Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülés utáni kötődés

Torolt_felhasznalo_118369
Torolt_felhasznalo_118369
Létrehozva: 2006. szeptember 15. 14:58

Sziasztok!

Egy másik topickban a császáros szülésekről megy a vita.

Én is azon az oldalon vagyok 2 császár után De most arra lennék kíváncsi, hogy szülési módtól függetlenül ti, hogyan élitek meg/éltétek meg a szülés utáni kötődést a babához. Abban a topicban megemlítettem, hogy bizony én az első gyerekemnél úgy éreztem, mintha valaki otthagyott volna nekem egy gyereket. Olyan idegennek tünt. Pedig vártuk nagyon-nagyon!! Mégis...

Azt hiszem kellett vagy 2 hónap, amíg éreztem, hogy ő teljesen az enyém, hogy felelek érte. A második babánál ilyesmi eszembe sem jutott. Ti hogy álltok ezzel?

  1. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2007. szeptember 25. 14:3987.
    Több, mint egy év után már sokkal több anyuka van közöttünk. Kíváncsi vagyok hogyan gondolkodnak erről...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118369 (1)
    2006-09-15  14:58
  2. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 19. 18:1286.
    Gyurcsány most minden másnál érdekesebb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 17. 15:1685.
    Írtam privit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_754032 (84)
    2006-09-17  15:08
  4. Torolt_felhasznalo_754032
    Torolt_felhasznalo_754032
    2006. szeptember 17. 15:0884.

    Gyakorolom, bár mostanában egy újfajta tréninget csináltam, stresszoldót! Abban lehetett ötvözni a kommunikációt és a kineziológiát+egyéb hókuszpókokat, úgy, hogy bárkinek "ehető" maradt.

    A kineziológiát most nem gyakoroltam, Misike mellett nehéz. Csak ismerősökkel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118369 (83)
    2006-09-17  14:57
  5. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 17. 14:5783.
    A kommunikációs trénerséget gyakorlod is? Mert akkor nekünk találkoznunk kell! A kineziológia miatt is jó lenne )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_754032 (81)
    2006-09-17  14:13
  6. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 17. 14:5482.
    azért írogattam bele, hogy egy kicsit elöl legyen...úgy látszik hiába
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_754032 (81)
    2006-09-17  14:13
  7. Torolt_felhasznalo_754032
    Torolt_felhasznalo_754032
    2006. szeptember 17. 14:1381.
    Lehet, hogy, aki itt volt már elmondta amit szeretett volna, és mivel nem látszik a topic, új társ nem érkezik...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 17. 14:1280.
    már senkit sem izgat ez a téma... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118369 (79)
    2006-09-17  13:51
  9. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 17. 13:5179.
    Szerintem is jót beszélgettünk itt, de tegnap biztosan mki családolt
    Hahóóó csajok!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118369 (78)
    2006-09-17  13:50
  10. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 17. 13:5078.
    Látod, hogy mások a sztárok most a nlcaféban
    ...aki sztem még nincs 15 éves sem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_754032 (77)
    2006-09-17  10:36
  11. Torolt_felhasznalo_754032
    Torolt_felhasznalo_754032
    2006. szeptember 17. 10:3677.

    Hahó!

    Én tegnap nem voltam! Olyan jól beszélgettünk, jó lenne, ha még folytadna!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 16. 19:4976.
    Áááá, nem hinném, csak lehet, hogy már mki(?) elmondta a véleményét.
    előzmény:
    cozumel (75)
    2006-09-16  18:34
  13. 2006. szeptember 16. 18:3475.
    Lehet, hogy meg mindig nem merunk errol beszelni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 16. 17:2174.
    Ezt meg azért, hogy ne tünjünk el  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118369 (73)
    2006-09-16  17:18
  15. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 16. 17:1873.
    Csak azért, hogy megint előtérbe kerüljünk  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118369 (72)
    2006-09-16  17:17
  16. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 16. 17:1772.

    Csak azért, hogy előtérbe kerüljünk )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 16. 14:3771.

    Senki nincs itt?   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 16. 10:0270.
    Sziasztok!
    Mindenkinek küldök egy ebéd előtti -t
    Jóóóó regelt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_246439
    Torolt_felhasznalo_246439
    2006. szeptember 16. 09:3969.
    Hidd el, a repedt méhszájjal, hüvellyel nem volt egy élmény nekem sem a járás és házasélet még hónapok múltán sem. Láttam császárosokat, akik vígan járkáltak, amikor mi még erőteljesen nyögtünk a járástól is. És itt nem akarom senki fájdalmát kissebbíteni, aki nem élte át egyiket vagy másikat, az nem alkothat mélyreható véleményt e témában, úgy gondolom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_336401 (29)
    2006-09-15  15:41
  20. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 15. 23:2668.

    Igazából még fel sem fogtam, hogy életveszélyes állapotban voltam, mert olyan gyorsan zajlottak körülöttem az események, annak ellenére, hogy 1 hétig! figyelték a véremet a kh.ban. Most, hogy utánaolvastam, és mondták az ismerősök, hogy az ismerősének az ismerősét ebben az állapotban rohamkocsi vitte be a kh.ba...hát így beleborzongok, hogy mi történhetett volna. Azt mondták a műtét után, hogy kb. fél-egy nap és szétrepedt volna minden...aztán meg... tudod. Megviselt fizikailag, de lelkileg nem, hogy terhes voltam.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105523 (67)
    2006-09-15  23:11
  21. Torolt_felhasznalo_105523
    Torolt_felhasznalo_105523
    2006. szeptember 15. 23:1167.
    azt hiszem ez a legutóbbi élmény lehetett a legrosszabb...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118369 (66)
    2006-09-15  22:39
  22. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 15. 22:3966.
    Ja, én már szültem 2x. Nem tervezünk harmadikat. ( Bár mégis terhes lettem 1 hónapja, a spirál mellett, ráadásul méhen kívül. Kicsit csonkán jöttem haza a kh.ból   . Gyakorlatilag megvan a 3. császár hegem (ez poén is meg nem is)    )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105523 (64)
    2006-09-15  22:00
  23. Torolt_felhasznalo_118369
    Torolt_felhasznalo_118369
    2006. szeptember 15. 22:3665.

    Na, itt vagyok, nem hagyom el a topickomat  

    Csak éppen kirándultunk a nagymamához. Szóval látom azért írogattatok. Az előtejet nem lehet mindenhol odaadni, ha lefejted. Hivatkoznak itt a higiéniára. Persze ez fontos, de én vittem sterilizáló felszerelést, szóval nem is nagyon érdekelt volna, ha azt mondják, hogy nem adhatom oda a tejcsit. Fejni meg azért fejtem rögtön szülés után, mert az olvastam, hogy így kell tenni: legyen inger, ami beindítja a tejtermelődést. Amiben igenis van valami, mert például én várhattam volna a pici fiamra, amikor az állandóan aludt. Én a kórházban párhuzamosan szoptattam+fejtem is. Így már tényleg volt egy rakat tejem néhány nap múlva. A barátnőim, akik császárosok voltak, nem fejtek. Volt, akinek a tejtermelődés magától csak a 4. napon indult be. Na jó, ez egyén (baba?) függő. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy látom, jól esik nektek is kibeszélni, megosztani másokkal azokat a gondolatokat, amiről nehéz beszélni. Ha ez így marad, akkor ez a topic hosszúéletű lesz, mert szerintem mindig lesznek olyan anyukák, akiknek nem teljesen happy a kezdet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_105523
    Torolt_felhasznalo_105523
    2006. szeptember 15. 22:0064.
    Most nem olvastam végig mindent...
    De a kérdésre válaszolva: nem hiszem, hogy a kötődés a császártól függ. Bár az azért sokat segít, ha nem altatják az embert és ha a baba nem kell hogy inkubátorba kerüljön... De attól kezdve, hogy éjjel-nappal együtt lehettek, szépen kialakul majd minden. És hogy a gyerekágyi depi elér-e vagy sem, azt hiszem szintén nem befolyásolható. A legjobb, ha mindezekkel számol az ember, már előre megbékél vele, hogy jöhet ilyen időszak -- legfeljebb kellemes meglepetés lesz, ha elmarad, vagy nem túl heves lesz.


    Ez pedig a leendő császáros anyukáknak: kiflinek és pottynak, meg minazoknak akire biztosan ez vár... Ha lehet, akkor próbáljátok meg rávenni a dokitokat, hogy kényelmi szempontok miatt ne 2 héttel a kiírtr időpont előttre tervezze a császárt, hanem a fájások kezdetét legalább várják meg. Így elkerülhető lenne az inkubátor és gyakorlatilag az összehímzés uán megkaphatjátok a babát.
    Ja, és itt is sokat segít, ha papás szülésre lehetőség van. A párotoknak nem kell végignézni, mint ahogy nektek sem, miként nyiszálnak, viszont nektek sokat segíthet, ha ott van. És ráadásul, ha nincs gond, ő kaphatja kézbe a babát először, nem idegenek hozzák-viszik.

    Nálunk ez így volt. Bár a fekvése miatt tudták, hogy császár lesz, én a 15 perces fákásokkal mentem be a kórházba. Ott még a reggeli váltásig kialudtuk magunkat, lezuhanyozhattam és jóillatúan, megreggelizve toltak be a műtőbe. Észre sem vettük, mikor kezdtek vágni, addig kedélyesen csevegtünk az aneszteziológussal. Mikor felsírt a fiúnk, a férjem rögtön felpattant, már hozták őt egy törölközőbe csavarva, hogy megmutassák nekem és odaadják a páromnak. Ő lányos zavarában elfelejtette, hogy ki kellene mennie, így visszaült mellém és csak nztük egymást. Mi hárman léteztünk csak, a dokik kedélyesen rakhattak és fércelhettek engem össze. Csak az utolsó öt percben küldték ki a férjem és fiam, hyogy megmérjék, felöltöztessék.
    Amint engem is kitoltak, rögtön megkaptam és kérésemre azonnal segítettek mellre tenni.
    Az EDA vagy 9 órán keresztül hat, addig ugyan béna az ember, de sehol sem fáj. Szóval ha ott a papa, nincs akadálya, hogy a baba ott maradjon. A nővéreket meg lehet kérni, hogy segítsenek a tisztába rakásnál, mellre tevésnél. Ha viszont elmúlik az érzéstelenítő hatása, nomeg este hazaküldik az apákat, ne szégyelljétek, ha segítség kell, bízzátok nyugodtan az éjszakás nővérre és pihenjétek ki magatokat. Úgy gyorsabban gyógyul a seb is, meg úgyse nagyon tudjátok ellátni a kicsit. Én azért megkértem, ha éhes mindenképpen hozzák hozzám, se cukrosvizet, se teát vagy tápszert ne adjanak. Össze is jött a szopi olyannyira, hogy 25 hónapon át ez maradt a fiam kedvenc eledele

    Ha meg mégse menne ideálisan, hát az is csak egy külső körülmény, amire manapság már egészen jó megoldások vannak. Akkor ezeket kell használni és ez még nem minősít senkit jó vagy rossz anyává.

    Bocs, kissé hosszú lett, most már eldugolok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top