Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretnék gyereket ám!

manochka
Létrehozva: 2003. július 2. 12:13
Sziasztok! Nektek talán elcsépelt a téma, de én most tartok itt. Már 4 éve együtt vagyok a párommal. Úgy éltünk, mint a giccses amerikai filmekben. Boldogan, izgalmasan. De én egyre türelmetlenebbül szeretnék gyereket. Ő pedig még nem. Persze én arra várok, hogy majd ő is érezze azt a vágyat egy baba után, amit én. De úgy érzem (((el sem hiszem, hogy ezt én mondom))), hogy fogy az időm. Lassan 30 leszek, és még esküvőről sem beszéltünk soha a nagy boldogságban. Mi legyen? Kezdjek pánikolni? Vagy mégse? Mondjatok okosat, kérlek!
  1. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. július 27. 09:116226.
    Nagyon édes!!! Szereti a Tummy Tub-ot? Én is akartam venni, aztán letettem róla, maradt a jó üreg fürdetőkád, amit kb. 2 hónapig használtunk, utána mentünk a nagykádba.
    Tortázás óta minden kajájába be akar mászni és mérges, ha nem engedem. Viszont ma éjjel már nem kelt fel! Aludt 10től 6ig, akkor szopizott és azóta is húzza a lóbőrt, pedig sittet pakolnak markolóval konténerbe az ablaka alatt.

    Hát én örülnék, ha csak 30 fok lenne nálunk Zsófi szobájában hiába van redőny, 10re már 32-33 fok van a szobájában, a nappaliban mondjuk megy a légkondi ezerrel, de akkor is meleg van Kénytelenek leszünk beszereltetni még egyet az étkezőbe, az lehűti majd a lakás többi részét is.

    Esküvő ügyben kezet foghatunk, szintén aug. 5 és szintén nincs egy rongyom. Ráadásul barátnőm tegnap jól el is keserített, már ötödször indult el ruhát venni és azt mondja, hogy ami megfizethető, abból 38-as a legnagyobb, de az nekem kicsi

    Ma nem leszünk, megyünk anyuékhoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693737 (6225)
    2006-07-27  08:55
  2. Torolt_felhasznalo_693737
    Torolt_felhasznalo_693737
    2006. július 27. 08:556225.
    Sziasztok
    Rossz volt a netünk nem tudtam írni...
    ZSebi eszméletlen aranyos a nagylány ahogy küzd a tortával!!Elkezditek a tesótervet?
    Verus mi van Veletek?
    Mesi nagyon szenved.. borzasztó meleg van... estére már tiszta izzadt nyűgös, 30 fok van a lakában!és redőnyünk csak 2 hét múlva lesz...
    aug 5 én lesz az öcsém esküvője! NEm tudom hogy megyünk majd fel Budakalászra a picurral... Nincs egy rongyom amit felvehetnék
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. július 24. 13:116224.
    Kaptok hármat, aztán húzok takarítani, du. jönnek barátnőmék, gyerkőcök megint szétszedik a lakást, asszem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304799 (6223)
    2006-07-24  10:23
  4. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. július 24. 10:236223.
    Ezt a pangást Biztos mindenki nyaralni van, csak mi senyvedünk a negyediken

    Kinga, boldog névnapot kívánunk!

    Tegnap megvolt anyuéknál a nagy családi szülinapozás, majd teszek fel képeket.

    Márti? Verus?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. július 18. 19:166222.
    Egy kis képes riport a ma délutánról
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. július 18. 12:376221.
    ááá, nem tudom, kollégájával mennek munkaügyben Az én jogsim lejárt, kicsilány (aki mától ugye már kisgyerek korba lép ) meg az elmúlt 1 hét alatt jól megutálta a gyerekülését, tuti nem bírna ki egy szegedi utat benne

    Nyaralás jó volt, bár gyerekkel nem igazán lehet pihenni. 1 délután volt, mikor én is ledőltem vele, na az jó volt

    Megyek tovább rendet rakni...

    annnnnnnnyira cuki Emese! Fűzöm apát, hajtsunk rá a kistesóra, de nem igazán akaródzik neki Én meg ahogy nosztalgiázok (1 éve ilyenkor már vígan vajúdtunk EDA után), egyre jobban szeretnék még egy babát...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693737 (6220)
    2006-07-18  12:21
  7. Torolt_felhasznalo_693737
    Torolt_felhasznalo_693737
    2006. július 18. 12:216220.
    Szia
    Hogy telt a nyaralás?
    Nem kiséred el apát?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304799 (6219)
    2006-07-18  11:45
  8. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. július 18. 11:456219.
    Nagyon cukorfalat! Mondtam apának, menjünk Szegedre, ő megy is csütörtökön, én meg nem

    Megjöttünk a nyaralásból, most pakolunk, délután szülinapozunk, hármasban... Hihetetlen, hogy 1 éve ilyenkor még a pocakomban tanyázott, most meg egyedül áll és pár lépést már hajlandó is megtenni egyedül... Rohan az idő...

    Na majd jövök, pussz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693737 (6218)
    2006-07-13  11:25
  9. Torolt_felhasznalo_693737
    Torolt_felhasznalo_693737
    2006. július 13. 11:256218.
    Na csak visszajöttök valamkor
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_693737
    Torolt_felhasznalo_693737
    2006. július 9. 08:576217.
    Jóreggelt
    Nemsikerült lekopognom.. a tündérkébl kijött a kisördög 1,5-2 óránként reszik és ordit néha néha úgy félórákat...Nem bírja a vihart...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_693737
    Torolt_felhasznalo_693737
    2006. július 7. 13:356216.
    sziasztok
    Köszönjük a köszöntést az első névnapja a kisasszonynak.Zsebi nagyot nőtt Zsófi! Hihetetlen nemsokára egy éves!!!Lekopogom de mi még mindíg alszunk éjszaka.. sőt egyre többet volt amikor teljesen átaludta 9 től fél hétig!!Egyébként meg csak 4-5 körül kel fel enni és ájul vissza.
    Verus boldog szülinapot neked!!!Hogy vagy? Nyaralás?
    Mi is találkoztunk Mártival megcsodáltam a lányokat meg Vincét. Kis vasgyuró nagyon édes, röhögött össze vissza Nagyon szép kék szeme van! Gondoltam bemutatom Emesének de a kisasszony jobban érdekelte a durmolás meg a kezem megevése...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. július 5. 12:276215.
    Húúúú, most látom csak, milyen rég írtam.

    Verus, utólag is nagyon boldog negyedszázados szülinapot kívánunk!

    Emesének pedig boldog névnapot mára!

    Nálunk semmi különös, illetve dehogynem! 2 napja éjszaka 7 órát aludtam egybe, erre hosszú-hosszú hónapok óta nem volt példa

    Jövő szerdán megyünk nyaralni, aztán a csajszi szülinapjára hazajövünk, onnantól kezdve csak szülinapozni fogunk, minden hétvégére jut buli Utána meg megyünk lagziba, Maszatka anyóséknál fog aludni, még nagyon töröm a fejem, hogy hogy oldjuk ezt meg...

    Képzeljétek, találkoztam Mártival és Vincével múlt héten a boltban! Vince hatalmas és tündéri! Nem szereti, ha nem látja anyát, úgyhogy kaptam egy kis ízelítőt a fiús sírásból, amíg Márti vásárolt. Aztán ahogy felvette, egyből vigyorgott a kissrác Illetve azt nem mondanám, hogy kicsi, majdnem akkora már, mint Zsófi Mutatok róla egy képet, aztán húzok vasalni, most úgyis alszik a leányzó

    Pusszanat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_693737
    Torolt_felhasznalo_693737
    2006. június 23. 10:416214.
    Most majnem lett időm írni.... na maj később
    tettem fel képeket... maj jövök becsszó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. június 14. 20:386213.

    Zsebi,szülinapom 25-én van,25 éves leszek,egyrészt fura,hogy már ennyi,idősödöm,aztán meg még nincs babánk,egyhelybentoporgunk,de büszke is vagyok a negyed évszázadomra Meg 25-én 25 leszek 

    A régi melóhelyed létezik még?Nem úgy volt,hogy beolvad más cégbe vagy valami gikszer volt,nem?Húgod még ott dolgozik?Anyud hogy van,tényleg????

    Mivel most velem van tele az egész oldal,befogom a számat és átadom a terepet nektek 

    Puszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304799 (6208)
    2006-06-09  08:27
  15. 2006. június 14. 20:356212.

    Márti,szerintem is nagyon édes Vince a fürdőzős képen,tetszik, hogy olyan husis  A különbséget én is felfedeztem Dóri és Lilla között,egyikük komoly,másikuk kis huncut 

    Tetőtérbeépítés,illetve padlásszoba már megvan,így van két szoba az emeleten.De az egyikben nincsen semmilyen fűtés és semmilyen vizesblokk,tehát csak a két szoba.És ugye elvileg úgy lenne érdemes nekifogni a bővítéshez is,hogy akkor több millából egy kalap alatt a jelenlegi felújítását és a bővítését is megcsinálnánk...

    Repülni jövő hétvégén megyünk,már parázok azért egy kicsit 

    Így a végére kívánok Márti nektek kitartást az ingázáshoz,sikeres berendezkedést Szolnokon a családnak és szép nyarat És várjuk az életjeleket!!!!

    előzmény:
    bocila (6206)
    2006-06-09  08:18
  16. 2006. június 14. 20:296211.

    Zsebi,az ötlet jó,de visszajutottunk ugyanoda,hogy bővíteni kéne a házat,illetve két lakást kialakítani belőle és ezt csak felfelé lehetne,jó meredek bejárati lépcsővel A hozzáépítés:tovább nem lehet beépíteni a telket,ama bizonyos beépíthetőségi százalék miatt.Visszatérve az emeleti bővítésre,ehhez is több millió kellene,ugyanúgy,mint a jelenlegi állapot felújítására.De ahogy ecseteltem a hiteleink összegét... De nyugodtan "ugass bele",hátha lesz építő ötleted,kívülállóként lehet,hogy jobban látod.

    Bibíí,én már taliztam Kingával  Igaz,annak már 1.5 éve kb.,de taliztunk,ugye Kinga?De valóban így lesz lehetőségetek talizni Mártival,amiért én irigykedem,pozitívan persze.

    Belyus,lemaradt az előző hsz-omból,hogy nekem is a halas kép tetszik a legjobban Zsófiról,na és mikor apujával együtt vannak 

    Zsebi,milyen volt a szombati találkozó?Jól éreztétek magatokat?

    Kitartás Zsófi makacsságához Végül férjed megy át hozzá éjjelenként?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304799 (6205)
    2006-06-08  19:08
  17. 2006. június 14. 20:226210.

    Belyus,örülök,hogy te is jelentkeztél Hogy sikerült a vizsgád?Ez most mennyire az uccsó?Mikor végzel a sulival???

    Tessék is minket többet zargatni!!!!

    Köszi az együttérzést,aranyos vagy 

    előzmény:
    Belyus (6204)
    2006-06-08  15:09
  18. 2006. június 14. 20:206209.

    Sziasztok! Jöttem megtörni a csendet 

    Kinga,meg mindenki,azért örülök,hogy megértetek a különélés szempontjából. Most ott tartunk,hogy én speciel rájöttem,hogy sehogysem jövünk ki még így sem egy hónapban már mióta,nemhogy még plusz 50-60-70 ezret albérletre adjunk ki .Ez van. És a nyaralásra is úgy készülök lelkileg,hogy feleannyira engedhetjük el magunkat,mint tavaly,magyarán nem lesz dőzsölés,akkor eszünk,ha éhesek vagyunk,akkor se degeszre és nem megyünk a kedvenc éttermünkbe,hanem csak a szállóban eszünk és csak séta,strand...csak az alap.De akkor is kikapcsolódunk és élvezzük a szabadságot (és egymást&nbsp. Na és a fentiek miatt muszáj lenne szombaton ismét a pü. tanácsadónkat felkeresnünk,nem igaz,hogy 100 ezret adunk ki hitelekre!!!! 

    folyt. köv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693737 (6203)
    2006-06-08  14:38
  19. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. június 9. 08:276208.
    Hűha, 5 hónaposan majdnem annyit nyom Vince, mint Zsófi (majdnem) 11 hónaposan... Hogy bírod cipelni a fenekét? Mondjuk ez hihetetlen, hogy már fél éves lesz, hiszen most született még csak! Én örülnék, ha csak 4 kg lenne rajtam, még mindig 6 van, de az stabil, nem akar moccanni

    Olyan már nekem is volt, hogy fájt a szopi, ha délután kimaradt egy, azóta jobban is kell figyelnem arra az oldalra, de lázig még sosem jutottunk el.

    Tegnap jelentős esténk volt: apával aludt el Zsófi, nem cicin Ha ez már flottul megy majd, akkor jön az éjszaka is apa megy át project, hulla vagyok, hogy csak 2-3 órákat tudok egyszerre aludni

    Verus, repülés engem is érdekel! Mikor is van a szülinapod?

    Belyusnak meg hajrá és drukk a mai vizsgákhoz!

    Hát kistesóval még csak tervezgetünk, meglátjuk, hogy bele merünk-e vágni ősszel, vagy várunk még egy kicsit Én szokás szerint nem bízok abban, hogy hipp-hopp összejön, mint Zsófi, apa szerint meg de. Ha tutira tudnám, hogy elsőre beköltözik, akkor május előtt nem kezdenénk neki, szeretnék egy tavaszi babát Ha viszont sokat kell rá várni, akkor bajban lennénk, mert a régi melóhelyemre nem tudok visszamenni...


    Na menek, megint "sírok, ha anya nincs mellettem" napunk van, a legnagyobb baj, hogy álmos a csaj (8 órát aludt az éjjel 3 részletben), de nem hajlandó elaludni...

    Átküldöm priviben Kinga számát, nem tudom, ő mikor jár erre legközelebb...
    előzmény:
    bocila (6206)
    2006-06-09  08:18
  20. 2006. június 9. 08:246207.

    Szeged-ügyben már nagyjából rendben vagyunk, megvan már a lakás, már Levente ott is alszik, mikor lent van, mi majd a hónap végén megyünk először, addig még suli, meg egy hét Szolnok... De mindjárt írok privit!

    Belyus, a Ti Zsófitok is tüdéri nő!  A halas kép meg tényleg szenzációs!!!  A vizsgádhoz megy a drukk! Priviben meg megy a jelszó...

    Na, most azt hiszem, jól belehúztam, termeltem Nektek egy kis olvasnivalót! NEm tudom, mikor jutok ide legközelebb, mert ugye vége a sulinak lassan, itthon lesz a 3 gyerek, aztán meg megyünk majd folyamatosan valamerre... de azért olvasni fogok, ha gépközelben leszek, és néha adok némi életjelet is, jó? Szeptembertől meg minden a régi kerékvágásban megy majd tovább, addig csak kibírjátok nélkülem   

    Ja, Verus, a lakást nem hagyjuk itt teljesen, apa vegyesen dolgozik Pesten és Szegeden, a héten 3-4 napot lent, 1-2-t itt, így ingázni fogunk, nem leszünk állandóan lent. De nem is tudnánk két hónapra itthagyni csapot-papot, virágok, kert, számlák... muszáj néha hazajönni...

    Na, tényleg befejezem, velem van már tele az oldal. Szép nyarat mindenkinek, és amint tudok, jövök!

    előzmény:
    bocila (6206)
    2006-06-09  08:18
  21. 2006. június 9. 08:186206.

    Sziasztok!

    Van egy nyugis reggelem, úgyhogy gyorsan helyzetjelentek  

    Zsebi: igen, Dóri az életben is sokkal komolyabb, mint Lilla. Kinézetre is, természetre is. Lilla tiszta apukám, egy örök vidám, jókedélyű csajszi, folyton rötyög valamin Vince is jókedélyű gyerkőc, majd meglátjuk, milyen lesz pár év múlva. Egyelőre kinézetre és súlyra inkább Lillára hasonlít, bár jól lekörözte a nővérét... Én valahogy abban a hitben éltem, hogy Lillánál már nem nagyon van ducibb baba, de van... Lilla fél évesen volt 8400 gr, Vince meg öt hónaposan 8430 gr.  És még mindig hízik, rendületlenül. Egyelőre csak szopik, megvárjuk a jövő hónap elejét, a fél éves kort, és akkor kezdjük majd a gyümölcsöket.
    A hisztikhez meg kitartást, és csak azt tudom mondani, kösd fel a gatyódat, mert lesz ez még így se  . Az igazi dackorszak majd olyan másfél-két évesen kezdődik, ez még csak amolyan light-os előjáték.
    Olvastam a 2005-ös fórumon, hogy pár hónap, és indul a kistesó projekt Klassz dolog a két éves korkülönbség a gyerekeknek, csak a szülőknek hajhullasztó picit, de hajrá!!!!    Menni fog, mi is túléltük  
    Jó hely ez a Szszm, nem? Lövöldöznek a bankban... még jó, hogy nem jártunk tegnap arrafelé!

    Verus, ez a költözősdi tényleg elég ördögi kör, de Zsebi ötlete nekem is tetszik! Vagy esetleg egy tetőtérbeépítés? Nem tudom, milyen a ház, lehet-e rá építeni, de ez is egy alternatíva lehetne... A tornázáshoz meg gratula!!! Úszógumim nekem is van, de még nem vitt rá a lélek semmiféle fogyókúrára. Nem tudom, hogy a harmadik terhesség az oka, vagy a császár, vagy csak szimplán sokat eszek, de most valahogy nehezebben rendeződik vissza az alakom... még mindig van rajtam 4 kiló +, és az is úszógumiként a köldököm alatt. Valahogy úgy érzem, ez leginkább a császár számlájára írható, valamit megbolygattak azon a tájékon.
    A repüléses élménybeszámolót várjuk!!!  

    Kinga, Emese egy tündéri kiscsaj!!! Nagyon jók a képek, én is megkukkoltam ám őket!  A mellgyulladásokért nem irígyellek, nekem is volt mind a 3 gyerekkel, most Vincével volt a leglightosabb, nem jutottam el a lázig, csak fájt, de még időben kimasszíroztam... A telefonszámodat nem kaptam meg, tényleg Zsebinek sikerült elküldeni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304799 (6205)
    2006-06-08  19:08
  22. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2006. június 8. 19:086205.
    Hát ez így tényleg nem túl rózsás Lakások errefelé is kb. ilyen árban vannak Épp tegnap találtam Dunaharasztin 4szobás ikerházat, 18 millió forint. Ha sikerülne jó áron (9 milli&oacute eladni a lakásunkat, akkor max. hitellel és 1 bevállalt babával bele is tudnánk ugrani, de maradunk a fenekünkön

    Azért eszembe jutott még valami nektek: nem tudnátok építkezni anyud telkére? Mondjuk egy másfél szoba-konyha-fürdőszobásat. Első körben beköltöznétek ti, aztán ha lesz(nek) gyerkőc(ök), akkor helyet cserélhetnétek anyukáddal. Bár nem akarok beleugatni, csak jár az agyam össze-vissza

    Márti: akkor hamarabb fogsz találkozni Kingával, mint velünk?

    Kinga, megkukkoltam Emesét, annyira édes! Én is akartam venni fürdetővödröt, de végül maradtunk a kádnál. Meg nem is nagyon tudtuk volna az első 3 hétben használni, utána esett csak le a köldökcsonkunk... Mellgyuszi Én eddig megúsztam, de a barátnőm nagyon megszenvedett vele jópárszor A mobilod számát nekem akartad küldeni vagy Mártinak? Mert nekem sikerült

    Belyus! Nagyon cukorfalat a druszánk! A halas kép a kedvencem és Zsófinak is tetszik nagyon, sikongatott meg mutogatott a képet nézve Drukkolok nagyon a holnapi vizsgákhoz, már csak azért is, hogy utána többször gyere

    Nálunk nagy hisztizések vannak, ma különösen kaka napunk volt ebből a szempontból Ráadásul megint nem evett semmit egész nap, csak szopizott. Lassan kezdem azt érezni, hogy közel 11 hónaposan többet szopik, mint újszülöttként Még éjszaka is kel 2-3x, nemsokára szakad a cérna és akkor kegyetlenül apát fogom átküldeni éjszaka hozzá, mert biztos nem azért ébred, mert éhes, de ha én megyek át, csak szopival alszik vissza...
    Bármit megtiltok, toporzékolás és integetés (nemérdekel, hagyjál békén típusú páp&aacute a reakció. Most kezd próbálkozni Zsófi az egyedül állással, hamarabb fog folyamatosan beszélni, mint megtanulni járni, ha így folytatja. Ma ment a tv-ben a madaras mentos reklám, odaállt a tv elé és közölte, hogy háp-háp Imád telefonálni is, ha csak azt meghallja, hogy halló, már emeli a kezét a füléhez. Telefonálni képtelenség úgy, hogy neki nem adjuk oda a kagylót, képes kikapni az ember kezéből


    Mutatták a híradóban, hogy ki akarták rabolni a házunktól 50 m-re lévő bankot, a biztonsági őr lelőtte az egyik rablót, a másik elmenekült. Legalább 8 lövés dördült, de én nem hallottam semmit

    Szombaton megyünk baba-mama talira Lajosmizsére a tanyacsárdába. Apa nem kimondottan egy társasági ember, de most alig várja, hogy menjünk, remélem, jó idő lesz és ő is jól érzi majd magát
    előzmény:
    Manóné81 (6201)
    2006-06-03  10:41
  23. 2006. június 8. 15:096204.

    Sziasztok!

    Csak épp bekukk, mert holnap vizsgázok /ha minden igaz az uccsók/.

    Úgy röstellem, hogy mindig csak olvasni van időm, úgy érzem magamat mintha leskelődnék utánatok   Na de ha jól megy minden jövő héttől sűrűbben zargatlak titeket.

    Kérekszépen mindenkitől jelszót! Úgy meglesném a csöppségeket, csak hülye fejemmel elkevertem a jelszavakat!  

    Kinga kitartást, szerencsére én nem tapasztaltam meg a mellgyuszit, de az biztos, többször zuhanyzás közben nekem is fejnem kellett, mielőtt  kidurranok.

    Nem is tudom mit írjak.

    Verus neked kitartást, átérzem az "egyhelybentopogásotokat".  

    Na megyek mert a végén mindenből meghúznak holnap.

    Puszi mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_693737
    Torolt_felhasznalo_693737
    2006. június 8. 14:386203.
    Sziasztok

    Verus nem csodállom hogy mennétek.. én se tudnék se anyuval se anyossal együtt lakni..Más az életritmus más a szemlélet.. egyébként meg kettecskén és aztán hármasban csodálatos
    Márti mennyi ideig laktok itt? Mikor jöttök? Tudok segíteni bármiben? va mér kérdés de egyenlőre ennyi Priviben küldöm a mobilszámomat szerintem még nem küldtem..
    Zsebi megpróbáltam a nem fejést... a 2. mellgyuszim lett... és most nem a tejcitől hanem a kölök úgy megszívta hogy ödémás lett..( na jól megszívtam ) 39 fok feletti lázzal mentünk a kórházba, semmi tejet nem tudtak kifejni úgyhogy antibiotikum meg algopirin a fenekembe egy napig nem tudtam arra a felére ülni..
    Ajaj ébredezik a csibész
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2006. június 3. 10:436202.

    Zsebi,hajrá kistesó!!Hamar eljön ám az ősz 

    Mai adag sztori:Mi fél 9-kor keltünk fel Elrohantunk vásárolni és valóban hatalmas tömegek bírnak ilyenkor vásárolni,kifogtunk egy csapat kiránduló ált. iskolást is,tök jó volt...Még jó,hogy a vásárlandó nagyját tegnap már Manó megvette,ma már csak reggelirevaló cuccok kellettek és zöldségek.Büszke vagyok magamra,mert csüt.-ön tornáztam 3/4 órát és nagyon jól esett,és ösztönösen ilyenkor már ráhangolódtam a nem hízlaló kajákra,mint rozsos kenyér,zöldségek és társai.Hátha lemegy még az idén az a max. 5 centi az úszógumimból Tegnap Manó elvitt vacsizni,aszonta előszülinapi ajándék,és ahogy kivettem a szavaiból,szülinapomkor szeretné,ha kipróbálnánk a repülést.A közelben vagy egy kis rep-pálya vagy mi,talán pár személyes repcsi van,már most parázok.Van ott ismerőse asszem és még egyikünk sem ült repülőn... 

    Tegnap megjött 37. napra Pont előtte napokban gondolkoztam el,hogy már kéne neki,megnéztem,és már jól belehúzott,de aztán jött a mikulás...Nem paráztam,mivel tényleg nem tudtam,hogy hol tartok a ciklusban.Csak nem lenne jó,ha máskor ezt csinálná,ha figyelném a napokat,tuti ideges lennék.Máskor mindig 30-32 napra szokott jönni,újabban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304799 (6198)
    2006-06-01  12:44

Címlap

top