Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Esküvői beszéd

Torolt_felhasznalo_393389
Torolt_felhasznalo_393389
Létrehozva: 2006. június 28. 22:16
Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. Szombaton lesz az esküvőnk.
Előtte megnéztem egy videót, amin szintén ugyanaz az anyakönyvezető adta össze a párt, mint aki minket fog. Az esküvői beszéd viszont borzalmas volt. Tegnap találkoztunk újra az anyakönyvezetővel, megkértük, mutasson már mintabeszédeket. Erre ugyanazt az egyet (azt a rosszat, amit én a videóról már hallottam) elénktolta 4 különféle lapon, hogy úgy tűnjön, mindig más beszédet ír. Iszonyat közhelyek és sablonok voltak benne, de ez még mind semmi, rosszul is volt megírva. Látta rajtam, hogy nem tetszik, és közölte, hogy ha akarok, írhatok jobbat.
Most ezen "szenvedek". Elvileg és gyakorlatilag is értek a retorikához, de a saját esküvőmre kicsit nehéz írni. Ja, és 2 nap alatt kellene most összehozni. Van valami ötletetek?
Előre is köszönök minden segítséget!!!
  1. 2009. június 20. 14:0614.
    Szívesen venném, ha nekem is megküldenéd az esküvői szövegedet.
    előzmény:
    lucifer21 (13)
    2008-02-05  09:37
  2. 2008. február 5. 09:3713.
    Szia!

    Ok, csak nagyon halk a felvétel, sasolnom kell mit modd. De amint megvan már írom is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_577082 (12)
    2008-02-05  09:17
  3. Torolt_felhasznalo_577082
    Torolt_felhasznalo_577082
    2008. február 5. 09:1712.
    Kedves Lucifer21!  Nagyon szépen megköszönném, ha nekem is továbbítanád a beszédet, amint sikerült visszanézni és begépelni!!! Rengeteget segítenél!!E-mailcímem: adraszteia@vipmail.hu
    előzmény:
    lucifer21 (11)
    2008-02-04  09:36
  4. 2008. február 4. 09:3611.
    sziasztok!

    Majd visszanézem a videót, ami a mi esküvőnkről készült, csodálatosan beszélt az anyakönyvvezető, végig pityeregtem az esküvőt, annyira szép volt.
    Gyönyörűen, lassan, artikulálva beszélt és nagyon szépeket mondott.
    (Szombathely, Városháza)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393389 (1)
    2006-06-28  22:16
  5. Torolt_felhasznalo_577082
    Torolt_felhasznalo_577082
    2008. február 4. 09:1010.
    Sziasztok!   Ezév szeptemberében lesz a mi esküvőnk is. Polgári- és egyházi szertartás is. Sajnos a városkában, ahol a polgári lesz, egyetlen Anyakönyvvezető van, akinek hallottam már jópár esküvői beszédét, de katasztrófa volt...   Ezért gondoltunk arra, hogy mi adunk a kezébe egy szép beszédet (amit végső esetben én írok...).   Segítségeteket szeretném kérni: aki hallott már vagy esetleg birtokában van nagyon szép, megható, fiatalos beszéd, küldjétek el! (e-mail: adraszteia@vipmail.hu)   Nagyon szépen köszönöm előre is!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_232907
    Torolt_felhasznalo_232907
    2007. március 19. 15:509.

    Sziasztok Kedves Jövendő Házasulandók!

    10 éve vagyok anyakönyvvezető. Nem könnyű minden alkalommal személyre szóló beszédet írni nektek!

    Kérlek benneteket ha lehetséges az esküvő előtt keressétek fel azt a személyt, aki össze fog adni benneteket. Beszélgessetek el vele, így neki is lehetősége lesz arra, hogy személyre szóló kedves, közvetlen hangú beszédet állít össze számotokra.

    Ha segíthetek nektek valamiben várom leveleiteket.

    Macsi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_393389
    Torolt_felhasznalo_393389
    2006. június 29. 18:308.
    Grafolka, teljesen igazad van.
    Én meg is lepődtem, hogy az emberek egy részét nem érdekli, hogy mi hangzik el a saját esküvőjén...
    Én még mindig küzdök a beszéddel, ha valakinek van konkrét segítsége, kérem, írjon:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. június 29. 06:437.

    Olyan jó, hogy nyílt ez a topic! Én is nagyon furcsának találatam, hogy az anyakönyvvezetőnél nem lehet saját beszédet kérni - valószínűleg azért, mert megszűnne az  gyakorlat, hogy ajtótól ajtóig negyedóra egy pár, és félóránként jönnek a házasulandók, az egyik násznép még ki sem állt a parkolóból, már ott a másik.

    Szerintem ez pénzkérdés, és el fog jönni az a nap mikor a külön beszédért is le kell majd perkálni az embereknek X ezer FT-ot, mert az anyakönyvvezetőnek arra külön készülni kell. Ám az sem kizárt, hogy összegyűjt 20-30 féle beszédet, és azt utána mint repertoárt felkínálja, persze ezeket jóhiszemű házasulandók írják majd meg. Na igen.. üzleti világban élünk, csak hát az anyakönyvvezető nem tesz mást, mint ezt szolgáltatja nekünk, azért a pénzért amit kap. Vagyis nem ezt. Egy ócskaságot, sajnos.

     

    Remélem, születik sok szép beszéd, és itt meg is osztják az emberek egymással.

    Ha én írnék, valami vicceset, meghatót szeretnék, amin nevetnek sírnak az emberek. Ami legalább nekünk emlékezetes marad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393389 (1)
    2006-06-28  22:16
  9. Torolt_felhasznalo_253585
    Torolt_felhasznalo_253585
    2006. június 28. 22:566.
    A szép, személyes beszédre pedig, hidd el, nagyon is figyel a nagyközönség, a mi esküvőnkön még könnyeztek is sokan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_253585
    Torolt_felhasznalo_253585
    2006. június 28. 22:525.

    Fontos lenne a megismerkedésetek történetét is belefogalmazni, a személyre szabott beszédek a legszebbek. Sajnos a vizsgaszövegem már nincs meg, szívesen elküldtem volna.
    Ha teljes a család, a szülőkről mindenképp illik megemlékezni, esetleg a születendő gyermekeket megemlíteni, idézetet a közös jövőről, ilyeneket találsz a neten.
    Sok sikert és hosszú boldog életet nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393389 (1)
    2006-06-28  22:16
  11. Torolt_felhasznalo_393389
    Torolt_felhasznalo_393389
    2006. június 28. 22:394.
    Kedves KovácsÉvi!

    Nagyon köszönöm a segítségedet előre is!!!
    Holnap még küzdök, meg keresgélek én is, de nagyon jó lenne, ha átküldenéd akkor a Ti beszédeteket!!!
    Abban igazad lehet, hogy a vendégeket nem biztos, hogy izgatja a szöveg, de engem igen, tekintve hogy nyelvészettel foglalkozom...
    De mivel nem beszédírással, hanem elméleti és alkalmazott nyelvészettel, ezért nincs gyakorlatom ebben, de azt semmiképp nem szeretném, ha az a bizonyos kommersz beszéd hangzana el...
    Írtam neked privit is emiatt!
    Minden további megjegyzést, észrevételt szívesen fogadok.
    előzmény:
    KovácsÉvi (3)
    2006-06-28  22:28
  12. 2006. június 28. 22:283.
    Szia!

    Ha addig nem lesz jobb, és ráér holnap este, akkor holnap délután kiíroma dvdről a miénket, az nagyon szép volt... Hozzá kell tenni, hogy protekcióval, mert az akv nagyon jó barátunk

    Egyébként meg no para, én is csak utólag a dvdről hallottam aszöveget , ott nem létezett külvilág, és a endégeket se érdekelte különösebben...Az igen meg mindenhol ugyanolyan
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393389 (2)
    2006-06-28  22:19
  13. Torolt_felhasznalo_393389
    Torolt_felhasznalo_393389
    2006. június 28. 22:192.
    Minden segítségnek nagyon örülnék, esetleg ha van itt anyakönyvezető, átküldhetne pár mintát, a mienk ugyanis azt a rossz beszédet sem volt hajlandó kiadni a kezéből. Csak remélni tudom, hogy nem mindenütt ilyen gáz az esküvői beszéd:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top