Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ágytisztaság

Bebe74
Létrehozva: 2007. január 20. 17:02
 Sziasztok ! Kisfiam 4 éves múlt 3 hónapja, és az ágytisztasággal még gondjaink vannak, nagyon ritkán marad száraz reggelre. A gyerekorvossal már beszéltem, elküldött UH-ra és vizeletvizsgálatra, mindkettő negatív. Az én módszereim, hogy este fél hét-hét után már nem ihat, és lefekvés előtt megpisiltetem nem vált be. Az óvónő azt tanácsolta, hogy éjszaka ébresszem fel egyszer, de erről minden szakembertől azt hallottam ,hogy nem jó, sőt árthatok vele. Végül is én is azt gondolom, hogy, ha felkeltem az nem a saját kontrollja, hanem az én beavatkozásom és , ha egyszer nem keltem fel ugyanúgy bepisil. A pelust már elhagytuk, hátha úgy jobban érzi a nedvességet és arra felébred, de nem. ( Most minden reggel munkába menet előtt lötybölöm a nedves ágyneműt, de mondanom se kell máshogy is el tudnám képzelni a reggeli készülődést) Mindenki véleményére kiváncsi vagyok, de főleg azokéra akiknek volt hasonló gondjuk és találtak jó megoldást. Illetve, ha azt írjátok, hogy tényleg jó a hajnali ébresztő, talán azt is megpróbálom. Az a baj, hogy úgy szeretném megoldani, hogy közben ne legyen ez központi téma, mert a kicsit most nem zavarja a dolog, de nem is akarom, hogy stresszelje magát miatta.
  1. 2007. január 20. 18:1626.
    A lányomnál is az volt a gond,hogy nagyon mélyen aludt . Volt aki tanácsolta,hogy kihordjam volt aki ellenezte. Én így döntöttem miután már nem akarta a pelust és én nem szerettem volna,hogy nedves ágyban aludjon éjjelente, vagy húzgáljam át ha megtörtént. Akkor is fel kellett volna ébreszteni.
    előzmény:
    Bebe74 (24)
    2007-01-20  18:09
  2. Torolt_felhasznalo_880857
    Torolt_felhasznalo_880857
    2007. január 20. 18:1727.
    Így van.
    előzmény:
    Bebe74 (25)
    2007-01-20  18:12
  3. 2007. január 20. 18:1828.
    Én ezt is elolvastam néhányszor neki: http://www.mamanet.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=30
    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  4. Torolt_felhasznalo_108694
    Torolt_felhasznalo_108694
    2007. január 20. 18:2929.
    Szia!

    Lehet valami pszichés dolog van a háttérben.Menjetek el egy gyerekszakemberhez.Pár alkalam után meg tudja mondani mi a további teendő.
    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  5. 2007. január 20. 18:3230.

    Nálunk abszolút bevált a hólyagtorna: éjjel egyetlen egyszer nekem jelzett a kisóra és a bilire ültettem a gyereket. Így nem pisilt be, igazán fel sem ébredt, mert nem kellett mennie sem. Szép lassan kitoltam az időpontot. Először félórával, aztán egyre hosszabb időkkel, így kb 2 hónap alatt megoldódott ez a probléma. Több ismerősnek mondták a hormont, én nem vagyok híve, végül ők sem próbálták meg, csak a hólyagtornát.

    Nem olvastam az előző hozzászólásokat, bocs ha valaki már írta ezt.

    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  6. 2007. január 20. 18:4031.

    Ez így egész jól hangzik, hogy lassacskán kitoljam ezt az időt.
    Persze fogalmam sincs, hogy hánykor pisil be. Gondoltam, hogy lesznek pártolók és ellenzők is, amiatt vagyok gondban , hogy én most a kettő között őrlődök. Az az egy biztos, hogy következetesen el kell határoznom, hogy melyik módszert csinálom és akkor ahhoz ragaszkodni.

     

    előzmény:
    Yetta (30)
    2007-01-20  18:32
  7. 2007. január 20. 18:4632.
     A hólyagtornát ha jól emlékszem ezen a honlapon is ajánlják, igaz ők nappalra. Először óránként aztán 1 óra 10 perc, majd 1 óra 20 percenként , stb így emelni az időt,kell pisiltetni a gyereket, amíg egy nap már csak hatszor pisil. Lehet hogy éjjelre is beválna, csak engem még mindíg ez az öntudatlanság zavar, hogy álmában vigyem ki. Szerintem én felébreszteném, mert, ha egyébként ritkán, de előfordul, hogy éjjel felébred a kicsi, akkor utána egyből visszaalszik.Szerintem az az öt perc nem lesz gond amíg, fent vagyunk.
    előzmény:
    Yetta (30)
    2007-01-20  18:32
  8. Torolt_felhasznalo_821567
    Torolt_felhasznalo_821567
    2007. január 20. 18:5133.
    Ne aggódj és ne hagyd pisiben. Adjál rá bugyipelust, ami többször is használható, ha nem pisilne be. És dicsért lépten-nyomon. És itasd, mert napközben nem iszbnak eleget, A víz nagyon fontos, fontosabb mint a kényelmünk.
    Írjon , kérem ide olyan felnőtt, aki még bspisil éjjel, de különben normális, nem beteg, nincs felfáznva,. nem pszichés stb. Kevesen lesznek, előre mondom.
    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  9. Torolt_felhasznalo_821567
    Torolt_felhasznalo_821567
    2007. január 20. 18:5334.
    4 évesen? baromság
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_108694 (29)
    2007-01-20  18:29
  10. Torolt_felhasznalo_108694
    Torolt_felhasznalo_108694
    2007. január 20. 18:5435.
    Miért lenne baromság???
    Meg tudod indokolni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_821567 (34)
    2007-01-20  18:53
  11. Torolt_felhasznalo_792510
    Torolt_felhasznalo_792510
    2007. január 20. 18:5736.

    Az én kisfiam májusban lesz 5 éves. Még 2 éves sem volt, amikor szobatiszta lett. 2,5 évesen egy csúnya felfázással alaposan kivizsgálták, ekkor panaszkodtam az ágytisztaság hiányáról. Csökkent hólyagkapacitást állapítottak meg, azt mondták, hogy 5 éves koráig kinőheti, addig nem szabad vele foglalkozni. Nálunk ez nem téma. Soha nem tiltottam el az ivástól / a férjem nem is engedte volna, hogy 6-kor vacsora, és 8-kor ivás nélkül feküdjön le/. Este bepelenkázom. Reggel önállóan kimegy a fürdőszobába, ott leveti magáról, ha pisis, akkor kuka, ha tiszta, akkor szekrény. Mindig akkor ellenőrzöm, hogy hová került a pelus, amikor nem veszi észre. Oviban már nem alszik csak 1-2 órát, így ott nincs gond, de amikor 2,5-3 órákat aludt, akkor a dada néni kómában kivitte pisilni. Ezt ők ajánlották föl, és maguktól kikisérletezték, hogy mikor kell kivinni, hogy ne legyen gond, és ne kelljen a többi gyerek előtt szégyenkeznie. Ha mégis bepisil, észrevétlenül váltás alsó, senki semmit nem vesz észre, és szólnak, hogy pizsamamosás, mert "leizzadt" a kisgyerek.

    Tehát hangsúlyozom még egyszer, nálunk ez nem téma! 

    Egyébként a férjem azt mondja, azt olvasta valahol, hogy már nem 5 éves a korhatár, hanem hat!

    Sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. január 20. 19:0037.
    Szia!

    Az én kisebbik fiam a jövő hónapban lesz 8 éves, és nálunk is ez a probléma. A nagyobbik fiam 2,5 éves korára teljesen szobatiszta volt, a "kicsi"-nél viszont ez igazából soha nem alakult ki.

    3 éves korában elvittem urológushoz, aki elküldött bennünket ultrahangra. Semmi szervi elváltozás! Akkor azt mondta, hogy 5 éves koráig nem kell vele foglalkozni, majd kinövi. Aztán 5 évesen ismét visszamentünk az urológushoz, akkor vizelet fajsúly vizsgálatot csináltak. Az éjszakai és a reggeli vizeletnek is ugyanannyi volt az eredménye, ami nem jó. Ekkor kaptunk egy Minirin nevű gyógyszert, 1 hónapig kellett szedni. Utána ismét urológus, változás semmi, pedig ennek állítólag hatni kellett volna. Ekkor mondta a doki, hogy akkor irány a gyermekpszichológus. Kb. 3/4 évig jártunk a pszichológushoz, aki minden egyes alkalommal azt mondta, hogy milyen okos, értelmes stb. gyerek, és hamarosan biztosan megszűnik ez a probléma. Hát, ki voltam vele segítve! Ekkor gondoltam egyet, és nem vittem többet, mivel nem láttam semmi értelmét a dolognak. A gyerekorvosi váróban láttunk egy plakátot "Nálunk már száraz!" felirattal. Beszéltem a gyerekorvosunkkal, aki felírta a Nocutil nevű orrsprayt a fiamnak. Rögtön az első hét használat alatt egyetlen éjszakai bepisilésünk sem volt. Aztán persze nem minden hét alakult így, de az eredmény látványosan javult. Kaptunk egy naptárt hozzá, amibe minden száraz éjszaka után egy halacskás matricát kellett ragasztani. A fiam borzasztó örömmel ragasztgatta a halacskákat. 1,5 éve használuk az orrsprayt, és most ajánlotta a doktornőnk, hogy próbáljunk meg szünetet tartani, meglátjuk az eredményt, és jó lenne leállítani a sprayt. Az első 3 gyógyszermentes héten 1x, az azutáni 2 hétben szintén 1x fordult elő egy-egy éjszakai baleset. Szóval most már az 5. spray-mentes hétnél járunk 2 bepisiléssel. Ez a korábbiakhoz képest szuper!

    Mivel a gyerek már elég nagy volt, őt is borzasztóan zavarta, ha vizes pizsamában ébredt reggel. Sőt, előfordult, hogy éjszaka felébredt arra, hogy bepisilt, levetkőzött, és a szőnyegre feküdt le aludni. Mikor "csak" a pizsamanadrágja lett olyan, azt éjjel ledobta az ágy mellé, és reggel addig nem szállt ki az ágyból felöltözni, míg ki nem mentünk a szobájából. Szégyellte. Pedig soha nem szidtam meg érte, ha bepisilt, gyorsan átcseréltük az ágyneműt, pizsamát, és aludtunk tovább.

    Nagyon sok türelem kell hozzá, az biztos, de ő nem tehet róla! Szóval kitartás!
    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  13. Torolt_felhasznalo_792510
    Torolt_felhasznalo_792510
    2007. január 20. 19:0338.
    A pelust én is nagyon fontosnak tartom! Hogy engedhetitek, hogy szegény gyerekek pisisben aludjonak, amikor úgy is tudjátok, hogy nincs eredménye? Ti szeretnétek úgy aludni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_821567 (33)
    2007-01-20  18:51
  14. 2007. január 20. 19:1139.
     Ez aranyos , el is mentettem!
    előzmény:
    hilad (28)
    2007-01-20  18:18
  15. 2007. január 20. 19:1540.
    Szia !
    Semmiképpen ne ébreszd fel, és ne pelenkázd be.Ha felébreszted akkor csak látszólag ébred,mint egy alvajáró úgy fog kimenni pisilni, tehát tudatosul benne hogy alvás közben is lehet pisilni.
    Ez a helyzet a pelenkával is.Szakember segítségét kellene kérned/pszichológus/aki elmondaná hogy mit tegyél és hogyan.Az enuretikus gyerekeknek csinálnak kis füzetet amibe jelölik a száraz éjszakákat, és jutalmazzák. Négy éves gyerekkel már meglehet beszélni hogy milyen jutalmat kaphat, pl, napocska, matrica stb.
    Van valamilyen mese is amit ezeknek a gyerekeknek szoktak mesélni, tehát beszélj egy szakemberrel és meglátod jó tanácsokat fogsz kapni.
    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  16. 2007. január 20. 19:2041.
     Azt hiszem először is azt kell tisztáznom, hogy hány éves kortól van már probléma . Köszönöm a segítségeteket ! Még alaposan meggondolom a dolgokat. Szívem szerint amellett vagyok, hogy rábízom a természetre a dolgot és adok rá pelust. legalábbis még egy darabig. De azért még a ma estét azzal töltöm, hogy több helyen utánaolvasok a témának.
    előzmény:
    saranszkii (40)
    2007-01-20  19:15
  17. Torolt_felhasznalo_881581
    Torolt_felhasznalo_881581
    2007. január 20. 19:3642.

    Szia!

    Szerintem is az az első, hogy nyugodj meg.Nekem azt tanácsolták a most 3 éves lányomnál a védőnő, hogy keltsem fel.Én is butaságnak tartom, hiszen azzal nem tanulja meg, hogy milyen érzés, amikor feszít a hólyag.Én meg honnan tudjam, hogy neki mikor feszít??

    Az én lányom már 15 hónapos kora óta szobatiszta, de ágytiszta csak november 30. óta.Néha-néha még mindig becsorog éjjel az eleje, de ő szól, hogy menjünk pisilni.Én a folyadékfogyasztást sem korlátozom, amihez ragaszkodom, hogy elalvás előtt pisiljen.

    Ne görcsölj rá, mert annál rosszabb.Mi így voltunk a cumival:nagyon rá volt szokva a lányom, féltem elkezdeni a leszoktatást, és nem is tudtram, hogy kezdjem.Aztán nov.30-án úgy ébredt reggel, hogy nem kell többé. Én meg mát fél éve görcsöltem rajta.

    Ha nincs egészségügyi gond, akkor TÜRELEM, TÜRELEM, TÜRELEM!  

    bIZTOS MENNI FOG!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. január 20. 20:0143.

    Az én lányom is sokáig bepisilt éjszaka. Vittük mindenféle vizsgálatra de nem találtak semmit nála, viszont kiderült hogy ez örökölhető.A férjem huga volt ilyen.Bevált módszer a mai napig hogy este 6 után nem iszik egy kortyot sem,nem kellett kényszeríteni magától csinálja.Nagyon rá figyelek arra hogy nehogy véletlenül fölfázzon mert akkor van esély hogy előjöjjön  még most is. Éjszaka én is keltettem de nem igazán vált be, attól még ugyanúgy bement.Gyógyszer is volt, orrcsepp, mihelyt a kúrának vége volt és eltelt 1-2 hónap visszajött sajna.Nálunk (tudom nem vigasztal)  kinőtte 12 éves korára, de addig bizony sokat kellett mosnom.

    Kitartás,elmúlik.

    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  19. 2007. január 20. 20:1044.

     No , hát most megbeszéltem a kislegénnyel, hogy adok rá pelust ( először azt mondta, hogy pelus nélkül akar aludni, aztán, hogy pelussal) , viszont fel fogom ébreszteni, de teljesen éberre, úgy 2 óra körül. Szerintem nem leszünk fent olyan sokáig, hogy ne tudja kipihenni magát. Egy darabig megpróbálom ezt, aztán majd én is kitolom az időt. Az biztos, hogy csak egyszer ébresztem , annyi talán még nem árt, végül is, ha magától ébredne is ugyanaz. Ha nem válik be akkor hagyom még egy jó pár hónapig.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2007. január 20. 20:1845.
    Van rá megoldás,illetve tüneti kezelés.Nálunk a fiam dec-ben múlt 10 éves,és a mai napig nem vált ágytisztává.Ismerem a reggeli mosás történetét én is,elhiheted.Mi is próbáltuk az éjszakai ébresztést,a kevesebb folyadékot,etettem vele rendszeresen mézet,mert arra is azt mondják,hogy jó rá,de semmi. Mi is bejártuk ungot-berket,végül egy bizonyos orrspré használ neki,ami az anyagcserére van valahogy hatással.Ezt este kell befújjon(neki 1-1 fújást) és így szárazon ébred reggel.Persze időnként ha este mégis többet iszik,előfordul,hogy bepisil,de a spré használatával ez ritkán van. Ha véletlen nem fúj be,tuti a "baleset".
    előzmény:
    Bebe74 (1)
    2007-01-20  17:02
  21. 2007. január 20. 20:2746.
    Gondolom ez az a hormonos spray. Ezzel azért még várnék egy kicsit, legalább egy évet, ha addig nem oldódik meg. Úgy olvastam hogy ezeknek a gyerekeknek, egy bizonyos hormonja nem termelődik elég mennyiségben éjjel és azért pisilnek be, meg azért sem válik be náluk semmilyen módszer. Azt írják akkor lehet erre gondolni, ha a vizelet fajsúlya 1005 alatt van 3 egymást követő nap. A mienk 1030 volt, igaz csak egy nap nézték. Én még mindíg arra gondolok, hogy vagy a hólyagja nem elég erős, vagy annyira mélyen alszik, hogy nem ébred fel az ingerre.
    előzmény:
    32kriszti (45)
    2007-01-20  20:18
  22. 2007. január 20. 21:4847.
    Ez a hormon: vannak, akiknek éjjel is ugyan ugy választ ki veséje vizeletet mint nappal, mert ennek a hormonnak a hiányában képtelen éjjel nem kiválasztani. Erröl van szo. Fiamnál nem vált be.
    Különben ne aggodj, erröl a problémarol, csak beszélni nem szokás, gyermekek nagyon nagy százaléka nem száraz még ebben a korban.
    Probálj papirlepedöt (müanyag az alja) venni, akkor kevesebbet kell mosni.
    Nem olvastam végig a topicot, lehet már irták a csengetös lepedöt, fiamnál bevált anno. Mi keltegettük. Ö kb 9 éves korára hagyta abba teljesen, hogy 1-1 baleset se forduljon elö.
    előzmény:
    Bebe74 (46)
    2007-01-20  20:27
  23. 2007. január 20. 22:0148.
     Hát akkor felkészülök ... Már több fiús anyuka is írta, hogy náluk ilyen 9-11 éves korig tolódott a dolog. Nálunk, ha igaz, hogy még lehet kapni, van egy pisi stop féle készülék, amit a pizsomára kell rögzíteni és csipog, ha nedvesség éri. Most elmentetem azt a honlapot, aztán ha a nyár végéig nem oldódik meg a dolog ( akkor már közel leszünk az 5-höz) , akkor vennék egy ilyen riasztót.
    előzmény:
    Babianya (47)
    2007-01-20  21:48
  24. 2007. január 20. 22:1249.
    Mi kölcsönözhettük, de az egy fémszálas kis "szönyeg" volt lepedö alá, talán 50x70cm, azt meg kellett venni, csipogot kölcsönbe adták. (külföldön élünk)

    Körebenézhetnél, lehet van aki kinötte a csipogot, talán olcsobb lenne.

    Lepedöhöz meg annyit, hogy rászorulo idösek/betegek kaphatnak pl pelenkát receptre. Lehet van ilyen lepedö is receptre, kérdezd meg gyerekdokiját.

    Nálunk ébresztés azért vált be, mert ha igy száraz maradt, akkor sikerélmény és oldalrol támogatva vezettük, nem ébredt fel wc-n, Ö nagyon mélyen aludt, alszik, ágyut lehet dörgetni, Ö alszik.
    előzmény:
    Bebe74 (48)
    2007-01-20  22:01
  25. 2007. január 20. 23:0650.
    Köszi !most már többen írtátok, hogy bevállt az ébresztés, megpróbálom én is.
    előzmény:
    Babianya (49)
    2007-01-20  22:12

Címlap

top