Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2013. szeptember 7. 12:27401.
    Milyen jó ötlet, nekem van egy csomö picurka muffinpapírom, sose használtam semmire, de olyam szépek, kicsik és színesek voltak, hogy megvettem...no most majd életre kelnek:-)
    előzmény:
    fórumozok (382)
    2013-09-06  23:25
  2. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. szeptember 7. 11:48400.

        Sziasztok!

     

    Szép a törölközöd!Nekem a kedvenc hobbim, a keresztszemes hímzés, nagyon megnyugtat és imádom.Sajnos munka és egyebek mellett nem sok időm marad rá, de azért mindig ügyködök valamin.

    fórumuzok, köszi a viccet, nagyon jó! 

     

    Nagyon sokat írtatok, alig tudom visszaolvasni.

    Tegnap végre eljutottam  fodrászhoz, a fő téma a karácsony volt, ki, hogy díszit, mű fenyő vagy élő. 

    Ma érettségi találkozóra megyek, már várom, jó, lesz látni a volt osztálytársakat. 

    előzmény:
    Katicácska (359)
    2013-09-06  15:14
  3. 2013. szeptember 7. 10:55399.
    Ez nagyon jó ötlet :)
    előzmény:
    tutusatu (394)
    2013-09-07  07:19
  4. 2013. szeptember 7. 10:41398.
    Csak a topik címét láttam meg és belémnyilalt, hogy már mennyire közel is van karácsony. Hogy elment ez az év is :(
    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  5. 2013. szeptember 7. 09:10397.
    Szép jó reggelt!

    Az én fiaim nekem már 5:15-kor ébresztőt fújtak... :D

    Borcsamama
    Én is sokszor megkaptam már, hogy milyen jó nekem, mert itthon vagyok és nem csinálok semmit :) (most még gyesen vagyok itthon) ennek ellenére hajnalban kelek és éjfélkor hulla fáradtan zuhanok ágyba :)))
    Nem is tudom, hogy hogy csinálják azok az anyukák, akik dolgoznak is :( nem tudom, én hogy fogok megbirkózni a feladattal :(

    Noa
    De jó ez a fürdőgolyó recept! :) én is most kaptam fürdőgolyót a szülinapomra a hugomtól! :)
    A karkötő fémes része a gyöngyfűzéshez használatos távtartó :) az kör alakúra fekete bőrszálat tettem, a csillag alakúra kék horgoló fonalat csomóztam fel.

    Fórumozok
    Az én férjem tavaly megígérte, hogy idén kapok kandallót! :D felelőtlenül igérgetett szerintem :D én nagyon szeretnék kandallót, de nem is tudom, hogy hova tenném :(
    Hahhha, jó ez a kép :D
    Az adventi naptár nem tudom milyen lesz nálunk idén :o lassan ki kell találni.

    Katicácska
    A blogba minden felkerül,(receptek, ajándéköteltek, tanácsok) de idővel, mivel olyan sok hozzászólás és remek ötlet születik, hogy nem tudom napra készen tölteni őket a blogba. Igy is van már egy külön füzetem, amibe jegyzetelem a hozzászólás számát, az ötletadót és a témát, amikor sikerült feltennem a blogba, akkor kipipálom.

    előzmény:
    borcsamama (376)
    2013-09-06  21:32
  6. 2013. szeptember 7. 08:12396.

    A sajtos tallért mi egyszerűen csak "sós nyomós"-nak nevezzük. Kis családom szerint akár minden héten megsüthetném :)

    Szerintem is nagyon finom - meg a kolleganőim szerint is.

     

     

    Sós nyomós

     

    1,20 kg liszt

    15 dkg zsír

    2 egész tojás

    25 dkg margarin

    2 pohár tejföl (kicsi)

    1 cs sütőpor

    köménymag - ízlés szerint (nálunk jó sok)

    20 dkg trappista sajt

    2 evőkanál só

     

    A lisztben elmorzsoljuk a margarint, a zsírt. Hozzáadjuk a többi hozávalót, jól összegyúrjuk. 

    Én kis cipókat szoktam csípni a tésztából, azt is jól átgyúrom, vékonyra nyújtom, 4-5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrom és megsütöm - azzal az igazi, régi, vasból készült, nehéz tallérsütővel :) :)

     

    Jó sok lesz ebből a mennyiségű alapanyagból, de nálunk ez se tart sokáig.

     

  7. 2013. szeptember 7. 07:55395.

    kicidia,

     

    Nagyon szívesen, biztosan sikerülni fog :) 

    előzmény:
    kicidia (392)
    2013-09-07  00:22
  8. 2013. szeptember 7. 07:19394.
    Én már elkezdtem gyűjteni a gyufás dobozokat. Ebből készül majd a családi adventi naptár. Különböző papírokkal becsomagolom, beszŕmozom őket és beleteszem egy üvegtŕlba. Dísznek is jó és persze minden este együtt húzhatunk.
    előzmény:
    fórumozok (385)
    2013-09-06  23:31
  9. 2013. szeptember 7. 07:11393.
    Jó reggelt!

    Nagyon jól hangzik ez a fürdősó. Idén ez is felkerül a listára:-)
    előzmény:
    *Noa* (380)
    2013-09-06  22:48
  10. 2013. szeptember 7. 00:22392.

    Kedves Aniko0126,

     

    köszönöm szépen a tippet. én eddig 2komponensűvel próbáltam sikertelenül, uh mindenképp ki fogom próbálni a technikádat :)

     

    nagyon köszönöm még egyszer :) 

    előzmény:
    aniko0126 (276)
    2013-09-05  22:02
  11. 2013. szeptember 7. 00:01391.
    Így van ez az advent keksz esetében is! Valahol valaki megosztotta és azóta is itt kering! Majd meglátjuk, hogy mit mondanak a többiek..
    előzmény:
    *Noa* (390)
    2013-09-06  23:47
  12. 2013. szeptember 6. 23:47390.
    Nem az én érdemem,a neten találtam rá!!!
    előzmény:
    Katicácska (386)
    2013-09-06  23:32
  13. 2013. szeptember 6. 23:40389.

    Kedves Démétér!

    Köszönöm, ez jó ötlet, mert ha én böngészném végig az  összes hozzászólást, lehet, hogy el is kerülné a figyelmemet. Így hamarabb célba érek.  

    előzmény:
    Démétér (367)
    2013-09-06  20:19
  14. 2013. szeptember 6. 23:37388.

    Szépek a karácsonyi kéztörlőid. 

    Szeretem, ha mindenhol Karácsony van!

    Kanadában nagy hagyománya van a házak dekorálásának, olyan minden, mintha az ember egy gyönyörű meében járna. Természetesen ott szereztem be pár szép karácsonyi kéztörlőt. 

    Szerettem volna fotót feltenni, de már kifolyik a szemem, reggel óta gép előtt vagyok. Most megyek aludni.

    Mindenkinek szép álmokat! Álmodjatok Karácsonyost!  

     

     

    előzmény:
    Katicácska (359)
    2013-09-06  15:14
  15. 2013. szeptember 6. 23:33387.
    áááááá most látom, hogy a kép lemaradt
    előzmény:
    fórumozok (383)
    2013-09-06  23:26
  16. 2013. szeptember 6. 23:32386.

    Hogy ez milyen jó kis receptúra, nagyon ügyi vagy!  Imádom ezeket az otthon készült kenceficéket! Egy sk. krémmel, sk. naplóval és pici ízelítővel az adventi kekszből és/vagy mézeskalácsból szép kis csomagocska válhat barátnők részére!

     

     

    Hölgyek! Az ötletelős blogban is megjelenhetne a recept, mint ajándékötlet, nem? 

    előzmény:
    *Noa* (380)
    2013-09-06  22:48
  17. 2013. szeptember 6. 23:31385.

    tudjátok mit lehet még most elkezdeni?

    gyűjteni az adventi naptrának való wc-papír gurigákat vagy teás dobozokat

  18. 2013. szeptember 6. 23:28384.
    azt hiszem ez a karikatúra itt mindenkire igaz
  19. 2013. szeptember 6. 23:26383.
    húúúúúú ... eszembe jutott a tavalyi nagy kedvenc ... a kandalló ... idén kinek lesz? ki csinál?
  20. 2013. szeptember 6. 23:25382.

    ha már muffin

     

    karácsonyfadíszt is lehet muffin formájút csinálni ... filcből és keresztszemes hímzéssel (e kettő szinte természetes) ... meg egy kis kézügyességgel gömbből ... egy muffin papírba bele kell ragasztani egy gömböt, úgy, hogy az akasztós része felül legyen (akár kicsit ferdén is) ... a gömböt ki kell dekorálni olyanra, mint egy igazi  muffin és az akasztót be kell festeni (pl. pirosra, mint egy koktélcseresznyét) ... használhatók a dekoráláshoz gyöngyök, flitterek, csillámok ... szerintem akár egy törött gömb is használható, ha a sérült részt el tudjuk tüntetni a papírban

    előzmény:
    *Noa* (380)
    2013-09-06  22:48
  21. 2013. szeptember 6. 23:21381.
    Szisszka:miből készült a karkötő?
    előzmény:
    Szisszka (329)
    2013-09-06  12:16
  22. 2013. szeptember 6. 22:48380.

    Köszi!!

    Én tavaly fürdőgolyót készítettem ajándékban!!

     

     

     

    Fürdőgolyó- muffin: 220 gramm szódabikarbóna 100 gramm citromsav (finom porrá őrölve – nem durva szemcsés, akkor nem lesz szép az alkotás) 100 gramm kukoricakeményítő (ez fogja adni a keménységét)

    kb. 60 gramm olíva olaj (vagy kakakóvaj, kókusz olaj vagy bármilyen olaj, vagy olajkeverék) folyékony állapotban, ha szilárd növényi olajat használsz, akkor takarék lángon olvaszd meg őket

    eukaliptusz illóolaj tetszés szerint (én ehhez a mennyiséghez 200 csepp illóolajat használok (100 %-os hígítatlan fajtát), ettől nyugodtan eltérhetsz, ha kevésbé illatosat szeretnél, de én imádom, ha erősen illatozik.tehetsz hozzá, de nem szükséges: bármilyen természetes színezéket (figyelem: a kád vizét is meg fogja színezni, ha sokat teszel) Elkészítés: A citromsavat, a szódabikarbónát, a kukoricakeményítőt tedd egy tálba, majd keverd jól össze őket. Az olajakba csepegtesd bele az illóolajat és az egészet folyékony állapotban tedd a szilárd hozzávalókhoz. A szükséges még olaj, pótold. Ne vízzel, inkább olajjal! Gyúrd össze az egészet a kezeddel, de jó erősen, mert ha nem tapasztod össze eléggé a masszát, akkor megrepedhet. Formázd tetszés szHa készen vagy, tedd félre kb. 2-3 napig keményedik, és utána már használhatod is. Kitűnő saját készítésű ajándék.erint: formázz golyókat, teheted szilikon rózsaformába, muffin formába vagy bármilyen általad választott formába. Én szilikon muffin formákba nyomkodtam, majd a végén a masszához kevertem egy kis algaport, ezt a tetejére halmoztam, és jó erősen hozzányomtam. Szerintem jól megy az eukaliptusz illatához ez a zöldes szín... 

     

    előzmény:
    Katicácska (379)
    2013-09-06  21:52
  23. 2013. szeptember 6. 21:52379.
    Noa, 8-10 deka lehet. Ám jobb csészézni, mivel könnyebben tudod követni, hogy egy csészényi keverékből hány tömb készült.
    előzmény:
    *Noa* (373)
    2013-09-06  21:11
  24. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2013. szeptember 6. 21:51378.

    Szép estét!

    Már megint szeptember..... megint jön a karácsony?????

    Olyan jó erről beszélgetni. Lehet, hogy nem veletek beszélgettem  erről tavaly, csak persze nem 2013-as dátummal,  akkor bocs.

     

    előzmény:
    Szisszka (1)
    2013-09-01  11:14
  25. 2013. szeptember 6. 21:38377.

    Encsyke, köszönöm! Jó is ezeket elkészíteni..

     

    Sziga..bevallom, hogy nálunk is inkább dísz, mint használati tárgy!  

    előzmény:
    sziga (371)
    2013-09-06  20:53
  26. 2013. szeptember 6. 21:32376.

    Oda jutottam én is, hogy egyszerűen nem győzök visszaolvasni, pedig én ráadásul egész nap itthon vagyok, és állítólag a nyugdíjasoknak rengeteg idejük van. 

    Hát nem tudom, nekem fele annyi sincs, mint amennyit hasznosan be tudnék osztani.  

    Ha csak azt számolom, hogy  reggel torna, - lusta vagyok de ezt muszály- napi rendrakás, főzés,  és naponta minimum 2 órát itt vannak a kisunokáim, akkor a délelőtt már el is ment.

    Ebéd után kis pihenő, olvasás vagy filmnézés. A nap többi részében mindig más teendő, pl. varrás,  befőzés, sokszor ipari mennyiségben, vagy kert,  és már este is lett.  

    Ha nem is tudok minden hozzászólásra reagálni, azért olvasok, és írok is amikor tudok.  

  27. 2013. szeptember 6. 21:31375.

    Banyoc@:

    A blog ötlete nem tőlem származik, még a 2012-es topicban vetette fel valaki, hogy jó lenne, ha idén is lenne (bocsi, hogy nem emlékszem ki volt az, mostanában szita agyam van :/ ) én pedig elvállaltam a készítését, nagyon szívesen teszem :) 

     

    LJankának valóban hatalmas puszi a tavalyi blogért, sokmindent onnan tanulok!!!! :)

      

     

    Azért csak most reagáltam erre,  mert most értem ezekhez a hozzászólásokhoz, ahogy gyűjtök ki a blogba a dolgokat :) 

    előzmény:
    banyoc@ (246)
    2013-09-05  09:25
  28. 2013. szeptember 6. 21:30374.

     Sziasztok :)

    Hű, mennyi új hsz lett reggel óta    Alig győzöm visszaolvasni. Rengeteg jó ötletet írtatok, az ember lánya csak kapkodja a fejét

     

    banyoc, rosemary, Szisszka, tutusatu

    köszönöm az elismerő szavakat a dobozkáim nevében is.

     

     borcsamama

    Köszönöm

    Másik kedves kreatívkodásom az üvegmatrica festés.

    A varrás kb. 25 éve tartozott a kedvenceim közé, akkor nagyon sok mindent varrtam a kisfiamnak.

     

     

    Dém

    fantasztikus ez a pulyka karácsonyi szinekben, főleg, hogy makói kolbász

    van benne:) 

    Jobbulást kívánok pihenj kicsit.

     

     

     

  29. 2013. szeptember 6. 21:11373.
    Katicácska: nagyon jó és egyszerűnek tünik az elkészítése!! Az 1/3ad csésze az kb hány deka?
    előzmény:
    Katicácska (309)
    2013-09-06  10:29
  30. 2013. szeptember 6. 20:55372.

    Újra a recept, mert a másolás során valami bibi történt a fél csomag sütőporral :)  

     

     

    ISLER

     

     

    30 dkg liszt

    20 dkg margarin

    10 dkg porcukor

    1 egész tojás

    1 csomag vaníliás cukor

    1/2 csomag sütőpor

    1 kávéskanál őrölt fahéj

    1 evőkanál kakaó

     

     

    A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk a margarint, összemorzsoljuk, végül a tojással tésztát gyúrunk (ha a tészta túl kemény vagy nem áll össze, akkor kevés tejfölt adunk hozzá). Sütés előtt egy órát hűtőben pihentetjük . Nyújtjuk, korongokat szaggatunk és sütjük.

     

    A megsült, lekvárral összeragasztott korongokat 1 napig állni hagyjuk, majd olvasztott étcsokoládéba mártjuk.

    előzmény:
    Szamócalányka (370)
    2013-09-06  20:50
  31. 2013. szeptember 6. 20:53371.

    Katicácska: nagyon szépek a kéztörlők, de én biztos hátrakötném a kezét az egész családnak, mielőtt beletörlik az általuk tisztának gondolt - de szerintem még mindig mocskos - mancsukat!

     

    Szisszka: naná, hogy jövök!

     

    Ma a közértben egy nő előttem egy neonsárgazöld pólóban nyomult amire az volt rányomva, hogy Merry Crishtmas, gondoltam na ez sem komplett, aztán mélyen magamb néztem és rájöttem, hogy tulajdonképpen én sem csak nem írom ki a hátamra 

    előzmény:
    Katicácska (359)
    2013-09-06  15:14
  32. 2013. szeptember 6. 20:50370.

    Ajaj lányok, tényleg gyorsan szaporodnak a hozzászólások, nem tudom tartani a tempót. Szuper ötletek vannak (szőnyeg, mustár, krémek, marcipános keksz).

    Ma előkerestem nektek az egyik elmaradhatatlan karácsonyi süti receptemet, az islert (cukrásztól származik és tényleg szuper). Egyébként ebből a tésztából szoktam a linzert is készíteni, csak kihagyom a kakaóport és a fahéjat. Ja, és mindig legalább dupla adag készül...

     

     

    ISLER

     

    30 dkg liszt

    20 dkg margarin

    10 dkg porcukor

    1 egész tojás

    1 csomag vaníliás cukor

    ˝ csomag sütőpor

    1 kávéskanál őrölt fahéj

    1 evőkanál kakaó

     

    A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk a margarint, összemorzsoljuk, végül a tojással tésztát gyúrunk (ha a tészta túl kemény vagy nem áll össze, akkor kevés tejfölt adunk hozzá). Sütés előtt egy órát hűtőben pihentetjük . Nyújtjuk, korongokat szaggatunk és sütjük.

    A megsült, lekvárral összeragasztott korongokat 1 napig állni hagyjuk, majd olvasztott étcsokoládéba mártjuk.

  33. 2013. szeptember 6. 20:43369.
    Adventi kéztörlő - én is akarok!!!!! Nagyon aranyos ötlet!
    előzmény:
    Katicácska (359)
    2013-09-06  15:14
  34. 2013. szeptember 6. 20:37368.

    Sziasztok!

    Szeretnék is csatlakozni hozzátok karácsony imádok.  

    Persze ha szívesen fogadtok.

    Minden évben követem a fórumotokat és imádom.

    Rengeteg ötletet merit itt az ember.

    Nem mondom, hogy minden percben itt leszek, de ahogy tudom követem a dolgok menetét.  

    Jó készülődést mindenkinek! 

  35. 2013. szeptember 6. 20:19367.

    Szívesen :)

     

    Nekezd, ha gondolod, nézd meg a #302-es hozzászólásban a pulykamell-receptet, hátha tetszik. 

    előzmény:
    tutusatu (366)
    2013-09-06  20:06
  36. 2013. szeptember 6. 20:06366.
    Nagyon jól hangzik, el is mentettem:-) köszönjük sok finom receptet
    előzmény:
    Démétér (301)
    2013-09-06  10:05
  37. 2013. szeptember 6. 20:05365.

    Sziasztok !

     

    Ettől tartottam, Nem tudlak utolérni titeket az olvasásssal, olyan ütemben születnek a hozzászólások.

    Pedig nem csak olvasni, de hozzászólni is szeretnék. 

    Most elintézem a kötelező gyakorlatokat és utána olvasok.

     

    A 23-i vacsora második fogásához szeretnék itt ötletekre vadászni.

    Pulyka mellet szoktam c sinálni, finom is szokott lenni, de váltpztatok, ha érdemes. 

     

  38. 2013. szeptember 6. 20:00364.

    Sziasztok!

    Én ma reggel megcsináltam  a martinit.A citrom még nem ment le csak néhány mazsola .Mikor lehet kb.először szűrni?Nekem nagyon erjed és megjelent 1-2muslica a konyhába .Ti hová tettétek ?Köszönöm!

  39. 2013. szeptember 6. 19:58363.
    Meseszép...
    előzmény:
    aniko0126 (286)
    2013-09-06  07:00
  40. 2013. szeptember 6. 19:06362.
    6 hét után kell először szürni?
    előzmény:
    banyoc@ (271)
    2013-09-05  20:24
  41. 2013. szeptember 6. 17:47361.
    Démétér
    Jobbulást! Gyógyulj meg gyorsan! A kis Csengettyű városra mindig rácsodálkozom, hogy mennyire szép! :)

    Bea
    A mézeskrémest imádom, még sosem csináltam, lehet hogy majd most ;)
    A töltött káposztával is igy voltam, hogy kedvenc kajám, de évekig meg sem próbálkoztam vele. Aztán egyszer volt "szerencsém" egy töltött káposztának nevezett valamihez... De hirből sem ismerte a töltött káposztát szerintem... Nna akkor határoztam el, hogy meg fogom tanulni a készitését :)

    Karibetti
    Mindenki volt kezdő háziasszony :) 10 évvel ezelőtt én még a bundáskenyeret is remegő kézzel csináltam :D

    Fonica
    Jobbulast a lanykadnak!
    De jo ez a pompom szőnyeg! :) mondjuk nálunk a kutya betámadná :D

    Borcsamama
    Köszi az ötletet, ki fogjuk próbálni igy is a spenótot! Olyan jó, hogy kezd egyre több mindent megenni a fiam :) volt időszak amikor mindenre azt mondta, hogy nem szereti! :( a kicsivel nincs ilyen gond, mindent szeret :D

    Gragi
    Köszi :)
    A xszemessel én is igy vagyok, 2 gyerek + férj mellett képtelenség. Nálunk ha a gyerekek elalszanak, akkor a férj igényli a vele való foglalkozást meg a közös esti filmnézést! :D

    Sziga
    De jó, hogy itt!!!!!! :)

    Katicácska
    Nagyon aranyosak a keresztszemeseid! :)


    előzmény:
    Démétér (321)
    2013-09-06  11:44
  42. 2013. szeptember 6. 15:16360.
    Énis énis ééénis!  Csudijó idő van kint! Ha ilyen lenne a nyár végig, azt imádnám a legjobban!
    előzmény:
    sziga (358)
    2013-09-06  15:01
  43. 2013. szeptember 6. 15:14359.

    Megtaláltam a 6 (úristen?!) éve készült fotókat a törcsiről.. (bocs, egész picikék) A minták egy újságból vannak, de menet közben kiegészítettem őket, hogy jobban mutassanak. Ez az adventi kéztörlőnk....

    ......és erről eszembe jutott hogy elő kéne majd túrni valahonnan..de hol is van?? Szerencsére van időm a keresésre!

    előzmény:
    gragi (357)
    2013-09-06  14:53
  44. 2013. szeptember 6. 15:01358.

    Sziasztok!

     

    Bejelentkezem én is! Már napok óta olvasó üzemmódban vagyok :)

     

    Azért én karácsony imádat ide-oda élvezem ezt a napsütést :)

  45. 2013. szeptember 6. 14:53357.

    Szisszka, nagyon jók a karkötők, tetszik!

     

    Bizony a keresztszemezéshez idő kell, ami nekem nem sok van 2 gyerek és 1 férj mellett. Hímezni leginkább akkor tudok, mikor már alszanak a gyerkőcök. 

     

    Bea, itt nem találsz esetleg neked megfelelő anyagot? 

    http://kezimunkahaz.hu/spl/121842/Terites-kelle kei

    Tényleg nagyon szépek ezek a terítők, de nekem sztem fél életem rámenne, mire elkészülnék egy ilyennel.

     

    fonicia, húúú, de jól néznek ki ezek a szőnyegek. A Tied mekkora lesz? Kb? 

    előzmény:
    Katicácska (331)
    2013-09-06  12:22
  46. 2013. szeptember 6. 14:35356.

    A martinit én is ki fogom próbálni.  Valamikor nekem is megvolt ez a recept, de sose csináltam meg. 

     

    Írtam neked emailt, megkaptad? 

    előzmény:
    banyoc@ (292)
    2013-09-06  08:23
  47. 2013. szeptember 6. 14:32355.
    Jó ízlése van a fiacskádnak, nagyon finom együtt a főtt vagy párolt krumpli spenóttal, persze itt nem a főzelékre gondolok.  Sokszor csinánom leginkább hal mellé, jó sok fokhagymával párolom a spenótot kevés vajon. Másik változat, amikor spenót helyett mángoldot párolok ugyanígy. 
    előzmény:
    Szisszka (291)
    2013-09-06  08:23
  48. 2013. szeptember 6. 14:27354.

    Próbáld ki minél előbb! 

     

    Már a tegnap este köddévált hozzászólásomban is írtam, nagyon szépek a munkáid, valamikor én is csináltam ilyesmiket is, még mielőtt a varrás szerelmese lettem. 

    Néha azért most is elkalandozok más technikák felé, sokmindent kipróbáltam már, több-kevesebb sikerrel.  

    előzmény:
    aniko0126 (285)
    2013-09-06  06:15
  49. 2013. szeptember 6. 14:23353.

    Az is, érdemes kipróbálni.  Legutóbb úgy készítettem, hogy a marcipánmasszát is én csináltam darált mandulából.  Karácsonykor megmaradt néhány csomaggal, abból gyúrtam össze a masszát, jól becsomagoltam, még most is van belőle a fagyasztóban. 

     

    Ma délelőtt a főzés mellett sütögettem is kicsit. Begyúrtam három adag narancsos-csokis kekszet, kettő szintén a fagyasztóban landolt, ugyanígy egy adag a citromos változatból is.  A többi még a hűtőben várja hogy délután megsüssem.  Ja és csokizásra vár egy adag sportszelet is. 

    előzmény:
    Démétér (280)
    2013-09-05  22:27
  50. 2013. szeptember 6. 14:12352.

Címlap

top