Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hol vennél lakást kiadásra

Torolt_felhasznalo_778618
Torolt_felhasznalo_778618
Létrehozva: 2016. november 30. 23:25

Sziasztok!


Van egy kis spórolt pénzünk. A bankbetét semmit sem ad, a tőzsde kockázatos.


Egy pici lakásra elég valamelyik belvárosi kerületben. Megéri még kiadni és mivel jár? Szerintetek lesz áresés? Melyik kerületben vennétek?


Mivel nincs állandó fizum, ebből élnénk meg.

  1. 2016. december 5. 01:2241.

    Az a baj hogy a magyar ingatlanpaic néhány év alatt hihetetlen nagyot ugrott az árakban. Még 2010 körül a 18-20 milláért találtál Budán jobb lakást olyan 50 m2 körülit most ez alapjáraton 30 millió felett kezdődik. Jobb lakótelepeken kínálnak 14 millióért lakást ami pár éve 8 volt csak. A bérek, a fizetőképesség pedig nem nőtt annyit hogy fel tudja venni a ritmust az árakkal. Ez az egész egy lufi inkább ami x időn belül ki fog lyukadni és a mai árak feléért fogják adni a lakásokat. Ilyen volt már más országokban és nagyon csúnya szembesülni avval hogy az a lakás ami akkor 250 ezer euro volt ma jó ha 100 megér. A kiadás pedig egy lutri. Nagyon jó helyen kellene venned nagyon jó lakást, olyat amit egy hirtelen jött bamm után is kitudnál adni. Szerintem ehhez nincs meg a tőkéd, mert az ilyen lakások árai most az egekben vannak. Budai kerületek, belváros ami ma "értékálló". Ügyintézőnek igaza van, én másba fektetnék a helyedben mert nagyon nagy a bukás esélye. 2010 körül kellett volna lakást venned és most túladnod rajta vagy kiadnod. Akkor tzdtál volna profitálni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (18)
    2016-12-01  16:58
  2. 2016. december 3. 11:0040.

    ugy latszik mar megvette mert kozben torolte magat. hogy ez mire jo sose fogom megerteni....

  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. december 2. 21:0039.

    Nyócker.

  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 2. 07:1038.

      Éljen! Imádkozzunk, hogy minél többen menjenek tönkre, sodródjanak az öngyilkosság szélére, kerüljenek utcára gyerekestől, hogy a hiénáknak jó zsákmányuk legyen! Éljenek a dögkeselyűk!


     

    idézet:
    klára13 (35)
    2016-12-01 22:38:04

    az élet nem emócialapon megy


    az üzlet az üzlet


    és a hasonló sápítozók is simán megvennék bárki kéróját féláron ha lenne rá pénzük


    az együttérző duma csak addig van ameddig csóró vagy és irigyled ha a vastagabb tud keresni,


     

    előzmény:
    klára13 (35)
    2016-12-01  22:38
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 2. 07:0237.

    Azt is megértem ha nem akarnak átjáróházat.

    idézet:
    évi* (34)
    2016-12-01 22:35:08

    normálisan viselkedő emberek esetén tök mindegy csak álandó 2-4 ember jár a lakásba, vagy mások


    ha juci jár haza a 3 gyerekével és azok álandóan visibálnak, nyígnak a lépcsőházban, akkor se akarja a köz őket kitiltani


    irigylik ha valaki pénzt keres, erről van szó


     

    előzmény:
    évi* (34)
    2016-12-01  22:35
  6. 2016. december 2. 03:1736.

    Amit írtál az alapjában igaz, azt hagytad ki, hogy azok a szabályok bizonyos ideig vannak életben. Leginkább a város tervező mérnökök segítségével, hogy elkerűljék a bábeli zűrzavart. Általában 30 évig érvényesek. Itt hozzám közel az is elő van/volt írva, hogy a telepűlésen nem lehet 2 egyforma ház.


    De leginkább az hogy milyen széles legyen az út, milyen messze legyen a ház az úttól, hol mehet a víz/áram/csatornázás, milyen nagy park, zöld övezet, játszótér stb.


         Néhány példa.Subdivision Rules & Regulations | City of Taunton MA


     


                            Subdivision Rules & Regulations - City Planning

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (28)
    2016-12-01  18:18
  7. 2016. december 1. 22:3835.

      Éljen! Imádkozzunk, hogy minél többen menjenek tönkre, sodródjanak az öngyilkosság szélére, kerüljenek utcára gyerekestől, hogy a hiénáknak jó zsákmányuk legyen! Éljenek a dögkeselyűk!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (17)
    2016-12-01  16:52
  8. 2016. december 1. 22:3534.

    Azt is megértem ha nem akarnak átjáróházat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (15)
    2016-12-01  16:32
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 19:4233.

    aki az opec ülés előtt merte longolni https://www.erstemarket.hu/termek/8732/EBWTIOILTL64?histor ical



    2200 > 3900 +77%


    számold a 2 lakásra szánt pénzedből mi lenne

  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 19:1232.
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 18:5231.

    a normális együttélés szabályozásával semmi bajom


    de a rohadt irigyeket ki nem állhatom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (28)
    2016-12-01  18:18
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 18:4530.

    Gratula a hölgynek! Gondoltam Te adtad a tanácsot Neki.


    Amit ajánlottak az a Templeton Technology Alapja, nincs tőkegarancia, de jól teljesít. EURÓ-ban fektetném be. Tehát költségek + átváltás. Megéri? Utánanéznél?


     


     
    idézet:
    gabi1982 (27)
    2016-12-01 18:17:38

    sok lóvéja volt magyarországban, ezért én nem foglalkoztam vele


    a csaj adta a belépési adatokat és meg katt katt katt, megcsináltam neki ezt a kis bóótot, mert jóban vagyok vele


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (27)
    2016-12-01  18:17
  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 18:4229.

    a prividre a válaszban mutattam nekem mi van


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (25)
    2016-12-01  18:07
  14. 2016. december 1. 18:1828.

    Az usaban a jobb kornyekeken a tobbi utcaban lako meg azt is eloirja (egy lakokozossegi szerzodeseben amit kotelezo volt alairni amikor megepitettek a hazat),  h te mint tulaj mikor ontozheted a sajat fuvedet , milyen hosszu lehet az a fu,mekkora keritest tehetsz az utca frontra stbstb...


    Hiaba a tied az a haz, nem szarhatsz a sajat gyepedre sem, mert kijon a rendor es megbuntetnek.


    Ehhez kepest egy tarsashazi tobbseggel hozott hatarozat sokkal finomabb formaja a tobbseg akaratanak. :)


    Egyebkent meg lehet hazi felteteleket eloirni a szallodaztatasra. Az a kommunista tempo ha ezt allamilag teszik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (15)
    2016-12-01  16:32
  15. Torolt_felhasznalo_778618
    Torolt_felhasznalo_778618
    2016. december 1. 18:1727.

    Gratula a hölgynek! Gondoltam Te adtad a tanácsot Neki.


    Amit ajánlottak az a Templeton Technology Alapja, nincs tőkegarancia, de jól teljesít. EURÓ-ban fektetném be. Tehát költségek + átváltás. Megéri? Utánanéznél?


     


     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (24)
    2016-12-01  17:58
  16. 2016. december 1. 18:1726.

    Airbnb elég nagy rugalmasságot és türelmet kíván. Nem biztos, hogy a megbeszélt időpontban fog érkezni, mert késik a vonat, a repülő, az akármi, tehát bőven rászámolva kell szabaddá tenni magad aznap délután bagy este. Full tiszta lakást várnak, de némelyik vendégedet kicsit sem fogja zavarni, ha pizzát, virslit találsz az ágy alatt, ha leönti a kanapédat vagy a szőnyegedet, ha beletörli a szemfestéket vagy a cipőjét a törölközőbe, ha menstruál és összevérezi a paplanodat, ha lebontja "alvás" közben az ágykeretről a díszlécet és még sorolhatnám... Ha váltásban érkeznek a vendégeid elmegy az egész napod a távozók utáni takarítással és az érkezők fogadásával, és ebben nincs benne a váratlan helyzetek kezelése, hogy mit kell orvosolni a lakásban, amíg a következők érkeznek. Rengeteg a felsoroltakon kívüli "helyzetet" kell tudni kezelni, vannak kívánságai a vendégeknek, vagy egyszerűen csak kérdéseik a várossal, közlekedéssel, bármivel kapcsolatban, de aki türelmes és rugalmas, annak viszonylag korrekt pénzért sok minden belefér ebbe a munkába. Nem láblógatós meló, az tuti.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (18)
    2016-12-01  16:58
  17. Torolt_felhasznalo_778618
    Torolt_felhasznalo_778618
    2016. december 1. 18:0725.

    A Franklin Templeton Technológiai Alapjairól mi a véleményed? Egy Budapest Bankos privátbankár ajánlotta.


    http://www.franklintempleton.hu/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (21)
    2016-12-01  17:15
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 17:5824.

    tessék


    havernőmnek kispénzzel 1.1milla


    https://www.erstemarket.hu/termek/8542/EBEURHUFTL29?histo rical


    október 10 vétel 180ft/db 1,1m : 180= 6100db


    eladás ma 272ft/db   6100db x 272ft = 1659200ft


    profit = 559200ft

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (20)
    2016-12-01  17:07
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 17:4423.

    én csak magamnak vettem mindig kérót lakni, mert annál jobb dolgokba fektettem, még akarok egy venni vénségemre egy leed certist, hogy a környezetet is jobban védjem


    amiket örököltem azokat is hama elpasszoltam, hogy ne legyenek a terhemre


    és az áruk ma már bőven duplázva van


    és még lesz 1 az anyám után és amiben jelenleg átmenetileg bp lakom, de ezek is azonnal eladásba mennek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (20)
    2016-12-01  17:07
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 17:2522.

    rózsadomb gellérhegy belváros nem fog úgy elhasalni, mint újpest az biztos


    a mikort meg nem lehet tudni, csak azt hogy lesz bukta


    de esés a jó befektetéseken is van, vagyis inkább hullámzás


    és csak akkor buksz ha a vételtől olcsóbban adsz el


    nyomd meg a chart alatt a max gomb http://www.investing.com/indices/germany-30


    keményen van fel le


    de ha mondjuk 95től nézed máig akkor láthatod


    iszonyatos nyereség van a tartósbefektetőnek


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (20)
    2016-12-01  17:07
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 17:1521.

    én a kérózást egyáltalán nem támogatom


    oba 100ezer euro/ számla véd de ott nincs "semmi" kamat


    a beva 20000eur -10% / számla önrész ha ellopja a bróker a pénzed


    valszeg az otp vagy a cib ... bróker nem fogja ellopni, himihumi brókerhez meg nem kell menni


    és itt már a te tudásodon múlik, hogy mibe fektetsz


    dunahouse? én nem tenném


    otp? mol? telekom? richter? ezek már nem cikisek


    blue chip bét, ezek együtt, még biztonságosabbak


    dax 30, a 30 legnagyobb német cég egyben, elég biztonságosak


    szóval nem tudsz erről még eleget, én azt látom


    egy rendes szakemberrel kellene baszélned, hogy legyél képben befektetés ügyben


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_778618 (18)
    2016-12-01  16:58
  22. Torolt_felhasznalo_778618
    Torolt_felhasznalo_778618
    2016. december 1. 17:0720.

    Szokás szerint hasznos tanácsot adtál. Szerintem is nagy áresés lesz, kérdés mikor? A kiadható vagy Air Bnb által érintett kerületekben is?


    Te merre vettél vennél kérót?


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (17)
    2016-12-01  16:52
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. december 1. 16:5819.

    ha a társasházban nincs balhé


    akkor mi a fasz köze, hogy a te kéródban te alszol vagy 3 naponta más


    ha naponta másik csajt viszek a kérómba akkor az nem tetszik, de ha egy barátnőt csak akkor az ok


    lassan így néz ez ki

    előzmény:
    évi* (13)
    2016-12-01  15:33
  24. Torolt_felhasznalo_778618
    Torolt_felhasznalo_778618
    2016. december 1. 16:5818.

    Sziasztok!


    Köszönöm a sok hasznos választ. Állati rendesek és segítőkészek vagytok!


    Pesten a VI-IX. kerületben keresünk metróközeli kiadható kéglit? Egy nagyot vagy két kicsi többszobásat érdemes venni? Elvárják a berendezést? Hogyan lehet jó albérlőt találni? Van valamilyen tippetek, szempontrendszeretek?


    Nagyot mosolyogtam a lakást letriboló értelmiségi házaspáron. Ez is mutatja, hogy nem szabad az előítéletekre hallgatni.


    Befektetni nem szeretnék, max OBA vagy BEVA védetett alacsony kockázatút. De az meg alig ád valamit. A párnaciha nem jó az infláció miatt és nagy nehéz fejem van. Pénznyomnék - mármint fejjel.


    Az Air Bnb és a hosszútávú kiadás között ingadozom. Tudna kell róla, hogy kényelmes lusta és finomlélek vagyok. Nem kemény gyerek. Szerintetek való nekem?


     


     


     


     

Címlap

top