Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egy nehéz döntés után
Létrehozva: 2015. január 27. 07:56
A megcsalás igen gyakran előfordul a mai kapcsolatokban, az okok különbözőek.. van ahol tartósan van jelen, van ahol egyszeri botlás, mégis felborul miatta minden.
Engem az a változat érdekelne - lehetőleg olyanoktól, akiknek van személyes tapasztalata - amikor tartós szeretői viszony után, amiben érzelmek is voltak nem csak szex, mégis megpróbálták valamilyen okból a házasfelek újra. Sikerült-e, ha igen, hogyan túltenni magukat a történteken...? Mi van, ha mindent megteszel, hogy bizonyíts, a partner még hónapok után is bizalmatlan, gyanakvó...?
Hogy mi a jobb.
Ennek kapcsan megkerdeznem.Jobb volt a no/ferfi nalatok,akivel megcsaltak?
Egyik se jo...:((
Ha jobb azert szr,ha rosszabb,azert.
Sztem..
En megkerdeztem...miert nem egy jo novel??
Gondolom sok valasztas nem volt nok teren...ez volt keznel..
Hidd el,az se sokkal jobb,ha nem tudsz semmit...sot...
A ferjem nem tul bobeszedu amugy sem..de ugy kellett kihuzni belole reszleteket(na nem intimeket)
Meg most majd ot ev utan se tudok mindent...
De mar egyre kevesbe erdekel es szamit...
Hú, néha nagyon egy rugóra járunk... :) én ezt még a legelső próbáljuk meg újra alkalommal kértem >> óriási felháborodás... de persze, bízzak vakon. Én a kereteit egy házassági szerződésben látnám megoldottnak..."Persze" azóta nem merem felhozni újra. De egy ilyen engem is megnyugtatna, TI részéről egy szép gesztus lehetne a felesége felé.
Hogy itt hogy fogalmaz és otthon, az -remélem - nem egyforma. De lehet nem is kell mondani, lehet érezni.
Nem tudsz aludni? :(
Nem erről van szó. Persze, hogy egy ilyen döntés sosem könnyű. De ha példának okáért az én férjem nyilatkozna így, páros lábbal rúgnám ki!! Tudod miért? Mert ha ez ekkora áldozat, nekem ne játsza a mártírt, nehogy már mčg čn érezzem magam megtisztelve, amiért velem méltóztatott maradni! Senki ló helyett ne kényszerítsenek engem a szamár szerepébe, mert ennél többre tartom magam.
" figyeld csak a topikod címét: egy nehéz döntés után..."
Szerinted könnyűnek kellene lennie egy ilyen döntésnek? Azért egy megcsalásnak többféle indítéka lehet. Lehet alkalmi megingás, egy tisztán szexpartneres valami és lehet egy szerelmi kapcsolat is. Az nagyon életszerűtlen, hogy valaki talál egy harmadikat, akiről úgy tűnik (és most a téma szempontjából mellékes, hogy csak úgy tűnik, vagy tényleg az is) hogy jobb (lenne) vele az élet. A házastárs mellett elsősorban az szól - és ez nem kevés!! - ami a hosszú múltat, és a közös gyerekeket, közös egzisztenciát illeti. Itt az ember nehéz döntés előtt áll, nézze az önös érdekeit, hogy most ki mellett érzi magát jobban, vagy döntsön felelősséggel úgy, hogy a megborult családi életét próbálja rendezni. Tekintsünk el attól, hogy ki mit és hogyan rontott el, a lényeg, hogy nehéz dönteni. Belátni is nehéz azt, hogy hibáztam és lemondani sem könnyű valami kecsegtetőről.
Más. Érdekes olvasni, hogy a bizalom mennyire megingott a megcsalt felekben. Vagyis, hogy mennyire nehéz eldönteni belül azt, hogy én igenis hiszek a másiknak. Egyszer ugyan átvágott, de másodszor miért tenné meg? Talán tiszta sor, hogy még egyszer nem játszhatja el a szánom-bánomot, egy újabb megcsalással egyértelműen és végérvényesen felrúgná a kapcsolatot.
Van egy merésznek tűnő ötletem, kíváncsi vagyok mit szólnátok hozzá? Tételezzük fel, hogy a csaló fél, komolyan gondolta a visszarendeződést. Tiszták a szándékai, nem akar többet félrelépni. Mi az akadálya annak, hogy esetleg a szándékai mellé felsorakoztasson valami nyomós érvet is. Tudom, hogy merészen hangzik, de én elgondolkodnék azon, hogy a csaló fél, ajánljon fel egy komoly összeget (a fele királyságát) foglaló formájában. Ha igazán tiszták a szándékai, akkor nincs vesztenivalója, viszont ha megint félrelép, akkor elbukja a foglalóját.
És persze ez az "üzlet" teljességgel lehet közös is, aki félrelép, az egzisztenciálisan sodorhatja veszélybe magát. Szerintem jobban meggondolnák magukat a felek, hogy mit lépnek. és bizony, ha elviselhetetlennek érzik a párkapcsolatukat, akkor még - becsületes módon - időben jeleznék, hogy számukra nem fojtatható a házasság, nem csupán azután, hogy katalizálja az eseményeket egy harmadik. Aki meg szereti a hazárdjátékot, lelke rajta, a megcsalt félnek legalább anyagilag van valami haszna a kudarcból.
Nyilván a jogi hátterét jól át kellene gondolni ennek a dolognak, de most csak az elv az érdekes: csaló fizess! :))
Szerintem ezzel elég jól ki lehetne ugrasztani a nyulat a bokorból. Kiderülne, hogy mennyire komolyak a szándékok.
Akárhogy is, nincs visszaút.Soha.
En is mar kerdeztem tole, hogy mi volt az annyira nehez dontes, elmenni vagy visszajonni, de valasz nem jott.
Mielőtt lebukott volna a férjem, az egyik nagyon árulkodó megszólalása az volt, amikor nagy szomorúan közölte velem, hogy elengedték az egyik munkatársát, másnaptól nem jön többet. Csak néztem rá, mert furi volt, hogy ez ennyire megérinti, mert egyébként nem az a mások problémáján sokat rágódó fajta.. hát ez volt talán az első jel részéről.
Azután a lebukás estéjén az elengedett kolléganő volt olyan türelmetlen, hogy megcsörgette, hogy induljon már...
Ambivalens érzések kavarognak bennem, örökké, mert ha ezt felidézem, az árulása újra dermesztő érzéseket kelt... miközben ott van, hogy velünk maradt, és hagyjam már az egészet a fenébe...
Néha nem bánnám, ha lenne egy amnéziám. Ugyanakkor sosem szeretném elfelejteni, hogy még egyszer ne bízzak ilyen vakon.
Restart.... nekem most világosodott meg az agyam! Tudod miért nem bocsát meg a feleséged? figyeld csak a topikod címét: egy nehéz döntés után...
Ha ennyire nehéz volt ez a döntés, miért gondolod, hogy ő ezt a nehézségét nem érzi úgy át, ahogy te közvetíted feléje? Nehéz volt meghoznod azt a döntést, hogy visszamenj... hogy vagy képes még ezzel is bántani? Értsd meg, itt nem te hoztál áldozatot, hanem ő hoz nap mint nap, hiszen a rettenetes bizonytalansága ellen dolgozik. Gondolkozz el ezen...
Uhh ez a mindent el kell mondania nekem nagyon kemény tud lenni... tényleg mindent elmondott...(mondjuk elköltözés előtt, hogy milyen albérleteket néztek és azok milyen jók/rosszak... most komolyan... MI KÖZÖM HOZZÁ????) sok mindent jobb lenne ha nem tudnék, nem velem akarta volna megbeszélni... bár azzal vígasztalom magam végül biztos az is bennevan, amiért végül maradt, hogy hiába a sok jó, ha azt velem nem oszthatja meg... (de ez inkább vígasztalás és magyarázkodás a másik mosdatása utolsó utáni pillanatban is, mint a valóság, tudom, tudom... de valóban valamiféle tudathasadásos állapotba bírnak ilyenkor kerülni, minden realitástól elszakadva... én még ezzel próbálom magam túljuttatni az emlékeken, próbálok erre az időszakra úgy gondolni, mint ha "beteg" lett volna... végülis az is volt)
Igen, valahogy úgy. De én persze nem is álmodtam, mit csinál, ezért nem érthettem. És mindig voltak olyan megjegyzései, hogy pl.: Látott egy kolléganőm a buszon. vagy Te nem kapsz kitüntetést? Meg ilyenek. De ez csak akkor kapott értelmet, amikor megtudtam és azt is, hogy ki volt őnagysága. Nem szabad ennyire bízni senkiben, mint ahogy én bíztam őbenne.
Úgy érzed tulajdonképp "megbeszélte" veled a dolgokat, csak te nem tudtad mire vélni a fura közléseit kérdéseit?
Biztosan leírtam már, de ugyanígy éreztem én is. Immár a 9-k hónapja kinlódok, de csak belül. Néha kicsúszik egy-egy kérdés, kritika, de általában lenyelem. De hogy mikor felejtem el? Viszont mindketten úgy voltunk, hogy rájöttünk, nem tudunk egymás nélkül élni. Bármekkora a csalódás, bármi történt, nem megy a másik nélkül. Most így visszagondolva, néha tett megjegyzéseket, amiket nem tudtam mire vélni. Mint egy tudathasadásos, velem szerette volna megbeszélni az élményeit. Abszurd, nem?
Mert mindent el kell mondania nekem. Csak azt nem értem, akkor azt miért nem mondta, hogy itt a lehetőség, megtegye? vagy lehet, hogy akkor is utalt rá, de én nem értettem? Bele kell ebbe bolondulni.
Én azt mondom, hagyd veszekedni is egy darabig, kell ez, hogy megnyugodjon a lelke, aztán beszélj vele, és mondd meg neki, szeretnél te is megnyugodni, most egy ideig ne beszéljetek róla. Tegyetek úgy, mintha nem történt volna semmi. Hátha ez a megoldás?
Igen,ez is tipikus reakció, ha megtudjuk a megcsalás tényét,válni akarunk...ezzel én is így voltam...el is zavartam itthonról.
10 napi különlét kellett,hogy átgondoljam a dolgokat,és rájöjjek ,még szeretem,és adok egy esélyt..
Addig fogja a fejedhez vágni,amíg elevenen él benne a fájdalom, a sérelem....
Nekem pl.minden viccról, vagy filmről amiben ilyen téma, vagy jelenet volt, sírhatnékom támadt,és alig bírtam végignézni...
Még valami: a legnagyobb hiba, amit a csaló elkövet (bármi is legyen az ok), hogy megvárja azt a pillanatot, amikor már észreveszi maga körül a kísértésbe esés lehetőségét.
Meg kellene próbálni meghatározni és elérni érzelmileg azt az állapotot , amikor ez még nem történhetett volna meg. Ehhez mindketten kelletek teljes erőbedobással és előre nézve.
Érteni nem értheted, mert ez nálunk sem értelmi, hanem érzelmi kérdés és egyénfüggő, hogy ki mivel, hogyan, mennyi idő alatt tudja túltenni magát.
Igazából érdemes lenne tisztázni, hogy mitől is fél, mert fél valamitől, ezért kérdezte tőled az okot és a miértet.
Mi az, amitől mi nők a legjobban félünk?
Félünk attól, hogy a "másik nő" nagyobb hatással lesz rá, mint mi.
Félünk attól, hogy ha nagyobb a hatás, és elhagy, akkor mi lesz? Hogyan tovább, mi lesz a gyerekkel, mennyire szenvedi meg, mi lesz velünk, mennyire lesz nehéz, tudunk-e élni egyáltalán a másik nélkül stb. És még sorolhatnám.
Mondom, beszéljétek ezt át. Az is lehet, hogy segít, ha egy kis időre mondjuk elköltözöl. Ez legyen inkább felajánlás részedről, mintsem ultimátum.
Lehet, hogy írtad, de kiderült a megcsalás, vagy elmondtad?
Szerintem az is beszédes a kapcsolatra nézve, hogy hosszú távon létezhet benne egy ilyen titok. Ezt is lehetne boncolgatni.
Szerencsére csak elméletileg "osztom itt az észt":)
Szóval, igen, a megbocsájtás egy folyamat, ahogy a megbocsájtás kérése is. Szerintem.
Röviden: nekem az nem menne, hogy próbáljuk meg, megpróbálok megbocsájtani.
Az önmarcangolás megvan, de én akkor mondanék A-t, ha már nem marcangolnék. Se magamat, sem a páromat.
És ez ki tudja mennyi idő, de annak nem látom értelmét, hogy úgymond zöld utat adok az újrakezdésnek és még marcangolok, ki tudja meddig.
Én itt a döntés alatt arra gondoltam, rajtad áll, hogy élsz-e a felkínálkozó alkalmakkal, vagy észre sem veszed. Te éltél vele.
Ugyan nem tudom miért változtattad meg a döntésedet, és mentél vissza (igazából nem is nagyon érdekel) és még azt is elhiszem neked, hogy ez a helyzet nem jó egyikőtöknek sem, de kicsit próbálj magadba nézni: te tudnál bízni abban, aki egyszer már elment? Hosszú idő, míg elhiszi, hogy tényleg maradsz, és tényleg mellette vagy, nem csak kényszerdöntést hoztál.
Ne tudd meg hányszor kérdeztem meg a férjemtől, hogy megbánta-e, hogy velünk maradt? Soha, egy pillanatra se tétovázott a válasszal.. és engem ez győzött meg. Bár nyilván az is tény, hogy az önbizalmam (amúgy sem tengett túl) azóta se került elő... hiszen először az önmagamba vetett hitem vált semmivé...
Korábban sosem beszéltünk erről, de én hasonlóképp gondolkodtam, ahogy te is. A feleségem is gondolom, hiszen ő szinte azonnal válni akart és azon felül hogy az okokat és miérteket tudni akarta, csak egy megoldást látott és az nem az újrakezdés volt.
Az elmélet viszont nem ritkán eltér a gyakorlattól. Én még hiszem hogy ez működhet, csak ahogy írod is, nem értem miért kell újra és újra a fejemhez váni ezt, az nem segít az újrakezdésben egyikünknek sem.
"Nos, ha mégis megtörténne és megcsalna a férjem, és én az elveimmel szembemenve mégis úgy döntenék, hogy megbocsájtok, akkor annak számomra úgy lenne értelme, ha azt úgy tenném, hogy soha többé még csak célzást sem tennék neki a dologról. Hisz vagy megbocsájtok, vagy nem."
Elméletben.
Gyakorlatban meg a megbocsájtás egy folyamat, nem pedig egy nagy levegővétel... És lehet nem tenni célzást sem a másiknak, ettől még az önmarcangolás ott van... Erre mondtam, hogy időtlen időkig nincs értelme, mert ha még évekkel később is fáj, akkor jobb a másikkal együtt elfelejteni az egészet... de ez az önmarcangoló rész szerintem kihagyhatatlan. Az viszont teljesen egyéni, hogy meddig tart és valaki ezzel egyedül bírkózik meg, vagy a társa segítségét kéri (azaz a szemére vet dolgokat még újra és újra, persze azért ez is stílus kérdése.... mert nem mindegy milyen szituban és hogyan történik meg minek a hatására....)
Bár nem voltam ilyen helyzetben, de azért elmondanám a gondolataimat, ha nem bánod.
A férjem is és én is azt valljuk, hogy egy házastársi kötelékbe nem fér bele a másik átbaszása, ezért egy ilyen eset esetünkben egyértelmű válóok lenne, ebben kemények vagyunk, legalábbis elméletben. :)
Nos, ha mégis megtörténne és megcsalna a férjem, és én az elveimmel szembemenve mégis úgy döntenék, hogy megbocsájtok, akkor annak számomra úgy lenne értelme, ha azt úgy tenném, hogy soha többé még csak célzást sem tennék neki a dologról. Hisz vagy megbocsájtok, vagy nem.
Ha erre mégsem lennék képes, akkor a férjem által okozott fájdalomhoz társulna egy plusz negatív érzés, önmarcangolás amiatt, hogy teljesen értelmetlenül adtam fel az elveimet. És innentől kezdve kártyavár...
Lehet, kicsit kusza, amit leírtam, de szerintem át kellene beszélnetek nagyon őszintén ennek a történésnek a lelki vonzatait nagyon sok szempontot figyelembe véve akkor is, ha netán az sül ki belőle, hogy nem fog együtt tovább menni.
Igen én is ezt a visszahúzást érzem, de más kapaszkodót még nem találtam. A fellelhető szakirodalmat már átrágtam... ;)
Szia!
Végigolvastam a topikot, és kérdezhetek?
Mi volt alapjáraton a véleményetek, egy ilyen szituációról?