csinálják, kell-e tudnia róla a körzeti orvosnak, ilyesmi. A szomszédomról lenne szó, aki vezető beosztású, 55 éves ffi és természetesen teljesen titokban szeretné a dolgot megoldani. Milyen osztályt kell egyáltalán keresni egy kórházban? Pszichiátriát? Sajnos (illetve szerencsére) sosem kellett még ilyesmivel foglalkoznom.
    előzmény:
    levelebeka (6)
    2007-03-13  14:33
  46. 2007. március 13. 14:336.

    Sokat nem tudok, illetve a fene se tudja, mi igaz abból, amit mesélt. Állítása szerint nem rosszul lett volna, hanem meghalt volna től. Valahol a dereka környékére ültették be, és elég komoly procedúra előzte meg. Az biztos, hogy az ő döntése kell hogy legyen. Mi érdekel konkrétan?

    Szerintem hívj fel egy ilyen központot, és biztos válaszolnak minden kérdésedre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (5)
    2007-03-13  14:29
  47. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 14:295.
    Tudsz egy picit mesélni róla? Köszönöm szépen
    előzmény:
    levelebeka (4)
    2007-03-13  14:26
  48. 2007. március 13. 14:264.
    Apukámnak a Róbertban ültették be, de már nagyon régen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (1)
    2007-03-13  13:55
  49. Torolt_felhasznalo_397657
    Torolt_felhasznalo_397657
    2007. március 13. 14:233.

    Igen-igen, ez az, csak nem tudom, hogy hol csinálják.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_250895 (2)
    2007-03-13  14:21
  50. Torolt_felhasznalo_250895
    Torolt_felhasznalo_250895
    2007. március 13. 14:212.

    Szia!

    En mar hallottam rola. Az egyik holgynek ultettek be ilyet ott ahol régebben éltem, de nem tudok rola sokat. Azt tudom, hogy rosszullétet okoz, hogy ha az illeto raiszik.

    Remélem valaki majd tud segiteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397657 (1)
    2007-03-13  13:55

Címlap

top