Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babafürdetés mindig azonos

annika1
Létrehozva: 2007. január 19. 16:49

Sziasztok!

 

Ismét inditanék egy fórumot, mert itt mindig olyan jó tanácsokat kapok..

Arra lennék kíváncsi, hogy ki hogy tudta bevezetni azt a babájánál, hogy mindig kb ugyan abban az időben fürödjön? Csak mert arra gondolok, hogy az én fiam 11 hetes, szoptatom, nem ébresztgettem napközben, ő jelez ha enni kér. Igy van hogy pl eszik du 4kor aztán meg 7kor, ezután fürdés. Igen ám, de ha úgy jön ki a lépés, hogy nem 4-kor hanem 5.kor lesz éhes, máris 9-re tolódik a fürdés, mert 5-6 körül még korai lenne szerintem. Vagy csak szerintem lenne fontos, hogy mindig kb ugyanakkor fürödjön? Ébresztgetni nem akarom, mert többnyire nyűgös lesz olyankor...

Köszi a tanácsokat előre is.

  1. Torolt_felhasznalo_733945
    Torolt_felhasznalo_733945
    2008. szeptember 19. 12:2928.

    Sziasztok,

     

    Segítsetek légyszi!

    Decemberre várom az első babámat, és tapasztalt anyukákat kérdezném, hogy milyen fürdető kádat érdemes venni. Kaptam ajándékba egy Onda kádat beépített ülő és fektető résszel. Én tartok tőle, hogy ebben kevésbé kényelmes a fürdetés, mit egy egyszerű lapos kádban. Várom a tapasztalatokat.

    Köszi 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. január 20. 13:5527.

    Szia!

    Az én fiam most 9 hónapos, este 8-kor füredtjük minden nap, és fél 9-től 9-ig alszik. (egyelőre:-))

    Eleinte mi sem tudtunk mindig ugyanakkor fürdetni, főleg amíg szoptattam. VAgy nem volt mindig elegendő tej, vagy nem tudom, de hol ekkor aludt, hol akkor evett, hiába törekedtem rendszerre. Aztán már nem is próbáltam. Ahogy elkezdett mást enni, már jobban be lehetett tartani a dolgokat.

    Annyit azért próbáltam én is, bár ritkán ébresztettem fel, hogy fürdetés előtt már ne aludjon sokat. Igaz előfordult, de ő szerencsére szépen aludt azért még fürdetés után is. Most már ha 5 után elalszik, csak egy fél órát hagyom bólintani. Nem nyűgös ha felébresztem, játszik, aztán este jobban megy az alvás.

    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  3. dri
    dri
    2007. január 20. 11:2226.
    Most véleményteket kértél vagy egyetértést a saját módszereddel??? Én megírtam, nálunk mi volt... Talán baj??? Egyébként egyáltalán nem volt óramű a lányom, de délután 5 után sosem aludt....
    előzmény:
    annika1 (20)
    2007-01-19  18:39
  4. Torolt_felhasznalo_949494
    Torolt_felhasznalo_949494
    2007. január 19. 23:2925.
    Szia!
    2 éves a kisfiam.
    Mikor ilyen pici volt, nekem fontosabb volt a napirendnél az ő kis ritmusa, és az igény szerinti szopi. Aztán később valahogy magától beállt az este 7 óra. De ha valami miatt mondjuk átaludta, vagy eltolódott, akkor sem mentem a falnak.
    Ráadásul annyira érzékeny bőre van, hogy a mai napig van olyan, hogy kimarad egy- egy fürcsi este. Ha bekakil, úgyis mindig lemosdatom, este vagy gyors zuhany, vagy kéz, arc, fogmosás.
    A barátnőim is a napirend hívei voltak, ezért én szétszórt anyának számítottam a szemükben. De nem voltam rákényszerülve, hogy napirendet tartsak, így ráhagytam a kisfiamra, hogy ő álljon be magától. És lett napirend pár hónap múlva, igaz, órát akkor sem lehetett volna hozzá állítani, de nekem ez nem is volt fontos.
    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  5. 2007. január 19. 19:1224.
    3 vagy 4 óránként eszik? Én 4 óránként etettem és akkor ébresztettem, mert 4 óra alatt azért megéhezik és olyankor fel lehet kelteni. Azt próbáltad?
    előzmény:
    annika1 (23)
    2007-01-19  19:05
  6. 2007. január 19. 19:0523.

    szia brey!

    én hiába próbáltam napirendet bevezetni, a fiam hosztis,nyűgös volt, ha ébresztgettem, nem evett rendesen, mert gondolom épp nem volt éhes, utána meg nem bírt visszaaludni a hisztik miatt.

    ..nekünk ezért nem jött be a napirend, és ezért nem tudom mindig fix időben fürdetni a fiam...hát ez a mi gondunk..erre keresek megoldást, mert én is tudom, hogy a fix időpont az egész családnak könnyebbé tenné az életét..

     

    előzmény:
    brey (5)
    2007-01-19  17:06
  7. 2007. január 19. 19:0522.
    Ez szoktatás kérdése, mert először nekünk is összevisszaság volt, de egy idő után már nálunk is szinte időre evett MAGÁTÓL! Nem kellett/kell a fürdéshez ébresztgetni és az evéshez sem, mert megszokta.
    előzmény:
    annika1 (20)
    2007-01-19  18:39
  8. 2007. január 19. 18:5121.
    Szerintem az esti fürdetésnek semmi köze sincs ahhoz, hogy átaludják-e az éjszakát vagy sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. január 19. 18:3920.

    szia dri!

    akkor a te babád gondolom mindig óramű pontosan evett meg aludt..különben hogy tudtad volna mindig akor fürdetni plusz mínusz 15 perc?! ...szerencsések vagytok

      

    előzmény:
    dri (14)
    2007-01-19  17:40
  10. 2007. január 19. 18:2919.
    Szia!
    Nàlunk nincs meghatàrozott idöben valo fürdetés. Hülyeségnek tartom. Volt, hogy ugy jött ki, hogy este fél 11-kor fürdettem. Ennek ellenére a fiaim mindig jo alvok voltak! Eszem àgàban nem volt soha felébreszteni a gyerekeimet, mert akkor volt a fürdetésidö! Szerintem rugalmasnak kell lenni!
    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  11. 2007. január 19. 18:2318.
    Minden betűddel egyetértek!  
    előzmény:
    kágika (17)
    2007-01-19  18:19
  12. 2007. január 19. 18:1917.

    A babáknak szükségük van az állandóságra... Viszont hogy pontosan mikor van itt az etetés vagy a fürdetés ideje, az már szerintem egyénenként máshogy alakul ki, és hagyni kell, hogy magától alakuljon! Én a te helyedben próbálnám a 7 és 9 óra közti időt megcélozni. Egyik előttem szólóval egyetértésben: nem kell ragaszkodni a pontos óra:perchez, fél óra csúszás még elmegy, oda-vissza egyaránt!

    Az én kislányom ma már 6 éves, de bizonyos dolgokban még mindig ragaszkodik a már megszokotthoz. Az állandóság az, ami biztonságot ad neki...

    Nagyon helyes, hogy az etetésnél sem ragaszkodsz merev szabályokhoz, és engeded, hogy akkor egyen, amikor megéhezik. Letűnt idők követelménye volt a 3 órás etetés, bőren elavult már...

    Ha már a mindennapi teendőknél tartunk: szerintem az is nagy butaság, amikor a védőnők azt javasolják, hogy minden etetés előtt és után mérjük meg a babát, hogy vajon mennyit evett... Mennyit, mennyit?! Hát amilyen éhes volt, annyit!!! És nem kell minden nap megmérni sem, hogy jól gyarapodott-e... A frászt hozza a kismamákra a mérleg, amikor néhány dekával kevesebbet mutat, mint előző nap, szegény gyerek biztos éhezik, nincs elég tej...bla-bla-bla.
    Szerintem elég a heti egy alkalommal történő mérés, amiből reálisan kiderül, jól fejlődik-e! Ami engem illet, én az egész méricskélésről elég hamar le is szoktam...

     

    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  13. 2007. január 19. 18:0716.

    Mi mindkét gyereket fél 8 kor fürdettük mindig. Át is aludták az éjszakát egyszerre, a nagy 2.5 éves volt akkor, a kicsi 5 hetes.

    Ennyit a fürdés mindenhatóságáról    

    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  14. 2007. január 19. 17:4915.
    ajjajj, nálunk fix idő van a fürdetésre de csak 6 hós korában tudtam leszoktatni az éjjeli evészetről...éjjel is 4 óránként evett. most eljutottunk oda hogy este 9-10kor eszik meg reggel hatkor. de éjjel sokszor sírdogál álmában olyankor meg kell nyugtatni

    viszönt egy biztos hogy a fürdés összekapcsolódott az alvással. még 5 hós volt mikor egyszer meg kellett fürdetni napközben mert még a füle is kakis volt apám utána egyből elaludt és 4 órát aludt!! azt hitte szegény este van azóta csak törrlőkendő akármilyen nagy a probléma is
    előzmény:
    naty77 (7)
    2007-01-19  17:08
  15. dri
    dri
    2007. január 19. 17:4014.

    Nálunk az első perctől 7-től volt a fürdetés. Negyedóra ide vagy oda mondjuk előfordult...

    Fürdés után szopi, az kellően megnyugtatta és jöhetett az éjszakai alvás...

    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  16. 2007. január 19. 17:3213.

    Nálunk mindig este 6 és 7 óra között volt a fürdetés. Könnyű volt betartani, hiszen soha sem aludtak fél óránál többet a lányok  .

    A napirend szerintem is fontos, nálunk szigorúan este 6 óra körül van a fürdés, fél 7-kor vacsora, legkésőbb 8 órakkor fekvés, pedig már 9 és 5 évesek. Megszokják a napirendet és ha eltérünk furcsa nekik. Persze lehetnek kivételek, pl. nyáron sokáig játszótéren vagyunk akkor kicsit csúszik az időpont. Igyekszünk betartani a "játékszabályokat", és azonos időben csinálunk mindent.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_892384
    Torolt_felhasznalo_892384
    2007. január 19. 17:1512.

    Nálunk nincs fix időpont. Nekem kettő van, a kisebb 1 éves lesz.

    Csak kb ugyanabban az időben. Sosem ébresztettem fel őket. Ha , hamarabb fürdünk, hamarabb alszunk.

    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  18. 2007. január 19. 17:1311.
    A fürdetési iső nekünk is szent volt az elején 7és 8 között, de pl a gyermekorvos barátnőm délelőtt fürdetett mert azt mondta, hogy jobban látja a gyereket...mármint a baba bőrét így jobban észreveszi ha valmi baja van....
    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  19. 2007. január 19. 17:1210.
    Teljesen egyetértek, én is így csinálom!
    előzmény:
    naty77 (7)
    2007-01-19  17:08
  20. Torolt_felhasznalo_409069
    Torolt_felhasznalo_409069
    2007. január 19. 17:119.
    Pont a fix időpontok teszik nyugodttá az életet, mind a szülőknek mind a babáknak. Ha összevissza van ők is nyugtalanak, azonban ha minden ugyanakkor ugyanúgy zajlik naponta megvan a szükséges biztonságérzetük.
    Vendégségben nem maradtunk sosem fürdésidőben, arra a mai napig hazajövünk. Ha nálunk van valaki akkor pedig ugyanúgy zajlik minden. Senki kedvéért nem változtatunk, senki sem lehet annyira fontos. Már 2éves elmúlt a kisasszony.
    előzmény:
    Milu (4)
    2007-01-19  17:05
  21. Torolt_felhasznalo_409069
    Torolt_felhasznalo_409069
    2007. január 19. 17:098.
    Én mindig ébresztettem. Sosem volt nyűgös tőle. Úgy csináltuk hogy 6-10-2-6-10. A fürdés mindig 6-kor volt, 10 kor az utolsó evés. Éjjel 5 hetes korától egyáltalán nem szopott, azelőtt is inkább csak pár kortyot. Mindig úgy bevacsizott hogy kitartott neki reggelig.
    A napirend fontos Neked is és a babának is. Így tudod megszervezni a napjaitokat, az otthoni teendőket ellátni és magadra is gondolni. Ha összevissza eszik-játszik akkor sokkal rosszabb hosszú távon is.
    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49
  22. 2007. január 19. 17:087.

    pedig a gyerekek kívánják a rendszerességet mindenben, főleg ha picik még, megnyugtatja őket, hogy minden ismétlődik.

    másrészt ha megszokja, hogy fürdés, evés, alvás idő van, sokkal hamarabb lesznek nyugodt éjszakák, amik elég hosszú évekre kihatnak majd...

    ha nálunk van vendég én simán megfürdetem őket és lefektetem, ha mi vagyunk vendégségben, akkor pedig időben hazaindulunk.  mert ők a legfontosabbak.

    ebből még egyik ismerős, barát, rokon sem csinált problémát, mindenkinek természetes volt.

    előzmény:
    Milu (4)
    2007-01-19  17:05
  23. 2007. január 19. 17:086.
    A nem fix mégjobban.
    előzmény:
    Milu (4)
    2007-01-19  17:05
  24. 2007. január 19. 17:065.
    Szia!

    Az én fiam 14 hetes, nálunk bevált a napirend bevezetése. Neked is sokkal könyebb úgy. 2-3 nap, amíg megszokja, aztán utána már könnyű lesz vele. Az én fiamhoz lassan már órát lehetne igazítani.
    Így ugyan nem valósúl meg az igény szerinti szoptatás, viszont a gyerek életében van egy rendszer.
    Ha érdekel, akkor szívesen írok róla.
    előzmény:
    annika1 (1)
    2007-01-19  16:49

Címlap

top