Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fordító program telefonra

Torolt_felhasznalo_773465
Torolt_felhasznalo_773465
Létrehozva: 2016. augusztus 22. 22:58

Egy ismeretlen ember a következőképpen vásárolt előttem egy boltban: A vevő és az eladó nem beszélt közös nyelven egy szót sem. A vásárló hangosan rámondta a telefonjára, egy számomra és az eladó számára is ismeretlen nyelven a mondatokat, majd a telefonja kvázi fordító diktafonként funkcionálva, lefordította és hangosan kimondta magyar nyelven a szöveget. Nagyon érdekes volt, érthetően, teljesen normális magyarsággal mondta a telefon a kért dolgokat. Az eladó meg is értettem és adta, amit kért az ember. 


Kérdésem: Hogy lehet ilyen fordító programra szert tenni? Engem érdekelne. Gondolom, nem olcsó, de szükség lenne rá, néhány hétre. 


Köszönöm, ha valaki megírja. 


K.

  1. 2016. augusztus 23. 14:502.

    Ha beírtad volna a google-ba, hogy "fordító applikáció" már rég tudnád a megoldást... :)


     


    (nem kell mindenért topikot nyitni....)


     


    http://eduline.hu/nyelvtanulas/2014/7/17/hangalapu_fordit o_alkalmazas_AT6O2B


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2016-08-22  22:58

Címlap

top