Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gerincsérv?

Stella73
Létrehozva: 2007. február 25. 20:09
Sziasztok! Egyre aggasztóbb tüneteket tapasztalok magamon! Akinek volt már nyaki gerincsérve, az megírná, mik voltak a tünetei? Holnap megyek a sebész dokinénimhez, mert a reumára csak március végén jutottam volna be, de mivel 1 hete már egyre romlik az állapotom, úgy döntöttem, nem várok addig.

1,5 éve a röntgen kimutatta a nyaki csigolyák kopását (IV-VII.ig), Kb. ebben az időszakban kezdődött 1-1 kézzsibbadás, ami nem volt köthető ahhoz, hogy elfeküdtem. Ez általában alvás közben jelentkezett. Most egy hónapja egyre sűrűbben fordul elő, néha arra kelek, hogy teljesen "elhal", érzéketlen. A bal kezem már napközben is folyamatosan zsibbad azóta. Egy hete iszonyú fájdalmaim vannak a gerincemben, főleg hosszasabb üléstől vagy állástól. A hátamat mintha késsel döfködnék, a lapockánál. Sokszor meg kell támasztanom a fejem, mert úgy érzm, különben legurul. A karjaimat alig tudom felemelni, mert azonnal fájni és zsibbadni kezd. Erőt sem nagyon tudok kifejteni, és szinte állandóan hideg mindkettő. Most már a lábam is gyakran fáj, nehéz, zsibbad.
  1. 2008. szeptember 17. 08:2645.

    szia

     

    köszi a tapasztalatot, most már nekem is jobb, meg kelett tanulnom

     

    ülni rajta

     

     

     

    előzmény:
    aktuális (44)
    2008-09-17  08:16
  2. 2008. szeptember 17. 08:1644.

    Szia!

    Azt hiszem elég idő eltelt a párna megvétele óta.

    Én egyfolytában használom, az irodában csak ezen ülök.

    Miután én most mondhatni tünetmentes vagyok, úgy gondolom ez is hozzásegített.

    Legalábbis negatív hatását nem éreztem/érzem.

    Én viszont a szobabiciklizést felfüggesztettem, mert nekem nem használt. Azt hiszem mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia, mi a jó számára.

    előzmény:
    holdfénye (43)
    2008-09-11  11:12
  3. 2008. szeptember 11. 11:1243.

    szia

     

    nekem van ilyen párnám és én is azért vettem mert minden jót olvastam rólla kedd óta használom,de nem tudom de nekem jobban fáj a gerincem, mióta használom

     

    nekem   3-4- csigolyám között , 5-6- között nagy foku gerinc sérv van most majd megyek sulykezelésre a Gellértbe ( ezt minden évben végig csinálom) és kicsit pár hónapig jobb, emelet kenem reggel, este, tornázom szobabiciglizem, és még sorolhatnám hosszan milyen kezeléseket végzek müteni csak akkor kell ha már lebénul a láb,

     

     

    tapasztalatot szeretnék majd kérni tőlled a párnával kapcsolatba

     

    vagy itt vagy esetleg e-mailba helena@citromail.hu">helena@citromail.hu

     

     

    előzmény:
    aktuális (42)
    2008-02-21  12:40
  4. 2008. február 21. 12:4042.
    Szia!
    Bocsánat a betolakodásért.....két hete vagyok itthon gerincsérv gyanuval.
    Negyedik hete kínlódom, (meg már szilveszterkor, meg tavaly ilyenkor is ) először a derekam fájt, aztán a csípőm, aztán az egész bal lábam.
    A CT kisfoku - nem operálandó - sérvet mutatott.
    A sógorom idegsebész, tegnap voltunk nála, megnézte a CT-t, ő azt mondta, mást is lát, feltétlenül kérjek MR-t, márc.8-ra kaptam is helyett.
    Nincs lebénulva a lábam, de ülésből felállni, katasztrófa.
    Neked milyen tüneteid voltak?
    Viszont ma meghozták a discosit ülőpárnámat, állítólag nagyon jó, és hatásos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104599 (23)
    2007-02-26  19:36
  5. 2007. március 8. 12:5141.
    Balerina én sem akartam lenni soha. De ha a hastánctól jobban lettem, senki se mondja, hogy az árt. Mondjuk a néptánc tuti megterhelő, de a májusi táborról a világ minden kincséért se mondanék le. Legfeljebb takarékos üzemmódban, ugrálás nélkül oldom meg, úgy is lehet. Hát a krav magával nem tudom, mi legyen, de amúgy amíg jártam, addig az edzésektől nem romlott az állapotom, csak a fáradtságérzet miatt nem jártam az elmúlt hónapban. Akkor még azt hittem, hogy egy korábbi vírusfertőzésből maradt vissza valami, amitől annyira fáradékony lettem, meg szó se róla, az elmúlt fél évben lelkileg és munka terén is túlhajszoltam magam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298561 (40)
    2007-03-08  12:15
  6. Torolt_felhasznalo_298561
    Torolt_felhasznalo_298561
    2007. március 8. 12:1540.

    Nekem is ez volt a legnehezebb, hogy mozgás nélkül kellett élni 3 hónapig, miközben előtte már isten tudja mióta (MINDIG) jártam mozogni. Sőt, az utóbbi hónapokban, hogy lement rólam egy nagyobb teher, heti 3 alkalommal jártam rendszeresen!

    De végre mostmár kiderült minden bajom, így ennek tudatában megmondták, hogy mit tornázhatok és mit nem. Végre!

    Tegnap volt az első nap Egy órát tekertem legkisebben, igaz, hogy a vége felé már unalmas volt, de VÉGRE MOZOGHATTAM. Igaz a el is fáradtam rendesen, mégiscsak minimálisat mozogtam az utóbbi 3 hónapban.. De ezentúl naponta fogok járni, meg lesz mellette spec torna is, az is mozgás, jobb, mint a semmi. Lássuk be, balerina ebben az életben én már nem leszek

     

    előzmény:
    Stella73 (39)
    2007-03-08  10:45
  7. 2007. március 8. 10:4539.
    Hát majd meglátjuk. Már nehezen bírom a fájdalmakat, a zsibbadást, a mozgásnélküliséget. Tegnap hastáncon voltam, így a fájdalom elmúlt estére, legalább aludni tudtam, de most megint nem vagyok jól. Asszem este leavászkodom edzésre, szólok az edzőnek, hogy én most nyugdíjas vagyok, csak már nem bírom mozgás nélkül, aztán elpunnyogok ott másfél órát.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298561 (38)
    2007-03-07  17:53
  8. Torolt_felhasznalo_298561
    Torolt_felhasznalo_298561
    2007. március 7. 17:5338.
    Azt nem tudom, hogy kifog. de talán kérdezzél rá az orvosnál, hogy mi lesz most, mit tervez stb.
    Én nem voltam még úgy, hogy olyat akartam volna, amit nem kaptam meg eleve is.
    Érted... tehát nem ismerem a szitut.
    előzmény:
    Stella73 (37)
    2007-03-07  09:47
  9. 2007. március 7. 09:4737.

    Nekem magastartásban azonnal zsibbad, oldalra alig bírom megtartani, és belenyilall az egész gerincembe a fájdalom.

    Rémes volt az éjszakám, a fájdalmaktól, zsibbadástól, gyengeségérzéstől nem tudtam aludni.

    Szóval....ki fog engem elküldeni MR-re? A reumatológus?

    a két kezem már jó 2-3 hete szinte folyamatosan jégcsap.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298561 (36)
    2007-03-07  07:24
  10. Torolt_felhasznalo_298561
    Torolt_felhasznalo_298561
    2007. március 7. 07:2436.
    Azt kellett csinálni, hogy felálltam, mögém állt és kérte, hogy nyújtsam ki oldalsó középtartásba mind a két kezem. Kérdezte, hogy nem zsibbad? Rögtön rávágtam, hogy nem. De a következő másodpercben már le is zsibbadt mind a kettő. Ezen nagyon meglepődtem, mert azt hittem, hogy csak a jobb kezem van bajban. Ő is meglepődött. Illetve szerintem akkor döbbent rá, hogy lehet, hogy sérv. Kérdezte megint, zsibbad? mondom igen...
    leengedtem a két karom és szinte eljegesedtek az ujjaim hegyei nagyon rossz volt!
    Neurológus engem is vizsgált, de ő csak a reflexeket nézi, mert ha a reflexek kimaradnak, vagy gyengébbek, az már rossz jel. Mint a zsibbadás is, állítólag akkor az már tuti azt jelenti, hogy műtét. Mondom nálam is adott egy 3 hónapot az idegsebész, hogy hátha reagálok a kezelésekre, de aztán kíméletlenül műtét...
    A nyaki sérv sokkal rosszabb, mint a deréktáji! Ott fönt, tudod, ott vannak erek, idegek, közel az agy. jajj jaj remélem nem kerül rá sor
    előzmény:
    Stella73 (35)
    2007-03-06  22:21
  11. 2007. március 6. 22:2135.
    Milyen vizsgálat volt az, amiben rögtön lezsibbadt? Mert nekem már attól is, ha felemelem a karom....Neurológus vizsgált....a jobb oldalam gyengébb (pedig jobbkezes vagyok), és a belső reflexek is tompábbak a jobb oldalon. Röntgenen voltam még, és vár jövő kedden a reumatológus.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298561 (34)
    2007-03-06  20:48
  12. Torolt_felhasznalo_298561
    Torolt_felhasznalo_298561
    2007. március 6. 20:4834.
    Most milyen vizsgálaton vagy túl és hol? Illetve mi a következő lépés?
    Mert nálam az volt, hogy az ortopéd orvos egyszer csak elkezdett gyanakodni.. mindjárt kért is nekem telefonon időpontot MR-re.
    Mert olyan vizsgálatot csinált, amiben rögtön lezsibbadt a karom...
    előzmény:
    Stella73 (33)
    2007-03-06  20:30
  13. 2007. március 6. 20:3033.
    Hurrá....nekem a következőt írták a leletre:

    "A gerinc nyaki és ágyéki szakaszán ép viszonyok. Kisfokú jobbra dőlő aalsó háti scoliosis. A háti szakaszon elsősorban a kyphosis legmélyebb pontján a porckorongok egy része kismértékben lelapult, a megfelelő csigolya peremszélein kezdődő csőrképződések.
    Vélemény: scoliosis, discopathia et spondylosis dors."

    Vagyis ezek szerint még nem lehet kizárni a sérvet. Akkor nekem viszont a legkedvesebb szenvedélyemet kell hanyagolnom: a néptáncot? Igaz, ezt a fajtáját úgy is lehet űzni, hogy nem ugrálok a plafonig. A másik sport küzdő jellegű, szerintem azt óvatosan folytatni fogom. Nem vagdaljuk egymást a földhöz, és ha szólok a párjaimnak, hogy óvatosan, nem lehet baj. Viszont a törzs izmait nagyon szépen erősíti. A hastáncra pedig azt mondták, hogy kifejezetten jó a gerincnek.

    És akkor most engem ki fog elküldeni MRI-re? Vagy kérjem meg a reumatológust? Mert a neurológus ismerősöm nem utalt be.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298561 (32)
    2007-03-06  19:57
  14. Torolt_felhasznalo_298561
    Torolt_felhasznalo_298561
    2007. március 6. 19:5732.
    A röntgen nem mutatja ki a sérvet. Az csak a csontokat látja. Az MR látja a gerincvelőt stb, tehát a lágy részeket is. Nekem is volt röntgen, abban az állt : "nyaki lordosis kiegyenesedett, VI-VII csigolya dorsalis peremszélei megnyúltak, e csigolyák közti kisizületi rés beszűkült."
    De ez még tavaly áprilisban készült, csak épp senki nem hozta összefűggésbe azzal, hogy sérv, mivel nem volt konkrét nyaki háti felkari stb tünetem akkor még. Nekem négy éve a jobb alkarom fájt, de nagyon, fáj most is, de mondták az orvosok, hogy ez nem igazán jellemző tünet. Hát ez az én formám..
    Így már csak akkor gyanakodtak, amikor beállt az egész hátam, nyakam és üvöltöttem a fájdalomtól. Ez volt dec 6-án.

    Azért vigyázz a mozgással, én is nehezen hittem. Eleinte jártam step aerobicra, úgy, hogy a felső testemmel nem csináltam semmit, csak lépegettem le fel, pörögtem forogtam. mégis lezsibbadt a karom már az első fél órában. Az idegsebész kerek perec meg is mondta (febr-ban), hogy a a step aerobic a gerincet a legjobban igénybevevő mozgás. Sajnos abba kellett hagyni!!!!!!!!!
    Lehet bicikizni, ellenállás nélkül, ameddig jól esik, illetve óvatosan lehet kicsi súllyal sokáig edzeni. Hogy erősítsd a hátizmokat és hasizmokat, ami segít a bajban.
    előzmény:
    Stella73 (31)
    2007-03-06  17:00
  15. 2007. március 6. 17:0031.
    Hűha...akkor ezek szerint a rtg nem is biztos, hogy kimutatja a sérvet? Mert nem írták bele a leletembe, viszont a tüneteim ugyanazok, mint Neked....a neurológus ismerősöm rá is írta a neurológiai leletre kérdőjellel. Reumára jövő kedden megyek. Rtg szerint spondylosisom van és discopathiám, viszont a jobb oldalamon a reflexeim és az izomtónusom is gyengébb alsó és felső végtagban is. Sajna én is gyengülök...most nem tudom, mert úgy terveztem, hogy akkor fájdalomcsillapító, és irány az edzés, mert ha mozgok, általában jobb szokott lenni (kivéve az ugribugri néptánctól). Szóval akkor még nincs kizárva a sérv? Hajjaj....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298561 (30)
    2007-03-06  15:51
  16. Torolt_felhasznalo_298561
    Torolt_felhasznalo_298561
    2007. március 6. 15:5130.

    szia, Én ugyanolyan cipőben járok, mint te!!! (életkor, mozgás, nyomor...)

    Ahogy leírtad, én is ugyanúgy éltem át decemeberben, mert nekem akkor kezdődött. A fejlegurulás, a kisebb tárgyak elejtése, zsibbadás stb. De iszonyú lassú minden az EÜ-ben! Dec 6-án történt, hogy beállt a nyakam, a reumás elküldött az ideggyógy-ra, az meg az ortopédiára, az meg elküldött egy másik ortopéd orvoshoz. Az elküldött MR-re, amire várni kellett 1,5 hónapot. Mire visszamentem hozzá, mert csak egy bizonyos nap van az ambulancián, eltelt újabb 1 hét. Aztán ő azt mondta, hogy ez nem ortopéd feladat, mert az MR kimutatta a gerincsérvet 6-7 csigolya között. Közben zsibbadtam, gyengültem, lapocka szúrás minden!!!

    Mire találtam idegsebészt és tudott is fogadni, már február 9 volt. De addigra a derekam, lábam is elkezdett fájni, zsibbadni stb és ő meg inkább arra kezdett koncentrálni. Így újabb MR, stb stb..

    A nyaki csigolyámmal most az a helyzet, hogy az idegsebész lepasszolt a reumás orvosnak, mert ő fogja kiírni a kezelést. Kapok 3 hónapig mindenféle kezelést - mondjuk - a Széchenyi fürdőben és ha az jó lesz, akkor jó, ha nem, akkor az idegsebész műteni fog.

    Ha van kérdésed, nyugodtan tedd fel, tudom min mész keresztül, én is ugyanzeket él(t)em át (mhely, stb!!)

    Hogy vagy most? mi Újság???

    előzmény:
    Stella73 (29)
    2007-03-02  16:05
  17. 2007. március 2. 16:0529.
    Kedves Lódarázs, köszönöm a kedves sorokat. Az mondjuk hullára nem érdekelne, ha egy műtét esetén csikorgatnák a fogukat, hogy hova kapjanak....a gond az, hogy legkésőbb akkor kirúgnának, mikor visszamegyek, hiszen a betegségem alatt kénytelenek lennének felvenni valakit. 34 évesen, félig nyomorékon hova fogok kelleni? Remélem, hogy nincs sérvem, és nem kell műteni.
    előzmény:
    lodarazs (28)
    2007-03-02  14:29
  18. 2007. március 2. 14:2928.
    Ha operálnak, legalább 6 hét komolyan vett pihenés, fokozatosan bevezetett gyógytorna ajánlott!!! DE ha lehet, jobb a műtétet elkerülni. Ehhez a munkát sürgősen szüneteltetni kellene!!! Ha teljesen brekepálsz, az sokkal rosszabb, mint akár az, ha kirúgnak, amíg beteg vagy (ami persze totál illegális). Gondolj MAGADRA!!!
    Vannak jó orvosok, akinek vannak ötleteik, hogy lehet az ilyesmit műtét nélkül rendbe hozni (ha még nincs totál kiszakadva, mert egy ponton túl reménytelen), ha érdekel, írj privit, és is tudok egyet ajánlani.
    A homeopátia is jó segítség lehet ebben (ha nem is önmagában). Gyógytorna nélkülözhetetlen!
    Jól ismerem a gerincsérvvel járó testi-lelki állapotot: nagyon fontos lenne, hogy megszabadulj attól a kényszerképzetedtől, hogy nélkülözhetetlen munkaerő vagy -- és enélkül tudd értékelni önmagad!!!
    Sok szeretettel és együttérzéssel gondolok Rád!!! Gyógyulást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. március 2. 10:3527.

    Ha az összes gerinclelete negatív, akkor valamilyen idegrendszeri eredetű betegség lehet. Agyi CT-t nem csináltak neki? Talán azzal kellen megpróbálkozni.

    Amúgy a hírek az állapotomról...szerdán hastáncon voltam, mert már nem bírtam mozgás nélkül, és túléltem. Igaz, azóta is fáj minden tagom, de azért aki már csinálta, tudja, hogy 1-1 óra után felfedez magán jópár olyan izomcsoportot, aminek a létezéséről eddig nem tudott....így ez nem csoda.

    Kedden megyek a Rókusba Húgom barátnőjéhez, aki neurológus. Már a telefonban elmondtam a tüneteimet, távdiagnózisa szerint valóban valami nyaki gerincnyavalya. Csinálnak újabb rtg-t, de remélem semmi komoly. Sajnos még mindig össze-vissza zsibbadok, bár mostanában a fejem már nem olyan sokszor akar legurulni a helyéről. Apróbb tárgyakat nehezen tudok csak megfogni, és az írás is nehezen megy (mármint kézzel)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_290868 (26)
    2007-03-01  15:48
  20. Torolt_felhasznalo_290868
    Torolt_felhasznalo_290868
    2007. március 1. 15:4826.

    Sziasztok!

    Van egy "kis" probléma a családunkban: keresztanyám több mint egy éve bajlódik a bal lábával, és mára nagyon elfajult a dolog. Eleinte csak nehezebben használta a bal lábát, fájogatott neki, próbálta inkább a jobbat terhelni. Mára iszonyatos fájdalmai vannak, és szinte alig tudja használni a bal lábát. Teljesen görcsös az egész lába, a lábfeje szinte mintha "ökölben" lenne, menni már csak botokkal tud, és nagyon fáj szegénynek. Ez szerintem az ő korában elég tragikus elváltozás, még csak 50 éves! Rengeteg orvosnál járt már, de eddig senki sem tudott semmi bíztatót mondani...de ai ennél is rosszabb, hogy nem tudják mi ez! Minden lelete negatív! Általában a gerincére gyanakodnak, de senki nem tudott még sem pontos diagnózist felállítani, sem megfelelő kezelést ajánlani. Most éppen egy természetgyógyászhoz jár az Ormos Intézetbe.

    Arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy ha bárkinek van/volt hasonló tapasztalata, tudna ajánlani valami hatékony terápiát, kezelést, vagy lenne valami életmentő ötlete, az jelentkezzen!

    Kérlek Titeket, segítsetek ha tudtok!!!

    Köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_104599
    Torolt_felhasznalo_104599
    2007. február 26. 20:5525.
    ne hamarkodd el. első a gyógyulás, főleg egy ilyen műtét után! csináld végig, amit a doki és a gyógytornász mondd, különben visszaesel, aminek semmi értelme. én találkoztam a kórházban olyanokkal, akik nem tették aztán tessék: 2. és 3. műtétre várnak. Érdemes? Nem hát!
    előzmény:
    Stella73 (24)
    2007-02-26  19:47
  22. 2007. február 26. 19:4724.
    Hidd el, szaladnék, de nem adnak időpontot, csak jövő péntekre legkorábban. Azért nagyon gáz, hogy ha csóringer vagy, hagynak az utcán megrohadni. Nekem pedig nincs pénzem magándokira. Remélem, húgom barátnője elolvassa a mailt, amit húgom írt neki, mert a számát sajna elhagyta. Akkor talán már a héten tudni fogom, mi a baj. Hát...én úgy gondoltam, hogy márciusban műtét, májusban már irány a tánctábor...elhamarkodtam? Szeptembertől mennék vissza edzeni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104599 (23)
    2007-02-26  19:36
  23. Torolt_felhasznalo_104599
    Torolt_felhasznalo_104599
    2007. február 26. 19:3623.
    jesszus. én a helyedben azonnal orvoshoz mennék.
    nekem a gerincsérvem deréktáji volt, kiszakadt csúnya sérv, a doki azt mondta, hogy negyedekkorával az emberek már nem járnak :-) és befelé volt szakadva, szóval necces volt. június közepén műtöttek, szeptember végén mentem vissza dolgozni (persze nyomin már nem kellettem) de a lényeg, hogy ülnöm nem szabadott nagyon sokáig, még előre sem bírtam hajtani a fejem, sőt a pipiléshez is segítség kellett. naszóval gázos volt.
    most már jó, a vádlim, amire kisugárzott még nem jó. az ereje visszatért, de a zsibbadás még picit megvan. azóta csak és kizárólag guggolva szedem fel a dolgokat, eszembe sem jut előre hajolni.
    2 évig húztam a vizsgálatot, ahogyan te is látom, hogy már régóta szenvedsz vele, szerintem ne tedd. Csak pár vizsgálat és nem leszel bizonytalan a betegség gyanánt. és ha tudod a diagnózist, akkor tudsz majd ellene tenni akár kezelés, akár más tekintetében.
    remélem sikerül!
    a többit priviben!
    Kitty
    előzmény:
    Stella73 (22)
    2007-02-26  19:25
  24. 2007. február 26. 19:2522.
    Hát nem valami bíztató. Sajnos szinte folyamatosan zsibbad, bizonyos pontokon már teljesen érzéketlen a kezem.
    Köszönöm a tanácsokat, bár ha ezt sebész műti, akkor van proteckióm, egy nagyon kedves barátom nagybátyja sebész, gondolom, csak segít a haver, hogy megműtsön.
    Most egy hete már nem merek edzésre se menni, meg sok értelme nem is lenne, mert gyenge vagyok, mint az őszi libapuki. A táncot még fontolgatom...mennyi idő a gyógyulás a műtét után?
    Forgatni már szintén nem merem. Nem fáj, viszont már nem is ropog, de halálfélelmem van közben valahogy....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104599 (20)
    2007-02-26  15:32

Címlap

top