Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. 2006. december 28. 20:507101.

    Szép estét Lányok

    Flixi, nagyon édesek a gyerekeid ahogyan ezt a hatalmas fát csodálják . A húgod picinye is egy cukor falat !

    Rágica, ez a zöldséges vajastészta nagyon jóóól hangzik, finom vega étel!

    Évikém, a sajtos rolód müvészi, nagyon ügyes vagy!

    Ma csak egy tojásos lecsót föztem ebédre, még telítve vagyunk a karásonyi menükkel. Latsia anyukája féle Zserbónak hült helye, még Chri is imádta, pedig ö inkább a krémesebb dolgokat szereti.

    Erre felbuzdulva ma sütöttem egy Ischlert. Nem lett nagyon szép, de viszont finom .

    Ischler / alchri:

    20 deka liszt, 15 deka darált dió, 20 deka vaj, 10 deka cukor, 2 tojás sárgája, egy csipet só, a töltelékhez sárgabaracklekvár a csokimázhoz 20 deka étcsokoládé, 5 deka vaj

    A tésztához valókat összegyúrtam, majd egy órát a hütöben pihentettem.

    Utána 4-5 mm vastagra kinyújtottam és kerek formával kiszúrtam. Sütöpapírra téve, 175 fokon , zsemleszínüre sütöttem.

    Amikor kihült, lekvárral megkenve egyet-egyet összeragasztottam. A göz felett felolvasztott, vajjal fényesre kevert csokival bevontam. Pisztáciával díszitettem.

    Szép estét Mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. december 28. 19:567100.
    Lányok, a Tante Fannyt lehet a Tescóban kapni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. december 28. 19:467099.
    Szép lett a fátok Kriszti!
    Milyen csillogó szemmel nézik a "csodát" a gyerekek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (7089)
    2006-12-28  16:37
  4. 2006. december 28. 19:457098.
    Évi!
    Ezek a "kócos" sajtos rolók nagyon tetszenek!
    előzmény:
    eva0812 (7088)
    2006-12-28  16:36
  5. 2006. december 28. 19:417097.
    A karamell tortát nem én készítettem. Sajnos még nem sikerült a tojás nélküli piskóta vagy torta receptjének titkát felfedezni. Ezt a krisnások csinálták.
    A másik recit máris küldöm.

    Vajas tészta alatt párolt zöldségek kínai citrommártással

    Hozzávalók 6 személyre:
    1 csomag leveles tészta
    15 dkg paradicsom
    10 dkg sárgarépa
    10 dkg burgonya
    20 dkg cukkini
    10 dkg póréhagyma
    15 dkg gomba
    20 dkg főtt fehérbab (vagy babkonzerv)
    3 evőkanál olaj
    1 evőkanál vágott petrezselyem
    1 evőkanál vágott bazsalikom
    6 tojás + 1 tojássárgája
    pici liszt a tészta nyújtásához
    Előkészítés: A leveles tésztát hagyjuk kiengedni. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, a paradicsomoknak eltávolítjuk a héját (lobogó forró vízbe mártjuk 10 másodpercre a paradicsomokat, majd gyorsan hideg vízbe tesszük, így könnyen lejön a héja), húsát feldaraboljuk. A répát fél karikákra, a burgonyát vékony szeletekre, a cukkinit, a póré hagymát vastagabb szeletekre, a gombát cikkekre vágjuk. A babot lecsepegtetjük.
    Elkészítés: Felforrósítjuk az olajat, megfuttatjuk benne a sárgarépát, majd rátesszük a burgonyát, é s 3-4 perc alatt összepirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a cukkinit, a póréhagymát és a gombát. Összepirítjuk, és saját levében pároljuk 8-10 percig. A zöldfűszerekkel ízesítjük, belekeverjük a paradicsomot, a főtt babot, jól elkeverjük, és levesszük a tűzről. Ha valaki szereti az erőset, ilyenkor tehet bele. A kész ragut elosztjuk 6 darab 12 cm átmérőjű tűzálló tálkába, és mindegyikre 1 tojást ütünk.
    A sütőt 180 C-fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A vajastésztát lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra kinyújtjuk, és akkora kockákra vágjuk, hogy bőven befedje a tálkát. Amikor mindegyiket befedtük, a megmaradt tésztával díszítjük a tetejüket, és lekenjük tojássárgájával. A sütőben 15 percig sütjük, amíg szép piros lesz. Ha kész, azonnal tálaljuk.

    Kínai citrommártás

    Hozzávalók:
    1/2 dl citromlé
    1/2 dl zöldségleves (kockából)
    1 evőkanál méz
    1 evőkanál cukor
    1 mokkáskanál gyömbérpor
    1 evőkanál étkezési keményítő
    Elkészítés: A citromlevet a zöldséglével, 1 dl vízzel, a mézzel, a cukorral és a gyömbérporral kis lábosban összekeverjük, majd lassú tűzön addig melegítjük, amíg a cukor felolvad. Ekkor a hőt nagyobbra vesszük, a keveréket felforraljuk. Az étkezési keményítőt 1 evőkanál vízzel simára keverjük, és a mártást besűrítjük vele. Megsózzuk, kevés őrölt fehér borssal is ízesíthetjük. Melegen tálaljuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_285398 (7095)
    2006-12-28  18:49
  6. 2006. december 28. 19:027096.

    Sziasztok.

    Évike, ezek a sajtos rolók csodálatosak, a fa is nagyon szép ezekkel a szalmadiszekkel. A pulykárol is kérek képet (ha nem túl ciki lefényképezni).

    flixi, a Ti fátok is nagyon szép, hát még a gyerekek mellette. Éppen akartam kérdezni, Te vagy-e a képen (még nem láttalak ugyanis), de már látom, hogy a hugod. A kajáid nagyon guszták, a sütikről nem is beszélve. Látszik, hogy a gyerekek mennyire örülnek a játékoknak.

    Nálunk ma paprikáscsirke volt vacsorára nokedlival és a maradék fejes salátával. Holnapra van töltött káposzta és van sztrapacska (mind a kettő kapomány), még nem tudom melyiket esszük. 

    előzmény:
    eva0812 (7088)
    2006-12-28  16:36
  7. Torolt_felhasznalo_285398
    Torolt_felhasznalo_285398
    2006. december 28. 18:497095.

    Sziasztok!

    Néhány napja olvasgatlak benneteket. Fantasztikusak az alkotások! Nagyon klassz recepteket találtam.

    Rágica! A karamelltortád nagyon jól néz ki. (Most olvastam vissza a karácsonyi írásokat.) Megkaphatnám a receptjét? Vagy fenn van már a topicon?

    És mivel a húsmentes ételeket is szívesen vesszük, a zöldségétel receptje is érdekelne.

    Előre is köszi! Üdv.

    Timi

    előzmény:
    rágica (7056)
    2006-12-26  19:50
  8. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 28. 17:407094.
    Képek:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 28. 17:367093.
    Az előző első képen a húgim van a kisfiával Dáviddal 9 hós!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 28. 17:217092.
    Képek!ja,rántottsajt is van a képen,előzőn! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 28. 17:057091.
    Képek:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 28. 16:527090.
    Évikém:Nagyon szépek a virágaid,örülök hogy uncsizhatsz holnap végre! ma meg barátnőzd ki magad! Nagyon finiket csinálsz! Még képek!a vacsink,töltött pulyka songa-gombával,sajttal,volt juhtúrós is +rízs+burgonypüré+kukorica saláta,sütik stb!Vanika:Ajándéka Witch örület van a lelkemnél éppen,kapott ilyen poharakat és a nagy babát a főnököt mondja lánykám,kapott mamáéktól,sogornőmtől ABC-és társasjátékot ,hogy tanuljuk játékosan a betűket ,de nagyon élvezi,interaktív nyuszika,könyvet,2 nadrágot meleg kordot,tehát sokmindentMartinkám:Noé Bárkája hajót állatokkal ,zenélős aranyos játék,kisbusz,autót,mamiéktól ő is 2 nacit,mágneses táblás játékot,darus autót,gyurmát ami levegőre megkeményedik,nagyon jó,mágnest ,kitűzőt lehet belőlle csinálni,fürdőjátékot,ellep a játék így is,most meg aztán minden szanaszét!De nagyon örültek mindennek,ezért nem is vittük mi túlzásba mert ugyis annyi mindent kapott még,ja tesóméktól a nagy teherautót,nem mindenről van kép,de párról igen majd a nyuszit lefényképezem mert olyan édeske ,Halak neked bár picike és fehér,de édike ha nem is igazi,még horkolni is tud! Na ezt elküldöm előbb! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 28. 16:377089.
    Képek:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. december 28. 16:367088.
    Sziasztok!
    Hoztam,pár képet.
    Várom a barátnőméket,vacsorára.
    Menü: Francia hagymakrém leves,füstöltcombba csomagolt,aszaltszilvás,pulykaszeletkék,pár darabot töltöttem,
    sajttal is.Tejszinnel locsolgattam,mellé szórtam főtt, egész gesztenye szemeket,és megszórtam sajttal.
    Köret,hagymás krumplipüré lesz.
    Készitettem sajtosrolót.Sütöttem egy adag sós sütit is.
    Süti,maradék beigli,zserbó és mézes lesz.
    Tettem fel képet a névnapi virágomról is.

    Kicsit kopasznak tünik a fenyőnk,de csak szalma diszek,és fehér izzó van rajta.
    A pulykáról még nincs kép,most sül.
    Holnap jönnek az unokák,a pótkarácsonyra!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 28. 16:037087.
    Sziasztok!Ma még csak ciprussin te jártál erre,akkor nem maradtam el nagyon,ma próbálok képeket rakni fel!Erika:Örülök,hogy hiányoztam nektek! Igen gondolom ,mit éreztél karikor,hogy nem otthon készült a vacsihoz Alex,de ez az élet sajna,kirepülnek az anyókák szárnyai közül a fiókák,akik közben megérnek! De ezt gondolom nap mint nap meg is beszélitek!Nagyon jól néz ki ez a saláta,és biztos csirkével is fincsi lehet! Ciprussin:Neked azt akartam írni,hogy sajnálom,látom későbbi sorsomat kamaszodnak és ez nagyon nehéz ügy,csak szép szóval lehet velük beszélni,persze akkor sem az lesz amit mi szeretnénk hanem épp az ellenkezője sokszor!De fel a fejjel,kitartás hátha még meggondolja magát!!!  ma csak tejbegrízt csináltam,lányok nagyon hideg van kint,itt még a hó is szállingózott reggel,befagytam! na hoztam képeket,de ezt elküldöm előbb,és ami nem egyértelmű arról írok is!Lilikém:Ez jó ,tetszik ez a menűsor,pihizz! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2006. december 28. 13:037086.

    hello Lanyok,

    annyira kesz vagyok. a lanyom tetkot kert karacsonyra egyfolytaban nyuzza az agyam. holnapra be is jelentkezett egy szalonba. meg jo, hogy elmehetek vele. utalom ezt a reszet az anyasagnak   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  17. 2006. december 27. 21:317085.

    Szia Lilikém

    Szerintem csirkéböl is pont ilyen finom lenne. A mandarin, a narancsleves majonéz, a fokhagyma na és a snidling adja a jó ízt bele. 

    előzmény:
    litita (7084)
    2006-12-27  21:24
  18. 2006. december 27. 21:247084.
    De jól néz ki ez a kacsasaláta! Kár, hogy ehhez kacsát kell először sütni, de majd egyszer. Nálunk ma halászlé volt vacsorára, utána meg egy kimondottan nyári kaja: tojásos nokedli fejes salátával. A gombhoz varrtam a kabátot, volt itthon egy fej saláta és ahhoz találtam ki ezt a nokedlit, holnapra meg a nokedlihez csinálok paprikás csirkét és ez így megy tovább, mondjuk egy hortobágyi palacsintával stb.
    előzmény:
    alchri (7083)
    2006-12-27  21:07
  19. 2006. december 27. 21:077083.

    Szép estét !

    Flixi,remélem jobban vagy már, szegényke, borzalmas lehet, nincs kellemetlenebb egy fogfájásnál . Hiányoltam már a kedves, figyelmes hozzászolásaidat, örülök, hogy újra látlak . Magam elött látom a gyerköcöket, ahogyan kipirulva játszottak az ajándékaikkal. Jó lesz majd a kis pihenés januárban együtt, kedves ötletnek tartom  . Örülök, hogy Neked is tetszett a történet, vagy nem tudom minek nevezzem. Akárhányszor hallom, mindig sírnom kell. Anyukám ismerte már, amikor apukám meghalt, akkor egy kedves barátnöje ezt írta neki egy kártyára.

    Ez a Karácsony nekem elég fura volt, mivel Alex nem itthon készülödött a Szentestére, meg a többi napokon is, hanem már készen, csinosan érkezett meg hozzánk, mint egy vendég . A vacsora után meg a férjemmel haza kísértük.

    Zita, javulást Neked is, gyógyulj meg hamar!

    Ma este a kacsasalátát ettük meg, beírom a receptjét. Ma a tegnapi maradékból készítettem, a recept egy egész kacsából írja. Nekünk a 2 és fél combból jó nagy adag lett, kb. 5-6 személyre.

    MANDARINOS,MAJONÉZES KACSA/alchri:

    1 sovány,kicsi pecsenyekacsa, 1 doboz mandarinbefött, vagy 3 friss mandarin, 1 narancs, vagy 1/2 dl narancslé, 2 dl sürü majonéz, 1/2 dl száraz fehérbor, 2 dl tejföl, 1 csokor snidling, 1 zacskó gyors rizs, 1 tk. mustár, 2 gerezd fokhagyma, 1 mk örölt fehér bors, 2 szem örölt szegfüszeg

    A kacsát annyi sós vízben, amennyi ellepi, olyan puhára fözöm, hogy a csontja kicsússzon a húsból. A húst nagyon vékonyra metélem.

    Közben a majonézt simára keverem a tejföllel, a fehérborral, a mustárral és a füszerekkel. Hozzáadom a zúzott fokhagymát, a nagyon finomra vágott snidlinget, kevés sót és a kacsahúst.

    A gyorsrizst megfözöm és kihütöm. A mandarinbeföttet leszüröm és a mandarint kis kockákra vágom. A narancslevet, a kihült rizst és a mandarin kockákat a kacsához adom. Jól átforgatom, egy mély üvegtálba simítom. Piritott kenyérszeletkékkel tálalom. A hütöben 4 napig is eláll.

    alchri: még sosem föztem a kacsát hozzá, hanem sütöttem. Szerintem így ízletesebb. Nem gyorsrizst használtam, hanem kb. 10 deka kerekszemü rizst föztem hozzá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. december 27. 20:467082.

    Ez is nagyon finom.

    Toszkánai filétál/alchri

    50 dkg sertésfilé, vagy csirkemellfilé, 1 csomag bacon szalonna, 2-3 pohár tejszin, 1 doboz paradicsompüré, 30 dkg friss paradicsom, vagy konzerv, kethup, 2-3 fokhagymagerezd, paprika, cayenne, chillipor, só bors, rozmaring, bazsalikom, kakukkfü, kis vaj, zsemlemorzsa

    A húst kb. 4 cm vastag szeletkre vágjuk (medalion), majd egyenként egy-egy félbevágott baconba tekerjük és egymás mellé egy tüzálló tálba helyezzük, amit elötte kivajaztunk. A tejszint egy edényben felmelegitjük, a paradicsomot, a pürét és egy kevés ketchupot belekeverjük, habverövel simára keverjük. Hozzádjuk a szétnyomott fokhagymát és a füszereket, pikánsan izesitjük. Lassan felfözzük. Forrón a husokra öntjük, kis vajdarabkákat teszünk a tetejére, picurka zsemlemorzsát szórunk rá. 40 percig, kb. A 180 fokos sütöben sütjük. Fött tészta passzol hozzá.

       

    Vagy ez sem rossz, ha esetleg már otthon lenne a hús véletlenül:

    Thüringeni sertéshús / alchri:

    5-6 szelet sertéshús, 4-5 hagyma, olaj, só, bors, 1-2 tk.kakukkfü, 300ml tejszín

    A szeleteket kb. 3 darabba vágni, a hagymákat karikázni. A húst jó erösen sózni, borsozni, majd egy serpenyöben a forró olajon erösen megpiritani.

    Utána ugyanebben a hagymát megdinsztelni.

    Egy tüzálló tálba elöször húst tenni, kakukkfüvel füszerezni, a hagymával beborítani és a tejszínnel leönteni. A maradék húst rátenni, füszerezni, hagymát rátenni. A végén annyi tejszínt ráönteni, hogy belepje.

    24 órán át a hütöben állni hagyni!!!!

    Utána a hideg sütöbe tolni és 150 fokon 2 és fél órán át sütni.

    Erröl nincsen sajnos képem.


     

    előzmény:
    Macic (7076)
    2006-12-27  11:37
  21. 2006. december 27. 20:407081.

    Szia

    Találtam pár receptet Neked.

    Turul pecsenye/Apoletta / alchri:

    Hozzávalók: (4 személyre)
    60 dkg csont nélküli sertéskaraj
    15 dkg gépsonka
    20 dkg savanyú káposzta
    2 db tojás
    10 dkg liszt
    20 dkg zsemlemorzsa
    1 l olaj a sütéshez
    só, bors, kakukkfű
    Körethez:
    60 dkg burgonya, olaj, só
    12 dkg rizs
    3 dkg zsír
    1 csokor petrezselyem zöldje
    Elkészítés:
    A csont nélküli karaj színhúst felszeleteljük, lazítjuk és besózzuk. Minden szeletre sonkát, savanyú káposztát helyezünk. Meghintjük törött borssal, kakukkfűvel és félbehajtjuk. Közvetlenül a sütés előtt lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. Mérsékelten forró olajba sütjük, jól lecsepegtetjük és forrón párolt rizzsel és sült burgonyával körítjük. Valamelyik köret helyettesíthető párolt zöldségekkel is. Mindig kínálunk hozzá házi savanyúságokat.

    alchri: a húst úgy szeltem, hogy az elsö szeletet nem vágtam át, csak minden másodikat, utána szétnyitottam és kiklpfoltam. Egy nagy szeletet kaptam, amit megtöltöttem és félbehajtottam.Lásd fotó----->

    előzmény:
    Macic (7076)
    2006-12-27  11:37
  22. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 27. 15:027080.
    Lányok!nem így terveztem,de már nem tudtam jönni,most meg várjuk apát visz a fogorvoshoz ecsetelésre,már háromszor voltam ünnepek alatt is ma megyek utsónak remélem,csak az inyem gyulladt be ,de nagyon gyógyszert is kaptam,nem is tudtam ,hogy ez így tud fájni,szóval este jövök remélem!Sziasztok és Zita nektek jobbulást kívánok! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2006. december 27. 14:087079.

    Sziasztok!

    Remélem mindenkinek jól telt a Karácsony, és azért nem vagytok hulla fáradtak!! Mindenki nagyon finomakat csinált, bárkinél elkarácsonyoztam volna  .

    Mi megint végigrohantuk a 3 napot, mindenhol nagyon finomakat ettünk (otthon a szokásos menü - lásd a régi fotókat, máshol volt szarvasgerinc, nyúl, töltött pulyka...egymillió süti). Szóval a futás ellenére jól telt az ünnep (bár még mindig jó beteg vagyok, irtóra meg vagyok fázva, férjem is, ja és ma meg pénteken dolgozom...)

    Majd hozok fényképeket, csak a gépet félúton elhagytuk a rokonoknál...

    További szép napot mindenkinek!

       

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2006. december 27. 11:477078.
    A tisztesség megköveteli hogy megírjam, nem az én képeim, több helyről lopogattam, de nagyon-nagyon szépek ! nekem is ez a véleményem .
    előzmény:
    ciprussun (7074)
    2006-12-27  10:30
  25. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 27. 11:397077.
    Allíz:Gyönyörű Debrecen,köszönjük a szép képeket! Remélem senkit nem hagytam ki,de ha igen nagy puszi neki is,pl prosecconak,Kleminek,Linne -nak Tehát nekünk itthon 24-én csináltam rántott sajtot,sajttal-sonkával-gombával töltött pulykamellet,és juhsajttal töltöttet is,húslevest csináltam,mert 25-én mamánál volt halászlé,rántotthal,kocsonya,rántott dolgok krumlipüré+rízs francia sali,ja én kukorica salit csináltam,rengeteg süti,tele vagyunk,ezért ma sajtos-tészta! 26-án is még mentünk vendégségbe,nem is főztem annyi kaja volt!Gyerekekkel játszottunk egész nap,kirakózás,gyurmáztunk,üvegfestékeztünk stb,rengeteg ajándékot kaptak majd erről is írok még!Én kaptam egy nike polót,és Januárban elmegyünk valahova szállodába wellnessezni 4-en 3-4 napra pihizni,már nagyon várom,még nem tudjuk hova!!végül is ez az ajándékunk!Na még jövök majd a képekkel is,csak kiteregetek,és főzök egy tésztát! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2006. december 27. 11:377076.
    Sziasztok! A segítségetek szeretném kérni. A férjemnek holnap lesz a szülinapja, és szeretnék neki valami igazán finomat készíteni disznó husiból. Aki tud valami fincsi receptet, kérem ossza meg velem!Előre is köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 27. 11:277075.
    Sziasztok lányok!Itt vagyok ,ragyogok csak épp nem tudok betelni a szebbnél szebb fák,terítékek,étkek,sütik látványától!Mindenki gondolom kellően belakmározott,ezért mi ma sajtos tésztát eszünk! Van sok képem majd hozom sorban!Évikém:Előszőr is Boldog névnapot kívánok sok szeretettel így neked útólag!!   Sajnálom ,hogy uncsikád nem volt a skarlát miatt,de majd bepótoljátok,nagyon finiket csináltál!Jó munkát neked!! Erikám:Nagyon szép a terítéked,és ennivalók csirke stb,látom te is készítettél zserbót,ugye milyen fini?Köszönjük  a szép fordításodat ,szívembe hatolt! Érted gondolom! Nagyon édi a kis fa is Alexnak,ari vagy!! Andrea!hát szóhoz se jutok,nem csodálom hogy fáradt vagy,te aztán kitettél magadért,köszönjük a reciket,nagyon szép a fa és a terítéketek is,és a hamikról ne is beszéljek ,nagyon ügyi kis háziasszonyka vagy örülhetnek a gyerkőcök ,hogy ilyen anciuk  van,és ez ERIKára is vonatkozik!!!!Na és itt jön Rágica:Nagyon finomakat készítettél,látom te se álltál meg és ötletes,tojás,vegás ,toji mentes kaját készítettél a sütik és torta se semmi!!!!Andikám:A te tortáid is     Nagyon ügyik vagytok és én is boldog vagyok hogy köztetek lehetek én is!!Halak:Nagyon aranyos amit írtál,és nyuszkód nagyon édike,szép a fátok,finomakat csináltatok!!Marcsikám:Nektek jó utat,bár már nem olvasol,remélem jól sikerült a karácsony és Barnus jól van!Lilikém:jó volt téged olvasni,finiket ettetek vnagyon édi férjed és nővérkéd van ,hogy fini vacsikkal vártak otthon téged ,ja és örülök hogy pihentél,remélem jó évet zártok!!  Klárikám:Anyucid,jól néz ki,aranyos nagyon,látom szépen telt el a karitok,szép minden ,fincsik,szép beigli ha nem is szúrted meg! Jó nagy a bébitek ,édike és ez jó,hogy már készülődik,hamarosan a kezetekben foghatjátok és tudjuk ha időd engedi akkor is fogsz jönni hozzánk!!A zserbó,isteni majd hozom a képet! Eperke,Zita:Fincsiket csináltatok,ügyik vagytok,pihenjetek ti is!!Mindenkinek útólag akivel nem beszéltem Boldog Karácsonyt,de már inkább jó pihenést utólag!  Ügyesek vagytok,és a családtagjaitok büszkék lehetnek rátok!Ciprussin:Köszönjük a szép képeket,gondolom hogy jól éreztétek magatokat!!Mindenkinek szép napot,mindjárt folyt.! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2006. december 27. 10:307074.
    nagyon szep kepek. sajna en nem tudok ilyen jol fotozni. pedig imadom a feldiszitett utcakat.
    előzmény:
    alliz (7070)
    2006-12-26  23:57
  29. 2006. december 27. 10:257073.

    Sziasztok

    Nagyon finomakat ettetek, gyönyörüségeket készítettetek !

    Ciprussun , köszönöm a szép képeket, isteni lehetett Cipruson .

    Alliz, gyönyörü városban laksz, nagyon hangulatosan díszitették fel.

    Mára mínusz 5 fok lett kint, de süt a nap. Most takarítom el a romokat, a tegnapi kacsacombokból kisült zsírt is elteszem. Közben fél szemmel az Egri Csillagokat nézem, gyermekkorom kedvencét .

    Stahl féle kacsacomb isteni finom étel, Eper köszönöm, hogy anno beírtad!  Nekem kicsit kevés lett a végére a szilvaszósz, meg sok zsír is sült ki a combokból, ami összekeveredett a finom szilvával, így legközelebb csinálok hozzá egy külön szilvaszószt. De megoldottam tegnap, mert áfonyalekvárt tettem fel mellé.

    A magyaros combokat 2-3 hagymával egy serpenyöben sütöttem, felül, fedö alatt, kb. 3-4 órát. Az is nagyon finom omlós lett.

    Mára maradt 2 és fél comb, abból megcsinálom azt a finom salátámat, amit már évek óta nem ettünk, mandarinnal, rizzsel és snidlinggel benne. Majd beírom a receptjét.

    Ebédre csak egy sajtos sváb nokedlit fözök, fejessalátával.

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2006. december 27. 08:497072.
    Klárikám!Én az angyalszemet bedobozoltam és nem lett semmi baja.Finom maradt így is.
    előzmény:
    latsia (7069)
    2006-12-26  22:29
  31. 2006. december 27. 07:267071.
    Sziasztok!!

    Köszönöm Klárikám!
    Finom lehetett a vacsorátok,és nagyon jók a képek is.

    Ma már dolgozom,igaz csak 14 óráig,itthon.
    Nagyon hideg reggel van- 4 fok körül.

    Ma már főzök valamit,de még most gondolkodom rajta.
    Azt hiszem,egy könnyebb tésztát.

    előzmény:
    latsia (7065)
    2006-12-26  21:36
  32. 2006. december 26. 23:577070.

    Kellemes pihenést kívánok az ünnepek után Debrecenből !!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2006. december 26. 22:297069.
    Nagyon finomakat és szépeket készítettek, nem is sorolom végig, minden fotó magáért beszél!

    Ciprussun, aztelhiszem, hogy jó érezted magad a szigeten!

    Lilikém én most vettem elő advent első vasárnapja óta, ugyanis akkor készítettem és a felét lefagyasztottam.
    Persze porcukorral és a lekvárral most szórtam-töltöttem meg ezeket, és hibátlanok.
    De az is lehet, hogy nem is kell fagyasztani, egyszerűen mint a sok más aprósütit pléhdobozban tartani...de ezt még az Angyalszemmel nem próbáltam.

    Jó éjt Mindenkinek!
    előzmény:
    litita (7054)
    2006-12-26  19:36
  34. 2006. december 26. 22:127068.
    Nalunk pedig, ami megvolt!))) 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  35. 2006. december 26. 21:557067.
    A tegnapi sétán készült képek /itteni szép házak és üzletkék/ és ma a templomban...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2006. december 26. 21:497066.
    Sziasztok Lányok!

    Nagyon finomakat készítettetek az Ünnepekre, micsoda sültek, bejgli, sütik, saláták!

    Üdv az Újaknak!

    Nálunk Szenteste halászlé volt és Rántott hal majonézes burgonyával, 25-én Avokadós rákleves és Kacsamell párolt káposztával, ma pedig elvileg Töltött káposzta, de annyira megteltünk az előző 2 nap alatt, hogy inkább holnap esszük meg, ma csak szendvicset tutunk enni, mert ugye itt vannak a sütikék is!
    A bejglim az idén is nagyon finom lett, nem lett olyan márványos, mint tavaly, de az íze csodás és természetesen nem repedt meg az idén sem.
    Mostmár egyébként tudom, hogy a szurkálás egyáltalán nem számít, ugyanis az idén annyira igyekeztem, hogy elefelejtettem megszurkálni és mégsem repedt!

    Tegnap gyönyörű idő volt, így egy nagyobb sétát is tettünk a városban, majd beültünk egy hangulatod kis kávézóba.
    Ma pedig magyar misén voltunk, aztán csak pihenéssel telt a nap, kicsit nehezebben bírom már a pocakomat...

    Most megeyek, részletesen visszaolvasok, mert csak a képeket leselkedtem meg eddig.
    Szép karácsony estét Nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2006. december 26. 21:367065.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2006. december 26. 21:017064.

    Szépeket készitettél, biztos finom volt.

    Sherpa, kösz a receptet. Lehet, hogy januárban sor kerül rá. Mindenesetre versenyben van. Meg ez a gyümölcssaláta is.

    előzmény:
    loviloveee (7058)
    2006-12-26  20:02
  39. 2006. december 26. 20:437063.
    Szió Lányok!

    Boldog Karácsonyt!

    Nagyon szépek a képek, én is próbáltam fotózni, de mobillal nem egyszerű, nem túl jók, de azért felrakok párat, valami csak kivehető belőle.

    Alchri legközelebb a gyertyát szúrd almába, nagyon otthonos úgy is, ám!

    Nálunk 24.-én ebédre jött az apósom, szárnyas diókrémlevest készítettem, (Sherpa isteni lett, köszönöm  !) dióval-gombával töltött pulykát gombás szósszal, és szerecsendiós krumplipürével. Savanyúságnak ecetes krumplisaláta volt. Deszertnek tiramisu.

    Vacsira terveztem a halat, de az ebéd annyira elterített, hogy csak salátáztunk, és tonhalkrémes szendvicset ettünk.

    25.-én anyai Nagymamámnál voltunk délelőtt, délután az anyósnál.

    Ma  karácsonyi borkrémleves a menü,  Stáhl új könyvéből, a pisztráng receptből átültetve sült süllő van, citrommal, borókabogyóval, fenyőággal és ginnel sütve, parmezános krumplipürével.

    Sütöttem az ünnepekre egy-egy rúd mákos, és diós-csokis-narancsos beiglit. Omlós diós linzert, mandulás aprósüteményt. Reggelire mindig halkrémes szendvicset ettünk majonézes krumplisalátával, vagy az anyósomtól kapott salival ma.
    előzmény:
    alchri (7038)
    2006-12-25  16:38
  40. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 26. 20:267062.
    Ja! És mostanra azt hiszem elfáradtam... 
    előzmény:
    rágica (7060)
    2006-12-26  20:16
  41. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 26. 20:197061.

    A sógornőm igen ritkán dicsér...  Úgy írom le a receptet, ahogy én csináltam. Tényleg baromi finom! 

    Ünnepi gyümölcsösaláta

    Egy tálba beleteszek 1/2 kg lecsöpögtetett ananász befőttet kockákra vágva, 1/2 kg őszibarack befőttet szintén kockákra vágva, lecsöpögtetve, valamint 1/2 kg magozott, lecsöpögtetett meggybefőttet, 10 dkg darabolt mandulát, 10 dkg mazsolát. Kb. 5-10 dkg pocukorral meghintem és ráöntök rumot. Én szemre csináltam,a recept szerint nagyjából 1 dl kell hozzá. Lefedtem és éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap délelőtt egy üvegtálba áttettem a gyümölcsök felét és krumplinyomóval rányomtam 1/2 kg gesztenyepürét, majd erre simítottam a gyümölcs másik felét. Tetejére almahabot tettem, ami úgy készül, hogy sütőben egészben megsütöttem 4 savanykás almát (Idared). Forrón meghámoztam, kimagoztam és keverőtálba tettem. Megszórtam porcukorral, és 2 tojásfehérjét adtam hozzá. Elektromos habverővel addig vertem, míg szépen kifehéredett és hab lett belőle. Lehet egyébként citrompudingot is tenni a tetejére, ami rádermed, de én nem láttam sehol citrompudingot...

    előzmény:
    rágica (7057)
    2006-12-26  19:55
  42. 2006. december 26. 20:167060.
    Nagyon megható, vagy nem is találom a pontos kifejezést, talán inkább megindító volt a történet!
    előzmény:
    alchri (7048)
    2006-12-26  10:02
  43. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 26. 20:077059.

    Csirke diós-tejszínes mártással, mézes sült almával

    Hozzávalók: 60 dkg bőr nélküli csirkemell vagy felsőcomb kicsontozva, 2 fej hagyma, 4 dl félédes fehérbor, 3-4 dl tejszín, 10 dkg durvára vágott dió, 3 db savanyú alma, méz, só

    A csirkedarabokat megsózzuk, jó duci darabok legyenek, ne szeleteljük! A hagymákat felkarikázzuk, majd egy műanyag tálba a csirkedarabokat és a hagymákat rétegezzük. Az egészet meglocsoljuk a borral, hogy ellepje, majd mehetnek a hűtőbe hűsölni éjszakára. Előveszünk egy jó nagy tepsit, beletesszük a pácolt csirkedarabokat és az előzőleg félbevágott, kimagozott és mézzel megkent almákat. A leszűrt pácléből kicsit öntünk az egész alá, és előmelegített sütőbe toljuk közepes lángra. Sülés közben néha meglocsolgatjuk a félretett leszűrt páclével. Közben egy serpenyőben illatosra pirítjuk a diót. A tejszínt felforraljuk, sózzuk, pici szerecsendió mehet bele, annak, aki szereti, és a pirított dióval kis lángon főzzük sűrítjük. A csirkécskéket és az almákat tálra szedjük, a mártást külön csészében kínáljuk mellé. Krumplipüré, esetleg rizs illik hozzá.

    előzmény:
    rágica (7057)
    2006-12-26  19:55
  44. 2006. december 26. 20:027058.
    íme a mai termés és a vasárnapi halászlé
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2006. december 26. 19:557057.
    Te aztán sosem fáradsz el?
    A diós tejszínes csirke engem is érdekelne!
    (Az ünnep 3. napján már talán a recepttel is megelégszem! )
    Ha a sógornőd megdicsérte a salátát, akkor az bizonyára nagyon finom lehetett! Ráérős idődben annak is örömmel látnám a receptjét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (7055)
    2006-12-26  19:44
  46. 2006. december 26. 19:507056.
    Szervusztok!
    Szép estét Mindenkinek!
    Ma megérkezett a régi gyermek a barátnőjével. Mivel vegetáriánusok, (Nemcsak húst, de tojást sem esznek.) nem egyszerű a dolgom.
    Vajas tészta alatt párolt zöldségeket készítettem kínai citrom mártással. Szerencsére nagyon finom lett, így felveszük a repertoárba.
    Mivel 21-én volt a születésnapja, de csak karácsonykor tudott hazajönni, akkor meg nem akartuk összemosni a 2 ünnepet, ma tartottuk meg a szülinapot. A torta elkészítésében a krisnások segítettek. Tojás mentes karamell torta, ami mellesleg nagyon finom is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 26. 19:447055.
    Most ment el a vendégsereg és a mosogatást ia épp befejeztem. Sokat nem sikerült fotózni, csak néhányat
    előzmény:
    litita (7052)
    2006-12-26  18:10
  48. 2006. december 26. 19:367054.
    Klári, ezt az Angyalszem sütit el lehet késziteni cca egy héttel a vendégek előtt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_833228
    Torolt_felhasznalo_833228
    2006. december 26. 19:197053.
    Sziasztok!

    Nem reklámozni akarok, de ha érdekel titeket a koktél akkor vanak érdekes cikkek a www.mixernet.hu mobil koktélbár szolgáltatás weboldala!
    Egyébként ha kérdésetek van szívesen válaszolok koktélos témában!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2006. december 26. 18:107052.

    Sziasztok!

    Nagyon szép lett a tortád! És ez a csirkerecept mézes almával nekem miért nincs meg (próbáltam megkeresni), lehet, hogy nem irtad be? Pedig nagyon guszta. A mai kész ebéd fotóit is kérjük szépen.

    Nálunk ma kulturprogram volt, délelőtt elmentünk az Iparművészeti muzeumba megnézni az Esterházy kincseit meg egyéb gyüjtemények kincseit, hát, mit mondjak, tudnék egy-két ott látott kinccsel együtt élni.

    Utána egy étteremben ebédeltünk és délután 3 óra alvás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (7049)
    2006-12-26  10:50
  51. 2006. december 26. 14:207051.

    sziasztok Lanyok,

    kivanok Mindenkinek igy utolag  Bekes Unnepeket! gyonyoru eteleket alkotattok. a fak es a diszitesek is nagyon izlesesek. a mienk kis luzer fa. a lanyom azt mondta azert vegyuk meg, mert biztos senkinek nem kell es az milyen rossz lehet szegenykenek. annyira kis satnya, hogy osszesen 10 szem szaloncukit bir el csori.

    en megszoktem a nagy karacsonyi vasarlas, sutes fozes elol. penteken ismet racsodalkoztam a csemetemre, hogy milyen szep es eletvidam. az egesz szallagavaton fulig ert a szaja es ugy tancolt, mint egy hercegno.

    Szenteste atmentunk a Hugomhoz. szegeny legkisebbik csaj reggel ota ult a legszebb ruhajaban a fa mellett es ugy bamulta, hogy azt hittuk soha nem veszi le a szemet rola. aztan kibontottuk az ajandekokat, vacsiztunk. Sogorom halaszleve olyan finom volt, hogy nem tudtam abbahagyni az evest. en csak sutiket csinaltam. az elengedhetetlen sajtosrudat es egy uj sutivel is megprobalkoztam. az irtak a konyvben, hogy csak elso olvasasra tunik bonyolultnak. hat nekem 5 szor is bonyolult volt de finom lett.

    Ciprus mint mindig most is gyonyoru volt. egyik nap elmentunk bringazni, vegig a part mellett. megerte, hogy ket napig nem tudtam ulni a popsimon ja es lattam vagy 9 szinu karacsonyfakat. az egyik eskuszom citromsarga volt. bar a kepen kisse bezoldult.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  52. 2006. december 26. 11:527050.
    Sziasztok lányok!

    Szia Andi!
    Gyönyörű a tortád!!
    Biztos nagyon finom lesz.

    Ma csak pihengetünk,még mindig esszük a maradékot,nem reklamál senki!

    Kisütött a nap,lehet,hogy délután kirándulunk.

    További békés karácsonyozást kivánok nektek!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (7049)
    2006-12-26  10:50
  53. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 26. 10:507049.

    A mai tortám és az ebéd előkészítve!

    Majd, ha készen lesz, azt is fotózom! Délután az én családom jön, remélem lesz módom fotózni majd az étkeket! Most megyek teríteni, meg felöltözni 

    előzmény:
    alchri (7048)
    2006-12-26  10:02
  54. 2006. december 26. 10:027048.

    Sziasztok

    Andrea, gyönyörü a fátok és az asztal pedig csodaszép, nagyon tetszik, hogy színben minden passzol egymáshoz ! Ugye milyen finom a sajtos datolya?

    Rágica, a Te asztalod is fantasztikus volt, na és a finomságok, amivel a családodat kényeztetted......nyamm !

    Lilikém, pihenjél most amennyit csak tudsz. Finomakat készítettél!

    Halak, hú de jól néz ki a paradicsomos,mozarellás nyársad....szeretem én is nagyon így felfüzve. Mi a raclettlapátokra tettük ezt a kombinációt, mert átsütve is isteni . Szeretem én is az evöeszközeimet, minden abroszhoz passzol. Spurika tündéri, mint egy gyerek !

    Évikém, javulást kis unokádnak, szegényke, pont az ünnepekre lett beteg . Nekem is fáj a torkom napok óta, néha erösebben, néha gyengébben, de egyfolytában.

    Ma kacsacombokat sütök, 5 darabot Stahl módra, 5 darabot felül egy serpenyöben, csak sózva és hagymával. Már mindkettö süldögél. Hozzá krumplipüré lesz. Remélem elkészülnek 1-re .

    Tegnap az erdélyi barátnöm ugrott be családjával, jó volt kicsit dumcsizni. Ahányszor elment a fánk mellett, mély levegöt vett és mondta,hogy olyan illata van, hogy emlékezteti öt az otthoni / nagyváradi/ Karácsonyokra. Tényleg intenzív illata van az idei fánknak, igaz, már eléggé hullik, de azért megpróbálom Újévig megtartani.

    24.-én késö este nyomogattam a tévéirányítót és az egyik csatornán férjemék énekeltek. Az egyik kedvenc színészem meg karácsonyi verseket és érdekes elbeszéléseket mondott a dalok között. Az utolsó az volt,. amit már nagyon sokszor hallottam templomokban. Kicsit nyomoztam a neten és megtaláltam a szerzöjét.

    Nem tudom, hogy otthon ismert-e, nem találtam pontos fordítást róla.

    Margaret Fishback Powers írta. Megpróbálom durván lefordítani.

    Lábnyomok a homokban

    Egyik éjjel azt álmodtam, hogy a tengerparton sétélok az Úrral. Az életem pillanatképei vonultak el a szemem elött. A homokban mindig 2 pár lábnyomot láttam.

    Ahogy az utolsó kép megjelent, megdöbbenve vettem észre, hogy csak 1 pár lábnyom van a homokban. Pont az életem legnehezebb idöszakában, amikor tele voltam gondokkal, tragédiákkal. Aggódva kérdeztem az Urat:

    Uram, hol voltál pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád? Hiszen megígérted, hogy mindig mellettem leszel.

    Mire az Úr:

    Gyermekem, én nagyon szeretlek és sosem hagylak magadra, föleg nem amikor bajban vagy. Ahol az 1 pár nyomot láttad, ott a vállamon vittelek.

       

    További szép Karácsonyt Mindenkinek!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2006. december 25. 19:087047.
    Sziasztok Lányok!
    Én is kivánok nektek Nagyon Boldog Békés Ünnepeket!!

    Köszönöm szépen,a névnapi köszöntéseket is!

    Nálunk,csendesen telt, a karácsony este.Sajnos nem jöttek át az unokák,a Domikám skarlátos lett.

    Pedig én is készültem.
    Fácánból főztem levest,sajtos,tejszines pulykamell szeleteket sütöttem,rizs és krumplisaláta volt a köret.Készült még, pár szelet rántott ponty is.
    Zserbót,mákos beiglit,huszárcsókot,kókuszos kockát,kókusz tekercset készitettem.Végre,megsütöttem,az ementáli sajtos sós rudakat is.

    Készült még kocsonya,kuktában,tényleg isteni lett,ezentúl is csak igy fogom főzni.
    Pénteken még dolgoztam a büfében is,hulla voltam mire vége lett a napnak.
    Ma a Papámnál voltunk,halászlevet és rántott pontyot ettünk.
    Holnap csak pihenek,csak 27én nyitom a boltot.

    Megpróbálok vissza olvasni,sok lemaradásom van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2006. december 25. 18:197046.
    Én meg a fád színeiben gyönyörködtem . Ha már marcipántortádból nem kaptam....  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (7045)
    2006-12-25  18:03
  57. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 25. 18:037045.
    Gyönyörűségesek a paradicsomos pálcák! Nyuszi nagyon jó fej!
    előzmény:
    halak05 (7043)
    2006-12-25  17:17
  58. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 25. 17:597044.
    Erikám!

    Gyönyörű szép az asztalod is, meg a fád is!
    Remélem most sikerül csatolnom a töltött datolyák képét, meg az egészalakos karácsonyfámat
    előzmény:
    alchri (7040)
    2006-12-25  16:52
  59. 2006. december 25. 17:177043.

    Sziasztok Lányok!

    Gyönyörűségesek a fotók,gondoltam,hogy nagyon finiket alkottok majd a 3 napra!

    Alchri, a szépséges evőeszközeidet már korábban is megjegyeztem magamnak,olyan elegáns és finom a terítékeden az összhatás!

    Nálunk "kalákában" készült a tegnapi vacsi : előételként én készítettem mozerella-paradicsom nyársakat (1.kép), sonkás rétesbatyukat és sajtkrémes-tojásos tésztafészket (2.kép); Anyukámé volt a halászlé és a fácánleves; Apukámé a tökmagolajos saláták; Sógornőm készítette a husikat (kolbásszal töltött karaj, szűzpecsenye gombamártással, spenóttal töltött rántotthusi, aszaltszilvás csirkemell) és köreteket; Bátyám  harcsát sütötte, volt diótorta (Anyu) és bejglik (én),meg sok jóféle itóka .

    Mellékelek még képet az én kicsike fámról is,meg Szüleiméről,ahogy Spurika gyönyörködik benne, és a múlt 7végén készült mézeskalács házikókról.

    További jó pihenést kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    alchri (7040)
    2006-12-25  16:52
  60. 2006. december 25. 17:047042.
    ez olyanoknak való, akik szárazon szeretik?
    előzmény:
    tejeskalács (7039)
    2006-12-25  16:39
  61. 2006. december 25. 17:007041.

    De jó hangulata van ennek az utolsó képnek!

    A cipók nagyon finomak, többet vett a férjem, másnap reggelire is nagyon jó volt.

    előzmény:
    alchri (7038)
    2006-12-25  16:38
  62. 2006. december 25. 16:527040.

    Andreám, gyönyörüüüü volt a tortád!!!!

    Még felrakok pár képet, aztán húzok a konyhába elrámolni, barátaink jelezték, hogy beugranak.

    1. Mai terített asztal

    2. A fával együtt

    3. A nappaliból nézve

    4. Gyertyatartó

    Kellemes délutánt Mindenkinek!

    Ma este vagy holnap reggel visszaolvasok és képeket nézegetek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (7035)
    2006-12-25  16:30
  63. 2006. december 25. 16:397039.
    és a tegnap esti krumplisali és a franciasali. mindkettő nagyon fincsó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2006. december 25. 16:387038.

    Szia Lilikém

    De jó, hogy most van egy kis idöd. Azokat a kivájt cipókat én prospektuson láttam a pékségben, haza is hoztam egy szórólapot, mert jópofának találtam. Milyen lesz amikor a levest beletöltik? Ehetö?

    Túl vagyunk az ebéden, nagyon kellemes volt. Ma rántott csirkét sütöttem, helyesebben a férjem sütötte, én paníroztam. Hozzá rizibizi volt és magyar ecetespaprika, meg itteni áfonyalekvár.

    Édességnek maradt a tegnapi Tiramisuból.

    Felteszek pár képet. Tegnap az asztalt nem fényképeztem le, mert a raclett géppel a közepén nem volt szép látvány, de pár lapátot azért megörökítettem. Ma meg az asztalt fotóztam inkább és az ebédet nem .

    1. Alextöl kaptam

    2. A lapáton szüzpecsenye, paradicsommal és mozarellával, a tányéron meg krumpli raclettsajttal.

    3. A lapáton fött tojás paradicsommal és raclett sajttal

    4. Latsia anyukája féle Zserbó, kerekre és szögletesre felvágva

    5. Rögtönzött gyertyatartó

    6. Ma reggeli köd

    előzmény:
    litita (7033)
    2006-12-25  15:55
  65. 2006. december 25. 16:367037.
    és itt a beiglim, ami nem repedt meg és gyönyörű
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2006. december 25. 16:347036.
    íme a mai fincsi kis sütike.
    nagyon finom és laktató
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 25. 16:307035.
    Túl vagyunk a mai ebéden is Előételnek sajttal töltött datolya volt Alchri ötlete alapján. Aztán Diós szárnyas krémleves, majd jöttek a sárgabarackkal töltött pulykamellek rizzsel, a végén a Marcipántorta. A felét már elmosogattam, csak nincs hova pakolnom...
    Nem tudok képet csatolni, már órák óta csak nem csinál semmit! Talán később sikerül, vagy kora reggel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2006. december 25. 16:197034.
    Igérem, mindjárt befejezem, csak még egypár képet mutatok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2006. december 25. 15:557033.

    Tudom, hogy minden rendes ember most vagy vendégségben van, vagy vendégeket fogad, vagy pihen. Mivel mi csak később megyünk vendégségbe, most el vagyok itt magammal a gépnél.

    Annyit szeretnék még elmondani, hogy Karácsony előtt cca10 napig a férjem meg a nővérem lány a készitettek felváltva vacsorákat és este 10 körül együtt vacsoráztunk. Egyik este a férjem készitett hagymalevest cipóban és lángost. Nem értettem, mikor volt ideje bedagasztani a tésztát, hisz ő is 6-ig dolgozik, aztán kutya meg egyéb. Kiderült, hogy reggel 7-kor először bement a Retek u-i pékségbe venni rozscipót, kiderült, hogy ott árulnak már kivájt cipókat kimondottan leveshez. Aztán elment a piacra a lángosssütőshöz és kért tiz lángoshoz való tésztát, szó nélkül adtak, hűtőben kellett tartani és egy órával a sütés előtt kivenni. Isteni volt, az ötletét is dijaztam.

    Egyik este nagyon finom melegszendvicset csinált az unokahugom meg hozzá isteni salátát kreált. Teával csudajó volt.

    Tegnapra meg sütöttek finom füszeres oldalast, rántott hús volt, rántott hal, sütőben sült krumpli héjastul több féle fűszervajjal, amit ők kevertek össze, savanyukáposztasaláta (az nálunk mindig "bejön") és Tiramisu. Finom bejglit sikerült venni a Bakáts téren (ezt az ötletet is Tőletek kaptam, csak már nem emlékszem kitől).

    Nem voltak olyan szépségek, mint Nálatok, de nagyon jól éreztük magunkat, azóta pihenek (na meg rámolok).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. 2006. december 25. 15:377032.

    Szervusztok, hölgyeim! Továbbra is kivánok Nektek szép ünnepeket, finom falatokat, és egy pici pihenést is, megérdemlitek, csoda, amit produkáltatok! És még valami. Külön szeretném mindenkinek megköszönni a csodaszép képeket, amit a jókivánságokhoz mellékeltettek, nagyon jó volt ezeket nézegetni. Na is persze a versikéket!

    Sherpa, Te valahol irtad, hogy nem tudsz masnit kötni, hát én nem úgy látom, a fád pompás, az egyébbről nem is beszélve, ez a bejgli, marcipán torta, ültető mézesek, meg az összes többi valami csoda! Gratulálok!!!

    rágica, hát Te sem vagy semmi! Elhiszem, hogy sokat dolgoztál, de az eredmény fantasztikus lett! Érdekes, nekem más a gesztenyés alagut receptem, kérem a Te receptedet, mert szeretném, hogy az enyém is ilyen szépen mosolyogjon, mint a Tied.

    Erika, ezt a Quiche Lorraine-t egyszer feltétlenül megcsinálom, már rég beterveztem, de még nem került rá sor.

    Klári, azért ez nagyon jó érzés lehet, hogy sok-sok háziasszony a Te receptjeid alapján késziti a karácsonyi sütiket, ugye? Mert ne gondold ám, hogy csak azok, akik ide beirnak, a bemoldalad látogatottságán biztos látod, hány embernek adtál ötletet és receptet a karácsonyi menűhöz. Anyukádnak kivánok sok-sok egészséget, rá most nagy szükséged lesz.

    Ildikó, szép a házatok, a babirol nem is beszélve. Megvagytok az anyós-pajtival?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2006. december 25. 14:147031.
    Itt vannak a sütik is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. 2006. december 25. 13:227030.
    Szervusztok!
    Békés, boldog ünnepeket kívánok továbbra is! Az Éváknak, Viktóriáknak boldog névnapot kívánok, és ha van születésnaposunk, neki is minden jót, szépet az életben!
    Ma már talán mindenkinek jut ideje pihenni. (Ha újabb vendégek érkeznek is esetleg 1-1 újat kell főzni.)
    Én majd 2 napig álltam a konyhában, de innentől kezdve csak pihenek. Már úgy kezdődött a nap, hogy 10-ig lustálkodtunk, aztán "reggeli" után még délig szunyókáltunk egy kicsit. Nagyon szeretem az ilyen semmitsecsinálok napokat!
    Azért megmutatom a tegnapi napot.
    Ez csak a nagyobb asztal, mert egy másikat is meg kellett teríteni, hogy 11-en le tudjunk ülni.
    (Ahogy nézem még nincs is minden az sztalon. Talán a halászlé és a narancsos cerepes csirkesült még hiányzik. Ja, és a sütiket sem fotóztuk le! De talán maradt még annyi, hogy ma sem késő.)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2006. december 25. 11:187029.
    Békés, Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves topiclakónak és errejárónak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 25. 08:237028.
    Jó reggelt Kislányok!
    Megmutatom az első fotókat, bár a karácsonyfa szépségét és hangulatát egyáltalán nem adja vissza!...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2006. december 24. 21:557027.
     "A világ bármely részén élsz és bárki vagy,
    Szeretném, hogy légy ma este egy kicsit boldogabb,
    Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
    Ahogyan én neked."
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2006. december 24. 20:207026.

    NAGYON BOLDOG BÉKÉS KARÁCSONYT, lányok!!!

    Évike, Neked még BOLDOG NÉVNAPOT is! Meg a többi Évának is.

    Most, hogy már megvacsoráztunk, visszaolvasom az utóbbi pár nap termését, teli gyomorral biztos könnyebb lesz, mint üressel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. 2006. december 24. 17:177025.

    Lányok,

    Boldog, Békés, Karácsonyi Ünnepeket kívánok nektek!

    Eper

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 24. 16:447024.
    Én csináltam! Akkor nem vagyok már egyedül a marcipán-imádatommal! 
    előzmény:
    halak05 (7023)
    2006-12-24  10:05
  79. 2006. december 24. 10:057023.
    Sherpa,ez vmi csodaszép! A díszeket is Te készítetted,vagy azokat készen vetted?Mondtam már,hogy a marcipán a kedvencem.....? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (7022)
    2006-12-24  09:33
  80. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 24. 09:337022.

    Sziasztok Karácsonyi Tündérek!

    Két ing vasalása közben befejeztem a Marcipántortát.

    Íme

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2006. december 24. 08:577021.

    Kedves Házitündérkék!

    Nagyon örülök,hogy pár hónappal ezelőtt megtaláltalak Bennetek és olvashattam a hozzászólásaitokat. Szeretettel fogadtatok első perctől kezdve,mint mindenkit,aki jóakarattal fordul Hozzátok. Köszönöm,hogy megosztjátok velünk a mindennapjaitokat, a fantasztikus ételkölteményeket és boldog perceiteket és köszönöm,hogy én is megoszthatom az élményeimet Veletek.

    Boldog Karácsonyt kívánok Mindnyájatoknak,teljesüljön minden kimondott és titkos vágyatok és érezzétek jól magatok a a szépen terített,finomságokkal teli asztal mellett is! 

    Remélem,holnaptól rengeteg fotó lesz itt,amiken mindenkihez bekukkanthatunk egy kicsit!

    Én is megyek most készülődni,az esti menüt Anyukámmal és Sógornőmmel megosztva készítjük,majd beszámolok róla én is,hogy sikerült minden.

    Puszilunk Mindenkit:Eszter&Spuri

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2006. december 24. 08:017020.

    Kedves Lányok, nagyon boldog, meghitt,békés Karácsonyt kívánok Nektek és családotoknak!

    http://www.youtube.com/watch?v=jL_0i-iWEa E

    http://www.youtube.com/watch?v=EOGfH728_7I&mode=related&search=

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2006. december 24. 07:467019.
    Boldog névnapot Évikém !
    előzmény:
    eva0812 (6866)
    2006-12-17  07:44
  84. 2006. december 23. 23:177018.
    ÁLDOTT BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT MINDANNYIUNKNAK, AKIK ÍRUNK ÉS AKIK OLVASNAK MINKET SZERETETTEL

    Disda Jenő:

    Itt van a szép karácsony

    Itt van a szép, víg karácsony,
    Élünk dión, friss kalácson:
    mennyi fínom csemege!
    Kicsi szíved remeg-e?

    Karácsonyfa minden ága
    csillog-villog: csupa drága,
    szép mennyei üzenet:
    Kis Jézuska született.

    Jó gyermekek mind örülnek,
    kályha mellett körben ülnek,
    aranymese, áhitat
    minden szívet átitat.

    Pásztorjátszók be-bejönnek
    és kántálva ráköszönnek
    a családra. Fura nép,
    de énekük csudaszép.

    Tiszta öröm tüze átég
    a szemeken, a harangjáték
    szól, éjféli üzenet:
    Kis Jézuska született!

    1929
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2006. december 23. 22:357017.
    Boldog, békés ünnepeket kívánok Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2006. december 23. 18:467016.

     

    Nagyon boldog, békés K A R Á C S O N Y I    Ü N N E P E K E T 

    kivánok  minden  kedves   DOLCE VITÁ-snak , valamint 

                         B U É K     2 0 0 7    !!!!!!! 

     

    Szeretettel, Kriszta

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2006. december 23. 17:467015.
    Még annyit akartam,hogy a meglepetés golyókba én dió likört tettem mert amarettot nem kaptam de fincsi lett a férjem szerint:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2006. december 23. 17:457014.
    Sziasztok!

    Hát ahogy sherpa én is most rogytam le egy kicsit.5 kor keltem ma 6 kor már az auchanban voltunk nyitásra még vásárolni kellett jó pár dolgot.Illetve elszaladtam a piacra a hentesünkhöz nála rendelem a husikat.Ebédre ma vadas volt tegnaprol.Elkészitettem a meglepetés illetve mozart golyókat már becsokizva hüsölnek a teraszon.Megcsináltam a bejglit ők a második lekenés után a hüvösön vannak:-)))illetve becsokiztam az islereket is.Mostam begyurtam egy adag pogit is amit majd reggel sütök.Ma még el kell készitenem a mézes krémest is mert az édesanyám ezt kivánta.Latsia anyukája zserbója isteni aki teheti készitse el.Ha fini csokit akartok a tetejére akkor csináljatok kakaoboll margarinbol/vajbol és cukorbol mázat azt tegyétek rá.Persze egyszerübb a bevonó:-)


    Hát igencsak hulla vagyok és ugy nézek ki mint egy boszorka

    Remélem pihenni is tudtok kicsit

    KELLEMES KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2006. december 23. 17:357013.

    Sziasztok!

    Latsia köszönöm a segítséged. Nagyon finom lett a karácsonyi hógolyó.   Kókuszt nem tettem bele, mert azt nem szeretem. Csak mandulával készítette. Reszeltem még bele citrom héját és tette, bele egy kis rumot. Nekünk szabad.  A sütési idő is elegendő volt, 20 perc alatt megsült. OLvastam, hogy Neked 40 perc kellett.

    Békés, Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

    Edit

    előzmény:
    latsia (7006)
    2006-12-23  00:42
  90. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 23. 16:577012.

    Sziasztok Lánykák!

    Muszáj volt lerogynom egy picit, mert ma reggel óta meg sem álltam!

    Összeszereltem a karácsonyfát (idén van először műfám és még sosem állítottam össze). Előkészítettem a Marcipántortát, ami azt jelenti, hogy megsütöttem a piskótáját és a hűtőben kell egy éjszakát hűlnie a krémnek. Szintén előkészítettem az Egg Nog-ot, amit holnap vacsi előtt kínálok. Aztán kitakarítottam, mostam egy adagot. A karácsonyfát beállítottam a helyére, ami azt jelenti, hogy a degukat át kellett költöztetnem a szoba másik részébe. Miközben a süteményt készítettem elő, folyamatosan mosogattam. Most meg annyira fáj a hátam, hogy majd beszakad. Megkértem a lányomat, hogy taposson meg! Mindketten dőltünk a röhögéstől, ha ezt valaki lefényképezné!  Én hason feküdtem a földön, ő meg ráált a hátamra és ott taposta, ahol fáj. Hát érdekes látvány lehettünk. Valószínűleg ezt a mutatványt még egyszer meg kell ismételni. Reggel miközben konyháztam, megnéztem a Gésa emlékiratait. Láttátok? Most még elő kell készítenem a Háromlapos Mozart tortát is. Ebédet nem főztem, megfőzettem a Pizza Hut-tal!  Holnap reggel, amikor még mindenki alszik ki kell vasalnom, hogy semmi ne maradjon itt... Ma még kiszedem a mélyhűtőből a pisztrángokat és holnap már csak a két tortát akarom befejezni, este meg megsütni vacsorára a pisztrángot. Valamint holnap délután kell előkészüljek a következő napi ebédre is. A fejemben már összeállt a forgatókönyv, aztán, hogy hogy fogom végigcsinálni, azt még nem tudom. A fa díszítés is holnapi történet... Fotózni is csak akkor fogok, amikor minden készen lesz!

    További jó készülődést és időnként írjatok, mert amikor elfáradok, akkor lerogyok ide! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2006. december 23. 12:497011.

    Sziasztok lányok !

    Tudnátok nekem segíteni lasagne tészta elkészítésében ? Ezt a receptet találtam:

    50 dkg rétesliszt, 4 tojás, só.
    A lisztből a tojásokkal, sóval és egy kanálnyi vízzel tésztát gyúrok, pihentetem, majd két lappá nyújtom. A lapokat 10 x 10 cm-es kockákra vágom.
    Lobogó sós vízben kifőzöm, majd leszűröm.

    Ti hogy szoktátok csinálni ? Mennyi igeig főzzem a vízben ? Nagyon régen készítettem friss tésztával ételt, mindig szárazat veszek.  

    Köszönöm előre is !  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2006. december 23. 12:377010.
    Nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok mindenkinek !

    Sok puszival
    Fünfi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2006. december 23. 12:197009.

    Sziasztok

    Most én hoztam Nektek egy datolyás finomságot, ugyan nem édes, hanem sós recept.

    Tegnap este átvittem a szomszéd néninkhez az ajándékokat és ö mondta ezt a változatot.

    Zöldfüszeres krémsajttal töltött datolya / alchri:

    A datolyákat kimagozzuk és a mag helyére zöldfüszeres krémsajtot teszünk. Szerintem márványsajttal is isteni lehet. Ma én egy kicsit túl lágy sajtot vettem hozzá, de ettöl függetlenül isteni finom, pikáns nass egy pohár borhoz, vagy pezsgöhöz.

     

    Megmutatom, hogy mit rendeltem férjemnek Karácsonyra, de pechemre elfogyott és csak januárban szállítják. Megtaláltam a képét a neten, azt fogom megmutatni neki Szenteste . Imádja a vas dolgokat és ez meg még praktikus is a lovaglócsizmáinak.

    Alexnél felállítottam a kis fát, fel is díszitettem picit.

    Ancsa, köszönöm a köszöntést, Neked is nagyon boldog Karácsonyt! Majd beírok Hozzátok is, tegnap próbálkoztam a youtube bemásolásával, de nem ment és feladtam. Hogyan sikerült Neked mindenféle smiley nélkül bemásolnod?

    Klári, finom lehet ez a káposztás rakottas . Anyud meg jól néz ki hála az égnek. Kislányotok szép méretes baba lesz, Chri született ennyivel .

    Most rohannom kell tovább, késöbb még a zserbót is szeretném megsütni a la Latsia anyukája.

    Marcsi, Barni jól van? Remélem már nem lesz pöttyös !

    Szép napot Mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2006. december 23. 12:177008.

     BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT , KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK  

    SOK SZERETETTEL :KLEM 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2006. december 23. 09:217007.

    Vidám, szép jó reggelt!

    Minden az nlc-n forómuzó társunknak, ezuton szeretnék kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog, szeretettel és örömökkel teli új esztendőt kívánni a magam és az nlc. Palcido Domigo rajongói, ill. www.gportal.hu/komolyzenekedvelok portál tagjai nevében, természetesen a kedvenc hanggal!

    http://www.youtube.com/watch?v=JKyW4xybsmw

    December 24-én délutántól Mindenkit szívesen várunk és látunk egy kis "karácsonyi-koncertre" a gportálon, ahol holnap délután gyúlnak ki a gyertyák és ekkor lesz látható a közös ajándék is!
    Ancsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  96. 2006. december 23. 00:427006.
    Visszaolvastam!

    Flixi, hogy sikerült a zserbó? na közben ideértem, hogy ízlik, örülök, nagyon, én is utálom az élesztőset!

    Erikám, pont azon agyaltam, hogy azért az a laptop kicsit túlzás a szülőszobán! Na mindegy, majd csinálok képeket, vagyis inkább a férjem, de majd csak ha már megvan a Baba!
    Ez a libamell csúcs jól néz ki!!!

    Andyca, aranyos vagy köszi, rám is fér a drukk, én is nagyon izgulok, na meg persze most már félek is..
    Örülök, hogy ízlett a zserbó, és a Nagymamád bevonójával pedig biztosan tökéletes lett, az én Nagyim se hinném, hogy tortabevonózott, csak én már ugye elkényelmesedtem...

    Fokrisz a datolyáid csodaszépek, hibátlanok!!!!

    Sherpa, csodása bejglid, de jól állsz már, én csak holnap sütöm...

    Tamassy, én sem reszeltem, bár az a 45 dkg az tk. csak 3 db, hanem az aprítógépemmel pépesítettem!

    Ildikém nagyon jók lettek a sütikék, hát igen, minden sütő más, nekem is ez erősebb, mint a ciprusi, pedig az elvileg jobb minőségű volt...
    Remélem Rolika meggyógyul, mármint a kis orrfolyás megszűnik, lehet, hogy csak az első friss levegő hatása?
    Azt tudod ugye, hogy sokáig nem szabad a hordozóban lenniük, /itt 1 órát mondanak/, mert a kis gerincének nagyon nem jó...
    Nagyon szép ajándékot kaptatok Édesanyádtól!

    Undorka, köszönöm, hogy segítettél Csillának!

    Rágica, szuper az ötleted, gyertek csak, hely van, baba lesz!
    És remélem azért majd alszik is kicsit, akkor jövök közétek, hiszen főzni is kell!
    Jujj de jó, hogy kaptál mindent, milyen gondos a Fiad!
    Mozart golyót jól behűteni csokizás előtt!
    Hopp, már készen is vannak! És csodaszépek!! Nahát....a férjem szerint nem is tanár néni vagy, hanem cukrász!!!
    És ezek az ajándékkosarak, igazán nagyon- nagyon szépek és gusztusosak, elegánsak és mégsem hivalkodóak, nagyon ügyes vagy és jó az ízlésed.

    Lilikém kitartás, mindjárt jön a pihenés!

    Marcsikám a "vőlegényünkről" nincs kép mézes-gyurmázás közben?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. 2006. december 23. 00:347005.

    Szió Lányok,

    megint csak ilyen késő este...

    Köszönöm Sherpa a reciket. Lehet, hogy ez a diós szárnyas krémleves lesz nálunk 24. ebédre, mert felborult a napunk. Őszinte leszek, nagyon mérges vagyok. Az Anyukám és az Anyósom is idén előzékenyen lemondott arról, hogy szenteste velünk legyenek, hogy mi kettesben lehessünk Mackóval. Az nagyon bántott, hogy Anyukám nem akar velünk lenni, de hajthatatlan maradt. Már kezdtem másképpen tekinteni erre, hogy tényleg kettesben lehetünk. Erre az apósom kierőszakolta szószerint a meghívásunkat. Amit csak úgy ejtettünk meg, hogy abban reménykedtünk visszautasítja azt. De nem tette. Minden évben más és más családtagra tuszkolja rá magát, és már senki nem fogadja szívesen.

    Igaz amúgy is külön ebédet és vacsorát terveztem, de így nő az adag, és mivel nem szeretnénk olyan sok borkrémlevest sem enni, így ki kellett találnom mást ebédre. Ez a diós-szárnyas tuti találat. Kár, hogy így nem olyan kedvvel főzöm

    Tudom, hogy ez a szeretet ünnepe, de hát a tulajdon fia nem repes ettől a közös ünnepléstől. Nem egyszerű eset ugyanis a drága após

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (6963)
    2006-12-20  18:04
  98. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. december 23. 00:087004.

    sziasztok

    Klári látod anyudnak milyen jót tesz hogy együtt vagytok   Örülök hogy jobban érzi magát De jó neked hogy megszépültél, nekem is el kellett volna mennem a fodrászhoz de idén kimaradt...minden napom be volt táblázva, így nem értem rá....sebaj majd hosszabban szárítom a hajam és precízebben 

    Ma sütöttünk mézest Barnival, jó kis móka volt, és alig bírta kivárni hogy kész legyen...aztán megtömte a pocakját.....bár vmit most eltolhattam mert ez egyből puha szokott lenni, de most megkeményedett....na mindegy jól zárható dobozba tettem aztán hátha lepuhul...de a fiúk azt mondták így is jó 

    d.ildikó: a cumit Barni is utálta...nem minden gyerek szereti  úgy látszik Rolika sem

    Alchri ilyen "kisfa" van nálunk is feldíszítve a jobb virágboltokban, nagyon kis helyeskék.

    Lányok én már asszem nem jövök csak 2007-ben (holnap még piac a zöldségek miatt, aztán sütés, vasárnap meg főzés ezerrel) .....minden topiclakónak  szeretnék

    Békés Szeretetteljes Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt

    kívánni!

    előzmény:
    latsia (7003)
    2006-12-22  23:58
  99. 2006. december 22. 23:587003.
    Sziasztok Lányok!

    Tegnap kozmetikusnál és fodrásznál szépültem az ünnepekre, ezért csak egy gyors Bolognai spagettit készítettem, de már betettem a recit és a képet is, így most nem ismétlem, ma pedig egy nagyon-nagyon extra egytálételt dobtam össze, érdekes, de tuti jó, Savanyúkáposztás rakottas.
    Elkészítettem még egy gyors finomságot is, a BOUNTY-t, hát legalább olyan finom, mint a Mozart és a Meglepetés golyó, és pont olyan, mint az üzletben kapható csoki!

    Voltunk reggel a dokinál, a kislányunk most éppen 2600 gr, és ha időben érkezik, akkor 3600-zal fog a világra jönni, ha hamarabb, akkor kevesebbel, úgyhogy rendben van a babikánk és már be is fordult, úgyhogy készülődik biztos.

    Anyukám szépen javul, nagyon jó a B-vitamin, köszönöm még1x az ötletet, ma már 2x!!! volt sétálni is.
    Most megyek visszaolvasok.

    SAVANYÚ KÁPOSZTÁS RAKOTTAS / Latsia

    10 szelet toast kenyér
    500 g savanyúkáposzta
    250 g szalámi csíkokra vágva
    125 g sonka csíkokra vágva
    2 hagyma csíkokra vágva
    2 fokhagymagerezd aprítva
    750 ml tej
    3 tojás
    200 g sajt
    2 ek paradicsompüré
    500 ml húsleves, de lehet kicsit kevesebb is
    só, bors, cukor, chilipor

    200 fokra előmelegítjük a sütőt.

    A toast kenyeret megpirítjuk.
    A sonkát és a szalámit megdinszteljük, hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, együtt dinszteljük.
    Hozzákeverjük a savanyú káposztát, kis ideig együtt pirítjuk.
    A paradicsompürét és a levest hozzáöntjük, és az egészet összefőzzük.
    Ízesítjük.
    Egy tepsit kikenünk és így rétegezzük:

    1. szint - toast kenyér
    2. szint - sajt
    3. szint - káposztakeverék
    4. szint - toast kenyér
    5. szint - savanyúkáposzta keverék
    6. szint - sajt

    A tejet a tojásokkal elkeverjük, ízesítjük, és leöntjük vele a tepsi tartalmát.
    40 perc alatt készresütjük, a tojásos tejnek meg kell kocsonyásodnia.

    Latsia:
    - nekem 30 perc alatt készen lett
    - nagyon finom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2006. december 22. 22:567002.
    Köszönöm Erika!
    A Te pogácsáid recptjét is mentettem, mert gyönyörűek!
    Ilyenek lettek a golyók belülről. (Bocs, a kép nem túl jó!)
    A kosarakkal pedig a fiúk köszöntenek ünnepet a barátnőik családjánál.
    előzmény:
    alchri (6999)
    2006-12-22  19:32

Címlap

top