Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásdizájn ötletek - képe

Torolt_felhasznalo_206455
Torolt_felhasznalo_206455
Létrehozva: 2007. január 18. 18:52

Biztosan sok ilyen topic van, viszont én arra gondoltam, hogy legyen ez egy olyan topic, ahol nagyon sok kép van és így bárki könnyen tud ötletekhez jutni.

Jó lenne kreatív képeket látni:

- gipszkarton ötletekről

- nappalik berendelzéséről

- fürdőszobákról

- konyhákról

- tapétázásról és festéről

- gyerekszobákról

- hálószobákról

stb.

  1. 2012. január 10. 13:2929351.

    1. kép: fehér tv-tároló

     

    A többi kép a jelenlegi állapotot mutatja, a hétvégén tettük át az ablak elé a kanapét, szóval én bármi ötletre kapható vagyok, ezt nem szoktuk még meg.  (a teraszajtón még a régi piros-narancs függöny, mert most van varrónőnél az új krémszínű  függöny)

    előzmény:
    Bxbra (29350)
    2012-01-10  13:11
  2. 2012. január 10. 13:1129350.
    Ha színes a háttér, akkor nyugodtan lehet keverni fehér bútorral, amiket feltettem képeket azokon is hasonló 
    előzmény:
    olajfalevel (29349)
    2012-01-10  13:04
  3. 2012. január 10. 13:0429349.

    Jajj de gyönyörű, egyáltalán nem gagyi a rajz! Valami hasonló színt nézegettem, igaz én a hálószobába. Mindjárt megkeresem a színkártyát trilakkok közül való.

     

    Csakcsokis, köszönöm neked is az ötletet, ez a felső szekrény fehér nagyon jól hangzik! A leksvik tv-szekrényt lecserélnénk, mert nagyon mély és a nappalink keskeny. A 2 leksvik könyvespolcot a tv-szekrénnyel szemközti falra tettük a 3 részes kanapé 2 oldalára. Szerinted ha a tv-szekrény helyére alacsony fiókos bútor kerülne, az lehetne fehér (ikeában láttam hasonlókat, keskeny tv-vel) ? Akkor a konyha felsőszekrényekhez is menne (ha azt is lecserélnénk)?

    Sajnos Karácsonykor elromlott a fényképezőnk így nem tudom lefotózni. Ha megtalálom a telefonkábelt megpróbálok telefonról feltölteni képet. 

    előzmény:
    Bxbra (29348)
    2012-01-10  12:48
  4. 2012. január 10. 12:4829348.
    Még egy kicsit kékesebb zöldes árnyalatot is el tudnék képzelni. Jóóó hát a rajz csak gyorsban készült, elég gagyi
    előzmény:
    olajfalevel (29344)
    2012-01-10  12:14
  5. 2012. január 10. 12:4229347.

    Köszi a hozzászólásod, időközben azonban mégis a kád mellett döntöttünk.

    Ki tudtuk alakítani egy háztartási helyiséget, így oda helyeztük a mosógépet, így befért kád. 

    előzmény:
    szerafino (29334)
    2012-01-10  11:00
  6. 2012. január 10. 12:3329346.

    Nálam is pisztáciás zöld van a nappaliban és nagyon szeretjük, olyan kellemes!

     

    Esetleg ha csak a felső szekrényajtók lennének fehérek vagy üvegesek a konyhában? 

     

    A nappaliban a bútorokon csak annyit változtatnék, hogy a tv szekrény mellé hasonló méretű 2 vagy csak 1 szekrényt tennék és fölé csak polcokat, oda pedig néhány dísztárgy és sok zöld növény mehetne.  Meg persze a zöld fal szuper lenne!

    előzmény:
    olajfalevel (29338)
    2012-01-10  11:34
  7. 2012. január 10. 12:2629345.
    A zöld nekem is nagy kedvenc, az én hálóm is zöld
    előzmény:
    olajfalevel (29344)
    2012-01-10  12:14
  8. 2012. január 10. 12:1429344.
    Nagyon szépek! Már mentettem is, a 2. és a 4. kép
    előzmény:
    Bxbra (29342)
    2012-01-10  11:51
  9. 2012. január 10. 12:0329343.
    Ezek gyönyörűek, le is mentettem párat rögtön. :)
    előzmény:
    Bxbra (29342)
    2012-01-10  11:51
  10. 2012. január 10. 11:5129342.
    Hálószobák
    előzmény:
    olajfalevel (29338)
    2012-01-10  11:34
  11. 2012. január 10. 11:4829341.

    Köszönöm az ötletet, a radiátortakarást megemlítem a férjemnek. 

    Ez a nappali tényleg nagyon szép!   

    előzmény:
    Bxbra (29340)
    2012-01-10  11:44
  12. 2012. január 10. 11:4429340.

    Ez az eredeti kép. Zöld-fehér-bézs és a barna különböző árnyalatai, kiegészítőkben meg jöhet élénkebb vöröses és sok sárga virág

    Talán még a radiátort is elburkolnám perforált fehér "dobozkába " .

    A konyhában fehéren hagynám a falat igen, de betennék sok szép virágot, vázát

    előzmény:
    olajfalevel (29339)
    2012-01-10  11:36
  13. 2012. január 10. 11:3629339.

    Hű de ügyes vagy, ez nagyon jól néz ki! Köszönöm!

    A konyha falát meghagynád fehérre?

    előzmény:
    Bxbra (29337)
    2012-01-10  11:31
  14. 2012. január 10. 11:3429338.

    Szia!

     

    Köszönöm a választ és az ötletet. A jelenlegi világos falakat meghagynád, és mellé néhány falat zöldre festetnél a helyemben? Esetleg tapéta? A zöldet nagyon szeretjük, és csakcsokis által feltöltött képek közül az egyiken van is egy szép zöld fal ami tetszik (29339. hsz-ben első kép)

    A leksvik antik fenyő tv-szekrényt (ez jelenleg a konyha melletti falnál van a nappaliban) szeretnénk lecserélni valami alacsony és kevésbé mély fiókos tárolóra, milyen színt ajánlanál? Gondolkodtunk hogy a konyhaszekrény ajtókat fehérre cserélnénk de félek nem illene a járólaphoz és a csempéhez.

    előzmény:
    Bxbra (29336)
    2012-01-10  11:13
  15. 2012. január 10. 11:3129337.
    Valami ilyesmire gondoltam
    előzmény:
    olajfalevel (29315)
    2012-01-09  21:40
  16. 2012. január 10. 11:1329336.

    Sziaszia,

     

    én lehet a zölddel játszanék kicsit, az enyhén vöröses sárgás árnyalatoknak szép kiegészítő színe. Egy-egy falrészt kihangsúlyoznék a többi meg világos lenne. Igen, kell még egy szín, mert így nagyon egyhangú. Keresek pár képet.

     

    Barbi

    előzmény:
    olajfalevel (29314)
    2012-01-09  20:46
  17. 2012. január 10. 11:0829335.
    Méééééég! 
    előzmény:
    csakcsokis (29332)
    2012-01-10  09:03
  18. 2012. január 10. 11:0029334.
    Kislinda: Már jó régi hszedre válaszolok, de most kezdtem visszaolvasni. Nálunk üveg zuhanykabin van, épített, szóval tálca az nincs. És hát kívűlről kicsit érdes a felülete, így nem látszik rajta a vízkő. Ettől függetlenül fürdés után, egyszerű ablaklehúzóval lehúzzuk a csempéről és az üvegfelületekről a vizet. A csapot pedig áttöröljük. Ez 5 perc fürdés után, viszont az ember spórol magának egy csomó időt hosszú távon.
    előzmény:
    kislinda (28795)
    2011-10-05  13:15
  19. 2012. január 10. 09:0829333.
    Csakcsokis, egyáltalán nem zavar, sőt !! ...volt olyan kép ugyan, amit már ismertem, láttam, de sok olyan is felkerült, aminek kifejezetten örültem, sőt, le is menettem! Klasszak
    előzmény:
    csakcsokis (29332)
    2012-01-10  09:03
  20. 2012. január 10. 09:0329332.
    És akkor az utolsó adag, bocs ha valakit zavar, hogy telenyomtam a topikot, de nagyon örültem neki, hogy végre mentek fel a képek :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2012. január 10. 09:0129331.
    Szobák
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2012. január 10. 08:5829330.
    Még néhány ötlet
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2012. január 10. 08:5629329.
    Válogatás
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. január 10. 08:5329328.
    Vegyes adag
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. 2012. január 10. 08:5129327.
    Ezek is fürdők
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  26. 2012. január 10. 08:4929326.
    Fürdőszobák még
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  27. 2012. január 10. 08:4329325.
    Praktikus
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  28. 2012. január 10. 08:4029324.
    Előszoba+pihenő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  29. 2012. január 10. 08:3829323.
    Kuckók, talán nálunk is így lehetne
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  30. 2012. január 10. 08:3429322.
    Fürdők
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  31. 2012. január 10. 08:3229321.
    1-2 db még
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  32. 2012. január 10. 08:1829320.
    .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  33. 2012. január 10. 08:1729319.
    Hoztam képeket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  34. 2012. január 10. 08:1529318.

    sziasztok,

     

    A januári otthon magazinból véletlenül kettőt vettünk, járt hozzá egy őszi praktika is, illetve néhány régebbi lakberendezési újságot is szívesen odaadom annak, akinek még jól jöhet.  Jelentkezzen priviben, akit érdekel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  35. tan
    tan
    2012. január 10. 00:1429317.

    Szia!

     

    Bxbra által ajánlott burkolat a Semmelrock Bradstone Blue Lias típusa, térkőhöz képest aranyáron mérik, kb. 13 000 Ft/m2.

    Amúgy tényleg nagyon szép és kültéren tartósabb, mint a terméskő pala lapok, ami szintén húzós áron van (Teliháznál érdemes őket megnézegetni, nekik sokféle kövük van).

     

    A másik ötletem a fakompozit, ami szintén drága, de egészen hasonlít a fára és tartós. Ebből láttam szürkés-feketés színűt is.

     

    Pl. itt:

     

    http://www.teraszburkolat.hu/

    előzmény:
    barbo1975 (29297)
    2012-01-09  13:16
  36. 2012. január 9. 21:5529316.

    Még egy kupis amin az előszoba is látszik, már pakoltunk, a festésre készülődtünk.

    Egy sötétebb fotót találtam a jelenlegi állapotról, ez a nappalink, azóta a 2-es kanapé (fotó bal sarok) az ablak alá került, és a helyére visszakerült a tv-szekrény. A piros-narancs csíkos függönyt is lecseréltük már. 

    előzmény:
    olajfalevel (29315)
    2012-01-09  21:40
  37. 2012. január 9. 21:4029315.
    Találtam néhány régebbi képet még festés előttről és egy a hálónkról jelenleg (ez lesz a gyerekszoba)
    előzmény:
    olajfalevel (29314)
    2012-01-09  20:46
  38. 2012. január 9. 20:4629314.

    Sziasztok!

     

    Segítséget szeretnék kérni. Pár napja olvasgatlak benneteket, és látom mennyi jó tanácsot adtatok már. Hátha akad néhány ötlet számomra is. 

    Teljesen elakadtam....

    Egy 72 m2-es lakásban élünk, a lakás részei a bejárattól:  előszoba,  wc, étkező-nappali / konyha, folyosó, zuhanyzó, kis szoba, nagyobb háló.

    A padló sárgás-pirosas beütésű antik tölgy laminált, ez van a nappaliban, étkezőben, folyosón, és a szobákban. A wc, konyha, előszoba sárgás-barnás mintájú járólap kis barna kocka berakásokkal (láttam is itt valakinél hasonlót pár száz oldallal előbbre, talán kandalló is volt a képen). A fürdőszobában téglaszínű járólap. 

    Nyílászárók: fehér müa. ablakok redőnnyel, világos, de meleg színű bükk beltéri ajtók

     

    Két éve egységesre festtettük a falakat: s107 héra (ez egy szürkés-rózsaszínes krémszín - fehér, fekete és piros színekből keverték) Előzőleg többnyire halvány sárga falak voltak, étkezőben zöld, hálóban kék.

    Szóval, nem szeretjük ezt a "rózsaszínkréta" színt, szeretnénk valahogy feldobni, életre kelteni a lakást, minden sárgás-vöröses-pirosas-középbarnás. 

     

    Főleg ezt a három helységet szeretnénk most összehangolni: 

     

    Nappali: antik tölgy padló fehér parkettaszegővel, ikea leksvik antik pác polcok és tv szekrény, csokibarna bőr kanapé 2 és 3 sz., egy barnás-bézs ikea lábtartósra kinyíló fotel (hasonló mint az ektorp kanapé), egy bézs ikea puff, rózsaszínbeütéses világos szőnyeg, quattro mobili toscana dohányzóasztal, meleg krémszínű függöny arany csíkokkal fekete kov.vas jellegű ikea karnison. 

    Étkező padlózata összefüggő a nappaliéval, itt 4 db ingolf szék, egy kör leksvik asztal, és egy markör tálaló van, mind antikpácolású fenyő. A tálaló fölött egy tükör (fehér keret), a tálalón egy bordó-fehér lámpa.

    Konyha a nappali mellett, 1 fallal elválasztva: sárga járólap barna mintával, barna kockákkal, ikea adel középbarna konyhaszekrény fekete matt munkalappal. A fal itt fehér, a csempe kukoricasárga-narancsos (nem élénk) váltakozó 10x10 cm-es.

     

    kb. 500 ezer Ft-ot tudnánk a lakásra költeni. Kanapékat, doh.asztalt, függönyöket, fotelt, konyhaszekrényt (átfesteni?) szeretnénk megtartani, mert ezek elég újak vagy értékesek. A többit esetleg átfestenénk vagy elvateráznánk-cserélnénk ha szükséges a harmóniához. 

    A lakás déli fekvésű.  És teljes benne a káosz. 

     

    Minden ötletet nagyon köszönök! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  39. 2012. január 9. 18:3429313.
    eszméletlenül jó!!
    előzmény:
    csampi (29312)
    2012-01-09  17:18
  40. 2012. január 9. 17:1829312.

    Köszönöm szépen Nektek! Igen, ez most valóban tetszik, rögtön a magaménak éreztem. Az asztalos kérdezte, nem lenne-e jó magasfényű lapot rakni az oldalára, tetejére, szintén ikea, ha ezen nem változtatnak méretileg. Hát, nem tudom...

     

    Barbo, nekünk drótos lámpáink vannak, paulmann mac, elég minimál design, és ehhez is lehet függesztéket venni pl. asztal fölé. Kicsi, de többfunkciós helyiségben szerintem nagyon jól jöhet, hogy kanyarodhat, sőt, a falon is lefuthat, egységes képet kelt, de lehet térhatároló funkciója is.

    Közben meg eszembe jutottak a korábban látott csésze-bögre lámpák, és fém/fa/üveg tányérból, tálból is kivitelezhető valami egyedi, minimál, vagy bolondos, valószínűleg a bolti ár töredékéért.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  41. 2012. január 9. 16:3329311.

    Csampi, nagyon szép a konyha szerintem , a munkalapod meg külön a kedvencem

     

    Igen, ezek a lámpák is tök jók, én ismerek egy üvegcsiszolót, az simán levágja, kifúrja ezeket, ha valakit érekel megnézem a pontos címet, a keleti környékén van, egy kis utcában. (ahol a sarkon a nagy gyerek háda van, nem tuodm pontosan az utca nevét)

     

    A gondom, az alacsony mennyezet miatt, csak mennyezeti  lámpa megoldás jöhet szóba. Max 20 cm jöhet lefele... Most sétáltunk a lányokkal,  400 ft a sima üvegbúrás mennyezeti lámpa annak a foglalatából kéne kiindulni, esetleg lehet 3-4 db-ot is egymás mellé , vagy kocka formában felfúrni

     

     

    előzmény:
    kislinda (29310)
    2012-01-09  15:07
  42. 2012. január 9. 15:0729310.

    A konyha nagyon szép lett, talán ez vígasztal némileg a tortúra miatt.

     

     

    előzmény:
    csampi (29308)
    2012-01-09  14:42
  43. 2012. január 9. 14:4929309.
    Nekem is rögtön ez ugrott be! vannak nagyon dizájnos átlátszó üvegek, én levágnám az alját, akár festékkel is lefújható, fehérre, szürkére, fent, meg átlátszó vezeték, hmmmm :)
    előzmény:
    P.F.Dia (29307)
    2012-01-09  14:39
  44. 2012. január 9. 14:4229308.

    Sziasztok!

    Ígértem, töltök képet az új IKEA konyhafrontról. Ránézésre elégedett vagyok, kellemesen csalódtam, de már megint van egy de... Kiderült, hogy minden típusú fronthoz az oldaltakaró lap 60 cm-es, kivéve ezt, ez csak 58. A szerelők rögtön mondták, hogy ez tervezési hiba, utoljára 17 éve láttak ilyet, inkább hozzáse nyúlnak. Ugye leszállításnál elrontottak 3 fiókelőlap méretet, ezt hozták a szerelők, de egy hibás, hívtam a központot, természetesen cserélik, sőt, ők maguk elhozzák. Csillagos ötös. A szerelők is csillagos ötöst érdemelnek, hozzáállásban, és viselkedésben is. Kedvesek voltak a gyerekekkel, hoztak váltócipőt a lakásba, minden dobozt elvittek maguk után, sőt, az egyikük még az előszobába behozott homokot is felsöpörte, csak borogattam. Aztán megindult a telefon-lavina, amit ők türelmesen végigvártak. Nyilván nem jók a lapok, én, a szőke nő, még telefonon is egyeztettem a mélységet, mert rendeltünk egyet pluszban a bútor tetejére (13.000 pénzért...), elvileg minden stimmelt. A bibi az, hogy eddig SENKI nem vette észre az ikeánál ezt a problémát, a konyhaosztályos hölgy hívott  vissza telefonon, aki elővette a minek problémázok ezen, miért nem jó ez hangnemet, de alapjában fingja se volt az egészről, na, az egyes. A szerelő is beszélt vele, ő azt mondta, inkább nem kommentálja. Felhívta a belső minőségellenőrt, ő két nap múlva tud utánajárni, de rögtön levágta, mi a bibi. Így állunk. Itt hagyták az előző oldaltakaró lapokat is, mert nem egyenes az aljzat, azt akartuk rárajzolni az új lapra, ez ismét ötös. A lapokat egyébként sem ők vágták volna, inkább elvisszük szabászatba, mert a körfűrész meg a dekopír tépi az egyik oldalt, ki is látszana, szóval ezt eleve megúszták. Mondták is, hogy emellett természetes, hogy nem sietnek el, megvárják, mire jutok a központtal. Engem nem érdekel, ha most kezdik el legyártani a jó szériát, kivárom, de miért nem lehet nekünk izzadságszag nélkül tökéletes konyhánk? (költői kérdés)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  45. 2012. január 9. 14:3929307.

    igen, ezek nagyon egyedi lámpa-megoldásk, nyaralóba kifejezetten szuper , láttam már bográcsból és piros lábasból is függesztett lámpát, azt talán balesetmentesebben lehet kifúrni, mint az üveget

    Eegyébként az üveg nekem is tetszik, bár,nem befőttesben gondolkoztam. Egy barátunk (pontosabban Nagylányom lovagja) újít lakást a segítségünkkel, és épp ez jutott eszembe, mi lenne, ha a reggeliző(-v. bár) pultja fölé nem gyári, hanem egyedi lámpák kerülnének: régebbi, zöld borosüvegekből ...még a srácnak nem mondtam!

    előzmény:
    csakcsokis (29306)
    2012-01-09  14:19
  46. 2012. január 9. 14:1929306.

    Ez szerintem nagyon jól hangzik! Idáig is tetszett minden, amiket feltöltöttél!

     

    Lámpa- pont a napokban böngésztem vagy 700 képet át, ahol sk csináltak lámpákat. A konyhába nekem is a befőttes üveges tetszett, de nem bízom benne, hogy valaki nekem kifúrja törés nélkül. (ha van rá jó módszeretek, akkor majd írd meg kérlek)

    A másik ötletem az volt, hogy egy fém, kerek alapú evőeszköztartóba húzok vezetéket és körtét és abból egy egész sort kitenni.

    Van még a fonál vs. keményítő és az óriás lufi búra. Nagyon egyszerű megoldás, hogy több vezetéket lógattok le és más-más izzót teszel bele, formára, méretre akár színhőmérsékletre való tekintettel és a végén vagy külön rögzíted vagy egy nagy csomót kötsz belőlük.  

    előzmény:
    barbo1975 (29301)
    2012-01-09  13:36
  47. 2012. január 9. 14:0729305.

    az első kettő kő hatású lap, a semmelrock forgalmazza, az árát sajnos nem tudom.

     

    ha sikerül belinkelni ezen az oldalon pedig terméspalák, mészkövek, homokkövek vannak olyan 7.000,- Ft/m2 ártól kaphatóak

    http://www.stonepanel.hu/burkolatok.php

     

    előzmény:
    barbo1975 (29303)
    2012-01-09  13:39
  48. 2012. január 9. 13:4229304.

    Sziaa :-)))

     

    Hozok majd persze, még nincs kész Viszont, sikerült egy grill teraszra is beterveznem, nagyon tetszett a megrendelőknek, így nagyüzemben kezdjük majd építeni  

    előzmény:
    csakcsokis (29299)
    2012-01-09  13:19
  49. 2012. január 9. 13:3929303.

    Csokis, amúgy igazad van, az ember úgy érzi igazán jól magát :-)

     

    Bxra, nagyon szépek, akkor ezek térkövek, ugye? Kb milyen nm árban van?

     

    előzmény:
    Bxbra (29300)
    2012-01-09  13:33
  50. 2012. január 9. 13:3729302.
    Szerintem van olyan kültéri faburkolat, ami majdnem fekete.
    előzmény:
    barbo1975 (29297)
    2012-01-09  13:16

Címlap

top