Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Te beoltatod magad?

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. szeptember 29. 14:25

Kedves fórumozók! 

 

Talán olvastatok már róla, hogy az  Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az idei szezonális influenza elleni oltóanyagba a tavalyi pandémiás H1N1 törzs is belekerült, így lehetőség van arra, hogy – elsősorban - az idősebb emberek és a krónikus betegek egy oltással szerezzenek védettséget mindkét típusú influenza ellen. Mielőtt írnánk erről a Nők Lapjában, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre:  ti szeretnétek-e beoltatni magatokat egy ilyen komplex-oltással? 

Köszönjük a hozzászólásokat: 
Koronczay Lilla

  1. 2013. október 25. 14:56554.
    Akármennyire is nem hiszed, a citromlé jó a savasodra és ezt sok sok orvos propagálja, ugyanis azon egyszerű logikán alapszik, hogy a gyomor eltelik a citromsavval így a szervezet nem termel több gyomorsavat, a citromleves víz ivása tehát csökkenti a gyomorsav szintet, de legalábbis enyhíti a gyomorégést!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (550)
    2013-10-05  23:27
  2. Torolt_felhasznalo_662366
    Torolt_felhasznalo_662366
    2013. október 6. 05:10553.
    Köszönöm szépen! Utánanézek a pornak. Én nem szoktam C-vitamint szedni,  de most fogok:)
    előzmény:
    brampton (548)
    2013-10-05  22:46
  3. 2013. október 6. 01:57552.

    el tudom kuldeni de sajnos csak angolul hogy a citrom lugosit es nem savasit

     

     http://www.energiseforlife.com/acid-alkaline -food-chart-1.1.pdf

     

     

    a masodik sorban  a

     

     Moderately Alkaline  sorban ott van alulrol a 6 es 7    a lemon es a lime

     

    itt sorrendben van a lugos es savas etelek  neve 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (550)
    2013-10-05  23:27
  4. 2013. október 6. 01:53551.
    nekem mukodik minden esetben a szodabikarbona is  azelott regen ecettel kevertek  emlekszem libafroccsnek hivtak es zsiros kajak utan ittak emesztest segiteni  en mondjuk ezt sosem probaltam csak a szulok nagyszulok mondtak   de a citrom is meg a  bikarbona is igenis dolgozik sajat tapasztalat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (550)
    2013-10-05  23:27
  5. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2013. október 5. 23:27550.

    off 

    csak egy informacio hatha jol jon valakinek ha sok a gyomorsav eg a belso fel citrom leve    megszunteti A kozhiedelemmel ellentetben a citrom nem savas hanem lugos hiaba savanyu az ize  

     

    ezt a  tessek elfelejteni es nem propagalni !!!!!

    Elokapni a biologia konyveket vagy hozzaertoket megkerdezni egy egy blogon /forumon /nem az NLC-ne!!!!!/

    E. Cayce es a nem orvos de baromira "okos" Robert Young ota annyi ostobasag jelent mar meg hogy az ketsegbeejto 

      

     

    előzmény:
    brampton (548)
    2013-10-05  22:46
  6. 2013. október 5. 22:54549.
    lemaradt a kep ez a camu camu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_662366 (547)
    2013-10-05  16:44
  7. 2013. október 5. 22:46548.

    en a herb [noveny] uzletben veszem azt ami novenyi kivonatok   nagyon jo meg a camu camu berry  por  abban is rengeteg a c vitamin Mostani allapotomban probalok mindent amit lehet novenyi dolgokat  enni minnel kevesebb kemikal menjen be  a szervezetembe

     

     

      es csak egy informacio hatha jol jon valakinek ha sok a gyomorsav eg a belso fel citrom leve    megszunteti A kozhiedelemmel ellentetben a citrom nem savas hanem lugos hiaba savanyu az ize 

    aztekezesi szodabikarbina ugy szinten egy kiskanal es sima viz  [ecet nincs benne  ] csak a sima  por es viz  perceken belul megszunteti a gyomoregest plussz lugosithja a szervezetet 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_662366 (547)
    2013-10-05  16:44
  8. Torolt_felhasznalo_662366
    Torolt_felhasznalo_662366
    2013. október 5. 16:44547.

    Melyik C-vitamint veszed?

      

    előzmény:
    brampton (543)
    2013-10-05  07:22
  9. 2013. október 5. 07:49546.

    Itt téves információ lépett fel . Az előző évi oltás csak aug 31 -ig érvényes. ( Akkor ki oltatja magát ) Az idei évi oltást az előző év influenzás betegeiből vett minták elemzése után készítetté

     

    Az 1919-es spanyol nátha több embert pusztított el, mint a fegyverek az  első világháborúban . A lakosság nagy része a hárú által testileg , lelkielg mneggyötört rossz immunrendszerű volt. Éheztek , sok szörnyűséget éltek át , sok barátot , hozzátartozó vesztettek el . Immunrendszerüket ez tönkretette, és nem volt lehetőség ennek feljavítására.

    Akinek teljesen jó állapotban van az immunrendszere, jól táplálkozik , sokaqt maozog friss levegőn , annk nem kell oltatni magát. 

    Mindenki maga dönti el, hogy milyen rizikót vállal az oltási szövődményt vagy az influnzát , melynek szövőmény sok bagyságrenddel veszélyesebb az oltásénak. 

    előzmény:
    Lillyke55 (529)
    2013-01-30  10:09
  10. 2013. október 5. 07:37545.
    Nyugdíja háziorvos vagyok 45 évidg dolgoztam - Munkám során néhány szövőménys influenzás beteg volt,akik nagy része meghalt . Mind az oltatalanok közül. Én minden évben beoltatom maga, férjem is. Praxisomban is is 155 felnőtt közül 300 körül volt az oltottak aránya . Szerencsére a nagyobb járványokat  jól átvészeltük. Abban, hogy a járványok nagysága és súlyossága csökkent  nagy szerpe van az átoltottságnak. Én személy szerint idősebbeknek, idült keringési betegeknek és azoknak akik sok beteggel találkozhatnak javslom az oltást . Aok az ellenérvsk , melyeket felhoznak , számomra nem tartalmaznak megfelelő tudományos alátámasztást .
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25
  11. 2013. október 5. 07:28544.

    igaz van es kivanok neki meg hosszu egeseges eveket

     

     

     

    megjegyeznem azt a vedo oltasok legyengitett virusbol vannak  de az uj ami jon arra nincs hatasa mert az meg nem volt   csak szemleltetonek pl A1 virus volt tavaly  na megcsinaltak a vakcinat de iden lehet hogy  A 2 jon?? arra hogy csinalnak elore ha meg nenm volt?? szoval aki kapott nem kapja el az A1 de elkaphatja az A2 at mert ara nincs meg vakcina 

    ez csak az en gondolat menetem lehet tevedek   de mindenesetre engem nem oltanak be az tuti

    sajnalom azokat akiknek a munka helye megkoveteli 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_662366 (542)
    2013-10-05  06:44
  12. 2013. október 5. 07:22543.

    http://hir.ma/kulfold/szines-hirek/7-milliard-emberbol-6-milliardot-el-akarnak-pusztitani-vedooltasokkal-te-melyik-csapatban-leszel/148169?utm_source=ENY&utm_medium=ENY&utm_campaign=ENY

     

     

     

    erdemes elolvasni azaz megnezni 

    mindenesetre en nem oltatom magam semmivel ahogy jon az osz kezdem a c vitamint  es magas dozisban sxzedem nem is volt eddig semmi bajom  mar a fonokom is meg regebben azt mondt hogy en mne vagyok ember hanem egy alien  Mert sosem hianyoztam  meg akkor sem amikor a fele ember otthon nyogott   a diszno  meg a madar flunal akik beolttak magukat 3 napig az agyat nyomtak   

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25
  13. Torolt_felhasznalo_662366
    Torolt_felhasznalo_662366
    2013. október 5. 06:44542.
    Anyósom nyáron töltötte be a 87. életévét. Nem oltatta be magát egyszer sem.  Még a nátha is elkerüli! 
    előzmény:
    tücsök78 (540)
    2013-09-10  22:54
  14. 2013. október 5. 05:53541.
    Ha nem kapna védoltást,akkor sem lenne semmi baja...
    előzmény:
    tücsök78 (540)
    2013-09-10  22:54
  15. 2013. szeptember 10. 22:54540.
    Nincs szerencséje az anyósodnak. Ellenpélda az én nagymamám, aki most 86 éves, kb. 10 éve megkapja minden évben az oltást, és miközben a vele élő családtagok köhögnek, prüszkölnek, magas lázban fetrengenek, ő az egyetlen, akinek soha nincs semmi baja.
    előzmény:
    Zsifikati (530)
    2013-01-30  10:19
  16. 2013. szeptember 10. 22:37539.

    Biztos, hogy nem :)

    Eddig kétszer oltattam magam, mindkétszer beteg lettem utána nem sokkal. Egyik alkalommal elég keményen. (Akkor volt a nagy H1N1 hisztéria is, asszem 2009-ben, és az ellen is kaptam szurit... hát többet ártott, mint használt.)

     

    Azóta inkább arra fektetem a hangsúlyt, hogy az immunrendszeremet erősítsem, eddig bevált, ezután is így lesz, nem igazán fog ki rajtam az influenza ;) Egy-egy kisebb nátha előfordul, de az nem mérvadó, pár nap alatt elmúlik és nem is kell ágyban feküdnöm miatta.

     

     

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25
  17. 2013. Április 22. 19:32537.
    Igen, s a jövőben is fogom.
  18. 2013. március 14. 15:56536.
    Nem. Akik tavaly beoltatták magukat, kivétel nélkül megbetegedtek.  Soha nem oltatnám be magam efféle szerrel, egyáltalán nem bízom bennük, és látom, mennyire a pénzről szól ez az egész, lásd például a madarak millióinak beáldozása egy-két éve - a semmiért. Az ember mindenhatónak hiszi magát, de nagyot koppan, sőt már koppanunk folyamatosan.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25
  19. 2013. február 16. 11:29535.
    Soha nem oltattam be magam és nem is fogom! Nem hiszek ezekben az oltásokban. Óriási business ez az egész és ennyi! 
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25
  20. 2013. február 2. 21:27534.
    Tavalyelőtt annyira elkaptam, hogy egy hétig fel sem bírtam kelni, a mosdóig alig bírtam kimenni, csak feküdtem, aludtam, sosem voltam még talán ennyire beteg. Ezért tavaly beadattam az influenza elleni oltást és láss csodát, makkegészségesen vészeltem át a tavalyi telet, még csak a torkom sem fájt. Ebben a szezonban is beadattam, novemberben, és eddig még csak pár napot voltam egy kicsit náthás. Régebben azért minden télen torokfájás, köhögés, nátha, stb. elkapott, de ennek vége, nemcsak az influenza kerül el, hanem a felsőlégúti megbetegedések (asszem így mindják) is. Úgyhogy nekem bevált.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25
  21. 2013. február 2. 21:03533.
    Hzaviszitek neki. Ha nem kapná meg az oltást, erősebben kapná el ..(((
    előzmény:
    Zsifikati (530)
    2013-01-30  10:19
  22. 2013. február 2. 20:31532.
    Nem. És hattagú családunkból senki más sem.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25
  23. Torolt_felhasznalo_395009
    Torolt_felhasznalo_395009
    2013. február 1. 06:25531.
    Igen
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-09-29  14:25

Címlap

top