Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyókúra kisgyerekkel

Torolt_felhasznalo_382481
Torolt_felhasznalo_382481
Létrehozva: 2006. november 14. 22:28
Helló!
Ide várom azokat a fogyózó anyukákat, akik velem együtt érzik, milyen nehéz is egy kisgyerek mellett fogyókúrázni.
Szeretnék megszabadulni 4-5 kilótól és főleg a pocakomtól, ami a szülés óta még megvan. De nagyon nehéz... Hiszen ha a gyerkőcnek bundáskenyeret, melegszendvicset készítek reggelire, akkor én rágcsálom a hamletet. Kisgyerekkel mindig van itthon némi édesség, rudi, puding, keksz. És ehhez társul még egy édesszájú férj is... Úgyhogy hiába szaladgálok én egész nap a kisfiam után, mindig lecsúszik némi édesség, vagy este mindannyian jól bevacsorázunk.
Szóval ha másnak is vannak ilyen gondjai, akkor jöjjön, írjon, együtt hátha könnyebb lesz.
Egyébként most az update szerint próbálok enni, ez tavasszal már bejött, akkor is megszabadultam pár kilótól, jó lenne most is. Csak túl nagy a csábítás.
  1. Torolt_felhasznalo_970337
    Torolt_felhasznalo_970337
    2006. november 24. 14:1717.

    Szerintem Andrástól kérdezz, a kérdezz szakértőinktől résznél!

    Ha szeretnél szoptatni, akkor az nagyon nem mindegy, hogyan fogyózol!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_536 (16)
    2006-11-24  13:39
  2. Torolt_felhasznalo_536
    Torolt_felhasznalo_536
    2006. november 24. 13:3916.

    Sziasztok!

     

    Én 19éves vagyok és van egy pici fiam aki jövöhéten lesz 1honapos! Sajnos rengeteget híztam a terhesség alatt számszerint 20 kgot!  Szerencsésnek mondhatom magam mert a szülés után rengeteg le is ment , de sok is maradt.... Mivel még szopiztatok is ezért nehéz találni egy megfelelö fogyókurát....Ha valaki tudna nekem segiteni annak nagyon örülnék!  Elöre is köszike....Lehet a mail cimemre is küldeni recepteket vagy komplett diétás menetrendet... zoe_19@citromail.hu vagy zoe_baba@vipmail.hu .... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_970337
    Torolt_felhasznalo_970337
    2006. november 24. 09:0915.
    Sziasztok!
    Csatlakoznék én is! Nekem két kisfiam van, 3,5 és 2 évesek, viszont én dolgozom is, heti négyszer 4 órában (meg amit még igényel - egyéni könyvvizsgáló vagyok). Úgyhogy nekem ilyen szempontból könnyebb, mert amikor bent vagyok, nincs olyan kísértés.
    Főzni sem nagyon főzök, párom délben ebédel valahol (étterem vagy rendelünk bent), gyerekek nagyinál vannak, mikor nem itthon (jó, mondjuk a nagy már ovis, de ott is kap főttet), úgyhogy este már nem nagyon igényli senki a főttet.
    Én mindig is kövér voltam, most 83 kg vagyok, kb ennyi voltam a szülések előtt is, elég gáz. Viszont mikor másfél éve a párommal gondjaink voltak, olyan szépen lementem 70-re... (és szegény kicsit nem is tudtam 5 hónapnál tovább szoptatni), de amióta visszaköltözött, szép lassan visszajöttek a kilók is. Igazából én azt szeretném elérni, hogy ne legyen összefüggés a lelkiállapotom és a kilóim között.
    Most Norbizok én is, és szerintem egész jó. Mondjuk én nagyon szeretem a halat, meg a salikat sok sajttal, hallal, polippal, stb. És ezt mind lehet vacsira.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_72675
    Torolt_felhasznalo_72675
    2006. november 23. 22:5214.

    Szia!

    Gratulálokaz 1 kg-hoz!

    Én nem fogytam semmit DE nem is híztam .

    A címem csaben@gmail.com Köszönöm hogy segítesz! vagy!úTöbbiek, hogy álltok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382481 (13)
    2006-11-23  22:46
  5. Torolt_felhasznalo_382481
    Torolt_felhasznalo_382481
    2006. november 23. 22:4613.
    Halihó!

    Egy hét alatt lement 1 kg. Lement volna több is, ha nem megyünk két délután is vendégségbe, csokis keksz, sütemény környékére. Remélem ez a hét is jól fog sikerülni.

    Cse, ide írd a címed: tm76@freemail.hu és elküldöm a recepteket. És egy hosszú kódlistát is mellékelek. Te hogy haladsz?

    És a többiek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_72675
    Torolt_felhasznalo_72675
    2006. november 17. 22:1212.

    Sziasztok!

    Hova küljem a mail címet? Azt, hogy melyik étel hova tartozik azt csak a könyvben találom meg vagy valahol máshol is?

    Én is megálltam az édességet. És a kv-t is lenyelltem cukor nélkül 

    Halex! én is este mindig főt kaját csinálok, szintén apa miatt és régebben mindig vele kajálltam. Nem is fogytam egy dekát se. Viszont viszonylag könnyen elhagytam ezt a rossz szokásomat. 

    Mindenkinek kitartást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382481 (11)
    2006-11-16  15:29
  7. Torolt_felhasznalo_382481
    Torolt_felhasznalo_382481
    2006. november 16. 15:2911.
    Sziasztok!

    Cse, az updatenek az a lényege, hogy az ételeket besorolja 1-es, 2-es, 3-as kódba. Délig eheted a 3-asokat is, 3-ig a 2-eseket is, de azután már csak az 1-eseket! Illetve van szigorúbb és még szigorúbb változata is. Például a vajas kenyér 3-as, a rizs 2-es, a húsok pedig (általában) 1-esek. Szívesen küldök neked recepteket, ha írsz egy e-mail címet.

    Alexandra, a kéthónapos mellett inkább ne próbálkozz az atkins-szel, szerintem. Az nagyon kemény, nagyon szigorú diéta. Inkább egy lazábbat. Nem tudom hol élsz, megoldható-e ebéd házhozszállítás. Van több cég is, aki készít ilyen-olyan diéta szerinti ebédet. És ez itt nem a reklám helye! Igen, bátorítsuk egymást!

    Én még csak a 3. napon járok a diétával, és meg vagyok elégedve magammal. Igaz, hogy nem veszem túl szigorúan, mert délben még megeszem a hármas kódú kajákat is, de az édességeket eddig sikerült elkerülni. Na jó, ma ettem egy müzliszeletet, de még időben, úgyhogy belefért. :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_894734
    Torolt_felhasznalo_894734
    2006. november 16. 01:0010.

    Szia-(sztok)! 

    Én is szeretnék leadni 8-10kg-t. Mikor első kislányommal voltam terhes 16kg-t szedtem fel, amiből szülés után rögtön lement 10. Mivel minden ruhámba belefértem, a tükör sem mutatott torz alakot nem fogyókuráztam, ami jólesett mindent megettem. Manót 23 hónapos koráig szoptattam és mivel újra terhes lettem továbbra sem aggódtam a súlyom miatt főleg, hogy mostani terhességem alatt "csak 14kg-t" szedtem fel. Csakhogy most már 2hónapos a picilány és csak 4kg adtam le a többi megmaradt. Törpikét is szeretném legalább addig szoptatni, mint a nővérét, de szeretnék megszabadulni a csípőm körüli uszógumitól is. 

    Szeretnék olyan diétát találni ami mellett tudok szoptatni is, de az uszógumik is eltünnek és újra beleférek a ruháimba. Halottam az

    etkinsz féle módszerről, amikor csak húst lehet enni, ez azért lenne jó, mert apa és lánya számára húst hússal kell főzni,de jó volna többet tudni róla, vagy más nektek bevált módszerrel próbálkoznék.Mindenkép szeretnék a régi önmagamra hasonlítani ha lehetséges. 

    Legtöbbször vacsorára van főtt étel nálunk, mert férjem reggel elmegy dolgozni és csak du. 5 körül jön haza. Manóval nem egyszerű, mert igazán csak apával tud jókat enni, a reggeli és ebéd maradékai pedig nekem maradnak, sőt a nasi nemkívánatos részei is, mint a piskótatallér piskótája vagy a csokisnápolyi ostya része és köztudott, hogy a szénhidrátok hizlalnak, de ki az aki ellent tud állni a csábításnak és kidobja a finom falatokat!

    Szóval hajrá mindenkinek és kitartás, előtérbe a célunkkal!- reméljük egymás bátorításával sikerünk lesz! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382481 (1)
    2006-11-14  22:28
  9. Torolt_felhasznalo_72675
    Torolt_felhasznalo_72675
    2006. november 15. 20:549.

    Szia!

    Igezad van tudom, hogy nem jó ha egész nap nem esze. Ezen is szeretnék változtatni. 

    Segítenétek? A Norbi módeszerről hallottam már sokszor, de igazából nem ismerem.

    A gyerekektől szerintem sem szabad megvonni semmit, ami kell egy gyerek szervezetének. Ezért is nehéz mellettük fogyizni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382481 (8)
    2006-11-15  15:42
  10. Torolt_felhasznalo_382481
    Torolt_felhasznalo_382481
    2006. november 15. 15:428.
    Helló!
    Örülök, hogy írtatok nekem!

    McKnight, gratulálok a szülinaphoz! Te is fogyózol? A kisfiad jár már oviba?

    Gabi, nagyon sok igazság van abban, amit írtál. Valóban jobb lenne, ha száműznénk néhány dolgot a spajzból. De ezeket mindannyian szeretjük. Én nem szeretnék úgy élni, hogy nem ehetem a kedvenc ételeimet. Egy időre le tudok róluk mondani, mint most is, egy fogyókúra kedvéért, de végleg nem. Azt látom a környezetemben, hogy jó néhány kisgyerek sokkal egészségtelenebbül eszik, mint az miénk. És persze vannak, akik egészségesebben. Én igyekszem a középúton maradni. Nem lóg a szájában a ropi, babapiskóta, de kap édességet ebéd után. Minden nap eszik gyümölcsöt, zöldségféléket, de kenyeret is, hiszen szüksége van rá. Fő az egyensúly!
    Amúgy mi az a protein turmix?

    Cse01, ez így tényleg nem jó, hogy egész nap nem eszel semmit! Ez nem fogyókúra, hanem önpusztítás. Légyszi hagyd abba és fogyózz velem! Annak a két kis lurkónak még sokáig szüksége van az anyukájára!!! Én próbálom az update-t tartani. Tavasszal sikerült pár kilót leadni vele, most újra nekiveselkedek. Nekem a 90 napos is bejött, anno, még a gyerek születése előtt, de most már nem tudom csinálni. Én kétnaponta főzök, ott meg naponta váltogatni kell a kajákat.

    András, egy férfi is itt! =) Igazad van, ez tényleg nem jó módszer a fogyáshoz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_119745
    Torolt_felhasznalo_119745
    2006. november 15. 15:297.
    Én is adnék egy jó tanácsot! Szerinted jót tesz a gyerekednek, ha nem kap elég szénhidrátot? Nem az az egészséges életmód, amit rá akarsz erőltetni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616655 (4)
    2006-11-14  23:26
  12. Torolt_felhasznalo_152908
    Torolt_felhasznalo_152908
    2006. november 15. 00:126.
    nagyon rossz a módszered, megbetegedéshez viszont kiváló
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616655 (4)
    2006-11-14  23:26
  13. Torolt_felhasznalo_72675
    Torolt_felhasznalo_72675
    2006. november 14. 23:265.

    Szia!

    Csatlakozuk hozzád Nekem két gyerkőcöm van. Egy 5 éves fiam és egy másfél éves lányom.

    Én kb. ugyanannyit szeretnék leadni mind te. Te milyen módszerben gondolkodsz? Az a helyzet, hogy én alig eszem vmit csak inkább kapkodok ezt azt. Ma ott tartok, hogy nem kajálok este mégis nagyon lassan mennek a dekák le

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382481 (1)
    2006-11-14  22:28
  14. Torolt_felhasznalo_616655
    Torolt_felhasznalo_616655
    2006. november 14. 23:264.

    Szia,

    A fogyokurazas mint tema enem is erint.Szerintem a gyerkoc elott is ugyanugy fogyokuraztam.Mondjuk a terhesseg alatt 30 kilot hiztam.Nem vic, ugy neztem ki mint egy elefant.A kepeket amiket csinaltunk akkoriban mosolyogva nezzuk vegig.Volt ahol a hatterbol kitakartam a szobrot.MNekem furcsa volt eleinte a hizas, mert soha nem voltam hatalmas.A 175 centihez max 60 kilot nyomtam.Aztan megszuletett babo.(masfel eve).Nem volt nyugodt pillanatunk, nagyon sok stressz ert.(rengeteg utazas a 6 hetes baboval, sajnos kellett).Szoval szoptattam es nem nagyon tudtam enni.Ennek hatasara 3 honappal a szules utan mar 63 kilo voltam.Nem mondom, a szervezetem nem orult a valtozasnak.Csomokban hullott a hajam, elapadt a tejem, fajtak a csontjaim.Aztan amikor minden rendezodott, beallt a sulyom 65 kilora.Szoval most azon vagyok, hogy normalisan visszamenjen 60 ra.Azonban ezt mar tudatosan es okosan teszem.A ferjemnek igy is jo vagyok (o neki tetszem igy is), csak magamnak akarok megfelelni.Amugy nagyon nehez pici gyerekkel a fogyozas, de nem lehetetlen.Amikor o reggelizik, akkor en protein turmixot iszom, ebedelni egyutt szoktunk salatat, parolt hust, vacsorazni pedig csak o eszik az apukajaval.Amugy egy jo tanacsa a vegere.En szamuztem minden cukor tartalmu dolgot, edesseg, puding, kenyer, tesztafelek,cukor zsiros dolgot: vaj, diszno hus, olaj az egesz hazbol.Ami azt jelenti hogy en sem eszem kisertesbe, es a gyerkoc, valamint apa is egeszsegesen eszik.Szerintem amig pici a gyerek erdemesebb elkezdeni az egeszseges eletmodra valo nevelest, ha nem akarod hogy nagyobb koraban tulsujos legyen. Ne te alkalmazkodj ahhoz amit a gyerkoc eszik, hanem neveld ugy hogy egeszseges dolgot egyen. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382481 (1)
    2006-11-14  22:28
  15. Torolt_felhasznalo_792545
    Torolt_felhasznalo_792545
    2006. november 14. 22:363.

    OFF: az én kisfiamnak a Tied után egy héttel, december 22-én lesz a születésnapja . A harmadik   

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382481 (2)
    2006-11-14  22:31
  16. Torolt_felhasznalo_382481
    Torolt_felhasznalo_382481
    2006. november 14. 22:312.
    Elfelejtettem leírni. A célom, hogy a kisfiam születésnapjára, ami december 15-én lesz, leadjam ezt a pár kilót.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top