Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

AEG vagy Bosch?

Sunflower82
Létrehozva: 2015. március 3. 16:56

Elektromos sütő vásárlása előtt állunk, de sajnos nem tudunk dönteni. (Főleg én, mert a férjemet annyira nem hozza lázba ez a téma, mondván én fogom használni )


A fenti két márkát néztem ki. Esetleg még Electrolux, amiben gondolkodtunk. A TI tapasztalataitok szerint melyik a jobb? Hibásodás, szervízelés szempontjából? Ti melyiket vennétek? 


Az AEG-et most gázfőzőlappal ~120e-ért kapnék. A Bosch-t most nézem még, de kb ugyanannyiért lenne az is.

  1. 2015. június 21. 17:568.

     


    Nekünk a kombinált sütőnk is BOSCH. Eddig nem volt panasz rá. Ha kiad az ember 100-200 ezer forintot, akkor a kínálatból rosszat már nem igazán tud venni. :) Tehát vedd azt, amelyik jobban tetszik. Jah, és érdemes a SIEMENS cuccokat is megnézni.


     

    előzmény:
    Sunflower82 (1)
    2015-03-03  16:56
  2. 2015. március 5. 19:147.

    Bosch-t 10 éve használom, soha nem volt problémám vele.


     

    előzmény:
    Sunflower82 (1)
    2015-03-03  16:56
  3. 2015. március 4. 20:056.

    Köszönöm a válaszokat.


    Azért is kérdeztem, mert nem akarok a szükségesnél többet kiadni, de mégis olyan legyen, amit rendesen lehet használni. Na meg persze ne hibásodjon gyakran. (Illetve ha javítani kell, akkor legyen szervíz mögötte.)

  4. 2015. március 4. 08:485.

    bosch, nekünk 9 éve problémamentes.

    előzmény:
    Sunflower82 (1)
    2015-03-03  16:56
  5. 2015. március 4. 08:374.

    AEG Bosch ugyanaz, csak a macrica más rajtuk. Igazából elég jók, csak ezekből sem érdemes a hiper-szuper változatokat venni, mert romlanak rendesen. Én a "jó márka, kis felszereltség" híve vagyok.

    előzmény:
    Sunflower82 (1)
    2015-03-03  16:56
  6. 2015. március 4. 08:233.

    en Bosh parti vagyok bar nekem a moso es a mosogatogepem a Bosh nagyon jol bevaltak.

    előzmény:
    Sunflower82 (1)
    2015-03-03  16:56
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. március 3. 17:392.

    electrolux aeg zanussi egy cég régóta


     

    előzmény:
    Sunflower82 (1)
    2015-03-03  16:56

Címlap

top