Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Candida diéta után

board
Létrehozva: 2006. július 14. 12:21

Szeretnék tanácsot kérni olyanoktól, akik már candida diéta után vannak. Az interneten számtalan anyagot találtam, de személyes tapasztalatokra lennék kíváncsi. Várom a jó tanácsokat. Köszönettel, Board

 

  1. Torolt_felhasznalo_295388
    Torolt_felhasznalo_295388
    2006. július 30. 21:2388.

    És még amit meg szeretnék osztani veletek az az hogy a nőgyógyászom felírt gynevac inekciókúrát. Most azt kapom 5 alkalommal 10 naponként. Kiváncsi leszek az eredményre mennyire válik be.(Bár erre is azt mondta valakinek igen jó valakinek semmi...) Mivel a diéta 3 hónap alatt se múlasztotta el teljesen a gombát (bár már csak nyomokban van jelen), de mondta hogy ne hagyjam abba a diétát semmiképp se  Pedig voltunk hétvégén a balcsin és ott volt a lángos meg a pizza én meg ettem a csirkét zöldséggel    

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_295388
    Torolt_felhasznalo_295388
    2006. július 30. 21:1887.

    Amúgy én fogytam a két és fél hónap alatt 4 kg. Bár nem mondhatom magam nagy darabnak. Az első két hétben a narancsbőrtől szabadultam meg először, utána meg a zsírtól...  Szóval lehet fogyni a diétától. És nem is éhezek (azt nagyon nehezen viselném) ezért egész nap eszek  Szóval most azt utobbi 2-3 hétben nem nagyon volt már miből fogyni de azért mennek a dekák még így is lassan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_295388
    Torolt_felhasznalo_295388
    2006. július 30. 21:0986.

    Hát az ancti candidás cukrot bio boltban veszem. De a héten felfedeztem a dm-ben a Norbi cukrot. Nem mintha rajonganék a Norbiért, de az volt ráírva hogy candidások is fogyaszthatják. Elég drága sajnos kb 1700 ft, de hát ebben a diétában semmi se olcsó 

    Amúgy beszúrok egy részt amit a mindmegette honlapján találtam az édesítéssel kapcsolatban:

     

    A Candida szénhidráttal táplálkozik. Tehát mindent, aminek alapja a cukor - így természetesen a méz is - ki kell vonnunk étkezésünkből. Még a diabetikus cukrot is, mivel van benne fruktóz. Sajnos a szigorú diéta idején a legtöbb gyümölcsöt is, hiszen még a savanyú gyümölcsfajtákban is, mint például a grapefruitban, van gyümölcscukor. Egyedül a tejcukor az engedélyezett, mivel a laktózt a gombák nem tudják lebontani, így az nem szolgál számukra táplálékul.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (71)
    2006-07-24  16:27
  4. Torolt_felhasznalo_951747
    Torolt_felhasznalo_951747
    2006. július 28. 21:0185.
    Köszi szépen, és Neked is jó pihenést majd !
    Kicsit nehéz lesz azért a Balcsi partján a fincsi lángosnak és a palasinkának ellenállni, de erős vagyok !
    Nyami-nyami, fetaki, imádom. Sztem olyanra én is befogok nevezni a napokban
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (84)
    2006-07-28  14:42
  5. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 28. 14:4284.

    nagyon szivi! sajtnak én kecskesajtot nyomatok, ill. olvastam a fetát is, úgyhogy most uccu neki görögsali.

    a borsót sztem csak a szigorú időszakban nem szabad.... 1ébként egy term.gyogyi azt mondta nekem, hogy leginkább lugosítani kéne a szervezetünket...

    kellemes pihit a szabira! keddtől én is 1 hétre el fogok tűnni :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951747 (83)
    2006-07-28  10:09
  6. Torolt_felhasznalo_951747
    Torolt_felhasznalo_951747
    2006. július 28. 10:0983.

    Köszi szépen a mailt!

    Tök érdekes, hogy annyi ilyen leírást olvastam már és a fogyasztható ételek listája mindig különbözik. Pl. van olyan, ahol azt írják nem lehet tojást enni, van ahol igen, vagy pl. a borsó, a gouda sajt (hisz az szénhidrátmentes), a fehér rizs, tejföl (abból is csak a Mili)..stb. Ki érti ezt, majd valamelyik nap beszkennelem az én könyvem oldalait és felrakom ide, hogy ott mit írnak (de ezt csak egy hét múlva, nyaralás után . És összevethetjük a dolgokat 

    Lehet, hogy kezdhetem előről az egészet  , mert ez a sajt bekavart, és a tünetek nem múlnak, sőt.... .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (82)
    2006-07-27  11:30
  7. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 27. 11:3082.

    én nem fogytam. azaz végülis 3 kilót, de az inkább más volt sztem.

    talán a pocakom kicsit kisebb, bár még nem az igazi. akkor küldöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951747 (81)
    2006-07-27  11:17
  8. Torolt_felhasznalo_951747
    Torolt_felhasznalo_951747
    2006. július 27. 11:1781.

    Köszi szépen, a címem: csinmoki@freemail.hu

    Nekem pl. ha édességhiányom van, akkor kókuszos kekszet szoktam rágcsálni, ami kifejezetten candidásoknak való, bioboltban lehet beszerezni és 100%graprefruit lével nagyon fincsi.

    Tényleg, és Ti fogytatok a diétával valamit? Lehet, hogy furi, de én 3 hét alatt csak 1kg-tól szabadultam meg . Mint már írtam nem fogyiból kezdtem ezt a diétát, csak még el tudnék viselni -3kg-t . Többet nem!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (80)
    2006-07-27  10:48
  9. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 27. 10:4880.

    a szigorúban nem, de később lehet borsót és krumplit is. Én eszem mindkettőt. Sőt! ma 100%-os narancsot ittam. Egyszerűen kellett már vmi édes!

    Tegnap megint fincsi hamit csináltam. Spagettit + zöldborsós-bébirépás-joghurtos izét hozzá. Elég jó lett.

    Sztem érdemes lenne a neten is utánanézned, vagy ha adsz egy mélcímet, átküldöm neked azokat, amiket eddig kigyűjtöttem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951747 (79)
    2006-07-26  17:28
  10. Torolt_felhasznalo_951747
    Torolt_felhasznalo_951747
    2006. július 26. 17:2879.
    Akkor a fehér rizst mellőzöm, nem mondhatnám, hogy azon éltem, de 1-2 alkalommal becsúszott köret gyanánt.
    És mi a helyzet a borsóval, meg a kumlival, azt lehet?
    Tök furi, mert az én könyvem szerint a tojás, a borsó, kukorica Tilos , a rizs és kumli pedig szabad, sőt a kesudió is!
    Ki érti ezt!
    A könyv címe: Molnárné Bíró Erzsi: Receptkönyv-Anti-Candida
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (78)
    2006-07-26  13:57
  11. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 26. 13:5778.

    nekem sem állított össze étrendet senkisem. Sőt! a nődokim is csak annyit mondott, hogy élesztős kenyeret ne egyek + kakaót ne igyak-egyek.

    A fehér rizs tuti nem jó! tojást viszont lehet enni, ez tuti.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951747 (77)
    2006-07-26  10:24
  12. Torolt_felhasznalo_951747
    Torolt_felhasznalo_951747
    2006. július 26. 10:2477.

    Sziasztok!

    Most találtam rá erre a topicra   !

    Remélem csatlakozhatok hozzátok?!

    Én lassan 3 hete csinálom a diétát, az első két hét elég húzós volt   !

    Ahogy itt olvasgatom a hozzászólásokat lehet, hogy én valamit rosszul csinálok  ??

    Pl. én nem eszek tojást, viszont krumplit igen és fehér rizst is, ja és a padlizsánkrém a kedvencem! Szerintetek, akkor most kezdhetem előről??

    Csak azért vagyok bizonytalan, mert én nőgyógyász javaslatára kezdtem el a diétát! Nekem senki nem állított össze semmilyen étrendet! Egy receptkönyvet vettem, ami kifejezetten candidásoknak készült és az elején található a tiltott és a fogyasztható élelmiszerek listája! + a neten is tanulmányoztam a candidás oldalakat!

    Lehet, hogy most ki fogtok nevetni, és azt fogjátok mondani, hogy spuri egy term.gyógyihoz, de minek fizessek több ezer forintokat, ha a nődoki is meg tudja állapítani a problémát!? Csak ugye ő nem állított össze étrendet .

    Szóval egy kis tanácsra lenne szükségem!

    Köszike előre is 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 26. 09:4676.

    :-) vhogy én is így gondolom

    neked mi a mai menüd?

    nálam reggeli a szokásos alma, ebédre pedig csináltam egy kis kotyvasztást reggel. Azaz: hagyma megpirít, rá reszelt répa, paprika, paradicsom. Megsüt, majd az egészbe bele jó sok tojás, végül a tetejére kecskesajt. Fűszer pedig: tengeri só természetesen, petrezselyem és őrölt kömény...

    előzmény:
    board (75)
    2006-07-26  08:52
  14. 2006. július 26. 08:5275.
    Szia, akkor Neked is mindent bele!!!! Kitartás! A teában a méz biztos nem olyan nagy bűn
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (74)
    2006-07-25  08:24
  15. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 25. 08:2474.

    én is csak múlt hétfő óta csinálom, viszont nem a totális megkötések szerint. Bevallom, hogy néha rakok egy kis mézet a teámba, de ezzel ki is fújt a dolog.

    Sajnos biobolt nincs a közelünkben, ill. nem érek haza addigra, úgyhogy majd csinálok magamnak vmi fincsi kenyérkét.

     

    előzmény:
    board (72)
    2006-07-24  17:13
  16. 2006. július 24. 17:4973.
    ... bioboltban...
    előzmény:
    board (72)
    2006-07-24  17:13
  17. 2006. július 24. 17:1372.

    Szia, én még csak az első két hétben tartok, múlt héten kedden kezdtem. Tehát sem gyümülcscukrot, sem mézet nem eszem. Ezt az első két hetet tartom a szabályok, megkötések szerint.

    Nem tudom, hogy szabad e a 3-6 hó alatt bármiféle édesítőt használni. Én azt gondolom már, hogy nem fog ki rajtam a cukor!!! Elég jól bírom még a diétát cukor nélkül.

    Én is örültem a burgonyás hírnek!!!  

    Múlt héten jártam a Baross utcai Bioboltba és vásároltam: tönkölybúza kenyeret, zabpelyhet, zablisztet, zabkorpát, durumtésztát, almás sütit és egy jó könyvet a candida albicansról.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (71)
    2006-07-24  16:27
  18. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 24. 16:2771.

    Szija!

    hol veszed az anti candidás cukrot? gyümiscukrot és mézet sem lehet használni? én úgy tudom, hogy csak finomított cukrot és lisztet nem szabad.

    ja! és ma pl. reggel krumplifőzit csináltam. Joghurttal és tönköly liszttel habartam be, nagyon fincsi lett!

    Board: köszi szépen !!!!

    én szeretkezem....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_295388 (67)
    2006-07-19  17:01
  19. 2006. július 20. 14:0270.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. július 20. 13:4569.
    Szivacsi! noklapjás termgyógyásztól krumplira még nem jött válasz, de Váradi Tibor könyve ezt írja a krumpliról: legjobb héjában sütve vagy főzve, tehát nem az olajban kisült változat. A burgonyát meg kell szórni köménnyel, ami segíti a megemésztést.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_708654 (63)
    2006-07-18  10:58
  21. 2006. július 20. 13:4268.
    FONTOS KÉRDÉS!!! Candida albicans esetén szeretkezni tényleg csak óvszerrel lehet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_295388
    Torolt_felhasznalo_295388
    2006. július 19. 17:0167.

    Sziasztok,

    Én két és fél hónapja csinálom a diétát... Javulás észrevehető de panaszaim nem múltak el teljesen... (remélem csak még, de kitartó vagyok&nbsp

    Hozzá lehet szokni de az első 2 hét volt iszonyú szörnyű főleg hogy addig szigorú diétán voltam. Most már eszek nagyon sokfélét. A tésztákból ha jól tudom mindegy milyen csak teljes kiörlésű legyen. Fehér húsokat csirkét és pulykát eszem. Vajon sütve stb... Mivel én is nagyon édes szájú vagyok ezért majdnem minden nap csinálok magamnak palacsintát anti candidás cukorból és teljes kiörlésű tönköly lisztből és anti candidás cukrot és fahéjat keverek össze bele. Úgy tudom hogy édesítőszernél azt kell figyelni hogy cukor méz nádcukor fruktoz alapút nem lehet használni, kizárólag laktózt mivel azt nem szereti a gomba. Főzelékeket eszek még amit már nem tejföllel habarok meg lisztel, hanem kecsketejjel csinálok és turmixolással sűrítek.

    Mellette reggel este iszok grapefruit magkivonatot teával. És méregtelenítő teát.

    Amúgy krumplit eszek, nem is bírnám ki nélküle...

    De tényleg annyi ellentétes dolgot lehet olvasni a neten ha az ember mindent betartana nem ehetne semmi.

    Szeretnék én is tapasztalatokat szerezni másoktól, úgyhogy többet most nem is írok 

    előzmény:
    board (1)
    2006-07-14  12:21
  23. 2006. július 18. 16:3566.

    Kedves witchie és Makk-Makk!

    Én majd hanyat estem, mikor a jellemző tünetek közt a "problémát" megtaláltam! Hétfő óta el is kezdtem a diétát és nagyon várom a jótékony hatását! Leginkább a csokizabálást kell hogy letörje! Néha már borzasztóan idegesített, mennyire kívántam és nem tartottam soha akaratgyengének magamat, de ez mégis több volt a soknál/sokknál.

    Most, hogy tudom, hogy ez a bajom és csokit kívánok, magamra parancsolok, hogy ezt csak a candida kívánja és nem én, és így már tudom irányítani az egész ingert. Bárcsak így alakulna a pánikkal is! Eléggé felbosszant azonban, hogy a pszichológusok, pszichiáterek eddig nem beszéltek nekem erről! Mi több, még a belgyógyászom sem hozta összefüggésbe a magas kolesztterin szintemet és a candidát. Bizalmam igencsak csökkent bennük!!!

    Köszi szépen, hogy írtatok! Azt hiszem, hogy nagy harc áll előttem, de nekem kell most nyerni!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_631890 (50)
    2006-07-14  16:05
  24. Torolt_felhasznalo_708654
    Torolt_felhasznalo_708654
    2006. július 18. 12:2265.

    igazán nincs mit!

    nah így én is biztosan utálnám a tarhonyát :D

    előzmény:
    lufi (64)
    2006-07-18  11:05

Címlap

top