Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Élettárstartás: ha leléptél, fizess!

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2013. november 7. 15:00
A jelenlegi jogi szabályozás szerint csak házastársak között él az eltartás kötelezettsége abban az esetben, ha valaki válás után önhibáján kívül nem képes eltartani magát. Méltán kérdezhette minden élettársi pozícióban élő nő, miért különb az, aki kapcsolatát anyakönyvvezető elé vitte?

Nők Lapja Café: Élettárstartás: ha leléptél, fizess!
  1. 2013. november 8. 18:04226.

    Már bocsánat, de ha jól sejtem, amikor besikerül a baba, akkor a férfi is ott van! A védekezés lehetősége számára is adott (jaaa hogy kényelmetlen, meg előre kell gondolkodni, stb...), tehát ha tuti nem akar gyereket, akkor tegyen róla, hogy ne legyen (akkor is ha a nő mindenre esküszik; hogy védekezik)! Aki meg nem tesz ellene, és jön a gyerek, az meg vállalja a felelősséget, akár akarta, akár nem! Ennyire egyszerű!

     

    Gyereket megcsinálni nem kell ész, arra bárki képes. De vállalni a következményeket, akkor is ha nem így akarta az illető, felelősséggel, ésszel felnevelni a gyereket, na ott kezdődik a felnőtt élet!

     

    17 éves korom óta éltem, nagyon aktív szexuális életet. Nem tudom, de valahogy soha nem jött a gyerek, amikor nem akartam. Ezért nekem ez a "véletlenül" jött a gyerek, olyan sci-fi kategória. Elhiszem, hogy néha előfordulhat, de annyira gyakran nem, ahányszor ezzel jönnek... Ha váratlanul jön a gyerek, akkor akik összefeküdtek felelőtlenek voltak, és miután ott általában 2 ember van, így mindkettő! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (122)
    2013-11-08  10:08
  2. 2013. november 8. 17:51225.

    Azt elfelejtetted mellétenni, hogy ez 1893-ban történt.

     

    előzmény:
    elsi1 (222)
    2013-11-08  17:36
  3. 2013. november 8. 17:51224.
    Igazad van! Basszus, hogy én milyen hülye vagyok! Szerelemből házasodtam és nem pénztárca alapján!  (Megjegyzem tényleg hülye vagyok, mert fontosabbak az érzelmek, de ez már így marad...) 
    előzmény:
    elsi1 (104)
    2013-11-08  00:57
  4. 2013. november 8. 17:40223.
    Szétdolgoztatják a pasikat? Ennek a Sárinak az nem jutott eszébe, hogy a megért élettartam változásával meg életmód beli marhaságokkal (pl. alkohol fogyasztás, dohányzás) foglalkozzon mielőtt ilyen nagyszerű kijelentést tesz?
    előzmény:
    elsi1 (221)
    2013-11-08  17:19
  5. 2013. november 8. 17:36222.

    A hercegnő, aki nem tudta, hogy terhes

    Röviddel a házassága után az Edinburgh-i Marie hercegnő (Viktória királynő unokája) reggelente rosszullétet tapasztalt, amitől annyira megijedt hogy azt hitte haldoklik. El sem tudta képzelni hogy terhes lehet, mert senki nem magyarázta el neki ennek a lehetőségét. El lehet képzelni hogy milyen sokkot kapott amikor a gyermeke megszületett!

     

    http://katemiddleton.postr.hu/nincs-tobb-gyerek-nincs -tobb-szex

  6. 2013. november 8. 17:19221.
    Olvastam Monspart Saroltát az egyik Nők Lapjában,azt mondja,ma MO-n 800.000 özvegyasszony van,több mint akár az első,akár a második világháború után, és ennek okaként azt jelölte meg,hogy a nők szédolgoztatják a pasikat
  7. 2013. november 8. 17:07220.

    Na igen, ha nem zárják el előle a gyereket, ha anyuci hajlandó programjai tervezésekor figyelembe venni, hogy ez a hétvége az apáé lenne, ha esetleg nyaraláskor néha a férfi választhatná meg a neki kedvező időpontot, stb.  

    Ha én férfi lennék, látva, hogy a legtöbb kapcsolat válással végződik, nem vállalnék be gyereket. 

    idézet:
    emzeperx (63)
    2013-11-07 20:08:15
    Nagyon sok nem is vállal, csak szülnek nekik.
    Ezért vitatható még a gyerektartás egyetemleges járása.
    Ameddig egy fél kizárólagos döntése valami, addig nem tisztességes a másik félre is terhet rakni.

    Olyan népszerű lesz a pasiknál hamarosan a vazektómia, mit a nőknél a csöcsök átszabása. Népszerűbb mert ez mellényzsebből ki tudják fizetni. Olcsó műtét, utána kefélhet, senki nem baszhatja át.




    idézet:
    ügyintéző.autó (111)
    2013-11-08 08:50:43

    1) A férfiak többsége szerint a védekezés a nő feladata. Emiatt eszükbe sem jut, hogy ők is tehetnének valamit a nem kívánt terhesség ellen.

     

    2)Ismertem olyan férfit, aki váláskor megkérdőjelezte, hogy  övé a gyerek. a baj csak annyi volt, hogy lombikbébi volt a gyermek. Erre azt mondani, hogy nem közös akaratból született, igencsak a pofátlanság netovábbja. De azért megtette...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (111)
    2013-11-08  08:50
  8. 2013. november 8. 16:50219.

    Menjenek a rosszlányokhoz, aztán ha leszárad vagy lerohad valami kórság miatt a bögyörő, akkor már legalább nem kell gondolkodni, hogy megműtessék-e vagy sem.

    Nem kell agyondramatizálni ezt az egészed, csak latexbe kell bugyolálni a kis kukacot mielőtt becsobban a tóba, és az irányítás már elég jó hibaszázalékkal meg is van oldva.

     

    Azért áruld már el, te elkötetted magad, vagy csak itt virtuálvigéckedsz? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (139)
    2013-11-08  11:07
  9. 2013. november 8. 16:40218.

    Az az orvosi titok, hogy konkrétan Kovács Pista elnyesette-e a pröcskölöjét vagy sem, de az OEP elszámolásból készített kimutatás már nem. Senkinek a jogai nem sérülnek, ha közzéteszik, hogy ennyi vakbél műtétre, annyi művi terhességmegszakításra és a amannyi vasectomiára került sor 2012. I. félévében. 

     

    Hogy mi a jó abban, hogyha gyereke van egy férfinak? Jó kérdés. Drága, beszarik meg üvölt is sokat. Valamiért mégis kell az  emberek nagy részének.

    Ez a kérdés a lázadó tinikorig rendben van, utána meg már ildomos felfogni, hogy egy csomó dolog egyszerűen az élet része.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (144)
    2013-11-08  11:13
  10. 2013. november 8. 16:40217.

    Volt aki  hasgörccsel szállíttatta be magát  akórházba,aztán ott vették észre,hogy hú,mi van....jaj,mindjárt kijön egy fejecske a nő lábai közül ...jé ez egy baba.

     

    http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id= 106537

    előzmény:
    ezanick* (214)
    2013-11-08  14:37
  11. 2013. november 8. 16:29216.

    Miért tanítottak volna?

     

    Ő Viven, Alexandra, Kiss.mamma, most pedig ügyintéző autó néven egy beépített troll.

     

    Feladata, hogy feszültséget, és hozzászólásokat generáljon.

     

    De a stílusáról, mondatairól felismerhető.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981477 (209)
    2013-11-08  14:20
  12. Torolt_felhasznalo_416297
    Torolt_felhasznalo_416297
    2013. november 8. 14:39215.

    Akarta, szereti a lányát, csak az anyját (már?) nem. Azért is fenyegeti mikor olyanja van, hogy majd elviszi és neveli ő... Meg ellenőrizgeti, váratlanul beállít, minden pénzről bizonylatot ír amit a gyereknek ad. Bíróságra eddig nem mentek, megállapodtak nélküle (bár én azt tanácsoltam az anyukának, hogy rendezze le hivatalosan ezeket a dolgokat, nem hajlandó). Már most megy a vita, hova járjon óvodába a kicsi, marakodnak rajta... Az se érdekli őket, a másik hogy van, már nem tudnak egymásról semmit, a gyerek az egyetlen téma, amikoris megy a vita. Szomorú egy sztori. De ahogy írtad is, ő élete, ő oldja meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (213)
    2013-11-08  14:33
  13. 2013. november 8. 14:37214.

    A 8-9 honapot nem nagyon hiszem, hogy nem veszi eszre, mert a magzat mozgasa azert eleg eszreveheto.

    De ismerek olyat, akinek a negyedik honapig megjott a menszesze, hanyingere se volt... Teljesen masbol lett gyanus, hogy baba lesz, nem a menszesz elmaradasabol... S elso gyereknel, napi 12 ora meloval leterhelve valahogy nem a teste rezduleseit figyelgette.  Igaz nem sok ilyen van, de letezik.

    előzmény:
    elsi1 (206)
    2013-11-08  14:16
  14. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 14:33213.
    Akit írtam az is csak volt csinos, 2 pasitól 2 gyerek és albérlet, egyetem otthagyva, mert szerelem és jön a gyerek volt a fontosabb.

    A tied is egy tipikus eset. Vajon a pasi is akarta a 12dik után?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416297 (212)
    2013-11-08  14:26
  15. Torolt_felhasznalo_416297
    Torolt_felhasznalo_416297
    2013. november 8. 14:26212.

    De ő még csak nem is csinos. Közel a negyvenhez, a lánya másfél éves.

    A 12. randin esett teherbe, megtartotta, a srác odaköltözött, a kicsi egy éves korában meg már szét is mentek... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (174)
    2013-11-08  13:06
  16. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 14:25211.
    Kétségbe vontam a jogot?
    Megállapítottam valamit, amit szintén lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981477 (209)
    2013-11-08  14:20
  17. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 14:23210.
    Mi az hogy általánosítás?
    1 csajról beszéltem.
    És egy rétegről, nem minden egyes emberről.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981477 (208)
    2013-11-08  14:19
  18. Torolt_felhasznalo_981477
    Torolt_felhasznalo_981477
    2013. november 8. 14:20209.

    Nekd sem tanítottak sok mindent:-)

    Itt mindenkinek joga van véleményének hangot (betűt) adni. 

    Bármennyire is fájdalmas ez néha másoknak:-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (205)
    2013-11-08  14:15
  19. Torolt_felhasznalo_981477
    Torolt_felhasznalo_981477
    2013. november 8. 14:19208.

    Nos, akkor jól gondoltam az általánosítást:-)

    Én az ellenkezőjére tudok sok példát magam körül.

    Sikeres, elvált nők, jó pénzért érdekes hivatással, gyerekkel, stb.

    Sokat:-) 

    Ki mit lát-tapasztal maga körül.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (204)
    2013-11-08  14:06
  20. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 14:19207.
    Ki veszi be azt a baromságot? Melyik nő nem veszi észre, hogy nem vérzik a lába köze?
    előzmény:
    elsi1 (206)
    2013-11-08  14:16
  21. 2013. november 8. 14:16206.

    TLC-n van egy sorozat:Nem tudtam,hogy terhes vagyok.Az ott szerepelő nők mind 8-9 hónapos terhesen veszik észre,hogy valami jön.

    Az a vicc,amikor többször szült nők is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (204)
    2013-11-08  14:06
  22. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 14:15205.

    Szerintem ritka megfontolt fiatal lány vagy.

    Vannak elgondolásaid, amik vagy úgy lesznek, vagy nem. De hidd el, ez 20 év múlva is így lesz:-))) 

    idézet:
    egyfórumozó (201)
    2013-11-08 13:57:10
    Van ennek a lánynak jó gondolata, de nagyon nem értette mit mondok, azt gondolta basztatni akarom, pedig nem.
    Viszont neki se tanították meg mikor hallgasson, mindenről nem lehet az embernek véleménye, ha tudás tapasztalat nem párosul hozzá.
    A vélemény nem egyenlő a locsogással, de sokan keverik.
    Nincs véleményem, ha rakétahajtómű a téma mert nem értek hozzá és belelocsogni elég ciki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981477 (201)
    2013-11-08  13:57
  23. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 14:06204.

    Miért lenne csődtömeg. lehet nagyon sikeres, boldog, jómódú ember is.

    Szeretsz általánosítani, abból is a legrosszabból kiindulva.

    Hogy ki mennyire ismeri az életet, hagyjuk. Nem fogok saját példákkal jönni. Ahogy te sem:-)

     

     

    idézet:
    egyfórumozó (199)
    2013-11-08 13:55:20
    Hallo, imént írtam, hogy elmesélte az életét, nem az ujjunkból szoptuk.
    Nem én találtam ki, hogy társasan de magányosan nagyon is létező probléma.
    Viszont te a 179-ben rólam jól értesülnek mutatod magad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981477 (199)
    2013-11-08  13:55
  24. 2013. november 8. 14:04203.

    Köszi, a megfontolt végül is nem egy rossz tulajdonság. :)

     

    Szerintem nem az a baj, ha valakinek a kora, tapasztalatlansága, vagy akármilye miatt nem teljesen helytálló a véleménye, hanem az, ha egyáltalán nincs. Én legalábbis azt rosszabbnak tartom. Egyébként pont múltkor mondtam egy hozzám hasonló korú srácnak, hogy igazán hiteles véleménye azoknak van a párkapcsolatokról, akik együtt élnek valakivel évtizedek óta. Szóval nem gondolom, hogy az én véleményem az etalon. Ettől még olyan típus maradok, akinek van véleménye és szereti is hangoztatni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981477 (201)
    2013-11-08  13:57
  25. 2013. november 8. 13:59202.
    Köszi.
    előzmény:
    ezanick* (200)
    2013-11-08  13:56

Címlap

top