Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nők és karrier
Torolt_felhasznalo_185040
Létrehozva: 2005. szeptember 4. 12:20
Kedves Mindenki!
Most írom szakdolgozatomat Nők és karrier címmel, és nagyon örülnék, ha elmondanátok e témában a véleményeteket!
Ha lehetséges, kérlek, írjátok oda a végzettségeteket illetve a beosztásotokat is!
Nagyon szépen köszönöm és várom válaszotokat!
Bödeyné
Majd 28 éves voltam, mikor szültem. Előtte sokat dolgoztam, de imádtam csinálni, kitöltötte a napjaimat, volt mi köré építeni az életem. Neki a munka nem muszájból volt, hanem mert fontos része az életnek. Pedig semmi korszakalkotót nem csinálok, nem teremtek semmiből házakat, nem gyógyítok embereket a halál torkából: mégis, szeretem a munkám, az embereket.
Aztán eljött a gyerekszülés ideje, úgy éreztem, erre vágyom a legjobban. Imádom a fiamat. De a két év, amit otthon töltöttem vele, az idegeimre ment. Teljesen kikészített. Háztartás, főzés, gyerek.... erről szólna az élet? Alig vártam, hogy visszamehessek dolgozni. És jött a pofon: nincs hova!
Azt gondolom, az tudja csak igazán, mi a kiszolgáltatottság ebben a társadalomban, aki megpróbált már kisgyerekestül elhelyezkedni. Az, hogy szeretek dolgozni, az, hogy alig várom már, hogy dolgozhassak egyáltalán nem számított, nem voltam "megbízható", mert ki tudja, mikor kell otthon maradnom a gyerekkel táppénzen. Fél év gyötrelmes keresés után azt hittem, már semmire sem vagyok jó, szülök még egyet, megpróbálok beleszokni a gyeses anyukák körébe, láthatólag nem mindenkit frusztrált az otthonlét, lehet, hogy megszokható.
Mai napig nem tudom, minek köszönhetem azt a marha nagy szerencsét, ami ért. Elhelyezkedtem egy állami hivatalban, rögtön köztisztviselő lettem. Van egy megértő főnököm, aki nem morcog, ha a gyerek beteg, és otthon kell maradnom (mint most is). Aki nem szólt semmit, amikor a bölcsiszünet utolsó napjaiban bevittem magammal a gyereket az irodába, mert már nem bírtam vele mit kezdeni.
És akkor most ne is beszéljünk olyanokról, hogy csak munkaidőben viheted a gyereket oltásra, csak munkaidőben tudsz óvodát keresni neki, óvodába beiratni, és még kismillió ilyen van, ami szintén nem segíti a dolgozó anyát.
És ha fáradtan hazamész, még vár a rendrakás, a vacsora csinálás, a fürdetés, és persze mindemellett legyél figyelmes és jó anyuka, aki azért minden nap két órát csavarog a gyerekkel a játszótéren.... Ki a fene bírja ezt tíz, tizenöt évig????
Nálam hasonló a helyzet. Igazából nem azért jön most a gyerek, mert eddig visszafogtam magam, mert első a karrier. Dolgoztam, tanultam és szép kerek az életem. Teljes, ahogy mondani szokás. És most sem szólalt meg a "biológiai óra", egyszerűen nem is gondolkodom azon hány éves vagyok. Most értem meg arra, hogy gyerekem legyen.
Szerencsére (vagy mert így alakítottam) a munkám nagy szabadságot enged és nem napi elfoglaltság, ha nem akarom. Megint azt mondom, lehet, hogy a baba megszülése után eszem ágában sem lesz doglozni, ha nem muszáj. De lehet, hogy igen. Az akkor lesz, most most van. Honnan tudjam milyen lesz anyának lennem, ha még nem próbáltam?
Én lehet, hogy kakukktojás vagyok, de én már kislányként is mindíg arról ábrándoztam, hogy valami olyan munkám lesz, amit én csinálok legjobban, és elismernek...
)) soha sem szerepelt, gyerek, férj, esküvő az álmaimban, amikor kislány voltam..
Most már kicsit más a helyzet, de ösztönből én a munka irányába mentem el...Hogy miért??? Mert azzal akartam foglalkozni, amit szeretek, és élvezni akartam a munkámat...és persze imádom, ha elismernek..
))
nekem csak ez után jóval 30 fölött jött, hogy hát gyerek is a teljes élet része... De biztos vagyok benne, hogy dolgozni fogok mindíg, mert szeretem megvalósítani magam, és nem parlagon hagyni a tehetségem, amiben van...az más tészta, hogy az én munkám olyan, szerencsére, hogy ha akarom itthon dolgozom, és annyit, amennyit akarok..
)) tehát nálam nem kell dönteni, hogy munka vagy gyerek..
))
A másik, sokan már tényleg úgy keresnek párt, hogy a másiknak is legyen valamiféle egzisztenciája. Nem feltétlen két ferrari a garázsban, de biztos jövedelem, fedél stb.
És ha már elékezdte az ember, utána társsal is nehéz abbahagyni;-)))
de ezt csak én látom így, az én környezetemben ez van kábé.
LÁtom szépen kavargunk a karrier megfogalmazás körül. nekem ennek a szónak kicsit ilyen muszáj íze van. Ismerek olyan nőt, aki kívülről akár karrieristának tűnhet az eredményei alapján, de belülről én azt látom egyszerűen a munka öröméért csinálja. És mivel öröme van benne, jól is csinálja. Az a másik, hogy férfiként már nagyobb "karriert" futott volna be. Mivel ő nem erre hajt, megmarad egy -mások által még így is szép-szinten.
Kiváncsi vagyok a baba mellett, hogyan fognak telni a napjaim. Most még javában dolgozom, igaz itthon. Az utazásokat már abbahagytam. Most nem tudm elképzelni magamat csak a babával, hiszen a munkám is eleve azért az, ami, mert szeretek emberek között lenni, de ki tudja... Nyitott vagyok...
Ha hagyomanyos ertelemben vesszuk a karriert ( no aki egyre feljebb kerul a rangletran, fontos a munkahelyen, nem 8 oraban hanem gyakran tobb idot tolt ott, tulorazik, es alarendeli a munkat a maganeletenek) akkor azt hiszem hogy ezt kizarolag egyedulallo noknek, vagy olyanoknak talaltak ki akiknek nincs gyerekuk.
Agybajt kapok tole (lehet hogy ezt mar irtam egy hasonlo forumon) mikor huszonakarhany eves felfutott kis teves sztarocskak kijelentik hogy igenis ossze lehet egyeztetni az anyasagot a karrierrel, csak ugyesen kell csinalni. Hat en nem vagyok eleg ugyes akkor mert a napi 8 ora megfeszitett melo utan amikor halal faradtan hazaesek es meg ram var a vacsora, meg a ket gyerek leckejenek ellenorzese, meg " mi volt a suliban ma, es foleg mi lesz holnap" akkor ugy erzem hogy mindenkinek igaza van aki azt mondja hogy 4, max 6 oras elfoglaltsag az idealis egy olyan nonek akinek gyerekei vannak. Ennyi idoben meg nem lehet teljes ertekuen epiteni valamit, ugy hogy a vallalat szamitson rad.
Ezert van az hogy a nok egyre kevesbe es egyre kesobb szulnek, magyarorszagon ebben az evben rekordot dontott a gyerekvallalasi minusz, ugy tudom meg soha nem szuletett ennyire keves gyerek, a nok nem mennek ferjhez, inkabb egyedul, vagy tarssal de kotottsegek nelkul elnek. Ez meg inkabb igy van nyugaton es eszak amerikaban, itt mar csak joszerint a barna borueknek vannak gyerekei, mert a feherek jo ha egyet szulnek (azt is inkabb negyven fele). Addig amig magyarorszagon ezt inkabb kenyszernek erzem, eszak amerikaban ez valasztas kerdese.
Engem nem erdekel a karrier, es ha megtehetnem, akkor felallasban dolgoznek, es akkor talan ugy ereznem hogy teljesiteni tudom a csaladdal szembeni kotelessegeimet, igy meg ugy erzem hogy rohanok a mokuskerekben es a rancaim szama meg evrol evre no. Ez nem panasz, tenymegallapitas.
A te olvasatodban az, ha egy nő a családban, a férjének biztos hátteret nyújt, ha az anyaságban tudja megvalósítanani magát, az karrier? Vagy csak ami státusz szimbólumokkal - piros cabrió, drága bunda, koszümök, cipők, egzotikus országokban való nyaralás, telefon, ékszer - jár?
Közben elfelejti, h honnan jött? Elfelejti a szüleit. Barátai nincsenek. A pasik pedig? Hmmm - ugye mindannyian ismerünk ilyen - a szakmájában karriert épitő - hölgyet?
Az én fogalmaim szerint igen. Az én szakmámban nincs is igazából olyan, hogy karrier, mivel nincs előlépési lehetőség, viszont lehet újabb és újabb képzéseket végezni, ezzel bővülnek a lehetőségeid, lehet tapasztalatokat szerezni, minél többet szerzel, annál jobb szakember leszel...
Ez mind a gyerkőc rovására megy, persze.
Szerintem is azt írd meg először, mit értesz a karrier alatt.
Munkát? Mert az akkor a nők esetében nem "lehetőség", amit az egyenjogúság tett lehetővé, hanem szükséges, a pénzkereset miatt. Szerintem ezek a nők vannak többségben, akiknek a pénz miatt muszáj dolgozni.
Karrier? Tehát értelmiségi vagy üzleti karriert, ami folyamatos jelenlétet, előrelépést, továbbképzést kíván, de részben választott, tehát kedve van a nőnek hozzá?
Nekem személy szerint az a véleményem, hogy nagyon nehéz három helyen helytállni: család (gyerek)-háztartás-munka, hogy a többiről ne is beszéljünk (férjjel való kapcsolat, barátok, tágabb család).
Több kanyar és vargabetű van már mögöttem, a részmunkaidőre esküszöm, ha a nő nem egyedülálló. 10 hónapos mellől heti félnapra, 16 hónapos mellől heti két napra járok dolgozni. Hosszabb távon megőrjítene, ha csak a gyerekemmel lennék minden nap, egész nap. De egész állás mellett nem lenne energiám a családomra és a háztartásra. Így a pénz kevesebb, de mégis "jobban élünk".
Annak idején a GYES mellett dolgoztam négy órában, és kényelmesen el tudtam látni a tennivalóimat. Így nyolc órában már sajnos nem mindenre jut idő, amit szeretnék, és persze leginkább az én kedvteléseim látják kárát. De azért nem adnám fel a munkámat akkor sem, ha enyém lenne a lottóötös, két év babázás után gyakorlatilag begolyóztam itthon...
Szia!
Erről annyit beszélnek, írnak mostanában, de mit értesz pontosan azon, hogy karrier? Beosztás, anyagiak, szakmai elismerés, ismertség, mi? Mert ezek alapján más és más lehet.
En leszek a kisebbseg.
Egyszeruen csinalni kell, leginkabb azt, amit szeretunk. Az osszes tobbi korealakul.
Szia,
nemtom segit -e de az én véleményem az, hogy a nőket belehajszolták a karrerépitésbe, abba, hogy mindenhol értsd mindenhol meg kell felelniük .
Ismeritek az a mondást, hogy "A konyhában szakácsnő, a gyerekszobában anya, a hálószobában.......".
Hozhatjuk példának a feministákat is, de nem teszem, hisz annyi minden más is közrejátszik: az élet egyre bonyolultabb, több a kihivás, és akkor megint ugyanoda lyukadtam ki.
Én nem vagyok törtető, talán ezért is érzem ezt igy,de én élni akarom az életemet, nem pedig végigdolgozni, és azon sopánkodni, hogy akkor most szüljek vagy ne szüljek?
Nehéz a mai nőknek, főleg az anyáknak.
Ennyi.