Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásvásárlási illeték

másik
Létrehozva: 2006. augusztus 2. 10:33
Lakást szeretnék venni a közeljövőben. Készpénzzel fogom kifizetni, de ezzel kb. ki is merülnek a tartalékaim. Érdekelne, hogy az illetéket a vásárlás után mennyi idővel kell megfizetni, illetve van-e rá részletfizetési lehetőség?
  1. 2011. szeptember 19. 11:4444.

    Ahogyan látom nem csak én küzdök a vagyonosodási illeték befizetésével, hanem jó pár embert terhel a hitel mellett az APEH(NAV)jóindulata.Én is hosszas keresgélés után akadtam rá, az itt említett oldalra! http://www.kerelmek-beadvanyok.hu/ Nagyon megvoltam velük elégedve, SAJNÁLOM, HOGY NEM EGYBŐL ŐKET KERESTEM!!! Előtte ügyvéddel próbálkoztunk,de azt nem ajánlom senkinek!!!!!

    Először is elkérte a kérelem megírására a pénzt, aztán meg ha kérdésem volt alg tudtam vele beszélni.

    Ha sikerült, behívott az iridába és természetesen ismételten pénzt kért!!

    Ha olyat kérdeztem ami fontos, a válasz sz volt : SZAKMAI TITOK!!!

    Amúgy meg csak hitegetett!A fent említett oldaltól miután megkaptam a megírt kérelmet, bármikor felhívhattam gond nélkűl, ingyen!!És ami a legfontosabb, nagyon profin meg írták! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2011. augusztus 18. 11:1043.

    A mi megvásárolt lakásunkra is, lakásvásárlási illetékét szabtak ki .
    Amit mondanom sem kell, hogy hitelre vettünk! 
    Természetesen semmi pénzünk nem maradt, így mikor megkaptuk a 480.000 Ft os illeték csekket, teljesen kiborultunk! 
    A lakás megvásárlása, és a hitel törlesztő részletei minden pénzünket elviszi. 
    Ezért, hogy tudnánk kifizetni ennyi pénzt ? 
    Sem nekem, sem a férjem  fizetése nem enged meg egy plussz költség. 
    Ezért úgy gondoltuk profi segítséget kérünk,és ügyvédhez fordulunk, de ez is akkora költséggel járt volna, hogy az szinte megfizethetetlen lenne! 
    Ekkor végső elkeseredésemben, a webet böngészve találtam rá erre az oldalra 

     www.kerelmek-beadvanyok.hu  
    Elviselhetőbb a költség, és nagyon szépen megírták a kérelmünket ! 

     

    A kellemes meglepetés akkor ért, mikor megjött a válasz levél ! 
    50% át elengedték, és a fennmaradó részre is részletfizetést adtak.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. június 19. 21:4342.

    Szeretnék a témában néhány tévhitet eloszlatni.

    Kérlek, olvasd végig!

     

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet, vagy törlési kérelmet, a megadott határidő betartásával lehet beadni az ügyben eljáró hatósághoz.

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet, vagy törlési kérelmet, szociális helyzetre való tekintettel lehet kérni.

     " a mai gazdasági helyzetben,az átlagemberek nagy része ide sorolható "

    Szociális rászorultságot minden esetben a kérelmezőnek kell bizonyítani,ezt igazoló dokumentumokat beszereznie, és a kérelemhez csatolni.

    Az eljárás díja, amennyiben nem fellebbezésként, hanem kérelemként adjuk be 2000 Ft. Ezt az összeget a kérelmen, illetékbélyeg formájában kell leróni.

    Amennyiben a kérelmező,lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet ad be, ebben az esetben egyidejűleg a kamatmentes részletfizetést is kérelmezni kell.

    Illetve, az ingyenesen letölthető vagyonnyilatkozatot minden esetben a kérelemhez csatolni szükséges.

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési, törlési kérelem

     

    kerelmek-beadvanyok 

     

    www.kerelmek-beadvanyo k.hu  oldalon bővebben megtalálható !

     

    Személyes véleményem a következő:

    Kérelmet, a fent említett témában beadni mindig érdemes, illetve tanácsos !

    DE MINDENKÉPPEN FORDULJUNK A TÉMÁBAN JÁRATOS SZEMÉLYHEZ !

    Kellő körültekintés nélkül kérelmet beadni nagy felelőtlenség és butaság !

    Az interneten rengeteg olyan oldal található, ahol az ügyvédi összeg töredékéjért kérelmet hozzáértő kezek megírják.

    Továbbiakban, az ügyben járatos személy rengeteg olyan jó tanáccsal tud ellátni minket, amivel rengeteg idő és pénzt spórolható meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. június 19. 21:4241.

    Szeretnék a témában néhány tévhitet eloszlatni.

    Kérlek, olvasd végig!

     

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet, vagy törlési kérelmet, a megadott határidő betartásával lehet beadni az ügyben eljáró hatósághoz.

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet, vagy törlési kérelmet, szociális helyzetre való tekintettel lehet kérni.

     " a mai gazdasági helyzetben,az átlagemberek nagy része ide sorolható "

    Szociális rászorultságot minden esetben a kérelmezőnek kell bizonyítani,ezt igazoló dokumentumokat beszereznie, és a kérelemhez csatolni.

    Az eljárás díja, amennyiben nem fellebbezésként, hanem kérelemként adjuk be 2000 Ft. Ezt az összeget a kérelmen, illetékbélyeg formájában kell leróni.

    Amennyiben a kérelmező,lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet ad be, ebben az esetben egyidejűleg a kamatmentes részletfizetést is kérelmezni kell.

    Illetve, az ingyenesen letölthető vagyonnyilatkozatot minden esetben a kérelemhez csatolni szükséges.

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési, törlési kérelem

     

    kerelmek-beadvanyok.hu 

     

    oldalon bővebben megtalálható !

     

    Személyes véleményem a következő:

    Kérelmet, a fent említett témában beadni mindig érdemes, illetve tanácsos !

    DE MINDENKÉPPEN FORDULJUNK A TÉMÁBAN JÁRATOS SZEMÉLYHEZ !

    Kellő körültekintés nélkül kérelmet beadni nagy felelőtlenség és butaság !

    Az interneten rengeteg olyan oldal található, ahol az ügyvédi összeg töredékéjért kérelmet hozzáértő kezek megírják.

    Továbbiakban, az ügyben járatos személy rengeteg olyan jó tanáccsal tud ellátni minket, amivel rengeteg idő és pénzt spórolható meg.

    előzmény:
    másik (1)
    2006-08-02  10:33
  5. 2011. június 19. 21:3940.

    Szeretnék a témában néhány szóban segítséget adni!

    Kérlek, olvasd végig!

     

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet, vagy törlési kérelmet, a megadott határidő betartásával lehet beadni az ügyben eljáró hatósághoz.

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet, vagy törlési kérelmet, szociális helyzetre való tekintettel lehet kérni.

     " a mai gazdasági helyzetben,az átlagemberek nagy része ide sorolható "

    Szociális rászorultságot minden esetben a kérelmezőnek kell bizonyítani,ezt igazoló dokumentumokat beszereznie, és a kérelemhez csatolni.

    Az eljárás díja, amennyiben nem fellebbezésként, hanem kérelemként adjuk be 2000 Ft. Ezt az összeget a kérelmen, illetékbélyeg formájában kell leróni.

    Amennyiben a kérelmező,lakásvásárlási illeték részletfizetési kérelmet ad be, ebben az esetben egyidejűleg a kamatmentes részletfizetést is kérelmezni kell.

    Illetve, az ingyenesen letölthető vagyonnyilatkozatot minden esetben a kérelemhez csatolni szükséges.

    Lakásvásárlási illeték részletfizetési, törlési kérelem oldalon bővebben megtalálható !

     

    Személyes véleményem a következő:

    Kérelmet, a fent említett témában beadni mindig érdemes, illetve tanácsos !

    DE MINDENKÉPPEN FORDULJUNK A TÉMÁBAN JÁRATOS SZEMÉLYHEZ !

    Kellő körültekintés nélkül kérelmet beadni nagy felelőtlenség és butaság !

    Az interneten rengeteg olyan oldal található, ahol az ügyvédi összeg töredékéjért kérelmet hozzáértő kezek megírják.

    Továbbiakban, az ügyben járatos személy rengeteg olyan jó tanáccsal tud ellátni minket, amivel rengeteg idő és pénzt spórolható meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2007. június 23. 21:4439.
    Én 2200 Ft-ot adtam fel, valahol olvastam, hogy ennyi, de nem illetékbélyeg van, hanem a csekkjükön kell befizetni.
    előzmény:
    scullyx (38)
    2007-06-21  22:10
  7. 2007. június 21. 22:1038.
    Sziasztok!
    Szeretném megkérdezni, hogy jelenleg milyen összegű illetékbélyeget kell csatolni egy ilyen sopánkodólevélhez. : ) ) Válaszotokat előre is köszönöm szépen!
    S.,
    akire 800 ezres illetéket róttak ki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_391130 (36)
    2007-06-06  15:01
  8. 2007. június 7. 08:1837.
    Nagyon köszönöm, akkor elkezdem zaklatni őket ma telefonon. Nem tudtam, hogy adatlap kell, hogy az illetékkel kapcsolatos kérelemnek illetéke van..., remélem, nem szúrtam el valamit - bár írtam a sima levelemben, hogy tájékoztassanak. Na majd megkérdezem tőlük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_391130 (36)
    2007-06-06  15:01
  9. Torolt_felhasznalo_391130
    Torolt_felhasznalo_391130
    2007. június 6. 15:0136.

    Sziasztok!

    Ideírom mi hogy tudtunk csökkenteni az illetéken, hátha segítség lehet.

    Eleve kb. 6 hónap után reagálnak a nekik küldött levélre, így legalább enyi időt lehet nyerni a befizetéssel. Nekünk először rosszul számolták ki, fellebeztünk, majd 6 hónap múlva jött ki a csekk újból. Ekkor elkezdtem hivogatni őket, hogy részletfizetés kéne és mivel több mint 400 ezer ftról volt szó mondtam, hogy ezt kb 3-4 év alatt teljesíthetném. Eleinte nekem is csak a részletfizetést mondták, de amikor 5. alaklommal hívtam őket, hogy most mit tegyek egy kedves kollega felvilágosított hogy lehet kérni az illeték felének méltányosságból való törlését, a fennmaradó részre kamatmentes részletfizetést. Az igénylőlapon tényleg miundent be kellet írni jövedelmek, kiadások(lakás-bútorhitel törlesztés, víz, gází, vill...stb.) és még csatolni kellet egy szociális indokló levelet. Én leírtam nekik mennyi pénzünk marad havonta megélni és hogy a szüleim segítenek a megélhetésben, első lakásunk és még gyereket is szeretnénk, valamint használtam a bűvös szavakat: méltányosságból való törlés, és kamatmentes részletfizetés. Valamint azt is leírtam mennyi a maximális összeg amit tudnék fizetni. A levél feladása után 6 hónappal érkezett meg a válasz. A felét törölték, és 13 hónapra kaptam kamatmentes részletfizetést. Igaz azt írtam, hogy havonta max. 10 ezer Ft-ot fizetnénk és ők meg fejenként vették, így havi 20 lett, de így is örülök.

    Szóval remélem segíthettem, mert nekem se reklámozták, csak az 5. telefonálásra megszántak és felvilágosítottak.

    Innen szedtem le az adatlapokat:

    http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=2002 -ugy-illetek

    Sok szerencsét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. június 4. 10:1535.

    Húú, köszi, hogy írtál! Illetéket kellett fizetnetek a kérelemre? Én egy levelet írtam, azt sem tudom, jó-e így, bár kértem a felvilágosítást a levélben arról, hogy kell-e valami dokumentum, illeték, stb. a kérelemhez...

    Akkor nem baj, ha nem fizetem be 15 napon belül? Nem szeretném, ha arra hivatkoznának, hogy nem jó a kérelmem, nem kapták meg, nem fogadják el, és rámsóznak egy csomó késedelmi kamatot!

    előzmény:
    Dione (34)
    2007-06-04  09:45
  11. 2007. június 4. 09:4534.
    Szia! Mi kb. 2 hónapja adtuk be személyesen az illetékhivatalban a részletfizetési kérelmet, és azóta semmi... Pedig a miénket tuti megkapták, mert közvetlenül az ügyintéző kezébe adtuk, átnézte, minden rendben volt, és 30 napra ígérte a választ. 2 évre kértük a részletfizetést, de azt mondták, nem vsz., hogy ennyit kapunk, talán az egy év meglesz.
    előzmény:
    Felicite (33)
    2007-06-04  08:44
  12. 2007. június 4. 08:4433.

    Lehet, hogy új topicot kellene nyitnom? Nem szándékoztam, de úgy látom, nem vesztek észre.

    Azért később visszanézek, hátha...

    előzmény:
    Felicite (32)
    2007-06-04  08:26
  13. 2007. június 4. 08:2632.

    Sziasztok! Ez a téma nálam most lett aktuális, segítséget, tapasztalatot kérnék:

    05.21-én megkaptam az illeték összegét, 15 napon belül be kellene fizetni. Írtam egy kérelmet szociális helyzetre való tekintettel az elengedésére. Ezt a levelet 05.24-én adtam fel(tértivevény, ajánlott, elsőbbségi). Még a tértivevény sem érkezett vissza, nemhogy bármi válasz. Nem fellebezést írtam, remélem, nem baj, az 22ezer Ft-ba került volna nekem...

    Lassan lejár a befizetési határidő, szerintetek mit tegyek? Kiróhatják rám a kamatot, ha a válaszukra várva nem fizetem be?(legalább részletfizetést adhatnának!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. augusztus 22. 09:3131.

    Szia  másik

    Illetékhivataltól függ mennyi idő alatt küldik. A fővárosi elég leterhelt, de azért igyekeznek, pár hónap ált. eltelik.

    Részletfizetést lehet kérni, de ez a hivatal méltányossági hatásköre, vagyis nem köteles adni, csak adhat. Mondjuk általában hivatala válogatja, a fővárosi nagyon rendes ebből a szempontból. Jelzálogjogot automatikusan nem jegyezhetnek be, de köthetik a részletfizetést ahhoz, h hozzájárulsz a jelzáloghoz. Ezt általában nagyobb tartozásánál  szokták.

    Önmagában azért az h gyesen vagy és a párod se keres sokat nem indok. Akkor uis felmerül mégis miből vettétek, pláne részletre? És ez jogos is! Azt is megnézik van-e másik lakás, autó, egyéb ingatlan. Ha új lakást vettetek, akkor viszont az 15 millióig mentes, fölötte pedig 6%-ot kell fizetni. De ezt az ügyvéd úgyis mondta, ha aktuális

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. augusztus 21. 16:3030.

    Szia,

    Szerintem mindenképp tegyél félre az illeték legalább egy részére.

    Mi 18 hónapra kértünk részletfizetést 1 millára, és aug 20 körül jött ki hogy 31-ig 300 ezret csengessünk le, fellebbezni lehet (kb 40 ezer Ft ekkora összegre) ha nem fizetjük ki aug 31-ig, az egész összeg esedékessé válik, és naponta késedelmi kamat.

    Ja ha fizetjük a 300-at akkor 12 hó alatt kell törleszteni ami lakáshitellel együtt több mint 120 nekünk havonta. De szarnak rá.

    Szóval vigyázz 

    Mi nagyon megszívtuk.

    előzmény:
    másik (1)
    2006-08-02  10:33
  16. 2006. augusztus 18. 13:0329.
    Sziasztok!:-)

    Én tavaly márciusban eladtam a lakásomat és vettem egy nagyobbat. Azóta már 2X küldték csak az új lakásnak a megvételéről szóló illetéket, ami ugye nem jó, mert csak a különbözet után kell fizetnem, így tulajdonképpen még mindig nem jött meg az illetékünk, pedig kiváncsi leszek, hogy mennyit kell majd fizetnünk. A különbözet 1 milla volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. augusztus 18. 09:0828.
    Szuper! NAgy szerencsétek volt!! 
    előzmény:
    agik@2 (27)
    2006-08-17  15:32
  18. 2006. augusztus 17. 15:3227.

    Mi tavaly májusban vettük a lakásunkat, és januárban jött a csekk az illeték hivataltól. Szociális helyzetre hivatkozva, meg én gyeden vagyok, kértük az illeték ELTÖRLÉSÉT. Mert hogy ilyet is lehet, gondoltam, ha nem törlik el, akkor mérséklik, és kérünk még részletfizetést.

    Ma kaptam meg a levelet, melyben közölték, hogy helyt adtak a kérelemnek, és eltörölték a közel 360000 Ft-os illetéket.    Szóval csak bátran! Nem kell megilyedni, nagyot kell kérni először. Legfeljebb nem kapjuk meg. De beigazolódott, hogy nem is olyan szőrös szívűek!

    előzmény:
    másik (1)
    2006-08-02  10:33
  19. Torolt_felhasznalo_225696
    Torolt_felhasznalo_225696
    2006. augusztus 2. 13:2126.

    Szia!

    Nekem 5 hónap múlva jött a csekk, a barátnőmnek 3 hét múlva... Erre varjatok gombot...

    előzmény:
    másik (1)
    2006-08-02  10:33
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. augusztus 2. 13:0325.

    Sziasztok!

     

    Mi a párommal vettünk 2 lakást ugyanott, Dunakeszin.

    Én februárban vettem, akkor volt a szerződéskötés,leelőlegeztem és azóta épül, még nincs használatbavételi. Augusztus végén lesz kész, akkor megkapoma használatbavételit, aztán a hitelt utalja a bank.Még nem kaptam semmit az illetékhivataltól.

    Ellentétben a párommal, aki az én lakásommal szemben vett egy másik lakást, májusban szerződéskötés, azóta épül, augusztus végén átadás, használatbavételi, bank utalja a hitelt. tehát ugyanaz a szitu, mint nálam, kivéve, hogy ő kapott múlt héten egy levelet az illetékhivataltől, hogy 15 napon belül legyen kedves becsengetni részükre 1,4 millió forintot...

    NO COMMENT

    előzmény:
    másik (1)
    2006-08-02  10:33
  21. 2006. augusztus 2. 12:2324.

    a mi ügyvédünk anno felhívta a figyelmünket arra, hogy az illetéktörvényben szerepel az, hogy bizonyos esetben mérsékelhetik az illetéket, és segített is, küldött egy kérvényt, amit ő a saját lakásvásárlásakor írt (az eredményt nem tudom, mert 1 hónappal a miénk előtt küldte el ő is). az ügyvéd elég sok ingatlanügyet bonyolít, így nyilván megbízom benne, még akkor is, ha pl. a nyomtatványom, amit az illetékhivatal küldött, ilyen indok nem volt a felsorolásban, én azért beírtam, hogy mérséklés. múlt szombaton adtam fel, kíváncsi vagyok

    nekünk csak az a lakásunk van, amire a bank ill. a magyar állam már a szocpol erejéig bejegyezte a jelzálogot, így nem írtunk egyelőre abba a sorba semmit, ha majd a részletfizetést kérjük, akkor utánajárok, hogy belefér-e, ill. megoldható-e, hogy a kamatmentes részletfizetés eléréséhez még amiatt is ráterheljük

    előzmény:
    Brígó (16)
    2006-08-02  11:19
  22. 2006. augusztus 2. 12:1623.
  23. Torolt_felhasznalo_920381
    Torolt_felhasznalo_920381
    2006. augusztus 2. 12:1322.

    Én 5 éven belül 2 lakásvásárlás - eladáson vagyok túl. Mindkét esetben úgy 5-6 hónap múlva jött meg az illeték és mindkétszer kértem rá eleve kamatmentes részletfizetést 24 hónapra.

    Semmi gond nem volt, megírtam a levélkémet, küldték a nyomtatványt és meg is adták. 

    előzmény:
    másik (1)
    2006-08-02  10:33
  24. Torolt_felhasznalo_587790
    Torolt_felhasznalo_587790
    2006. augusztus 2. 11:4821.
    Én tavaly novemberben vettem lakást, az illleték hivatali csekk februárban érkezett, én is megkértem a részletfizetést, írtam egy kérvényt az illetékhivatal felé, és ők küldtek nyomtatványt, azt kitöltöttem, és kb egy hete vettem át a csekkeket, hogy kaptam részletfizetést két évre, és felszámoltak rá kamatot, évi 4%-ot, ami mögé odaírták legyek nagyon hálás, mert amúgy 6%-ot szoktak.
    előzmény:
    másik (1)
    2006-08-02  10:33

Címlap

top